Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)

1981-09-03 / 33. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 3. 1981. 3. megmozdul a nép a Jlét 5. Az első Labor Day felvonulás New Yorkban ,1882. Megnyílt az első Kontinentális Kongresszus, 1774, A Reagan-kormány népellenes lépesei csak a kö­vetkező évben fogják éreztetni elrettentő hatásukat a munkásokra, a kis- es középkeresetüekre, a mun­kanélküliekre, a nyugdíjas milliókra, a nemzeti ki­sebbségekre. Az ország lakosainak nagy többsége rémülettel tekint a milliárdosok érdekét szolgáló lepesekre, a gazdagoknak nyújtott adoengedmenvekre, a szö­vetségi biztosítási rendszer aláásásara, a szegény gyermekek élelmezésének levágására, a nagy váro­sok leromlott tömegközlekedési rendszerét támoga­tó lépések megszüntetésére, a légi irányítók szak­szervezetének szétrombolására. Érzi a nép, hogy e helyzeten csupán hathatós lépesekkel lehet változtatni. Minden jel arra mutat, hogy az AFL—CIO országos vezetőségének felhívása nagy visszhangra talál a szervezet 104 országos szak- szervezetének tagsága körében. E szervezetek az ország ötven államában mozgósítják a munkásokat, hogy résztvegyenek a szombaton, szeptember 19-én Washingtonban tartandó “Szolidaritás Napon.” Csatlakoznak a szervezett munkások e megmoz­dulásához 200 liberális szervezet tagjai is, úgy hogy e megmozdulásnak népi jellege lesz. VIGYÁZZ^ JÖN AZ ORKÁN! 6. Jane Addams, a chicagói Hull House alapítója, békeharcos születése, 1860. 1902-ben ezen a napon lőtték le McKinley elnö­köt. 8. Blaha Lujza, a nagy magyar színésznő születése, 1850. 9. Izsó Miklós, kiváló magyar szobrász születése, 1831. í 10. Az első varrógép szabadalmaztatása, 1846.(Elias Howe.) A II. világháború 42 évvel ezelőtti kezdetére, és Hirosima es Nagaszaki bombázására emlékeztetve hallgatóit, II. Janos Pál pápa a béke előmozdítására szólította fel a kormányokat. A papa, aki februárban látogatást tett Hirosima-1 ban, kijelentette, hogy Hirosimára emlékezni annyi, mint küzdeni a nukleáris háború megakadályozásá­ért. Tegyünk ünnepélyes fogadalmat, hogy nem tűr­jük többe a háborút — mondta. A College Board felmérése szerint az egyetemi tandijak rekordmagasságot fognak elérni e tanév­ben. Magánegyetemeken 11.000 dollár lesz az átla­gos évi tandíj, a városi intézetekben 3.873 dollar. - • Közel 100.000 ember tüntetett Nyugat-Berlir.- ben Reagan azon döntésé ellen, hogy megkezdi a i neutronbombák gyártását. Brémában 20.000 ember vonult fel. •" - | Az afgán kormány bejelentette, hogy a Szovjet- i unió kivonná csapatait az országból, ha Pakisztán és Irán, Afganisztán két szomszédja, megegyézesre jut­na velük a kivonulás feltételeit illetően. • Terroristák bombázták egy zsinagógát Becsben. Állítólag arabok voltak a merénylők, de a PLO ta­gadja, hogy a merénylők az ó szervezetükhöz tar­toznának. Két halálos áldozata volt a támadásnak. • Szocialista egységfrontba egyesült Mexiko öt ve­zető baloldali politikai pártja. • Nagy a marakodás a bankok között a nagyközön­ség takarékbetétjeiért. New Yorkban a Chase Man­hattan Bank 40 százalékos kamatot Ígért egy hónap­ra (október), ami után egy évi betétnél a fennálló kincstári kamatláb 70 %-át kapnák a betétesek pén­zükre. Ez viszont nem esne szövetségi adófizetés alá. A Wall Street Journal figyelmezteti olvasóit, hogy ez a bonyolult terv csak azoknak fizetódik ki, akiknek jövedelme a 28 %-os adófizetési ráta alá esik. • Lowell Thomas, a hires rádió-riporter 89 éves ko­rában elhunyt. Neil Frank, a Miami Országos Orkánfigyelő Hiva­tal igazgatója szerint a 70-es években valamivel ke­vesebb orkán (hurricane) volt az országban és azok kevésbé pusztítottak, mint a régebbiek. Egyes véle­mények szerint ennek az az oka, hogy az oceanok hőmérséklete valamivel csökkent az utóbbi években. Mindezek ellenére számos amerikai varos nagyobb veszélyben van, mint ezelőtt. Mi ennek az oka? Az Orkánfigyelö Hivatal az orkán kitörése előtt 12 oraval képes kiadni az utasítást a kiürítésre. Ez­zel szemben a nagyobb városokban, ahol tanulmá­nyozták a helyzetet, 18—26 órára van szükség a la­kosság kiürítésére. Orkán esetében New Orleans a legveszedelmesebb hely az Egyesült Államokban. Először is igen gyak­ran sújtja a varost a nagy vihar. A lakosság sűrű és jelentékeny része árveszélyes, lapos vidéken lakik. Ezenkívül a városnak nincs jól kidolgozott terve a kii/Htésre. Itt egy orkán katasztrófát okozhat. Tampa, Fla.-ban 18 órára van szükség a lakosság kiürítésére. Emiatt is aggódik a Hivatal. Galveston, Tex. is veszelyezett város, valamint a New Jersey-i partvidék is. Hozzájárul a problémához az is, hogy e helyekre az utóbbi évtizedekben rengetegen mentek lakni, ugyanakkor viszonylag enyhébbek voltak a viharok és igy nincsenek felkészülve a gyors intézkedésre, hogy orkán közeledtével meneküljenek. Ez fokozza a kiürítés problémáját, mondja Neil Frank. BONN. Bomba robbant az NSZK területén lévő USA haditámaszponton, Karlsruhe város közelében. A robbanás következtében 20-an megsebesültek, köztük egy amerikai tábornok is. A szövetségi ügyész vizsgálatot indított a bombarobbanás ki­vizsgálására. LOS ANGELES, Cal. Reagan elnök javasolja, hogy 4.8 %-os fizetésemelést kapjanak a szövetségi kor­mányalkalmazottak. Mivel a kormány hivatalos ada­tai szerint a megélhetés az elmúlt évben 11.2 szá­zalékkal emelkedett, a javasolt fizetésemelés 6.4 %- os bérlevágást jelent. HUNGAROCOOP szövetkezeti külkereskedelmi vallalat 1370 Budapest, P.O.B. 334 1XKDEDBD v * MAGYAR NÉPMŰVÉSZET! CSERÉPÁRUKAT EXPORTÁlfA. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom