Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)

1982-10-07 / 37. szám

Thursday, Oct. 7. 1982.

9.

Móricz Zsigmond

Mondom a kis embernek:

— Nézze, én nem akarom magát, idős embert bántani. Jöjjön vissza, ítéljen a törvény.

Egy tivadari ember is ott ment szekerén, az is megáll, az is azt mondja: verje meg.

Megfogom a tehén kötőfékét, húzom visszafele, azok meg amarra.

így huzakodtunk, addig, hogy még édesanyám is utolért.

— No, itt a pénz — mondom —, adja csak, édesanyám. Olvassa meg ez az ember.

— Jól van — azt mondja az ember —, olvassuk meg.

Átveszi a pénzt, leolvassa a markomba. Hát megvan a pénz.

Nézek.

Megolvassa újra egyesével a kezembe rakja. Űjra megvan.

Mán láttam, hogy csalás, de nem tudtam, hogy csinálja.

Mejjen fogom. Megrázom. Belevágom az árokba.

— Megadja az öt forintot kend?

Azt mondja a felesége:

— Hallod, adjál ezeknek öt forintot, ezek tolvajok.

— Tolvaj? Én vagyok a tolvaj?

Ott hajtott valaki, megkérem, ájjon meg. Odahívom.

Olvassa meg, kérem, tiszelt úr, ezt a pénzt, megvan ez a pénz?

Leolvassa az ember, hát hibázik az öt forint.

Felhajtja osztán az asszony a szoknyáját, de vagy tíz helyről szedett össze öt forintot, hatosokba meg krajcárokba. így fizetett ki engem.

— Jól van — mondom —, most mán elmehet, de ha még egyszer tolvajnak nevez, beviszem kendet a városba a bíró elé, két napot ül.

Hát akkor meg még meg is tanított, hogy hogy kell a pénzt olvasni. Egy ötforintos vót közte abból a régi fajtából, a meg nagyon hasonlított az új tízeshez, hát mindig úgy olvasta, mintha tízes vóna. De úgy rakta a pénzt, hogy mikor az ötösre került a sor, mindig sebesen fordította, hogy tíz . ..

— Jó van — mondom —, evvel is tanultam, hogy erre vigyázni kell. Most mán elmehet.

Hogy ű fizet nekem egy áldomást.

— Nem kell nekem, drága emberem, a maga áldomása, örülök, ha még a szekeresemet meglelem a vásárba, mer nem akarok én maga miatt gyalog menni haza.

így aztán megnyugodva mentünk vissza a vásárba, de nagyon bosszús lettem, és nem vettem semmit.

Mojzes Pali bátyám meg mán tökrészeg vót, úgy kellett felrakni a szekerére mint egy zsákot. Nem tóm mi az istent csinált, hogy mán délre úgy leitta magát, hogy nem is tudott magárul. Eladta mind a két tinót, az árát meg körülbelül elhányta.

így hajtottam haza én a lovakat. Nem is tudtam Csatóházi pusztán egyebet csinálni, csak megkérdeztem, merre van a Gércze-tanya. Megmutatták, erre egyet gondoltam, behajtottam.

Csak megállottám a tanya előtt, kijött egy jány.

— Maga a Gércze-jány?

— Én — azt mondja.

— No, jó van. Isten áldja.

— Mér kérdi?

— Csak kérdeztem.

— Nem is jön be?

— Sietős az utam. Lássa, beteget viszek.

Evvel elhajtottam.

Elég vót nekem ennyi belőle. Ez a jány egy olyan kis vastag tanyasi purgyé vót. Egy kis haja vót, olyan semmi haja, az is hátra vót feszítve, simán, hogy majd kiszakadt a bőre a homlokán. Szeplős is vót. Nem kell nekem, ha még huszonegy holdja van is az apjának. Ilyeneket kínál nekem Kőmíves Erzsi?

Nagyon csóváltam a fejem. Megvót a jánynézés itt is.

Felesleges két jány ez a világon, gondoltam magamba. Ez is, meg akit Julcsa néném rám szabadétott, az is. Nem kell nekem tanyasi stiglic.

HARMINCADIK BESZÉLGETÉS

arról, hogy ha a házasodhatnék beleüt az emberbe, az olyan betegség, hogy azt nem lehet kikúrálni

Meg is mondtam Kőmíves Erzsinek, hogy mijen jányt kínált nekem.

— Nem tetszett? — mondta komolyan. — Nagyon derék kisjány az, jó dógos, munkára van nevelve, mindenhez ért. Tud sütni, főzni, szorgalmas, malacokkal, tehénnel, lóval, apró baromfival tud bánni. Egész nap dogozik, ő látta, akkor is azt mondta, hogy boldog lesz, aki ezt a jányt elveszi, mert ez, ha semmije nem volna, akkor is vagyont ér, amijen munkás. Ez eltartja az urát.

Ezen elgondolkoztam.

— Lehet — mondtam, és elbeszéltem, hogy viziteltem nála. — De nekem az is elég volt, amit láttam.

— Mit láttál?

— Ojan a képe, mint a pujkatojás.

Erre még meg is haragudott. Azt állította, hogy nem igaz a. Csak én nem akarom elvenni, mert ő ajánlotta, hát azért nem tetszik nekem.

— Ajánlj különbet, azt elveszem.

— Na jó — azt mondja —, ajánlok én egyet, de azt osztán elvedd.

— Na, csak ajánld.

— A nevét nem tudom megmondani, mert nem hallottam. Gázsa Birinél vótam, varrni tanultam a nyáron, míg maguk Istvándiba vótak édesapámmal, Nagy- szőllősön. Hát egyszer csak bejött egy kisjány, de nagyon szép sugár jányka vót. Osztán mikor megtudta, hogy én ligeti vagyok, mingyán utánad kérdezősködött

— Énutánam?

— Igen, nagyon jó nevetős kisjány. Eccer bokrétát tett a kalapod mellé.

— Az én kalapom mellé, egy nagyszőllősi jány? Sose tett amellé semmiféle szőllősi jány. Soha.

— Mán pedig abba kell valaminek lenni, mert a nem hazudott. Az a jány egészen szerelmes beléd.

— Tán álmába szeretett belém.

— Nem tudom, hol, de vótál náluk, még pájinkát is hozott neked.

— Nekem jány, pájinkát? Nagyszőllősön? — Mondom, hogy tán ő szereti a pájinkát.

(FOLYTATJUK)

HUNGAROTEX

H-1804 BUDAPEST 5 POB100

82.

ÚJ RUHÁT AZ 1 ÓHAZÁBÓL

AMERIKAI MAGYAR SZÓ