Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-30 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 30. 1981. 6. ÍRJA: Kovács lozsef Apróságok az amerikai magyarság életéből XII. Töröli virágok virullak Elmentem a Central Parkba. A West 96. utcai bejárattól csak száz labnyira a kerékpározók utjáboz értem. Ez az ut vasárnaponként zárva van az autók szamara, hogy a kerékpározok zavartalanul űzhessek kedvenc sportjukat. Megálltam egy helyen es számolni kezdtem, a kerékpározókat. 15 perc alatt 83- an haladtak el mellettem. Legtöbbjük középkorú, de voltak tizenévesek es 60-70 ev körüliek is. Egy óra alatt tehat 332, 8 óra alatt (d.e. 10-töl este 6-ig) 2656 kerékpározó próbálja magat jó karban tartani e sportággal. FOGLALTAK A TENISZPÁLYÁK Nem messze innen teniszpályákra bukkantam. 42 pálya egymás mellett es egymással szemben. Mind foglalt volt, ami azt jelenti, hogy minimálisan 84- en játszanak, de ha két játékos játszik kettő ellenében, szamuk ennél magasabb. A teniszezők többségé nem azzal a szándékkal játszik, hogy ezt valasz- sza életpályául, hanem testgyakorlat a cél, hogy igénybe vegye kar- es labizmait, erősítse szivet, tüdejét, étvagyat szerezzen a lunchhoz, vagy vacsorához, esetleg, ha szerencsés, egy-ket fontot veszítsen súlyából. Elhagytam a teniszpályákat és egy kis emelkedéshez közeledtem. Felmásztam és magam előtt láttám a Central Park-i rezervoart, amely a 94. utcatol a 84. utcáig terjed. Korűlsetaltam 38 perc alatt, közben számoltam a futókat es kocogokat (joggers): 92-vel találkoztam. Férfiak és nők kb. egyforma szambán, koruk hasonló a kerékpározok es teniszezők korához. A rezervoart körülvevő fákon gyönyörű vörös virágok virulnak. Ilyen környezetben öröm futni, kocogni, de a futók közül csak kevésnek volt mosoly az arcan, legtöbbjük mélyen lélegzett, fáradtság ült arcukon. Mar csaknem másfél évtizede őrzők Íróasztalom fiókiában egy vaskos papirtöteget. Valami 270 különféle vers, nóta szövege van gondosan betűrendbe gvúitve, lejeg^ ezve a helyenként sárguló papirivek- re. Néha, ha időm engedi előveszem, lapozgatom. A kéziras nem egészen egyforma, látszik, hogy évek hosszú során készült, állt össze a gyűjtemény, es ahogy múltak az évek, a betűk vonala úgy vált mind reszketegebbé. Az is látszik, hogy nem toliforgatáshoz szokott kéz tartotta az írószerszámot. A közép tait az egyik iv fején a következő feljegyzés olvasható: “A. P. 73 éves, 50 eves Amerikában való tartózkodása után még mindig több, mint 200 nóta tulajdonosa (vagyis tudója, ismerője), amit néha- néha el is énekelget, amikor kedve kerekedik.” Ugy- látszik, életében nagyon nótás kedvű lehetett. A. P. bátyánk, mert a kedvére való dalok között találunk minden alkalomra illőt. Szomorút a bánathoz, vidámat a jókedvhez, vigasztalót a csüggedéshez, táncos hangút az örömhöz. Néha megtűzdelte a sorokat saját megjegyzéseivel, olyan bölcsességgé^ mint például “vigság szomorúság egymást követi”, vagy “bizony a jó bor az nem rossz”, esetleg olyan, az anyagi helyzetére utaló megjegvzéssel,amelyet a “Nincs cserepes tanyám” kezdetű dalhoz fűzött, amely szerint “nem is lesz.” Miért jutott az eszembe? Mert egyidőben szaporodtak a felhívások, hogy az amerikai magyarok küldjenek haza ezt vagy azt a múzeumnak, könyvtaraknak. Mert szaporodnak napjainkban azok a rövidke hírek, beszámolok, hogy X. Y. ilyen vagy olyan magyar vonatkozású könyvet, dokumentumot ajándékozott valamelyik hazai könyvtárnak. A könyvek, fényképek, egyesületi zászlók, jelvények mellé, a haza került hagyatékok közé sorolnám az A. P. bátyánk által feljegyzett verseket, dalokat. Bizonyos tekintetben gazdag hagyaték ez: bepillantást enged egy ember, és talán egy egesz nemzedék gondolat- és érzelemvilágába. De hogy jobban megvilágosodjék, hová is kívánok kilyukadni ennek a nem mindennapi hagvateknak a felemlegetésével, egy történet kívánkozik ide. K. Z. lelkész hagyatékának a története. Nevezett lelkipásztor nagyon fontos szerepet töltött be annak idején az amerikai magyarság között. Sok érdekes és értékes dokumentum halmozódott fel több évtizedes tevekenysege során. Minden iratot gondosan megőrzött, saját írásairól, leveleiről másolatokat készített, és gyűjtötte — tájékozódás, véleményezés céljából — a megjelent magyar nyelvű újságokat, könyveket. Halála után az özvegy megunta a felhalmozott sok “szemetet” — írhattam volna akár idézőjel nélkül is: szemetet, mert annak tekintette — és felhívta telefonon a köztisztasági vállalatot, hogy gondoskodjanak elszállításáról. Állítólag több kocsira való rakomány volt ez a különös szemet. A vállalat kocsijai megjelentek, kérdezés nélkül teljesítették a megrendelő kívánságát, felvettek az érte járó pénzt, és ezzel az úgy lezárult. A megrendelő elégedett volt, a szemetesek, különösen ha kaptak borravalót — és miért ne kaptak volna a gyors és pontos munkáért — szinten elégedettek voltak. Csak az utokor nem lehet elégedett, mert szegényebb lett egy felmérhetetlen értékű szellemi vagyonnal. De ki törődött az utókorral? Ezért öriidök én annak az apróságnak, hogy A. P. bátyánk a maga gyönyörűségére leírta azt a több, mint kétszáz verset es nótát, amelynek eseményekkel gazdag életeben oly boldog tulajdonosa volt. Es örülök annak is, hogy amit leirt, nem került a szemetbe. / f ' A NEBULÓK ELDORADOJA Számos játszótér van ezen a kornyékén, ahol 4-től 10 évesig másznak, hintaznak, lengő hintan, vagy kettős hintapadon a gyermekek. A kettős hintán láttam nagyszülőket is, akik tálán olyan környezetben nőttek fel, ahol erre nem volt alkalmuk. A csusz- kálókrol a nebulók kisebb-nagyobb sebesseggel ereszkedtek le, a magasság nem hasonlít az űrhajósok áltál megtett távolsághoz, de ezek is eppen olyan elvezettel jöttek le a knnduló ponttol a földig, mint az űrhajósok az űrből. Ki tudja, e nebulók közül hányán lesznek majd űrhajósok, ha felnőnek? I t LOVAGLÓKAT IS LÁTTÁM A jobbmőduak megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy lovagoljanak a parkban* bricsesznad- rágban, színes ingben, lovagló kabatban, csizmával a lábukon. De itt is vannak különbségek: egyesek olyan lovon ülnek, amely alig all a lábán. Egy fiatal nő ült egy ilyen lovon, mely — amikor a kerékpározok útjához közeledett — hirtelen megállt, s bár a nő csizmajavai 'ösztökélte, nem mozdult. Pedig nem csökőnyós számár volt, hanem lo, de annyira idős, vagy gyenge (vagy mindkettő),hogy nem volt kedve engedelmeskedni lovasának. Láttám azonban fiatal, jól táplált, jó karban lévő csódÖrőket, hogy a nyeregben uló'k olyan ütemben lovagolhattak, ahogy akartak, vagy amilyen biztonságosnak veitek. A NAGY TÖBBSÉG SÉTÁL Nagyapák, nagyanyák unokákkal, fiatal fiuk és leányok kéz a kezben, házaspárok, barátok csoportosan sétálnak a sétányokon. A füvon és sziklakon pik- nikezok élvezték elemózsiájukat és mostak le a magukkal hozott kávéval, sorrel, vagy borral. Sokan kutyájukat sétáltatták. Volt ott a parányi mexikói chihuahuától a hatalmas dán es orosz kutyáig minden fajta; nemet vadászkutya, magyar puli, pettyes dalmaciai, vőrós szőrű vadászkutya, stb. Érdekes elmenni a Central Parkba, nemcsak azért, mert ezzel közelebb kerülünk a természethez,hanem azért is, hogy lassúk embertársainkat, miként próbálnák nehány órát kellemes környezetben eltölteni. L. I. Ez üstpénzeket tál alt né gy józsai erdömunkás tuskó- vágás közben a szentgyörgyi erdőben. A munka során egy törött korsóban 1521 darab XV.—XVI. századi ezüstdénárt, egy reneszánsz izlesü köves ezüst- gyűrűt és egy ezüst ruhakapcsot találtak. ZELK ZOLTÁN: Májusi dal Mint gyermek, aki hazatérő apja felé szalad, úgy fut mostan a dalom, oly tárt karokkal, sikongva, repesve e májusváró, boldog hajnalon! S tyű holtjaink idézi, őket hívja, kik megfulladtak hóhérkötelen, akiknek csontja vonat alatt roppant de beírta lelkűk minden elem: s virágban porzó lettek, nedv a fába és bányafalban megbújó erek ez alkotni, munkálni sose szűnő holtan is élő örök mívesek! Kohó kihűlne, omlana a tárna, kémény ledőlne a gyárak felett, önélkülük aszály falná a rétet s lehullanának a béna fellegek! Mert vélük föld e föld, ország ez ország és vélük vagyunk mi ilyen erősek: sziklába vágott, ki arcunkba vágott aki csak fegyver által volt erősebb Ezért, hogy mostan százezernyin állunk és indulunk, a városszéleken: ök harsognak e százezernyi szájban s a szélben úszó transzparenseken! ök dübörögnek százezernyi lábbal, kiket megölni sohasem lehet — s nem én dallom, de ők dalolják vélem e májushívó, boldog éneket!
