Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-03 / 22. szám
Thursday, June 3. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 9 Mörics Zsigmond Nevetett nagyon, meg tán bosszankodott is, hogy elviszem a szekeret, pedig ő még talán új árat is tudott volna srófolni. Ha az egész falut megszavaztatja. — Nem azért, tiszteletes úr — mondtam —, hanem énnekem má négy órakor ott kell lenni Góldmannál, hát mindegy akár ma, akár egy hónap múlva, csak el kell vinni a szekeret. El is vittem, de annyit mégis hozzá szereztem, hogy az ólbul a szénatartó rácsot rátettem a szekérre. A meg, a pap, nem értett hozzá, nem vette figyelembe. Így mégis húsz koronával ócsóbb lett a szekér, mert nagyon jó rács vót, egészen új, nem vót több három esztendősnél, a régi kurátor csináltatta az eklézsiának. Így kell vigyázni az embernek magára, kivált ha pappal van tárgyalása. Mentem osztán a Góldmannhó kapálni. Mert a gyarmati vasas Krósz megbukta magát, a fődjét meg a birtokát mind a beregszászi Góldmann ügyvéd vette át. Azt mondták, hogy fiskálisa vót ennek a Krósz- nak, úgy maradt rá a birtok ingyen. Ez a Góldmann ügyvéd olyan mosolygós zsidó vót, nem szeretett az ember szemibe nézni, annak soha senki se látta, milyen a szeme szivárványa. E nem akart gazdálkodni, mindent adott elfele. De csakhogy semmit se adott oda. Olyan vót, mint a pap. Mind egyformák ezek az urak. Mikor az ember megígérte, akkor nem adta. Vót egy összedűlő cselédháza: adta vóna ötszáz forintért. Nagy ház vót, ha lebontották, sok lett vóna abból, lehetett vóna építeni szép házat belőle, istállót, színt, mindent. Ketten Pailádi Józsival összeállottunk, hogy megvesszük. El kell menni hozzá Beregszászba, mert nem jött a ki soha. Nagyon ritkán. Odabent meg azt mondta: ű nem csinál szerződést, majd kijön. Hát csakugyan jön eccer a faluba, hívat. — Megveszi a házat?-Meg. De ű meg akkor má úgy gondolta, hogy nem adja el, csak a telekkel együtt. — Hogy adja a tekintetes úr? — Ezernégyszáz forintér. Megnézem a házat. Igazán úgy vót a gondolatom, hogy a mi régi kis házunkat mán ki kell cserélni, újat kell helyette építeni, mert csak megházasodok eccer, ebbe a régi házba nem hozhatok fiatal feleséget, mert ez olyan vót már, hogy még akkor is féltem, ha a madár rászáll, leszakad alatta. Ha a nagy fa nem lett vóna felette, már régen elhordták vóna a szelek. Jó ház vót a Góldmán háza, a pallása vastag deszkából vót, itt Pesten úgy mondják: fószni deszka. A magtár lett vóna a Paládi Józsié, a többi az enyém. Igen, de Paládi Józsi azt mondta, neki telek nem kell. Ha nem kell, másat keresek. Mire új társat szereztem, má nem adta. Nem lehetett vele semmire se menni. Vagy két esztendeig ki se jött. Mire kijött, mán a háznak nem vót se ajtaja, se ablaka, se teteje, amit csak mozdítani lehetett, azt mind elhordták róla. Ki hordta, ki nem, én meg nem mondom, a szegények hordták el tüzelőnek. így lett a többi házával is. Minden háza tönkrement. Nem adta el, nem vót ráutalva, árulta az egész birtokot, de avval is úgy vót, hogy mikor vevője volt, nem tudott megegyezni, azután meg egyre fejjebb csapta az árát. Minél jobban tönkrement minden, anná drágábban adta vóna, mer ű mindig csak számolgatta, hogy neki mennyibe van, azt meg akarja kapni kamatostul. Egyik fogott egy deszkát, elvitte. A pajtát is úgy hordták el. Meg a birtokával is úgy járt, elvették a csehek, mert a határon túlra esett, eligényelték. Csak a puszta telkei maradtak a falúba. Még van tízköblös erdeje, azt is, ma is árulja, de mikor má megegyeznének, nem adja. Én is kaszálok benne egy-egy nyilat. Mán az erdején sincs egy fa se. Azt is elhordták, kerülőt nem tart mellette, nem fizeti ki magát. így kifizeti. Hát ilyen urak is vannak. Mikor felesbe kapáltam nála kukoricát, ott vót a másik fele, ami néki járt; kijött a fiával, megnézni. Ü nem viszi el, vegyük meg. Vele vót a fia, a Hermány. A meg ojan lüké. Mondja az apjának. — Te apa, mér nem adod a szegény népeknek annyiér, amennyiér kérik? Hogy meg tudják venni. — Hallgass. — Te csak azt tudod mondani, hogy hallgass. Erre