Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ TÁRCA—IRODALOM —TUDOMÁNY Thursday, Jan. 22. 1981. 5. A GRÚZ MIKES KELEMEN RAB ZSUZSA RIPORTJA “Nincs fi-utódom, hogy elsirasson, ravatalomnál gyertyát hogy gyújtson, halotti torban hogy emlegessen. Keserű sorssal sújtott az Isten!” — irta Davit Guramisvili grúz poéta, a 18. század utolsó évtizedében, Testamentomaban. Nyolcvanhet kimért esztendeinek végen. A nagy klasszikus ezúttal tevedett. Nemzetnyi fí-utódai el is siratták, gyertyát is gyújtottak, tort is ültek emlékezeteben, most, októberben, kétszáz- hetvenöt évvel születése után. A grúzok úgy tudnak emlékezni halott nagyjaik- ra, hogy abban az élet virágzik, nem a halai lanka- doz. Azt a bizonyos költői halhatatlansagot mar az ünneplés, az emlékezés módja is megadja. Ha nem félnek a profanizálástól, azt mondanám: bővérűén és vidáman élnek köztük halottaik. Meg egy regi siratóének is igy indítja az egbe a halott lelket: “Terített nagy asztal vár reád, emelnek jöttödre tölt kupát. Fejednél csobolvgót tartanak, szentek mind köribed allanak, óborral téged köszöntenek, Isten hogv nvugossza lelkedet!” Mégis: az emlékezés tele van áhitattal. Különösen, ha költőt idéz. Grúziában a poézis mindmáig misztérium, egyszersmind a hétköznapok részé. Tudós es paraszt, munkás es diák szemeben egyaránt. A költő: kiválasztott. De bárki megszólíthatja az utcán. Ki volt Davit Guramisvili? Költő, herceg, földesur. Fogoly, szökevény, katona, és megint és megint katona, megint fogoly es szökevény, végül ukrajnai birtokos. És mindvégig: grúz, poéta, aki a maga elkepesztően keserves sorsát Grúzia sorsával fonta össze máig-szóló, hatalmas müveiben, a Davitiani-ban es a Grúzia balsorsá-ban. Pedig hatvanöt esztendeig — haláláig — nem láthatta viszont szülőföldjét. Annál többet álmodott róla. Versben. 1705-ben született Tbiliszi közelében, Szagura- móban. Huszonketéves volt, amikor családi birtokán lezg hegyi törzs harcosai rontottak rá és búsas váltságdíj reményeben foglyul ejtettek. Dagesztanba cipelték es verem-börtönbe zártak. Megszökött. Tizenkét napig menekült, éhen, mezítláb, egyre észak fele, Oroszföld irányába. “Kenyér” — ez volt az első orosz szó, amit megtanult. Moszkvába igyekezett a cári udvarba, ahol menekült királya, az ugyancsak költő VI. Vahtang kerte- varta az orosz cár segítséget a török ellen. A nemzetközi helyzet azonban úgy fordult, hogy a cár nem segíthetett. Vahtang grúz király hazafelé fordult, útközben érte a halai. Seregei visszatértek a cári udvarba, ahol grúz huszárezredbe tömörültek. Közéjük állt Guramisvili is. Az ezred számos hadjáratban vett részt. Kéményén verekedtek a királyuk-vesztett vitézek, a remeny vezette őket, hogy hamarosan felszabadíthatják hazájukat is. Az orosz hadsereggel harcoló grúzok Ukrajnában, Poltava vidékén kisebb ajándék-birtokokat kaptak. Guramisvili Mirgorodban telepedett le, 174l-ben. De csak kurta ideig gazdálkodhatott: a grúz ezred a torok ellen indult. Visszafoglalta a mindmáig 41FÖLDI TÜNEMÉNY Irta: Durovecz András Toll le nem Írhatja, szó el nem mondhatja azt a látványosságot, aminek mi is szemtanúi voltunk a múlt nyáron megrendezett moszkvai 20. Olimpia megnyitó ünnepelveról felvett film vetitése alkalmával. A napokban mutattak be a Canada-USSR Association klubtermében, két előadásban, zsúfolásig telt ház előtt. Valóban a szürke betűk, a legragvogóbb iro, vagy szónok tolmácsolási kepessege sem képes arra, hogy azt teliességében éreztetni tudja, ami azon a sport- ünnepségen szinében, pompájában, méreteiben, az eseményhez hű magaslatában, méltóságában a nézők ele tárul. Tudom, hogv lapunk is pár hétté1 ezelőtt hirdette e filmet — meg a záró ünnepséget is — bemutatásra, sőt arról egy picike beszámoló is megielent, de ugv érzem, többet is megérdemel e film méltatása. Akik a filmet figyelték, láthatták, valóban mit mulasztottak el azok a sportatlétak (es raiongoM, akiknek az olimpiai játékokon való reszvetelet meghiúsítottak, pontosan azok, akik a maguk háborús tervei takarására bojkottal próbálták ezt az eddig nem látott jelenséget szétrombolni. Es a sors iróniájaként éppen — jelen volt — amerikai nyilvánítottá igy véleményét az olimpia után: “Even még nem volt, es nem lesz a világ sporttörteneteben.” Azzal egyetértünk, hogv “nem volt”, de még lehet! És hisszük, hogv valóban lesz, mert hinni tudjuk, hogy a Moszkvában tartott Olimpia, a róla alkotott film is segíti az emberiséget, hogy megtisztítsa magat azoktól az elemektől, akiknek jobban tetszene, ha a nemes versengésben küzdő fiatal férfiak es nők sporteszközök helyett gvilkos szerszamokkal, Dante poklát teremtő atombombákkal verekednének egymás es emberi fajunk totalis megsemmisitcsere. Jól mondta amerikai barátunk, eddig ilyen tündöklő eseménv nem volt az emberiség törteneteben. És ne ítéljen el, ne vádoljon részrehajló elfogultsággal az olvaso, ha magvar nyelvünk jelzőkként használt legszebb, fennkölt szavaival próbálom az eseményt érzékeltetni. Hiszen nem is csak a magam benyomását oróbalom tolmácsolni, de kölcsön veszem a szemlélők érzékelését is. Azokét, akik a teremben ülve figyelték a lélekzetűket elallitó jeleneteket,' a csodálkozó arcok, a szinte meghökkentő, ámulatot kifejező hangok fejezték ki, hogv soha eddig nem látottat látnak. Egyik nagy költőnk egy verssora remlett fel gondolataimban: “Földiekkel iátszo égi tünemény...” Amit igy fordíthatnánk reálisabba: “Egiekkel játszó Földi tünemény...” De mily közeli a hasonlatosság, a természeti (égi) tünemények: szivárvány, délibáb, eszaki-fenv, pillanatok, percek alatt jönnek és eltűnnek. A 20. Olimpia sem tartott örökké, de tűnemenve kétségtelenül megmarad minden szemlélő, gondolkodó fejében. Attól, hogy a görögországi Olimpiából elindul az olimpiai fáklva és sok ezer kilométeren atléta-váltásban elér a koloszális méretű stadionba, g ott fellobban az olimpiai láng, csodalatos jelenetek szemtanúi vagyunk. Ragyogó, izgalmas a 81 ország atléta csoportjainak bevonulása a stadionba. De a földi tünemény mégis az, a szovjet népművészét es sportélet dicsőségére —, amit az a sok ezer, a 15 szovjet köztársaságból osszesereglett fiatal fin es lány néptáncokkal, torna, akrobata számokkal es más kápráztató jelenetekkel produkált. Káprázatos szinpompa, lenyűgöző, mély testi, lelki képesseggel kifejtett mutatványok. Mennyi alkoto ötlet, menynyi szervező képesség és készség egv Even tüneménv létrehozásához! Ezek a bemutatók es a bevonult sportolok, emberiségünk viraga es azok legjava, az élsportolok gyönyörű fiatal acélozott testek, kémény, akaraterös lelkek. Békés szándékkal, baráti ösztönnel, de kémény elhatározással allnak szemben férfias, nőies vetélkedésre. Mily csodálatosan szép, nemesen alkotó tud lenni — főleg mig fiatal — az Ember. De éppen olyan kárhozatos tud lenni a saját pusztítására is. Tud háborút felidézni, véres, mocskos csatateret teremteni, azokat szétroncsolt fiatal testekkel, kifordult belekkel, kiloccsant agyakkal, üres szemíiregu koponyákkal betelepíteni, halálhorgés- tol, hullabüztól émelyitó-felelmetessé tenni, amelyen a hátországi vérszomias, kapzsi nagytőkés fegv- vergvárosok, hadispekulánsok hizlalják kövérré profitzsákjaikat. Aggódó, törődő, féltó öreg katona,veterán kitörése ez — vigyázz Ember! Őrizd meg a BÉKÉT! De bizakodó is, aki hisz abban, hogv az emberi józan esz felülkerekedik az alantas emberi, háborús haszonra leselkedő kapzsiságon. Lesznek még Olimpiák, ragyogó fiatalok nemes vetélkedéseivel! Mi lesz New Yorkban május 17 én 999 • • • lo hotini varerődöt. Aztán kitört az orosz-porosz háború. Guramisvili fogságba esett, de a magde- burgi várbörtönből is megszökött. 1759-ben térhetett vissza ukrajnai birtokára. A grúz költő, orosz harcos, ukrajnai földbirtokos, életének uj, utolsó szakasza érkezett el. Azokban az években fejezte be, mar óregen, betegen, élete fómúvét, lírai öneletraj- zat, a Davitiani-t. A tóbbezer soros elbeszélő költemény strófái enekelhetők grúz, orosz és ukrán dallamokra. A versformák változatossága a grúz verselés nagy meg- ujitójává avatta Guramisviht. Egész hosszú életeben hazájához irta fájdalmasszerelmes verseit. Huszonkét évesen szakadt el tőle, es soha viszont nem láthatta. Mikes alakja sugárzik fel sorsában. Igaz, a grúz koltó baráti földön élt. Máig is a grúz-orosz-ukrán baratsag jelképe. Magyarország képviseletében en is szóltam néhány szót. Mit mondhattam a nemes hagyományokat mindmáig híven őrző grúz hallgatóságnak? Hogy minden ország két részből áll: egy nagyból és egy kicsiből. A nagy — a lábunk alatt van, az osok csontja es szelleme lakja. A kicsiben, idefent, mi élünk Nem lehetünk meg a nagy ország nélkül, múltúnk nélkül, az elődök példája nélkül.
