Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-07-23 / 30. szám
Thursday, July 23. 1981. 10. I AMERIKAI MAGYAR SZO Kövérség folytatás Arról, hogy mi a hizlalóbb, a zsíros étel-e vagy az édesség, a tudósok is még vitatkoznak. Azt tudjuk, hogy a fő kalóriahordozók a zsírok és a szénhidrátok. Némelyek a kövérség fő okozójának a zsírokat tartották, viszont ma már úgy vélik, hogy az elhízás fő okozói a szénhidrátok (édességek, tésztafélék, keményítő). A tésztafélék, a burgonya és az édességek fokozzák az inzulinkiválasztást a szervezetben, aminek következtében a vér cukorszintje csökken, ez az inger pedig éhségérzetet vált ki. Amennyiben az éhségérzetünket szénhidrátokkal elégítjük ki, úgy e folvamat láncreakcióvá válik. Ezért ajánlatosabb inkább vegves fehérjét és zsírt tartalmazó élelmiszerek fogyasztása szénhidrátdús ételek helyett. A diétás szakértők szerint súlycsökkenés éhezés nélkül is elérhető azáltal, hogy a napi szénhidrátmennyiséget 45 grammra csökkentjük. Állítólag ha a zsírfogyasztás nagy, úgy a zsiradék nagy része nem rakódik le a szervezetben, hanem inkább hővé alakul át. Említettük, hogy a kövérség egyik fő okozója a mozgáshiány. A mai motorizált ember kevesebbet mozog, mint amennyit kellene. Nem hiába állítjuk, hogy a testmozgás előfeltétele a normális testi és lelki épségnek. Minden egészséges gverek igényli a mozgást, még akkor is, ha a szüleit idegesíti vele. Mint ismeretes, a legegészségesebb mozgás a sportolás, mert élettani szabályokon alapszik. A testmozgást mindig időben kell elkezdeni, mert később már nem megy, illetve nehezen fog menni. Ezért gyermekünket nyomós ok nélkül ne szabadítsuk fel a testnevelési óra alól, mert az idő múlásával csökken érdeklődése a sport iránt. A mai testnevelési órák egészségügyi célúak. Okosan tesszük, ha ösztönözzük gyermekünket, hogy iskolán kívül is sportoljon, például kérékpározzon, ússzon. A mozgáshiány komoly megbetegedéseket okozhat. Ezért szabad időnkben minél többet mozogjunk. Csakis ezáltal és szellemi tevékenységgel őrizhetjük meg öreg napjainkra egészségünket. Mivel ilyenkor alkalmazkodóképességünk kisebb, mint fiatalkorban, a normális élettempó nem felel meg, különösen ha nagy koncentrációra van szükség, az idős emberek tapasztalatát sajátos módon kellene hasznosítaniNem véletlenül említem az elhízással kapcsolatban az öregkort, mert e két téma összefügg egymással, hiszen köztudott, hogy a kövérség az élettartamot is megrövidíti. Felmérések bizonyítják, hogy 5 kilogrammos súlytöbblet 8, 10 kilogrammos 18, 15 kilogrammos pedig 56 százalékkal növeli az idő előtti elhalálozás veszélyét. Mivel a kövérség kóros állapot, hiszen betegségeket idéz elő, megrövidíti az ember életét és amellett esztétikai kellemetlenségeket is okoz, erélyesen kell küzdeni ellene. Gyógyítása rendkívül nehéz és hálátlan feladat mind az orvos, mind a beteg részére. Ezért legfontosabb a megelőzés, hasonlóan, mint más betegségek esetén. Sokkal könnyebb a normális testsúlyt megtartani, mint az elhízást megszüntetni. Azokban a családokban, amelyekben a tagok hajlamosak az elhízásra, ennek az állapotnak a megelőzését már gyermekkorban el kell kezdeni. (Folytatjuk) Újítsa még előfizetését! Móricz Zsigmond A íaldaa emí&i xxx. / Elszégyelltem hát magamat onnan, mentem nézni a táncosokat. Nemsokára visszakerülnek, a kisjány meg a legénye, ott táncolnak előttem. Mán nem megyek el, míg meg nem lát, mondom magamba, és néztem a kisjányt. Táncolt meg nevetett, de éppen úgy nevetett az, ahogy én nekem nevetgélt. Felkapogatta a két kis vállát az áliáig, úgy vihorászott. Rám néz eccer. Néz, nem lát. E nem ismer meg. Közelébb állok. Üjra néz rám, de nem vótam eszébe, hát nem is ügyelt rám, csak azt hallgatta, amit a filibe suttogott az a legény. De jó nagy erős legény vót a, nagy bajsza vót mán. Intek egy ujjal a jánynak. Meglát, most megfigyelt. De forgós vót a tánc, nemigen nézegethetett. Nézem, hagyja-e magát vinni. Hfij, nagyjóisten, még ezt se tapasztaltam, mióta megvagyok, hogy engem így kiejtsen a szlvibül egy jány. Vége van a muzsikának, leteszik a jányokat, azok meg hátramennek. Annuska megy az anyjához, mutogat rám. Akkor csak odaszalad hozzám, azt mondja, menjek az anyjához. — Minek? — Beszélni akar magával. — Az anyád? — Az. — Velem? — Magával, magával. Hát ez még azt is elfelejtette mán, hogy tézett. • — Mondd meg anyádnak, hogy érted