osztán legyintett, és ideadta, ahogy mondtuk. Azt mondja a fia: — Na látod, ezt megtehetted vóna egy órával ezelőtt is. i Hertz RENT * CAR A MEGSZOKOTT KÉNYELMET BIZTOSÍTJUK ÖNNEK MAGYARORSZÁGON. AUTÓKÖLCSÖNZŐ IRODÁK MINDEN NAGYOBB VAROSBAN: BUDAPEST BUDAPESTI REPÜLŐTÉR BALATONFÜRED DEBRECEN HÉVÍZ ' KECSKEMÉT MISKOLC PÉCS SIÓFOK SZEGED SZOLNOK SZOMBATHELY MIELŐTT HAZALÁTOGAT, IDŐBEN RENDEUE MEG BÉRKOCSIJÁT BÁRMELYIK HBFKW . , IRODÁNÁL,. VAGY: AUTOKOLCSONZO BUDAPEST VII. Kertész u.24. Telex: 22-6222 — Ti szedtek szét engemet — mondta az öreg. Így kell nekünk kínlódni az urakkal, akármifélék is... Má a régi urakbúl mind elpusztult. Meghalt az öreg Salánky Sámuel is. Ott maradt a háza. Az is ott állott sok esztendeig, az eső beleesett, még a fű is kiződült a szobákba. Ezért harcolt annak az apja meg a nagyapja annyit a szegény emberekkel meg a lovakkal, hogy be kellett kötni a száját, hogy bele ne faljon a búzába, ha nyomtat. A főispán Salánky Arvéd meg úgy elpusztult, hogy még a híre se maradt meg. Annak jányai vótak, de úgy nevelte a jányát, hogy még te- nyiszezni se vót szabad nekik, mert az erkölcstelen. Erre egyik jánya férhe ment egy festőhö, truccból. Nem is szerelemből, csak hogy az apját megbosszantsa. A festő meg verte, el is váltak. A másik jánya meg eccer megnézte Budapesten a János vitézt, osztán azt mondta, hogy színészné lesz. Azt meg úgy megverte, hogy béna lett. Egy fiatalember, udvarlója a harmadiknak, eccer az uccán köszönt egy zsidólánynak, annak többet nem volt szabad belépni az ő házukba. így voltak, osztán végek. Mink meg kínlódunk a rossz terméssel, a kicsi napszámmal, ennivalónk sincs, mégis megvagyunk. Pedig milyen szegények vannak, úristen. Azt még csak el se lehet gondolni. A mi házunk megett van egy kisház. Olyan kicsi, hogy nincs abba semmi, csak egy szoba; se konyha, se kamra, semmi. Nagy teteje van, fala meg alig van. A Fencák Márton háza. Ez a Fencák Márton, mán mondtam, mikor gyerek vót, a bába beleejtette a parazsat a szemébe, azután csordás vót e mindig, hol itt, hol ott. Ebbe az időbe más faluba valahol. Eccer kinn vagyok a kertbe, jön egy öreg kó- dus forma ember, tapogat. A mezőről felől jött, szólok neki. — Kit keres, bácsi? Mondja: — A Jó Jánosné házát, de nem látok, nem tudom, jó helyen járok-é. Jaj, istenem, vajon hun járok, vak vagyok, sose tudok elmenni. — Hogy híjják magát? — Fencák Márton, kérem. — Mi az, maga az, Márton bácsi? Elmondja asztán, hogy ő megvakult, a másik szemére is, a felesége meg újra ott háttá, visszament az orosz papnál szógálni, nincs senkije. Bevittem osztán az udvarra, elmondta, hogy azér jött haza a házába, hogy legalább itt akasztja fel magát. — Jaj, ne tegye azt, nem azért teremtette az Isten az embert. De én már akkor Budapestet jártam, már értettem a világhoz. Mondom neki egypár nap múlva. Mi adtunk szegénynek egy kis ennivalót, édesanyám táplálta. — Márton bácsi, akar-i még eccer látni a szemeivel? Akarja-e, hogy a szemit meggyógyítsam? Én felviszem magát Pestre. Jaj, ü nem talál oda. — Én felvezetem magát, csak azt mondja meg, hol született. — Bökénybe. — De itt nevelkedett Ligeten. — Hát ha Bökénybe született, akkor ez Bökényre tartozik. Adtam neki egy kalapot meg kabátot. — No Márton bácsi, elmegyünk Bökénybe. Elvezettem Bökénybe, a bírónál. Mondom a bírónak. Azt mondja, ü nem vállalja, ne hagyjam ott. — Ez maguknak a kötelessége, ha a községnek van egy ilyen szerencsétlenje, azt gondozni kell. Annyit mán tudok. — Vezesse el a jegyzőhöz Péterfalvára. Hát én elvezettem a jegyzőhöz Péterfalvára. Ott la- * kott a jegyzőjük. — Tekintetes jegyző úr, ilyen meg ilyen dologba járok. Itt van ez a szegény vak ember. Kár érte, mert nagyon becsületes, derék, jóravaló, tisztességes ember, minek pusztuljon el, mint egy utolsó kutya, az árokparton. Szeretném, ha jegyző úr szíves volna elintézni a dolgát. — Híjjá be — azt mondja a jegyző. Bevezettem az öreget. — Hun született? — Bökénybe. — Most nem tudok mit csinálni, de szerdán kimegyek Bökénybe, elintézem. Addig vezesse a bíróhoz, ott kosztolják. FOLYTATJUK
