Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-14 / 38. szám
Thursday, Oct. 14. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 21. SZEMELVÉNYEK REV. GROSS ÍRÁSAIBÓL A Magyar Szónak a fennmaradása igenis szívügye minden olvasónak. Csaknem három évtizeden át volt alkalmam ezt intim közelségből megfigyelni. Olyan közel áll ez a lap az olvasóhoz, mint egy nagyon kedves rokon vagy kebelbarát, akinek a jóléte, egészsége mindennél fontosabb számára. Legtöbben úgy tekintenek erre a lapra, mint a hűséges tanítvány a szeretett mesterre: figyelik és isszák minden szavát; irányítást, biztatást, oktatást várnak tőle. Es hogy ezt maradéktalanul meg is kaptak az elmúlt hat és fél évtizeden át, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy hihetetlen nehézségek és akadályok ellenére: a Magyar Sz'o ma is itt van közöttünk és csorbítatlanul végzi felelősségteljes tanító misszióját. Jó lélekkel mondhatom: amilyen igaz az, hogy az olvasók áldozatos támogatása nélkül a Magyar Szó nem létezhetne, ózonképpen igaz az is, hogy az olvasók nem viselték volna ezt az óriási terhet oly készségesen, ha a Magyar Szót nem találták volna méltónak erre a támogatásra. Ha majd egyszer akad tollforgató, aki ennek a lapnak a történetét megírja, az illetőnek nem csekély feladattal kell megbirkóznia. Ez a lap ugyanis nem hasonlítható semmiféle más sajtótermékhez. Egészen különleges, egyedülálló orgánum a maga nemében. Nincs még egy lap, amely a szónak a legigazibb értelmében az olvasók tulajdona volna. A Magyar Szó az! Bármelyik előfizető legalább annyira birtokosa ennek a lapnak, mint a szerkesztő vagy a kiadóhivatal vezetője. És az olvasó gyakran él is a tulajdonos jogával. Ha a szerkesztő egyik-másik kijelentését vagy lépését helytelennek Ítéli; ha a külmunkaiárs olykor-olykor elveti a sulykot; ha a lap helyet ad olyan közleményeknek, amelyek fogalomzavart okoznak az olvasók körében - jönnek a kritikák garmadával. Egyes kritikák igazságtalanok, mások indokolatlanok, ismét mások szőrszálhasogatók, de ha száz közül csak kettő is építő, értelmes és korrektiv jellegű, érdemes volt átböngészni a többi 98-at. Ez a rendszer helyes és remélem, ez igy is fog maradni a lap életének hátralévő részében. Ha igy marad, akkor nem fordulhat elő, hogy egy szerkesztő vagy t rovatiró - akár eltökélt szándékból, akar pedig jóindulatú félreértésből - tartósan hibás vonalvezetest ad a lapnak. A Magyar Szó szerkesztője és munkatársai gyarló emberi lények, akik bizony elkövethetnek kisebb-nagyobb tévedéseket, botlásokat, de a helyes irányról való lesiklás ennél a lapnál csaknem lehetetlen, mert itt minden olvasó éles szemmel figyeli a közleményeket és ha komoly hibát fedez fel, akármilyen nehezére esik is a tollforga- tás, alaposan megmossa a szerkesztő vagy cikkíró fejét. Itt a szerkesztőnek vagy a külmunkatársnak nem lehet felelőtlen állításokat megkockáztatni, mert n^indig akad néhány sasszemíi "cenzor" - Eszak- Kanada őserdőitől Del-Kalifomia napsugaras tájáig -, aki megtanítja Őket móresre. így aztán a szerkesztő,vagy a cikkíró vagy sürgősen korrigaija a tévedést, vagy pedig teljesen "lesiklik" a lap hasábjairól... A Magyar Szó maholnap elérkezik ahhoz a korhoz, amelyben a megfáradt munkás -önkéntesen vagy kényszerűségből- visszavonul a mindennapi robottól. Én azonban semmi nyomát nem látom annak, hogy ez a lap megérett volna a "nyugalomra". Sem a kor romboló hatásának, sem a fáradtságnak a jelei nem fedezhetők fel rajta. Szerkesztői és munkatársai- régi, kipróbált és bevált harcosok - tele vannak energiával, lelkesedéssel és sok-sok mondanivalóval. Nem tudok egyetlenegyről sem, aki pihenésre vágyik és hajlandó volna a tollat a polcra tenni. Az olvasók pedig, akik már számtalan alkalommal bebizonyították, hogy még a lehetetlentől sem riadnak vissza, amikor lapjuk életbentartásáról van szó, egyszerűen nem engedik meg, hogy a lap 65 éves korában nyugalomba vonuljon! Szilárd meggyőződésem tehát, hogy a kis mécses, amely közel 65 évvel ezelőtt lobbant lángra, az irók szorgalmából és az olvasók jóvoltából még hosszú ideig fogja szórni a fényét és mutatni a szebb, különb emberi társadalom felé vezető utat. Akik oly hosszú utat tettek meg a kis mécses vezetése és