jöttem negyedik faluból, lóháton, de elmegyek. — Hova? — Hazamegyek, kedves. — Minek? — Várnak. — Kicsoda? — Nálunk is van bál. Ott vannak a jányok, nem tudnak mulatni, ha nincsen táncosuk. — Akkor minek gyüttél? Azt mondja: gyüttél... Aha; tegez már. — Én: érted, de neked van táncosod. — Ó — azt mondja —, az nem vesz el engem, annak van már menyasszonya. No még e kellett nekem. Hát én arra kellek egy jánynak, hogy feleségül vegyem a téfeles számmal? — Hát, kurittyolni az is jó. — Ne mondja mán. — Ott a félboglya alatt. Piros lesz a jány. — Maga szoktatott rá — azt mondja. — Hát babám, én nem is szoktatlak le rúla. Csak kurittyolj, ha jólesik. Avval megcsíptem az arcát, kicsit pofon ütöttem, s ott hattam. Öltem a lóra, hazamentem. De nagyon restelltem, hogy így meg tudott szégye- níteni. Nem érdemeltem tőle, mert azóta én mindig úgy gondoltam rá, mint egy kedves angyalra, amilyen nincs is több. Hát most elhittem, hogy szép jánynak hinni nem lehet, mert a szépnek szabad a vásár. Annak mindenki kedvébe jár, szépeket mond, mert a szépet minden férfi kívánja. Nem tudja azért az igazi szép, hogy kinek higgyen a sok hízelkedő közt. Mindenik csak azt akarja tőle. Hogy értse meg, mek az ő valóságos rendeltje. Etelka is szép volt, az is úgy szeretett engem, mint a gerlice a párját, mégis el tudott menni egy bugris paraszthoz. Már azóta talán gyereke is van tőle. Hát bizony énnekem se szabad még egy jányt lekötni, se magamat nem szabad eladni. Ki tudja, ki az, akit nekem szánt a jó Isten. Szegénynek, ha valaha megházasodik, el se merem majd mesélni, milyen dógokat míveltem én már. De hát vajon ő el meri-é nekem mondani, hogy ő miken ment keresztül. Elfutotta a fejemet a vér, ahogy arra gondoltam, hogy talán nekem egy olyan jányt kell eccer elvennem, aki mással kacérolt, ölelgetőzött, és isten tudja, mit nem csinált. Pedig ha én már eddig is annyi jánynak csókoltam meg a szemit, száját, biztosan a többi fiú is azt csinálja a többi jánnyal. Hol van akkor az a harmat, amelyiket én fogok legelőször lerázni a rózsáról? Ogy vertem a lovat, hogy félannyi idő alatt hazaértem, mint amennyi alatt Nagypaládra mentem. Hazavittem a lovat a Sarkadiék kertje alá, lecsutakoltam, kipányváztam a többi közé, és egy kis ideig hallgattam, hogy hersegeti a jó füvet. Mán ennek jó, de én most mit csináljak? Menjek a kocsmába táncolni? Vagy jobb lesz hazamenjek, lefeküdjek? Még ez vóna a legjobb, de ki teszi azt, ami jó. Mentem a bálba. Legelső, akivel tanálkoztam, Váradi Piros vót. — Hát te már visszajöttél? — Honnan? — Nagypaládrul.' — Hunnen tudod? — A verebek csiripolták. — Hamis verebek vannak errefelé. — Mér jöttél haza? — Megmondjam? — Meg. — Eszembe jutottál. Piros elhúzta az orrát, nem hitte. — Tán nem hiszed? — Nem. Belenéztem a szemébe kutyamódon. — Gyere csak ki a boglya mellé, majd bebizonyítom. Elfordította a szemét, és olyan hideg lett, mint a zuzmóra. Aj, de tud egy jány komisz lenni, ha egy szót se szól is, ha nem akar. — Menny előlem — azt mondja. — Te Piros — mondom neki —, te nagyon csalódsz. — Ugyan mibe. — Fogsz te még énutánam sírni, ahogy én má sírtam utánad.-Mik°r’"aí (folytatlak) Fenntartó qÁRÓA Rosov Margaret juliugi F.G. $ 5.- Julia Chulay Stein a kampányra $ 25.- Csikós Frank a kampányra $ 50.- Egy jo barat $ 100.- Szarka János a kampányra $ 20.- Dömeny Pál a kampányra $ 25.- Csernovicz Gyula & Ida a kampányra $ 50.- Curtis Lajos $ 10.- Paczier Flórián áltál Magyari Bözsi fia emlekere koszorumegvaltas: édesanyja, Magyariné $ 25.- Szenasi Lajos & Mary $ 10.- Paczier Flórián & Rózsi $ 10.- Bishof József & Gizi $ 5.- Kolumbán Vera $ 5.- Miklós György áltál: Szőke Pál Gellert Hugó munkásságának tiszteletére $ 25.- Almándy Katalin $ 5.- Gombasv György $ 5.- Miklós Gvőrgv felesége emlékére $ 5.- Szász Rózsi férjé emlékére $ 5.- Elles Peter naptár $ 10.- Miklós György a kampányra $ 50.- Petőfi Kór a kvótára $ 1000.- William & Josephine Imry apjuk emlékére $ 20.- Odor Louis $ 10.- Tatar Anna férjé, István és fia Steve Tatár emlekere $ 50.- Mrs. Joe Kozma férie emlékere $ 10.- 82-es naptarra $ 5.- kampányra $ 65.- Margaret Friedman édesanyja emlékére $ 10.- Szabo János $ 10.- Kintz Mike $ 50.- Németh Éva $ 50.- Dómeny Pa! a naptarra $ 7.- Kaincz Helen $ 20.— Medve Theresa $ 25.— Koso- govits József $ 2.— naptár $ 4.— naptaríídv. $ 2.— karácsonyi es újévi üdvözlet $ 4.— Bikö Teréz $ 50.-