Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-04 / 9. szám
10. I AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 4. 1982. Mórica Zsigmond — Ne kérdezze, hogy minek, csak ájjon fel hamar. A meg ijedtibe felugrott, én meg leültem a székre, űtet meg megkaptam, az ölembe ültettem. A meg nevetett nagyon, hát ezér kellett neki felállni. — Ha szűk a hely — mondom. Mindenki nevetett nagyon, de a jány nem akart az ölembe ülni, hanem vitatkozott velem, és felállott a térdemrül. De én ott maradtam a széken, és nem Itattam on a helyemet, hogy ű üljön. Igende a meg nem akarta, hogy üljek, hogy az az ű hejje. Ilyen udvariasság van mifelénk, hogy a fiúk kiszorítják a lányokat? — Ilyen — mondok —, most ilyen farsangba. De kapáláskor szívesen otthagyjuk nekik az első helyet, de akkor nem nagyon verekednek érte. Nevettek borzasztó, Labanc Lidi meg, így híjták a jányt, azt mondta, hogy náluk más a szokás. Náluk farsangba táncoltatják a jányokat, kapáláskor meg leültetik. — Ültetik, mint a krumplit — mondok —, nahát, hogy ne fájjon a szíve, táncolni itt is lehet minálunk. Evvel derékon kaptam, és húzgáltam a szátva mellett. De inkább csak ölelgettem, markoltam, a meg belepirosodott, és az igaz, hogy nagyon jól megfogtuk egymást. Mondom neki csendesen, hogy én most elmegyek a legényekkel tovább mulatni, mert kötelességünk van, el kell járni a jányos házakat, hanem visszajövök. — Jó van — azt mondja —, csak jöjjön. — Mit kapok? — Van sütőtök sülve. — Nem arra vagyok kíváncsi, hanem magától mit kapok? — Majd megkapja a magáét, ha nem viselkedik rendesen. De nem mondta olyan sértően, hanem inkább kedves volt a hangja. Nekem nagyon tetszett. Mán én úgy ismertem ezeket a falubeli jányokat, nagyon tetszett nekem, hogy ez egy kicsit más. így elmentünk sorra a faluba, de mi volt, mikor Váradi Pirosékhoz jutottunk. Itt is fel volt állítva a szövőszék, de a kisházba. Az uccai szoba üres volt. Oda kellett bemenni. De nem volt nagyon meleg, hát azt mondtam: fűtsünk. Mingyár elkezdtünk táncolni, de nem volt több jány, csak az egy Piroska. Nézem, ez a jány nem akar nőni. Ez most is ojan kicsi. Mondom neki: — Te Piroska, te nem akarsz hozzámfele nőni, nézd csak én mijen magas vagyok, te meg mijen kicsi maradtál. Nagyon felhúzta az orrát. — Maga csak hallgasson — mondta —, kicsi maga nekem egy ujjamra is. — Mér, Piros, ojan nagy szeretőd van? — Attúl a maga orra foghajmás, hogy mijen van, mijen nincs. — Eljöhetek este beszélgetni? Erre elhallgatott. — Kérdezd meg édesanyámat. — Nem kérdem én, csak elgyüvök. De míg vele táncolgattam, meg beszélgettem, úgy hogy le is kellett hajolni hozzá egy kicsit, eszembe jutott, hogy az elébb az az idegen jány, a Labanc Lidi, mijen más vót, nem győztem fogni a tenyeremmel, ez meg ojan, hogy az ujjam közt úgy áll, mint egy kis pecek. Igazán olyan vót, mint a csík, akárhol fogja az ember, kisiklik a markából. — Vigyázz — mondtam neki. — Mit vigyázzak? — Tudod te jól, én csak annyit mondok neked, Piros, hogy vigyázz. Erre megaprehendált, hogy ne tanítsam én őtet. De mán ki is vették a kezemből, mert a többi fiú is akart vele táncolni. Én odébb mentem, és csak nézegettem, hogy táncol sorra mindenikkel. De mindhez olyan vót az, mint énhozzám, egyikhez se vót se szívesebb, se hidegebb. Ügy meg tudta magát őrizni, hogy senki se bízza el magát miatta. Én meg néztem a házukat. Szebb hajlék mindenesetre, mint a miénk. Magasabb is, mert nem olyan régen építették. A bútorok is szebbek benne. Én nem mondom — ha a jány olyan vóna, amijennek én szeretném! akkor én bizony eljönnék ide. Mán kezdtem