Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-28 / 4. szám

Thursday, Jan. 28. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Boros István Albok János emlekere “A sorsod ellenére voltál mester és példakép. Hivő, igaz, okos a munkáló idő emel ma mar, hiába ömlik rád sir földié most.” Radnóti: Nem birta hát... Akárcsak most, úgy négy és fél évvel ezelőtt is Albók-muvek kiállításában gyönyörködhetett a new yorki közönség. Az idén, sajnos, gyász és veszteseg- érzet szelleme lebeg a kiállítás fölött. Albök Janos nincs többe, A brooklyni Pratt Instituteban volt annakidején a kiállítás es akkor a mesterrel, vala­mint Kasnyik András akkori fókonzullal, Lusztig Imre kollégámmal es az azóta sajnos mar szinten elhunyt Galyas Józseffel együtt mentünk el a kiállí­tás megtekintésére. . A kiállításról szóló beszámolómat akkor e sorok­kal zártám: “Amerikai magyar testvéreim! Áldjunk minden­egyes napot, amelyen Albök honfitársunknak alkal­ma van egy-egy újabb műremekkel gazdagítani kul­túránkat. Es kívánjuk neki, hogy e napok száma meg hosszú ideig megszámlálhatatlan legyen!” Sajnos, a szám túl hamar vált megszámlalhatova. De igy is áldhatunk, áldanunk kell minden napot, amelyen köztünk volt, amelyen örülhettünk vele és kedves csaladjával együtt, hogy a társadalom, ha késve is, de egyre méltóbb módon kezdi értékelni alkotásait. Nekünk, haladó szellemű apierikai magyaroknak, felmerhetetlen a veszteségünk. Karrierje folyamán Albók János korán megértette, hogy Magyar-Ameri- kában a mi lapunk az egyetlen magyar lap, amely szót emel es cselekszik a társadalom elesettjeiért, épp úgy, mint annak leghasznosabb tagjai, a dolgo­zók érdekei védelméért. Velünk volt, szerette, tá­mogatta sajtónkat, nem volt egyetlen rendezvé­nyünk, ahol, ha ereje es egészsége engedte, ott ne lett volna, hogy megórokitse annak minden mozza­i natat. Végső méltatásként nem tudok megfelelőbb sza­vakat találni azoknál, amelyeket a fentemlitett Pratt Institute-kiallitas után vetettem papírra: “Kezében a fényképezőgép varázsvesszővé válik. E varázseszkozzel meg tudja szólaltatni a fakat, a mezőket, a virágokat a gyermekek táncát, a társa­dalom elesettjeinek gondjait, a dolgozok küzdelme­it, keze nyomán a fényképén hallani lehet a felhők suhogását, látni angyali kezek nyomat a gyerme­kek mosolyán.” Albok Janos nincs többe köztünk, bevonult Ame­rika halhatatlanjainak csarnokába. Szelleme, alkotá­sa örök időkig fogja gazdagítani népünkét es an­nak kultúráját. Deák Zoltán Fagyot hoz a téli szél Ot nappal múlt szenteste. Ültünk a szerkesztő­ség félhomályában, az utcáról becsillogtak a neon­reklámok, és egyikünknek sem volt kedve lámpát gyújtani. A falakra vetődő furcsa alakzatokat néze­gettük es kölyökcsinjeinkröl beszélgettünk. Valamelyikünk megszólalt a homályból: — Gyerekek! Hívjunk föl valakit. — Csak úgy, tréfából — igy a másik. Fogtam a készülékét és találomra tárcsáztam a hat szamot. Vastag, medvehangszerü csörgés hallat­szott , a készülékét eltartottam a fülemtől, hogy mindenki hallhassa a beszélgetést. — Hallo! — mondta egy rekedtes, nyugodt férfi­hang. Hallója után ötvenév körülinek tűnt és ahogy kiejtette ezt az ót hangot, megfontolt, tárgyilagos embert gondoltam hozzá. — Elnézést a zavarásért — mondtam befogott or­ral, nehogy kitörjön belőlem a röhögés —, az újság­tól telefonálok. Villámintejukat készítünk, találom­ra felhívott emberekkel. Legyen szives elmondani la­punk olvasóinak, hogyan telt el ez a szép, meghitt családi ünnep? Mit csináltak a három nap alatt? A srácokra neztem es gyomortájt engem is elkez­dett csiklandozni a nevetés. — Lehetek őszinte, szerkesztő ur? — kerdezte a férfi, es tálán nyugtalansagfele is volt a hangjában. — Hat persze! — Legyen csak őszinte — csigáztam tovább es mar potyogtak a künn veim. — Hat, mint minden csalad, mi is megvettük a ha­lat... — Elégedett volt a hallal, vágtam közbe pimaszul, mert rengeteg levelbeli kifogás érkezett szerkesztő­ségünkbe a pontyok minősége ellen. — Egye, szeletbe akarta megvenni a felesegem, mert a karácsony nálunk szűk családi ünnep, de hogy nem kapott, kénytelen volt a piacról hozni élő halat. » .. f , — Es mi történt azutan? — Szenteste délutánján földiszitettem a fát... az­tán... — Utána meg jöttek a gyerekek. Az unokák. Az ajándékozás. A miegymás. Szóval, nevetés, vidám­ság?! — Kérem, mi társbérletben lakunk! Szóval nálunk nincs hangoskodás. A szomszédaink nagyon