Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-08-20 / 31. szám
Országos tiltakozás Washingtonban Szeptember 19-én az AFL-CIO Országos Végrehajtó Bizottságának felhívására százezrek fognak Washingtonba zarándokolni, hogy tiltakozzanak a Reagan kormány népellenes lépesei ellen. A villanyuzemi munkások, szakszervezete (U.E.) szeptember 18-án zárja le országos konvencióját. Másnap a delegátusok autóbuszon a fővárosba utaznak, hogy csatlakozzanak az ország minden részéből odaérkezőkhöz es felemeljek szavukat a társadalombiztosítási törvény vedelmere, tiltakozzanak a népjóléti kiadások csökkentése és a hadikiadások példátlan emelese ellen. Az ország minden szakszervezete mozgósítja tagságát a tiltakozó gyűlés sikere érdekében. j Törekvés atomfölényre Reagan elnök bejelentette, hogy elrendelte ' a neutronbombák gyártását és azoknak az Egyesült Államokban való raktározását. A neutronbomba készítését eredetileg még Carter elnök kezdeményezte, de ő csak az alkatrészeit gyártatta es nem helyezte azokat készenlétbe. A neutronbomba a fokozott rádioaktivitás következtében “csak” embereket pusztít, épületeket nagyjából nem rongál meg túlságosan. Gyártása megkezdésének bejelentése után Reagan elnök californiai nyaralójában úgy nyilatkozott, hogy nem fogja megengedni, hogy a Szovjetunió “katonai fölénybe” jusson és ezért fontolóra veszi Weinberger hadügyminiszter javaslatát az USA katonai folénvére alapozott stratégiára az elkövetkező években. A második világháború óta a két nagyhatalom közti viszony a katonai egyensúlyon alapult. Mindkét fél megértette eddig, hogy a fölényre való törekvés a békés egymás mellett élés egyensúlyának felbontását jelentené, beláthatatlan következményekkel. Reaganek most az egyensúly felbontásának útjára akarnak lépni. Nyugat-Európa csaknem minden országában hatalmas népi mozgalmak vannak a neutronbombas hadikészidödés és általában a fegyverkezés fokozása ellen. KözépAmerika problémái TEGUCIGALPA, Honduras. Hat kÖzép-ameri- kai ország: El Salvador, Panama, Guatemala, Nicaragua, Costa Rica és Honduras képviselői ülést tartottak Honduras fővárosában közös problémáikról. Résztvett a megbeszélésen Robert E. White, El Salvador-i volt amerikai nagykövet, aki többek között a következőket mondta: “Elmozdítottak tisztségemből, mert kritizáltam a Reagan kormanv közép-amerikai politikáját. Sajnálatos, hogy a Reagan kormány Moszkvában és Havannaban látja a közép-amerikai országokban dúló viszályok eredetét. A tény az, hogy az okokat a munkanel- kulisegben, éhezésben es az igazságtalanságban kell keresni.” WASHINGTON, D.C. Reagan elnök jóváhagyta az Izrael által vásárolt F-15 és F-16 jelzésűi vadászrepülők elküldését. !f * Ént. m 2nd Clau Miner Dec. 31.1932 und« the Act of Much 2.1*75. at the P.0, of N.Y. N.Y. Vol. XXXV. No. 31. Thursday, Aug. 20. 1981. AMERICAN HUNGARIAN WORD INC. 130 E T6th St. New York, N.Y. 10003. Tel: 254-0397 “ELLENFORRADALOM” “Hangos hahotázás és pezsgös palackok durrogása közepette ivott áldomást elnöki hivatalában Ronald Reagan fehérházi vezérkarával 190 napi ellen- forradalmi diadalának örömére.” így kezdi beszámolóját a reagani költségvetés és az uj adótörvény elfogadásáról a radikalizmussal alig vádolható Newsweek hetilap aug. 17-i száma. Áldomás az ellenforradalom győzelme örömere! Milyen forradalom fölött győzött Reagan ellenforradalma? A jelentes nem hagyja az olvasót sokáig kételyben. Az ötven esztendei liberális korszak’-nak vetett véget Reagan győzelme 190 nap alatt. Ama korszaknak, amely hozzávetőleg a nagy depresszióval kezdődött a harmincas években és amelyben az - amerikai üzleti világ urai belátták, hogy a népet biztosítani kell a gazdasági rendszer ciklikus válságainak iegsulyosabb következményeivel, katasztrofális munkanélküliséggel, aggkori létbizonvtalansággal szemben. E korszakban jöttek létre nagy népi mozgalmak nyomására és azok eredményeként a munkanélküliségi és társadalmi biztosítás intézményei,majd a munkásság széles rétegei szervezésének törvényes garanciái. Ezeket követték a fekete lakosság alkotmányos jogainak hatékonyabb garanciái is. E korszak vívmányai ellen szervezték Reaganek és a mögöttük álló nagyűzleti érdekeltségek az ellen- forradalmat. E korszak vélt végét adja Hírül örömteljesen a Newsweek. A jelentesnek e címet adtak: “NYUGODJ BÉKÉBEN, UJ OSZTÁS!” (New Deal) Ennek örömére pezsgőztek a Fehér Házban. Reagan diadalívének kettős oszlopa van. Az egyik a népjóléti kiadások évi 35 billió dolláros levágása. A másik az, amely öt év alatt 188 billió dollárt fog a nagyüzlet amúgy is felduzzadt pénzeszsákjaiba átvándoroltatni. Az úgynevezett “gyorsított leértékelés” (depreciation) törvény kihatásaként a nagyüzlet ezenkívül meg 148 billió dollárral fog gazdagodni. A kis és középjövedelmű emberek a fentiekkel szemben a kővetkező veszteségeket fogják szenvedni: az élelmiszerbélyegek összegét 2600 millióval, a Medicaid biztosítást 914, a kiskorú családtagok segélyezését 1.500, a gyermekek tápsegélyet 1457 millió dollárral fogják csökkenteni évente. A Social Security segélyt közel két billió dollárral vágták le 1982-re. És ezek még mindig csak egy kis hányadát alkotják a törvény rendelkezéseinek. A többiekkel lapunk következő számaiban fogunk részletesebben foglalkozni. “ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI A SZAVAKAT” BESZÁMOLÓ A IV. ANYANYELVI KONFERENCIÁRÓL (Magyarországi riport) “A diaszpórában kopik a nyelv. A mi nyelvünk is. Beszélői is kevesbednek. Ugyanakkor küzdelem is folyik ezért a nyelvért, ennek megmaradásáért. Valóságos drámai helyzet ez.” A Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában, aug. 3-an megkezdődött a IV. Anyanyelvi Konferencia a Magyarok Világszövetsége rendezésében. Három kontinens húsz országából másfél százan érkeztek olyan külhonban elő magyarok, akik szívügyüknek tekintik a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolását. A megjelenteket Dr. Szabó Zoltán nyugalmazott miniszter, a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja üdvözölte. Az öt napos találkozást, illetve tanácskozást, “Engedjétek hozzám jönni a szavakat” cimmel irodalmi műsor vezette be az anvanyelvröl s a szülőhazától távol élők és a nyelv kapcsolatáról. A budapesti Vári Színpad előadásainak műsorát Debreczeni Tibor rendezte. A felemelő műsort Horváth Lajos,Baranya megye Tanácsának elnöke követte, aki üdvözölte a Konfe(folytatás a 9. oldalon) ■t % Ara 25 Mal Fehérházi áldomás a népjóléti törvényhozás “sikere” örömére.