Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-14 / 38. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ "A népzene túlnő a tudományon. Egészséges nemzet életének annyira szerves része, hogy ott találjuk mindenütt: jelen van a művészetben, a közoktatásban, a társadalmi élet megnyilvánulásaiban. Mindig a nemzeti élet satnyulásának jele, ha a népzene valamely téren háttérbe szorul." Ezzel a tudattal indul Kodály 1905-ben első kutatómunkájára. A népdal ősi rétegeinek feltárása nála nem a művész puszta érdeklődését szolgálja, hanem a küzdelmet az olyan irányzatok ellen, melyek a nemzeti öntudatot rombolják, melyek szétzüllesztik nagy hagyományainkat s amelyek végső fokon a kozmopolitizmus, a nemzetietlen, jellegtelen kultúra jelszavával ágálva, függetlenségünket, szabadságunkat - tehát létünket - tagadják. A felfedező ut csodálatos eredményekkel jár. A fiatal mester a magyar népdal valóságos kincsesházát tárja fel. Olyan dallamokat, melyeknek felépítése, dallam- tipusa, hanglépései elárulják, hogy sok évszázada, az is lehet, hogy évezrede kisérik a magyarság útját. Idézzük ismét öt magát: "Olyan .^a magyar népköltészet, mint egy hegyi patak, melynek medrébe nagy kőszikla gurult, útját csak annak megkerülésével folytathatja, előtte tóvá dagad és látszólag nem is folyik. Azt a sziklát medréből félregörgetni, hogy szabad folyását, fejlődését semmi se gátolja többé: köznevelésünk, tudományos és művészi politikánk legfőbb teendője." 1906 valóságos fordulópont a magyar zene történetében: ekkor kezdődik közös kutatómunkája és életreszólb barátsága Bartók Bélával. Kodály nem éri be a népi muzsika hatalmas, ihlető erejével. 1906- 1907-ben külföldi utón van és tanulmányozza a nyugati muzsika uj eredményeit. 1907-ben kezdi el korszakos jelentőségű tanári pályafutását. Ez időtől kezdve a Zeneakadémia zeneszerzés-professzora, s a tudós, a nagy zeneköltő munkájához méltán csatlakozik az uj generáció nevelő pedagógus tevékenysége. A legszigorúbb igényességet plántálja növendékeibe. Tökéletes mesterségbeli tudást követel s ehhez nemcsak zseniális tanári munkájával, hanem nagyszerű peldaadasával is hozzásegíti növendékeit, hiszen alig van művész, aki nagyobb igénnyel lépne fel önmagával szemben, . mint Kodály Zoltán. Ösztönzése rávezeti a fiatal művészeket, akikből majd a jövő zeneköltő-gene- rácioja kerül ki, hogy a csiszolt forma csak arra szolgál: nemes, értékes foglalata legyen az igaz ember mély érzésvilágának, a haladó szellemű ember humanizmusának. A fiatalok, a jövő muzsikusai, megtanulják mesterüktől, hogy minden hangjuk a néppel, a népért szóljon és hogy a jövőbe vezető utat az találja meg legbiztosabban, aki a múlt ösvényeit, haladó nagy hagyományainkat ismeri, szereti és megbecsüli. 1910-ben lep először a nyilvánosság elé. Bemutatásra kerül az Első vonósnégyes, az Op. 3. sorozat zongorára és az Op. 4. sorszámot viselő cselló-zongora szonáta. A quartett hamarosan külföldön is megszólal, majd zongoradarabjai keltenek feltűnést a párizsi zenevilágban. Az 1914-es világháború sem állhatja útját Kodály világsikerének, a legnagyobb előadóművészek interpretálják müveit. A világháború alatt egész sor alkotása keletkezik. így csellóra irt szólószonátája, okonai, Kölcsey, Berzsenyi és Ady ver- * dalok, majd a Második vonósné1882-1967 A viták, melyek hívei és ellenfelei között folynak, mind hevesebbek. Vajon kik támadják? Mindenekelőtt azok, akik valami lombikban fogant ál-nemzeti kultúráról beszélnek, olyan kultúráról, melyből magát a népet száműzték, s fokozodó dühvei szemlélik annak a művésznek az útját, aki egyre jobban összeforr egész népével. A rossz értelemben vett akadémikusok támadják, akik művészetet csak a retrog- rád gondolat szócsöveként tudják elképzelni s akik riadtan látják, hogy Kodály a jövőnek, a legszélesebb népi tömegekre alapozott kultúrának bátor harcosa. Ezeknek semmi esetre sem lehet rokonszenves Kodály későbbi félreérthetetlen fogalmazása: "Zenei köztudatunk akkor lesz, mikor az egyötödnyi kisebbség is magáévá teszi a négyőtödnyi többség magyar zenei érzését, amire ma még idegenkedve néz. Ha nem áll erre az alapra, gyö- kértelenül hánykódik az egyetemes kultúrában vagy a nemzetközi félmüveltség- ben." "A néphagyomány nem töltötte be rendeltetését azzal, hogy a nép zeneéletét ellátta. Köze van még az élethez, a mindnyájunk mai életéhez. Megvan benne a magja, terve egy nemzeti zenekultúrának. Ennek