Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-12-24 / 49. szám
Thursday, Dec. 24. 1981. AMERIKAI MAGYAR SZO Móricz Zsigmond A áaldaa emie/i __45. ,• HUSZONEGYEDIK BESZÉLGETÉS arról, hogy Budapest az ország fővárosa, de azért Budapesten se jobb szegénynek lenni, mint a legkisebb faluban Így én akkor Gedeon bátyámnál kezdtem dolgozni. El is dolgoztam ín ott teljes két hónapig. A Nyugatipályaudvar tetejét festettük, de Gedeon bátyám nem dolgozott velünk, ő csak vállalt, és néha eljött úgy reggel, vagy déltájba, vagy estefelé, szerszámot vett a kezébe, egy keveset dolgozott, megbeszélte, mit kell itt mán csinálni, azután elment. — öcsém, vigyázz ezekre, mert ez mind pesti csirkefogó — azt mondta nekem mindig, ha elment. Én vigyáztam, de mit ért az én vigyázásom. Ha akartak dolgozni, dolgoztak, ha nem akartak, nem dolgoztak. Azok mind urak voltak ott, a segédek, negyvenhat fillért kaptak órabérbe, meg volt olyan, aki még ötvenet is kapott. Ügyesek voltak, jól tudták a mesterséget, én is megtanultam, hogy kell nekik a szerszámot kézbeadni, vagy a kis szénkályhába faszénnel tüzetrakni, abba ntártogatták a forrasztóvasat. A szerszámok nevét is megtanultam, úgyhogy öröm volt velem dolgozni, már olyan voltam nekik, mint az inasuk. Elébb sok bajom volt eggyel-mással, mert Budapesten másképp beszélnek, mint falun. Azt mondja Lieb / ur: — Gyuri, hozza csak kérem a kendert. Nézek körül, ki az a Gyuri, mert minálunk nem szokták gyurizni még a kisgyereket se, hanem megadják a nevét, de ez a Lieb úr azt hitte, én csak akkor értem meg, mit mond, ha ő nagy bizalommal engem Gyurinak szólít. Azután meg azt néztem, hogy uramisten, hol van itt kender? A kender a fődbe terem, mikor kikéi a kendermagból és fclnyől, magzik, bok- rosodik. Még akkor is kender, rtiikor kinyűvik, kévébe kötik, a kévéket lábra állítják, hogy a gyerekek úgy tudnak alatta bujkálni, mint a kis házakban, vagy dinnyecsősz-kunyhókban. Még akkor is kender, mikor eláztatják cserépcsépba rakva s kiszedik, és újra felál- logatják. De aztán megtörik, kigerebenezik, akkor már nem kender többet, hanem szösz. Hát míg én ott téblábolok, rámkiált a Lieb úr. — Nem látja a szemitül? — A paraszt mindenit! Ott van felakasztva! Látom osztán, hogy egy nagy csomó szösz van felkötve. Felveszem, odaviszem, mondom neki: — Kérem, Lieb úr, e mán nem kender, e csak volt kender. E mán szösz. — Mi a szösz — azt mondja, és nevetett rajtam. — Nincs Budapesten kender — mondom neki, magyaráztam —, csak aszfald van az uccákon meg kű, ott meg se teremne a kender. — Jaj — azt mondja —, maga príma egy földmunkás. — Munkás vagyok, a földön dógozok — mondtam. — Kell maguknak még húsz esztendő, míg felvilágosodnak. Nem is lehet a földmunkásokat megszervezni. — Nem kell minket szervezni — mondtam —, meg vagyunk mink szervezve, mert mi faluban élünk, mindenki ismeri a másikat. Nem kell ott más szervezet. Elhíjnak dolgozni, akkor szombaton kifizetnek, a másik héten vagy odahíjnak, ahol voltunk, vagy más helyre. Minek ott a szervezkedés. — Osztán azt fizetnek, amit akarnak. Nevetett rajtam. — Megvan a napszám, tavasszal kisebb, ha a nap nő, akkor már nagyobb lesz. — Igen, de ki állapítja meg a napszámot? — Az meg van állapodva. Az kialakul. — Mennyi az órabér maguknál? — Nálunk, tudja, nem úgy van — mondtam —, mert minálunk igazi napszám van. Egy napra fizetnek eny- nyit vagy annyit, de nem órázunk. — Rablógazdálkodás, csendőrgazdálkodás — azt mondja. — A csendőr nem szól abba bele, a csendőr abba szól bele, hogy ha valahol gyújtogatás történt, kivallatja az embereket, ki tehette. Ha sikerül neki megfogni a gyújtogatót, azt beviszik, ha nem sikerül, akkor nem. — Addig meg sorra pofozza az egész falut, igaz-e? — Azt nem mondhatnám, mert nálunk is volt egy ilyen gyújtogatás, senki se tudta, ki csinálta, minálunk is volt csendőr, de nem pofozott; eszébe se vót, csak leült, és elbeszélgetett. — No hát akkor az a csendőr nem is jól végezte a kötelességét, vagy sógora