Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-07-23 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 23. 1981. 2. 1956 és 1981 - ACZÉL GYÖRGY INTERJÚJA Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese a közelmúltban beszélgetést folytatott a Spiegel munkatársaival és válaszolt a kérdéseikre. SPIEGEL: Miniszterelnök-helyettes úr, huszonöt évvel ezelőtt itt, Magyar- országon csak szovjet tankok tudták megmenteni , a kommunista pártot. Megismétlődbe most a történelem Lengyelországban? ACZÉL: A történelem pontról pontra sohasem ismétlődik. Lengyelországban 1981-ben más a helyzet és mások az okok is, mint voltak 1956-ban Magyarországon. SPIEGEL: A Szovjetunió mindkét esetben fenyegető ellenforradalomról beszélt. ACZÉL: Joggal. Nem ebben van a különbség, bár szeretném mindjárt hozzátenni: sem a lengyel, sem a magyar nép nem a szocializmusból ábrándult ki, hanem egy rossz vezetésből, amely megsértette a szocializmus törvényeit, s ezze_l mély válságot okozott. Mi a szovjet segítséget azért kértük, mert különben — ahogy azóta ez általánosan elismért ténnyé vált — rövid időn belül szélsőjobboldali ellenforradalmi rezsim vette volna át a hatalmat; az utcákon már dühöngött a fehérterror. Hosszan tartó polgár- háború robbant volna ki, méghozzá olyan, amely a nyugati beavatkozás veszélye következtében világméretű konfliktussal fenyegetett volna. SPIEGEL: A lengyel lakosság is egy rossz vezetésből ábrándult ki. ACZÉL: Van különbség. A Rákosi-féle magyar kommunista pártvezetés azért mondott csődöt, mert a szocializmust erőltetett tempóiban és a szocializmusnak ellentmondó, embertelen módszerekkel akarta megvalósítani. A korábbi lengyel vezetés viszont — nekem úgy tűnik — azért vallott kudarcot, mert a szükséges döntéseket nem hozta meg. Sok problémát a szőnyeg alá söpört nem véve tekintetbe a szocializmus alapvető törvényeit SPIEGEL: Említene néhány példát? ACZÉL: Egy szocialista ország mezőgazdaságát például sokféleképp lehet felépíteni. De valahogyan végül is el kell jutni a célhoz. Annak a ténynek, hogy a lengyel vezetés — minden tanács ellenére — kísérletet sem tett e probléma komoly megoldására, súlyos zavarokhoz kellett vezetnie. Ugyanez 'áll a túlméretezett, megalapozatlan beruházási politikára, amely adósságba döntötte az országot; vagy arra, hogy megfelelő termelés és árufedezet nélkül mind több bért fizettek ki. SPIEGEL: Most azonban az új lengyel vezetés Kanta és Jaruzelski irányításával sok mindent másképp, jobban ak. ■ csinálni. Az ön véleménye szerint helyes úton járnak? ACZÉL: Ami a szándékokat illeti, kétségtelenül igen. De hadd kérdezzek vissza. Mondjanak nekem olyan civilizált országot, ahol büntetlenül lehet felgyújtani rendőrőrszobát, megszállni tartományi parlamentet, és a siker reményében követelni olyan terroristák szabadon bocsátását, akik iskolát robbamoi- tak fel. SPIEGEL: Ilyesmi forradalmi időszakban nagyon sok civilizált országban előfordult, mint ön is tudja, Magyarországon is. ACZÉL: Azok nem forradalmi, hanem ellenforradalmi körülmények voltak. Ilyet egyetlen civilizált országban sem engednek meg. önök mit szólnának, ha a Német Szövetségi Köztársaságban olyan követelésekkel állnának elő, miiit a „Szolidaritás” jobboldali elemei? Ezek a szélsőségesek fikarcnyit sem törődnek az