úgy nézni, mint aki házasodni akar. Még én másutt nemigen gondoltam a házasságra, csak éppen mint fiatal fiú jöttem, mentem, táncoltam, bo- londoskodtam. De itt éreztem meg először életembe, hogy valami az, ha az ember egy idegen helyen gazda akar lenni. Gondoltam magamba, az öregek most is a hátulsó házba laknak, én meg evvel a Pirossal ellaknék itt az elsőbe. Magasra vetett ágy volt, kettő a szobában. Nagyon szép terítő volt az ágyon, és az ágy végében kilátszottak a szép magas párnák. Ez volna az én ágyam, a vóna a Pirosé. E mellett az asztal mellett ennénk az ebédet, vacsorát. Van nekik egy kevés födjük, van vagy kilenc darab, de mind apró, hatsoros meg kilencsoros fődek, az egész nincsen több két és fél holdnál. Éppen meg tudnám mívelni magam is. Az apja olyan ember volt, aki nem számított, szolgalegény helyett az is megtenné... Az anyja meg dógozzon. Mink meg Pirossal itt hevernénk az első szobában a két ágyon. így ábrándoztam én ott, felőtözve farsangos ruhába, és nagyon szerettem volna megtenni, amit olyan köny- nyen tettem meg az elébb Julcsa néniéknél, hogy az idegen jányt, akit sose láttam, első szóra felállítottam, és ölbe ültettem. De ezt Piroskával nem lehetett volna megtenni. Nem is tudom, nem szólt volna semmit, nem karmolt, nem verekedett volna, csak éppen nem lehetett vele egyebet tenni, csak amit ő akart. , Pedig ahogy ott ültem, és láttam, hogy tíz vagy tizenkét legény sorra táncoltatja, s valamennyien megölelik, a kis melle alatt rakják a tenyerüket, úgy elkeseredtem, hogy még a szívem is keserű lett, mint az epe. A fene egye meg ezt a jányt, ez nekem sohase fogja megengedni, hogy én úgy odaadjam magamat neki, mint ahogy én akarom. E nem ad nekem többet, mint bár a legutolsónak a kompániába, pedig annak semmit se ad. Elővettem egy szivart, és rágyújtottam. A jobb csizmámat felvettem a bal térdemre, s úgy ültem, mint a gazda a maga házába, mikor nézi a vendégeket. Még hátra is dűltem a széken, és úgy néztem, mint mikor a gazda a vendégeibe gyönyörködik. Keveset voltam én itt, de most valahogyan úgy éreztem, mintha mindig itt laktam volna, és már nem is volnék fiatalember, hanem régen férje volnék ennek a Piroskának, és már gyerekünk is volna vagy kettő, odakint vannak a hátulsó házba, és az öregasszony dajkálja. De még milyen furcsát gondoltam, még olyat is, mintha már nem is fiatal gazda volnék én itt, hanem öreg gazda, és ez a Piroska volna a jányom, és én most örülök, hogy a legények így kapkodnak a jányom után, és ilyen első gyermek a faluba, hogy mind az egész társaság ide jött, hogy egy kis örömet szerezzen neki. Mán csak vártam, hogy idejön hozzám a kisjányom, mán a Piroska, és azt mondja, hogy: — Édesapám. Akkor bejött a Piroska anyja a szobába, s én hirtelen megijedtem, hogy ez az én feleségem. Huj, de fene vén boszorkány, mondom, avval felugrottam, s kivettem Piroskát annak a kezéből, aki éppen táncoltatta, s elkezdtem ugrani úgy, hogy égett a szivarom, és füstölt. — Mennyi pénzt keresett Pesten? — kérdezte hirtelen Piroska. — Jó kereset vót — mondtam neki csendesen. — Hat hét alatt száz forintot küldtem haza édesanyámnak, . vagy még többet is egypár forinttal. Magamat meg felruháztam, meg ott is jól éltem, hát hála istennek, nem panaszkodhatom. — Egész esztendőbe lehet ott keresni? — Hát nem tudom, mert én többet nem voltam ott, de úgy gondolom, hogy ha valaki mindig ott lakik, muszáj neki mindig keresni. De minek kérded? Folytatjuk EXPORTÁLJA A KONSUMEX KÜLKERESKEDELMI VÁLLALAT BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 162. A P.O.B. 58. H-1441 ^ ©3——EÖ •/