világa mellett - a reménytelenség sötétségéből a valóság fénnyel övezett világába -, azoknak szent kötelessége odahatni, hogy ez a mécses tovább szórja jótékony fényét és melegét - egyrészt a mi további okulásunkra, másrészt, hogy mások is megtalálják a helyes Ösvényt a világánál. A Magyar Szó tehát a nyugdíjkor hataran tül is végezni fogja nemes munkáját annak a nagy álomnak a beteljesüléséért, amelynek eddigelé csak a fele valósult meg... 1967 „Aki nincs ellenünk, mellettünk van!” Feltéve, de el nem ismerve, hogy a huszadik század keresztény papsága nemcsak formailag, de lelkiek és szellemiek tekintetében is hivatott örököse és hűséges képmása Jézus első tanitványcsoportjának; feltéve továbbá, de meg nem engedve, hogy a szocializmus célkitűzései felé törekvő népi demokráciák Jézus mai követőinek a szemüvegen keresztül riválisoknak, ellenfeleknek, sőt ellenségeknek látszanak, felmerül a kérdés: milyen magatartást kellene a mai papnak követnie a szovjettel és a többi népi demokráciákkal szemben, ha valóban Mesterének a tanítását óhajtja követni - mint ahogy az egy Krisztusról nevezett paphoz illik? A netalán kételyekkel viaskodó papnak nem sok fáradságába kerülne, hogy megtalálja a kielégítő választ e kérdésre, mégpedig magának Jézusnak a szájából. Lukács evangéliuma 9. részének 49. és 50. verseiben a kővetkező rövid párbeszéd van megörökítve Jánosj a kedvenc tanítvány és Jézus között: "Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók ót, mivelhogy teged nem követ mivelünk. És mondó néki Jézus: Ne tiltsátok el, mert aki nincs ellenünk, mellettünk van." Az "ördögűző" szemlátomást áldásos, jótékony munkát végzett szerencsétlen kortársai között, akik az akkori idők felfogásához híven minden csapást, betegséget, nyavalyát az ördög rovására írtak, de a fiatal, rajongó és tapasztalatlan János nem azt nézte, hogy az illetőnek a munkája hasznos-e, jó-e: őt nem az érdekelte, hogy a szenvedő embertársak gyógyírt, vigaszt, segítséget mentettelc-e az "ördögűző" tevékenységéből; Janos csak a versenytársat, az ellenfelet, a kívülállót látta benne, aki nem tagja a kiválasztott tanítványok zártkörű csoportjának, vagyis: "tégedet nem követ mivelünk". Ez a kívülállás, ez az elkülönülés eleg volt Jánosnak és tanitványtársainak ahhoz, hogy - a maguknak arrogált hatalomnál és tekintélynél fogva - megtiltsák e versenytársnak, hogy nyilvánvalóan hatásos és eredményes munkásságát tovább folytassa. Hogy az illető voltaképpen Jézus legszebb célkitűzéseit ültette át a gyakorlati életbe, hogy Jézusnak tetsző és Jézus eszméivel teljesen megegyező munkát végzett, az a tanítványok szemében semmit sem nyomott a latban; ők felháborítónak és tűrhetetlennek találták, hogy bárki is, aki nem tartozik az ő szűk, ekszkluziv társaságukba, jezusi munkát merjen folytatni - ez szerintük kizárólagosan a tanítványok joga és kiváltsága... Mindenki más, aki ilyesmit megkísérel - bitorló! Hát Jézusnak más véleménye volt a dologról. Egyszerű szavakkal értésükre adta a tanítványoknak, hogy a jézusi program kivitelére senkinek sincs monopóliuma; aki az o elgondolásaival megegyező módon vagy azokkal nem ellentétes módon segítségére van embertársainak, az voltaképpen a jézusi terveknek a végrehajtója. A népi demokráciák ma a szónak az egykori értelmében "ördögöket űznek". Irtják az ördög, kapzsi, haszonhajhászó kapitalizmus sokszázados uralmának a fattyúhajtásait: a tudatlanságot, a nyomorúságot, a betegségeket, a nélkülözést és teremtenek olyan állapotokat, amelyekben a nép kultúrához, tudáshoz, egészséghez és jóléthez jut, olyan állapotokat, amelyekben egy törpe kisebbség nem lehet többé kizárólagos haszonélvezője a munkásmilliók verejtékével létrehozott javaknak, mert e javak az uj rendszerben "mindenkinek a munkája szerint" oszlanak meg. Van ebben a programban valami is, ami krisztustalan vagy pláne Krisztusellenes? Van-e joga a mai "tanítványnak" állást foglalni egy olyan "ördögűző" programmal szemben, amelyről Jézus - csakúgy, mint az idézett esetben tette kétezer évvel ezelőtt - készséggel megállapítaná, hogy az az ó elgondolásával teljes harmóniában van? •; Az úgynevezett "vasfüggönyön" belül működő papságnak egy jelentékeny része (folytatás a 22. oldalon)