ország katasztrofális gazdasági helyzetével, azzal, hogy hiány van élelmiszerből, fűtőanyagból, gyógyszerekből, hogy rossz a közbiztonság és közrend. SPIEGEL: Az ön yéle- ménye szerint a jelenlegi lengyel vezetés nem jár helyes úton? ACZÉL: Nem az irányról van szó, hanem a végrehajtás következetességéről. Ehhez minimális programra van szükség, amelyet minden körülmények között végre kell hajtani. Bízunk abban, hogy lesz egy világos program, amely a szocializmus erőit aktivizálja. Mi, magyarok reméljük — Lengyelország érdekében, amellyel mélyen szolidárisak vagyunk, a lengyel nép, a lengyel munkások, a lengyel párt érdekében, de az európai béke érdekében is —, a varsói vezetés kellő határozottsággal fel fog lépni, hogy megakadályozza az ellen- forradalmi anarchiába való zuhanást, a lengyel nép tragédiáját. SPIEGEL: Esetleg külső segítséggel ? ACZÉL: Bármi történjék is most vagy később, a lengyel problémákat a lengyeleknek maguknak kell megoldaniok. A lengyel párt- és államvezetés az, amelynek az országban rendet kell teremtenie. SPIEGEL: Vannak javaslatai, hogy milyen eszközökkel? ACZÉL: Csak a saját tapasztalatainkra utalhatunk. Mi annak idején a nagyon határozott intézkedések mellett foglaltunk ál- . lást, hogy megakadályozzuk a további vérontást és a további áldozatokat. De sohasem tettünk olyan engedményeket, amelyek ellentétesek lettek volna a nép érdekeivel. Ami a politikai gyakorlatot illeti, az 1956-os súlyos válságot azzal a módszerrel küzdöttük le, amit mi „kétfrontos harcnak” neveztünk. Egyrészt el kellett magunkat határolnunk a Rákosi-féle vezetés hibáitól és bűneitől, másrészt véget kellett vetni a szélsőjobboldal garázdálkodásának. Meggyőződésem, hogy a varsói ve-, zetés ma hasonló értelemben megnyerhetné a lengyelek millióinak és millióinak támogatását. A szocializmus hibáit nem szabad és nem is lehet a polgári rendszer restaurációjával gyógyítani. Ez olyan lenne — hogy Lukács György egy mondását idézzem —, mintha az influenzát rákvírusokkal akarnánk leküzdeni. SPIEGEL: Lengyelországban sem a nép, sem a szakszervezet, de még az egyház sem követelt polgári rendszert. ACZÉL: Önök sem tagadhatják, hogy vannak restaurációé törekvések. Ezenkívül igen erős külföldi érdekek fűződnek a válság elmélyítéséhez. Mély meggyőződésem, hogy például az amerikai politika héjái érdekeltek a válság- helyzetben ; többek között abban reménykednek, hogy ezáltal Nyugat-Európát — és ezzel a Német Szövetségi Köztársaságot is — jobban kézbe tudják venni. SPIEGEL: A lengyel válságot mi erre a lehető legalkalmatlanabbnak tartjuk. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban természetesen mindkét nagyhatalom arra használja ki a válságokat, hogy mindenkori befolyását erősítse. ACZÉL: Bizonyos, hogy ez a Szovjetunióra nem áll. A Szovjetuniónak pusztán az a törekvése, hogy a lengyelek helyreállítsák a rendet az" országban. Nemrég olvastam Eagle- burger amerikai külügyi államtitkár beszédét, amelyet a képviselőház külügyi bizottsága előtt tartott. Eagleburger nyíltan kimondta, hogy az USA szövetségeseinek saját érdekeiket az általános — értsd: amerikai —'érdekek javára háttérbe kell szorítaniuk. SPIEGEL: Ebben az egyébként nagyon hevesen bírált beszédben azonban az utófegyVerkezés problémáiról volt szó, arról a követelésről, hogy