Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-09-30 / 36. szám
lehervad libán on dísze Radnóti Miklós: NYOLCADIK ECLOGA (Két nagy próféta, az ókori Náhum és a kortárs Nahum Goldman emlékére közöljük a mártírhalált halt nagy magyar költő 1944-ben irt, de ma is időszerű költeményét. Szerk.) KÖLTŐ Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen ? Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a villám, üdvözlégy', agg férfiú, látom már, hogy' a régi nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd ? PRÓFÉTA Hogy melyik-é? Náhum vagy'ok, Eikós városa szült és zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen, zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én! KÖLTÖ Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott, amit írtál. PRÓFÉTA Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint annak előtte, s hogy mi a élja az Ürnak, senkise tudja ma sem még. Mert megmondta az Ür, hogy a bő folyamok kiapadnak, hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd mindent. S úgy is lön. KÖLTÖ Gyors nemzetek öldösik egymást, s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek. Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák zöld felhője mit ért? hisz az ember az állatok alja! Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty' csecsemőket, fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója megsül benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben. Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul, s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva szertehevernek a holtak a város téréin, ismét úgy lön minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból mondd, mi hozott most mégis e földre? PRÓFÉTA A düh. Hogy az ember újra s azóta is árva az emberforma pogányok hadseregében. - S látni szeretném újra a bűnös várak elestét s mint tanú szólni a kései kornak. KÖLTŐ Mar szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban, hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből épül a bástya ......... A szakadék felé Joao Baptista Figueiredo,, Brazília elnöke az Egyesült Nemzetek közgyűlésén tartott beszédében ezt mondta: "Hatalmas lépésekkel haladunk a szakadék felé. Ha a fejlett ipari országok továbbra is potom áron felvásároljak a fejlődő országok nyersanyagát és monopolárakon adjak el ipari termékeiket és technológiájukat a fejlődő országoknak, (elkerülhetetlenül a 30- as évek világgazdasági válsága felé haladunk." AMERIKAI ára IS mm cm. as zna Liass Matter Dec. 31. 1952 under the Act of March 2. 1879. at the P.O. of N.Y. N.Y. Vol. XXXVI. No. 36. Thursday, Sep. 30. 1982. AMERICAN HUNGARIAN WORD,INC. 130 E 16th St. NEW YORK, N.Y; 10003. Tel: 254-0397 Megnyílt az ENSZ közgyűlésének 37. ülésszaka, amely Hollai Imre magyar külügyminiszter-helyettest választotta elnökévé. A világszervezet fennállása óta először került Magyarország képviselője a közgyűlés elnöki székébe. Az előző, a 36. ülésszak elnöke, az iraki Kittani bejelentette, hogy az ENSZ öt regionális csoportja közül ezúttal a kelet- európai állít elnököt, s a Magyar Népköz- társaság 1974-80 közti állandó világszervezeti képviselőjét, Hollai Imre külügyminiszter-helyettest jelöli e posztra. Ezt követően a közgyűlés közfelkiáltással elfogadta a jelölést, ekként megválasztotta Hollai Imrét, akit Teymour, az ENSZ egyiptomi protokollfőnöke kisért fel a magyar delegáció üléstermi helyéről az elnöki pódiumra, és átadta neki a mahagóni fakalapácsot. Magyarország padsorában, a küldöttség vezetőjeként jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, valamint Rácz Pál állandó nagykövet, ENSZ-képviselő. A nagy taps közben lezajlott esemény után Hollai Imre első elnöki ténykedéseként elmondta székfoglaló beszédét. Ebből i- dézzük az alábbiakat:- Nyugtalanító és feszültségektől terhes időket elünk. A világpolitika egyes folyamatai jogos aggodalommal töltenek el bennünket. Az emberiség békét akar, mert csak békében haladhat az anyagi és szellemi gyarapodás utján. Ennek ellenére növekszik a háborús feszültség. Az előttünk álló problémák megoldásához szükség lenne, hogy jobban megértsük egymást. Ehelyett egyesek részéről inkább az eropolitika dominál. A józanul gondolkodó többség a háborús veszély kiküszöbölését, a leszerelést akarja. Ennek elleHollai Imre, az Egyesült Nemzetek nagygyűlésének uj elnöke Shultz külügyminiszterrel. nére növekszik a fegyverkezési verseny. — Fokozott jelentősége van annak, hogy a vitás kérdéseket ne erőszakkal, hanem politikai eszközökkel rendezzék. Az emberi civilizáció évezredeiből már elégséges példa és tanulság áll rendelkezésünkre, s mind azt tanítja: a háború csak bonyolítja a helyzetet és nem valasz a nehézségek megoldására.- Érző és gondolkodó em bérként azok mellett állok, akik hisznek a józan értelem erejében, akik mindent készek megtenni a béke megőrzéséért. Azok mellett állok, akik már egyoldalú kötelezettségvállalással demonstrálják készségüket a háború elkerülésére. Akik újabb és újabb építő javaslatokkal ülnek a leszerelés tárgyalóasztalához. Azok közé sorolom magam, akik azt vallják, hogy a békének, az enyhülés politikájának mai világunkban nincs és nem is lehet ésszerű alternatívája. Tíz nappal ezelőtt Hans Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere három társával kivált a Schmidt kormányból, abban a hiszemben, hogy kormányválságot idéznek elő és ezzel lehetővé teszik a Szabad Demokratáknak és a Keresztény Demokratáknak egy uj kormány alakítását. Ezt követően parlamenti választások voltak Hesse, tartományban. Az 5.6 millió szavazó 87 százaléka járult az urnákhoz es az eredmény: a Keresztény-Szocialisták 45.6, a Szocial-Demokraták 42.8 és a Szabad Demokraták csupán 3.1 százac , lekát nyertek el a szavazatoknak es igy egyetlen képviselőre sem jogosak. Ezzel szemben a Zöld Part, amely a környezet védelméért és a nukleáris fegyverek korlátozásáért száll síkra, elnyerte a szavazatok 8 százalékát és 9 jelöltjük jutott be a parlamentbe. Visszafelé sült el a Szabad Demokraták terve és a Hesse-i választások után letűnnek a politikai színtérről. A Szocial- Demokraták és a Zöld Pártiak közösen 50 szavazattal rendelkeznek a 110 tagból álló képviselőházban. 3BcfB°BDBDBDBDBDBDBDBDBDBDBDBaBDBDBDBDBnBaBDBaBDBDBDBDBDBaBnBDBDBI:iBaBDBDBDBDB,:1BaBDBDBDBaBDBDBt:1BDBaBaBaBDBDBDBDBI:,BI:IBaBi:1BaBDBa BDBt-1BDBDBDBaBDBDB[=1BDBaBDBaBl 80. JUBILEUMI ÜNNEPÉLYÜNK , EGYBEKÖTVE K0DÄLY KONCERTTEL VASARNAP OKTÓBER 17-ÉH D.Ü. 2 ÓRAKOR NEW FÜSTBE MENT TERV Magyar elnököt választott az ENSZ-közgytílés