a^ kifejlesztése, teljessé tétele a müveit réteg dolga. De csak a néppel való lelki egységben lesz rá ereje. Hogy nemzetté lehessünk, előbb újra meg újra néppé kell lennünk." A közhangulat gyökeresen megváltozik a Psalmus Hungaricus 1923. évi bemutatójával. A nagy tömegek is felismerik, ho^y e remekműben a magyar nép költője szol a magyar néphez. Aztán a Psalmus elindul a világsiker utján. Három évvel a hatalmas visszhangu pesti bemutató után Zürichben szólaltatják meg, majd a szöveget hat nyelvre fordítják le és tizennégy állam hatvan városában hangzik fel a "Magyar zsoltár." Három esztendővel később, 1926. október 16-án megjelenik a magyar operaszinpadon Kodály uj remeke, a Pau-. lini Béla és Harsányi Zsolt szövegére Írott Háry János.( Ez az alkotás a magyar nép izes humorát, edesen ömlő mesélőkedvét és heroizmusát idézi. A Háry János hatalmas sikert aratott. Zenekari szvitként bejárta az egész világot. A Háry eljut a népi színjátszók közé, mint ahogy kórusmüvei is egyre szélesebb körben hódítanak. Kodály zenepolitikája tulajdonképpen most bontakozik ki teljes Thursday, Oct. 14. 1982. egészében. Mint zeneköltö, mint tudós és mint akadémiai professzor, "felülről" lát hozzá egész zenei kultúránk átformálásához, de a nagy zeneköltö ugyanekkor "alulról" is megkezdi egész zeneépitmé- nyünk átalakítását: az ország minden zugában megszólaló gyermekkórusok, a Villo, a Lengyel László-játék, a Pünkösdölö, a Gólya-nóta vidáman felcsendülő szólamai lassan kiseprik az uj nemzedék tudatából azt a sok zenei hordalékot, melyet az osztrák-német zenei műveltség járszalagján bandukoló magyar zeneoktatás felhalmozott. Hallgassuk ismét Kodályt: "...legtöbb nevelőnk abban a tragikus tévedésben élt, hogy a népet nevelni annyi, mint valójából kifordítani, másra, jobbra, értsd: idegenre tanítani. Fokozódott az 1850 után, az osztrák tanítási rendszer bevezetésével. Földfeletti csatornákon bőven áradott be a német Ízlés, de nem a jó, a nagyok útját egyengető, hanem az alacsony, a tucat- és fércmüvek szálláscsinálója. "Aki nem lapozza át a félszázad iskolai és óvodai gyűjteményeit ...nem lehet képe róla, micsoda nemzetpusztitó merénylet készül itt gyermekeink s bennük az egész magyar jövő ellen. Ahová eljutott, kipusz- titotta a még megmaradt hagyományt." Kodály hatalmas "alulról" megindított mozgalma győzelmesen veszi fel a harcot e "nemzetpusztitó" kultúra ellen. És nemcsak a gyerekek, hanem munkás- és parasztkórusok is mind gyakrabban és mind szívesebben szólaltatják meg Kodály remekműveit. A zeneköltö nagy lelkesedéssel és az igazi nevelők széles perspektívájával fejleszti tovább mozgalmát. Újabb és újabb remekművekkel, kiváló pedagógiai munkákkal segíti az ifjúságot. Alkotópályáját természetesen nem tudjuk e szerény keretben végig követni. így csak a kiemelkedő nagy műveket érintjük: 1932-ben szólal meg az Operaház színpadán a Székelyfonó. Tóth Aladar egyik tanulmányában "a népdal apoteozisá"-nak nevezi, Szabolcsi Bence "mélyen megrázó, páratlanul eleven, zenében mintázott népdráma"-ként méltatja. Részletesebb méltatás illetné a Mátrai képeket, a Marosszéki táncokat, a Galán- tai táncokat, a Felszállott a pávát, a Kará- di notakat, a Jézus és a kufárokat, a Con- certot, a Budavári Te Deum-ot, és még akkor is egész sor remekmű maradna ki az összefoglalásból. Úgy véljük, Kodály alkotásait az alaposabb ismertetés kényszerű elhagyása folytán Bartók szavaival jellemezhetjük a legjobban: "Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt legtökéletesebben testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a müvek: hitvallomás a magyar lélek mellett." Kodály tudományos munkásságának felsorolása külön beszámolót igényelne. Zene- tudományi írásaiból csak nehányat említünk fel, annak bemutatására, hogy tevékenysége milyen sokrétű volt és átfogó: Mátyusföldi gyűjtés (1905): A magyar népdal strófaszerkezete (1906): Zomborvidéki népszokások (1909): Ötfokú hangsor a magyar népzenében (1917): Debussy nekrológja (1918)j Bartók Béláról (1921) ’y A mára- maros román népzene (1923); Kelemen kőmives balladája (1926); A magyar népdal művészi jelentősége (1930); Néprajz és zenetörténet (1933); A Magyar karének útja (1935); A magyar népzene (1937); végül emlékezzünk meg Kodály tudományos munkásságának hatalmas eredményéről, a Magyar népzene táráról, melynek első, ezeroldalas kötete az utolso években hagyta el a sajtót. KODÁLY ZOLTÁN