a NATO- partnerek fokozott erőfeszítéseket tegyenek, nem pedig Lengyelországról. Gondolja, hogy a Nyugat, bármi történjék is, beavatkozna Lengyelországban? ACZÉL: Hogyan? Önök nem látják ezernyi jelét annak, hogy támogatják és bátorítják a felforgató elemeket?! Nem beszélve arról a ma kialakult helyzetről, hogy a nyugati tömegkommunikációiban a termonukleáris katasztrófához való hozzászoktatás lassan mindennapossá vált Már Thomas Mann figyelmeztetett „Európa vigyázz!” című írásában, hogy korunk alapvető ostobasága a kom- munistaellenesség; a kommunizmus elleni gyűlölet szüntelen szítása világkatasztrófához vezethet. SPIEGEL: Az antikom- munizmusnál lényegesebb ma az, hogy a Nyugat gyanakvással tekint a Szovjetunióra mint katonai szuperhatalomra. Egy olyan hatalomra, amely minden felismerhető ok nélkül egyre veszélyesebb fegyvereket gyárt és telepít. Nyugaton az emberek attól félnek, hogy a Szovjetunió háborút indíthat. ACZÉL: Nem világ« előttem, hogyan akarnak önök különbséget tenni a kommunizmustól való félelem szítása és a szovjet fegyverkezés kapcsán folyó jelenlegi uszító kampány között. Az, hogy a Szovjetunió háborút kezdhetne, felháborító rágalom, amelyet az önök szövetségi kancellárja is visszautasítana. Nincs egyetlen olyan szovjet ember sem, aki abban lenne érdekelt, hogy a hadiipart fejlesszék. Cinikusnak tartom a nyugati sajtó egy részének érvelését: Moszkvát még nagyobb fegyverkezési erőfeszítésekre kell kényszeríteni, hogy a Szovjetunió és szocialista szomszédjai ne tehessenek többet fogyasztási iparuk kiépítéséért, az életszínvonal emeléséért. SPIEGEL: így egyetlen józanul gondolkodó ember sem érvel. Ha írtak is ilyesmiről Nyugaton, akkor is csak a szuperhatalmak fegyverkezési versenye ellen használták érvként. ACZÉL: Nem is a2~ mondtam, hogy józanu gondolkodó emberek, akii így érvelnek. Az amerikaial abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy sajá! földjükön valódi háborút soha sem kellett átélniük. Alig van fogalmuk a háború borzalmairól. A Szovjetunióban viszont nincs olyan család, amely ne szenvedett volna a háborútól. Hasonló kell legyen a helyzet a Német Szövetségi Köztársaságban is. • SPIEGEL: Csakhogy ami 1980 augusztusában Lengyelországban történt, annak nincs köze sem a háborús hisztériához, sem az antikommunizmushoz a világpolitikában. Ott az emberek szembefordultak egy kommunista rezsimmel, amely alatt 35 évig éltek és amely tehetetlennek bizonyult. ACZÉL: Erről természetesen szó sincs. Lengyelország 35 évvel ezelőtt romhalmaz volt. A lengyel szocializmus történelmi vívmányait senki sem tagadhatja, akkor sem, ha Lengyelországban régóta tartő válság van, amely egyre hosszabbodik. Mi Magyar- országon az 1956-os véres összecsapás után új fejezetet kezdtünk. A korábbi lengyel vezetés sajnos nem szembesítette feladatait és kötelezettségeit* a valósággal, abból mindig csak azt látta meg, amit éppen látni akart, és ezáltal áldozata lett saját sikerpropagandájának, amely túlzásaival minden valódi eredményt elfedett. SPIEGEL: Mit tenne a magyar vezetés, ha Moszkva azt kérné szövetségeseitől, hogy nyújtsanak testvéri segítséget Lengyel- országban? Masíroznának a magyarok? ACZÉL; Ezt a kérdést nem tette fel a történelem. Amit önök ezzel szugge- rálni akarnak, eszköz annak a hisztériának a szítására, amely a normalizálást gátolja. Mi most is igyekszünk segítséget nyújtani lengyel barátainknak. Amit csak tudunk, szállítunk nekik. De egy 36 milliós nép bizonyára tisztában van azzal, hogy nem tartathatja el magát másokkal. A lengyeleknek — minél előbb, annál jobb — saját erejükből kell megoldani problémáikat. ______ SPIEGEL: De nem volt-e annak idején a magyar vezetés kedvezőbb kiinduló helyzetben? Bármilyen cinikusan is hangozzék, de miután Magyarországon vér folyt, és a szovjet tankok már bent voltak az országban, a magyar lakosságnak nem maradt más hátra, mint hogy megegyezésre jusson az új pártvezetéssel, egyszerű«! nem volt más választása. ACZÉL: Csak nem gondolja komolyan, hogy puszta erőszakkal elérhettük volna azt, amit akkor sokan Nyugaton is csodáltak és ma is elismernek: a rendszer váratlanul gyors konszolidálását, politikánk aktív, sőt mondhatni, lelkes támogatását? Az adott történelmi helyzet, az ellenforradalom tragikus következménye volt, hogy vér folyt De ezzel a tehertétellel is meg kellett birkóznunk. Olyan személyiségek, mint az író Déry Tibor, Zelk Zoltán és mások, akik 1956-ot követően, elítélésük után börtönbe kerültek, később rendszerünk meggy őzöd éses híveivé váltak. Lukács pedig — akivel kezdetben kemény politikai vitáink voltak — tevékenyen részt vett a közéletben és saját kérésére visszakerült a párt tagjai sorába. SPIEGEL: Azt akarja ezzel mondani, hogy ilyen válságos helyzetben nagyon sok függ attól, van-e hitelük az új vezetőknek és a nép bízik-e abban, hogy képesek a változtatásra? ACZÉL: Ami a vezető személyiséget illeti, engedjék meg, hogy csak annyit mondjak: a magyar népnek történelme során any- nyi baj és balszerencse jutott osztályrészéül, 1 hogy egyszer már szerencsésnek is kellett lennie. Kádár János személyében olyan vezető került élére, aki saját tapasztalatból a kelleténél is jobban ismerte a szocializmus torzulásait, és aki a legnehezebb körülmények, a legsúlyosabb személyes megpróbáltatások közepette is megőrizte meggyőződését, a kommunizmusba vetett hitét. SPIEGEL: Egyedül Kádár által nem valósulhatott meg a fejlődés. ACZÉL: Ezt nem is állítja senki. De neki megadatott az a képesség, hogy kifejezze azokat a tapasztalatokat és felismeréseket, amelyek a pártban és a tömegekben éltek, hogy tettekben realizálja a szocializmus megújítására törekvő kollektív akaratot. Egy példa: Í959 és 1961 között a parasztok önkéntesen tömörültek a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Az agrártermelés még az átállás évei alatt is emelkedett. Ma olyan mezőgazdaságunk van, amelyre büszkék lehetünk. Például az egy főre jutó hústermelés eléri, sőt részben meghaladja azt a szintet, amely nálunk fejlettebb országokra jellemző. SPIEGEL: Mindazonáltal: ahhoz, hogy a parasztokat több és hatékonyabb munkára késztessék, nincs szükség szocializmusra, csak jobb felvásárlási árakra. ACZÉL: Természetesen szükség van anyagi érdekeltségre. De kérem, mondjon egyetlen olyan tőkés országot, amely olyan gyors fejlődéssel olyan szintre tudott eljutni, mint Magyarország. Nem szabad elfelejtenie, hogy mi milyen mélyről indultunk. SPIEGEL: Vitathatatlan: van jól működő mezőgazdaságuk, az üzletek tele vannak áruval, és — ami a szocialista tábor számára novum — rövidesen konvertibilis lesz a pénzük. Ezzel együtt azonban olyan a lakosságuk, amely egyáltalán nem érdeklődik a politika iránt. Ez a kispolgári idill lett volna a reform célja? Vagy ez volt . az ár, amelyet érte szükségképpen fizetni kellett? ACZÉL: Ezt a diagnózist hibásnak tartom. Kérem, járják be velem az országot. Mindenütt azt fogják látni, hogy élénk a politikai érdeklődés. Nem tudom, hogy önöknél, az NSZK-ban hányán politizálnak aktívan és hányán érik be azzal, hogy négy- évenként leadják szavaza-. tu kát. Magyarországon nagyon sok az aktívan politizáló ember. Mégis azt kell mondanom, hogy még csak az út elején vagyunk. Az embereknek a jövőben nem kevesebb, hanem több demokráciára lesz szükségük. Foglalkozunk a demokratizálás továbbfejlesztésével az üzemekben. Foglalkozunk választási rendszerünk reformjával. Még aktívabb részvételt várunk az emberektől... SPIEGEL: Az effajta nehézségekre Nyugaton is számtalan példát ismerünk. ACZÉL: Bizonyosan. Csakhogy bennünket ezek súlyosabban érintenek, mi itt érzékenyebbek vagyunk. Az értelmes emberi szabadságnak nálunk végül is nagyobbnak kell lennie, mint a kapitalizmusban. SPIEGEL: „Végül is” — ez olyan különös dolog. A jövőre vonatkozó víziók valóságtartalmát nehéz ellenőrizni, s ez vonatkozik a kommunizmusra is. ACZÉL: A kommunizmust valószínűleg egyikünk sem fogja megérni, talán még az unokáink sem. Nem is lesz befejező szakasza. Én a kommunizmust állandóan fejlődő rendszernek képzelem el — gazdaságilag, társadalmilag, emberileg egyaránt. De ahhoz, hogy megvalósulhasson, a politikai rendszereknek mind Nyugaton, mind Keleten ki kellene bontaniuk képességeiket. Miért nem harcolunk együtt a békés versengés lehetőségéért? Vagy önök talán tényleg azt gondolják, hogy mi a jövőt úgy képzeljük el, hogy egy totális atomháború végén nyolc ember egy vörös zászlóval előkúszik majd a romok alól és lelkesen azt kiabálja: „Győztünk!”? SPIEGEL: Nem, ezt nem hisszük. De maradjunk a jelennél: ' " ’ a len_ gyelországi eseményeknek semmiféle befolyásuk sincs Magyarországra ? ACZÉL: Természetesen • van hatásuk, de nem abban az értelemben, hogy megakadályozzák reformjaink megvalósítását. Mi 25 éve azon fáradozunk, hogy a magyar valóság kérdéseire megtaláljuk a helyes válaszokat. Mégpedig úgy, hogy közben a szocializmus eszméit ne tévesszük szem elől, még akkor sem, ha az út mindenféle kitérőkön* át vezet. Ma a reform any- nyira népszerű és annyira szükséges, hogy a közvélemény nem is engedné, hogy abbahagyjuk. SPIEGEL: És ha erőszakkal állítanák le? ACZÉL: Ki állítaná le? Netán a kapitalista világ a diszkriminációival? Meg vagyok róla győződve, hogy erőink egyesítésével el tudjuk hárítani egy ilyen politika negatív hatásait. Mi nem vagyunk kérelmezők; amit akarunk, az csak egy korrekt partneri viszony. Vagy netán a saját sorainkban levő konzervatívokra gondolnak ? Forradalmárok vagyunk, akik a reformmunka közepette sem feledkezhetnek meg arról, hogy mindig vannak emberek, akik félnek az újtól. De megzavarni nem hagyjuk magunkat tőlük. Meggyőződésem, hogy azzal tehetjük a legtöbbet az emberiség haladásáért, ha országunkban sikeresen felépítjük a szocializmust. Ebben a szellemben fogunk további változtatásokért és újabb megoldásokért dolgozni és küzdeni. SPIEGEL: Aczél úr. köszönjük a beszélgetést.
