Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-12-17 / 48. szám
Thursday, Dec. 17. 1981. AMERIKAI MAGYAR SZO 13 Móricz Zsigmond ial&aa emiesi 44. Jaj, azt mondja, tehén. Itt nincsen tehén ezen a Budapesten. — Huj a kutyafáját, mit eszek akkor itt fröstökre, ha nincs tej. — Ne beszélj sokat, hanem aludj, öt óra előtt nem nyitjuk a kaput. Hát egy órát még elszercncsétlenkedtem ott a fődön. A fejem majdnem az ágy alatt vót, a lábom meg valami kis dívány alatt, ahun Biri néném aludt keservesen, mert rövid vót neki, ő meg elég testes asszony vót. Mikor osztán kinyitották a kaput, kimentem Budapestre. Nagyon kevesen vótak az utcán, csak úgy ketten, hárman. Hogy lelem én meg itt Gedeon bátyámat? Ahogy megyek, meglát egy úriforma ember, olyan kőmíves lehetett. Azt mondja nekem: — Mondja, barátom, akar-e munkába állani? — Azért jöttem Pestre. — No hát, akkor jöjjön velem. — Mit tetszik fizetni? Azt mondja: Harminc fillért. — Hűj, a teremtésit — azt mondom —, a keves lesz. Tizenöt krajcár. Azt mondja rá: — No megadom a tizennyolcat, krajcárba, ha maga azt jobban szereti, mert látom, jó erős gyerek, ha olyan szorgalmas is lesz, akkor megkapja, de egy szava se legyen. — Tizenkilenc krajcár — mondom. — Osztán mennyi időre? Egy hétre? — Attól függ, lehet egy hónapra is. Elkezdtem nevetni. — Egy hónapra fizet nekem tizenkilenc krajcárt? vAzt mondja: — Egy órára. Hű,'szeget ütött ez a fejembe. Nem tudtam én még akkor, hogy Pesten óráznak. — Osztán, hány óráig kell egy nap dógozni? — Lehet — azt mondja — tíz-tizenkét órát csinálni. Elkezdtem számolni. Mennyi az egy napra. Meg van ez az ember bolondulva. Tíz órára ez egy forint kilencven krajcárt akar adni. De nem akartam megmutatni, hogy milyen bugris vagyok, azt mondtam, megpróbálom. Vitt osztán magával. Elvitt egy házhoz, ott meg homokot kellett másodmagamal keverni cementtel. Egész nap azt csináltam. Betony vót. Énnekem nem kellett egyebet csinálni, mindent odahoztak helybe, csak lapáttal egy másik emberrel hánytam a homokot, meg a cementport egy rakásra, és forgattuk. Elébb csak mosolyogtam rajta, de azután elég nehéz munka vót, mert megállás se vót, reggeltől estig csak azt csináltam, amit reggel kezdtem. Amit mi kikevertünk, azt megint mások hordták el taligával és hányták fel az emeletre lapáttal. Akkor még így ment a betonozás. Se szállásom, se kosztolásom. Délbe egy óra megállás. Nézem a többit, mit eszik, én is mentem, vettem egy üvegbögre aludttejet. Kukoricakenyerem vót a tarisznyába, avval ettem. Nevettek. Megnézték, milyen a málékenyér. Még az egész csorda odagyűlt, úgy csudálta, milyen sárga annak a színe. Én nem. bántam, az aludttej hét krajcár vót, elég rendes bögre vót. Otthon én hagymaszárat ettem hozzá, ez még jobb vót. Éccakára meg, mondtam annak a munkavezetőnek, hogy hadd hájjak én itt az anyagnál, legalább vigyázok rá^hogy el ne lopják. Jó van, azt mondja, ha akar. Így reggel kezdtük a munkát hat órakor, este végeztünk hét órakor, csináltunk tizenkét órát. Jaj, gondoltam, úristen, kifizetik ezek nekem ezt a temérdek sok pénzt? két forint huszonnyolc krajcár ez egy napra. De nehéz vót, még nehezebb, mint a rigolírozás, mert itt osztán nem a kis tésúr ült mellettünk, hanem meg kellett lenni mindig, mikor a ládákkal jöttek, pontosan, a betonynak. Mán azt hittem, kiszakad a vál- lam, a gerincem kettétörik, a karom oda. Nem baj, egy hétig kibírom. A kenyerem is elfogyott, szerencsére vót annyi pénzem, hogy kenyeret vehettem, meg inkább csak aludttejet. Húsra sajnállottam a pénzt, azok pedig mindig mondták, hogy ehhez a munkához bő táplálék kell. Nem adtam én ki egy héten két pengőt összesen. Vettem egy darab szalonnát meg kenyeret, e vót az egész. Meg a hazaiból is maradt pénzem, két forint negyven krajcár. Szombaton ott a fizetés. Kifizetnek nekem egy summába napszámért tizenhárom forint hatvannyolc krajcárt, az éjjeli hálásért meg minden éccakára ötven krajcárt, összevissza tizenhat forint tizennyóc krajcár. Haj, nagyjóisten, mondom, tizenhat forint tizennyolc krajcár. Harminckét korona harminchat fillér. Egy héten. Megvan a bornyú. Jött a vasárnap, de mán én akkor úgy ismertem Budapestet, mint a tenyeremet, mert én este hét órakor, mikor megmosdottam, mindig elmentem egy darab ideig sétálni, vagy egy órát jártam, bámultam, kérdezősködtem, merre van a Mihálkovics utca, ott lakik Bálint bátyám, meg merre van a Tömő utca, ott lakott Gedeon bátyám. De nem mentem hozzájuk, elébb meg akartam keresni a bornyút. Vasárnap este megint a vicinéhez. Biri néném már nem vót ott, nem is látta azóta, de engem nagyon szívesen tartóztatott, hogy csak maradjak nála, jó ember a házmester, nem fog egy szót se szólni. Nem maradhatok, mondtam, mert nekem fizetnek a hálásért. Csak azt kérdeztem meg, hogy lehet édesanyámnak pénzt küldeni. Megmagyarázta. Másnap reggel nyóc órakor mán ott vótam a posta kapujába, bementem, megmagyaráztam egy kisasszonynak, hogy tizenhat forintot akarok küldeni édesanyámnak. Kaptam utalványt, megcímeztem, elvette a pénzt. No hát, nem vót nálam boldogabb ember. Mikor már nem vót a zsebembe pénz, akkor olyat ugrottam, hogy mindenki csudálkozott. Most osztán mentem végig az Üllei úton a Mihálkovics utca felé. Bálint bátyám még az ágyba vót. Erzsi néném elébb nem ismert meg, mert sose látott, de megmondtam neki, ki vagyok. Akkor elhitte, beengedett. — Hő — azt mondja Bálint bátyám —, e meg a Jó János fia. — Én vagyok, Bálint bátyám, György fia vagyok édesapámnak. Ott vót Bálint bátyámnak a sok fia, mind körül- állottak, nevettek, nagyon csudálkoztak, hogy odataláltam hozzájuk. — Hogy kerülsz te Pestre? Én meg elmondtam, hogy cl kellett jönni, mert odahaza nagyon nehéz most a világ. — Jól tetted. Nem is kell ott száradni abba a rossz faluba. Énbclőlem is mi lett volna, ha én is ottragadok a csécsi sárba? Itt vannak a fiaim, mind tanult, otthon meg mind húzná a kapát. Erzsi néném osztán jó reggelit adott. Kávét, kalácscsal. — Micsoda ruha van rajtad? — kiáltott rám Bálint bátyám. — Nincs jobb ruhád? Hisz ez rongyos. — Nincs jobb. — Hamar adjatok csak neki egy ruhát. Ott ült az ágy szélén, mintha most is látnám, lelógatta a kis takaros fejér lábát, egy ingbe-gatyába. Szép fejér fejű kis ember vót, és úgy szeretett az engem, minden szavamon nagyokat nevetett. — Hát Borcsa megvan még, az én testvérem? — Megvan szegény édesanyám, de nagyon gyenge. — Szegény, sokat szenvedett az is életébe. Odaültettek engem az asztal mellé, pedig már azok mind urak vótak, úri ruhába jártak, az vót első, hogy ilyen úriforma emberek megbecsültek. Hálát adtam a jóistennek, hogy nem fajzott el hát mindenki, aki úr lett Budapesten. Egészen felöltöztetett engem kedves Bálint bátyám, kaptam jó ebédet is, mán mikor én délután elmentem a Tömő utcába Gedeon bátyámhoz, magam se ismertem magamra. Nem hittem, hogy én vagyok én, hogy olyan csudálatos szép vót, hogy énbelőlem ilyen hamar úr lett. Meglát engem Gedeon bátyám: — Haj, szerelmes öcsém, hát te hun az isten csudájába tekeregtél egy egész hétig. Ha még ma se jöttél vóna elő az ördög fenekéből, bizonyisten feljelentettelek vóna a rendőrségnél. — Megkerestem egy bornyút — mondtam neki. — Bornyút. Tán te vagy az a bornyú, úgy bámulsz, mint a bornyú az újkapura. No, nem bánom má, csakhogy megvagy. Mondtam neki, hogy munkába vagyok. — Asztán mit csinálsz? — Betont. — Mi a fenét? Nem neked való az, ott elnyüvik az embert. Nem mégy oda többet. Megijedtem én ezen. Mi lesz akkor az én jó keresetemből. — De ott is hálok. Őrzöm az anyagot. — Hálsz a csudába! — és nagyot nevetett rajtam. — Majd clhálsz itt velem. Én meg felvállaltam egy nagy munkát, mit fizetek én idegeneknek, másoknak egy forint negyvenet, meg egy forint hatvanat egy napra. Jössz velem, dógozunk együtt. Dehogy engedem én, hogy az én öcsém elzülljön itt Budapesten. Nagyon szerettem, hogy Gedeon bátyám ilyen jó testvér, de azért sajnáltam a jó keresetet. FOLYTATJUK Karácsonyi üdvözletek Kellemes ünnepeket, békés boldog újévet és jó egészséget kívánunk a Magyar Szó munkatársainak, olvasóinak és a világ dolgozó népének, valamint barátainknak Kaliforniából. Munkás Otthon és Női kór Szabó Margit Gaál Ilonka Varga Janos es Erzsébet Jehn Flóra es Ferenc Bartha Sámuel és Annus Havasi Sándor Misánsky Erzsébet Koós Zoltán Friedman Clara I »#■ Faragó Margit Ruby Lajos és Julia Weinstock Lajos és Rózsi Kardos István és Ilus Váralyai Mihály Kiss Julius Kosogovits József es neje Yanow Paula Gecse Elizabeth Bischof József és Gizi Paczier Flórian és Rózsi Illés János Magyari Bozsi Piotrowski Helen Weiss Irén Jánossy Helen # Schubert József és neje W V ** £