volt magának. — Nem volt sógorom, de majdnem. — No lássa — úgy Lieb úr és megmagyarázta, hogy a csendőrökkel gazdálkodnak a birtokosok, a csendőrszuronyra támaszkodnak, a szolgabíró is csak az ő szolgájuk, azért nem lehet a szervezkedést megkezdeni a magyar vidéken. De én nem hattam. Mert a főszolgabíró úr nem szokott mihozzánk jönni. A mi falunkban nem szokott se verekedés lenni, se lázadás. Nem kell oda szolgabírónak jönni. — Igen — azt mondja —, de csak egyszer próbálnák meg, hogy az egész falu összefogna, hogy nem elégszenek meg a napszámmal, akkor majd eljönne. — Csakhogy mi megelégszünk a napszámmal. Mert mi örülünk, ha munka van, és nem törjük a fejünket azon, hogy békét bontsunk. Míg gyermek voltam, addig én is merőbb voltam, és megtettem, hogy nem köszöntem valakinek, de meg is ütöttem a bokámat miatta. — No lássa, pedig maga gyermek volt. Hát én nem vitatkoztam vele, higgye, amit akar, én nem akartam a falumat szégyenbe hagyni, még mit gondolt volna rólunk. Ne dicsekedjen az ember a szennyesével, a budapesti szocialisták úgyse tudnak segíteni mirajtunk. Csak annyit mondtam neki: — Kérem, Lieb úr, mink örülünk, ha élünk. — örülnek, ha éhezhetnek. — Mink nem éhezünk, mert az embernek kicsi kell. — Tudja maga, ki volt Dózsa György? — kérdezte Lieb úr. — Nem tudom, kérem, mert én kevés iskolát végeztem, és akkor se sokat tanultam. Nem is voltam valami jó tanuló, azt elismerem, de az első tanítónk, Kallós tanító, mikor édesanyám elvitt az iskolába, azt mondta: ez nagyon ügyes gyerek, és mingyárt kiküldött a libáit őrizni a többi kis iskolással. Mikor meg a másik tanító jött, a Piri tanító, akkor már a malacokkal meg a tehenekkel volt dolgom. Lieb úr nagyon megharagudott, és a közoktatásról kezdett nekem beszélni, de én azt mondtam: — Minálunk elég, ha a gyermek megtanul egy kis írás-olvasást, nem kell egyéb. — Mikor tanult meg maga olvasni, Gyuri? — kérdezte. Nem szerettem, hogy én már mindig csak Gyuri legyek neki, hiszen utóvégre az én Gedeon bátyám ad munkát neki, de azért nem akartam civódni. — Minálunk csak a nagyobb gazdák gyereke meg az úrigyerekek tanulnak meg hamar írni, olvasni, mert azokat már otthon megtanították. De az én édesanyámnak nem volt ideje minket írásra tanítani, mert neki is vakulástól vakulásig dolgozni kellett, így osztán én két esztendő alatt tanultam meg egy kicsit az összes írást, olvasást. — Budapesten már karácsonyra minden gyereknek tudni kell az összes betűt írni, olvasni is — mondta Lieb úr. — Budapesten más, de minálunk csak azért küldik a szülők a gyerekeket iskolába, mert ha nem külde- nék, akkor megbüntetnék őket. Kezdett engem Lieb úr tanítani, hogy ez nem jól van és ha én hazamegyek, akkor lázítsam fel a falut a tanító ellen, hogy jobban tanítson. — Nézze, Lieb úr — mondtam neki —, nekem erre nincs semmi szükségem, hogy maga engemet erre tanítson. Hagyjon békét, én nem akarok a tömlöc szalmáján megrothadni. — Sötétek maguk mind — azt mondja Lieb úr —, olyanok, mint az állatok, azt tehetik magukkal, amit akarnak. . " (folytatjuk) .WATER POLO »___________________.___________ is the official magazine of HNA ' The coloür magazine, distributed* *^ to all RNA member countries, * is quarterly published, in English, Spanish and German, sponsored bv TUNGSRAM . Order through: Zoltán Szilard, 7239 Balboa Boulevard Van Nuys, California, 91406 Telephone: (213) 989-7094 9 • Please send me International Swimming and Water Polo • ^ year. 4 issues Q by ordinary mail 8 12 □ by air mail 3 16 2 years, 8 issues □ by ordinary mail 8 23 • □ by air mail 331 • 3 years, 12 issues n by ordinary maii 834 e □ by air mail 8 46 e e 2 Mr'Mrs ................................................................................... J Address..................................... ................. ^ Country..................i ................. ................................................ (please use block letters) e------------------------------------------------------