rendes emberek es mi tekintettel vagyunk egymásra. Ugya­nis a/iejem negyvenötben csak ezt a lakast tudta sze­rezni, mert en akkor fogságban voltam, és ha már erről beszelünk, mondja meg szerkesztő úr, elválha­tok en attól az asszonvtól, akit szeretek, de nem szült nekem gyereket? Értetlenül meredtem előre, mintha kihúzták vol­na a vezetékemet a konnektorból. "Tessék? — nyögtem ki, és ujjammal integetni kezd­tem a srácoknak, hogv maradjanak egy kicsit csönd­ben. — Nagyon szeretem a feleségemet. Mondhatom gyerekszerelem, tizennyolc éves koromban nósül- tem. Most mondja meg, de őszintén, lett volna jo­gom, hogv elvaljak? Hallgattam és izzadtam. "" — Kérem, én az életben mindent eltörtem, csak ezt nem tudom megbocsátani. Itt maradtunk öregen, egyedül. Támasz és szeretet nélkül. Sokszor napokig töprengek, de mindig oda jutok, ha Isten igy akarta, nekem is bele kell nyugodnom a megváltoztathatat- lanba. Es ez borzasztó! Mert nem tudok belenyu­godni, lázadó lettem uram,hatvanöt evesen lazadó. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbitáSarftl idejében gondoskodni Egy évre $ 18.— Félévre $ 10.— Kanadába és Európába 1 évre $ 20.— Megújításra: S ........................................... Naptarra: $ ................................................ Név: ........................................................... Cim:..............................................................- «■ Város:..........................Állam:......................-■ y10003 tap*8*' * -------­A többiek integetnek, hogy ne szorítsam a fülemhez a kagylót, mert ez közös szórakozás.... — No, de mindegy — legyinthettek a túloldalon — azért fát mindig veszek. A feleségem főz, közben meg is térit, és hat órakor asztalhoz ülünk. Csak ajándékot nem veszünk egymásnak. Tudja, az em­ber vensegere pokoli gonosz tud lenni. — Igen — nyögtem benultan, de nem hiszem, hogy ez eljutott volna a másik kagylóig. — Eloszor négyszem diót törünk fel az asztalnál, utana álmát eszünk, majd ostyát vesziink magunk­hoz mézzel. Később behozza Edit a lencselevest, a rántott halat, s legvégül a mákos gubát. Csendesen ücsörgőnk, néha kortyolunk a bőrből és biztos va­gyok benne, hogy mind a ketten ugyanarra gondo­lunk, csak éppen beszelni nem beszélünk róla. Sose vetettem a felesegem szemere, hogv nem lett gyere­künk. O is csendesen szenvedi a sorsot es mar nem lazadozik. Fiatalabb korában inkább tette, de akkor en voltam a megfontoltabb. Szóval ölunk, es nem marad más nekünk, minthogy a szeretteinkre és a halottainkra gondoljunk. Édesapámra es édesanyám­ra, a felesegem szüleire, Tibor batvamra, aki nem jött haza a fogságból, meg Silvire, aki öngvilkos lett. Aztán bekapcsolom a televíziót, a múltkor is meg­néztük a Herbert von Karajánt az ünnepi műsorban. — Persze, persze... — mondtam zavartan, es be kel­lett fejeznem amit elkezdtem: — Nagyon köszönöm az interjút. Szóval engedje meg, hogv további jo egészséget kívánják az olvasok és a magam nevében. — En köszönöm a szerkesztő urnák! Valakinek mar el kellett mondanom... — dadogta szégyenkez­ve a férfi — ne haragudjon, hogv olyasmikkel ter­heltem, amelyeket a cikk szempontjából nem tud használni, de ha nagyon muszáj, irja azt, hogy ná­lunk is vidám volt a karácsony. A srácok értetlenül állták az ajtóban, mint a nagy- csoportos óvodások, akiktől elvettek a játékaikat. S hogy a telefon mar idétlenül hápogott, azt kérdez­tem magamtól, vajon az öregek miért nem tárnak sarkig valamennyi ablakot, hogy szobájukból Idsó- pÖrje a friss teli szel az összes fölgyülemlett terhet és nyomorúságot? Azután eszembe jutott, hogv en­nek sincs semmi értelme, mert nem tavaszi, hanem téli szél süvít odakinn. A téli szél, s az már csak fa­gyot hoz. ALI B. TÉL Ki nem állhatom a telet! Az ember a csontjáig érzi a hideget! Pláne ha fütetlen szobában didereg! Szép a frissen hulló hó fehér palastja, De ha fázni kell, az ember csúnyának látja! Pár hónapja még a hőség volt a baj A hőmérő néha a százat is elerte, De jo lenne most valami belőle! Harminc amit napok óta mutat I S nincs hova elbújni előle! Tudom,barátom, vacog a fogad, f | Úgy kell neked! Miért van meg fogad?! Ha már egy sem diszitene szadat Vacogni nem tudnának! • Láthatod, te vagy mindennek oka! Ne nyisd ki a szádat, Úgysem lesz igazad soha! Álmodozz inkább! Álmodj fűtött lakast! Egyébként fagyj meg! Mit tehetsz mást? 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom