Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-08-21 / 31. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA Thursday, August 21.1980. w Kanadai nacionalizmus Nyugati kölcsön Lengyelországnak VARSÓ, Nyugat-német pénzügyi érdekeltségek 672 millió dollárnyi kölcsönt folyósítottak a len­gyel kormánynak* amelynek súlyos gondot okoz a 19 billió dolláros külföldi tartozás törlesztése. Az ezzel kapcsolatban szükségessé vált élelmiszer-ár­emelkedés Gdanszkban és más városokban munka- beszüntetésekre vezetett. A kormány ennek ellen­súlyozására 12—20 %-os fizetésemelést szavazott meg a szervezett munkások részére. Számos jel arra mutat, hogy Lengyelország ideiglenes gazdasági ne­hézségeit bizonyos külföldi érdekeltségek, melyek­nek tevékenységeit a világ jól ismeri a chilei, guate- malai, iráni, stb. eseményekkel kapcsolatban, zavar keltésére igyekeztek kiaknázni. •_ . Schmidt ny .német kancellár Gierek lengyel párt­vezérrel tárgyal / TEHERAN. Az itteni angol nagykövetség épülete előtt hatalmas tömeg tüntetett, követelve a London­ban letartóztatott és fogva tartott irániak szabadon bocsátását. Az angol kormány erre elhatározta,. tehe< ráni nagykövetségének lezárását. Irán megszakította a diplomáciai kapcsolatot Chilével, azzal a magyarázattal, hogy a két kor­mány között alapvető elvi nézeteltérések vannak. » KAIRO. Felfüggesztették a tárgyalásokat a palesz- tinai nép függetlenségi kérdéséről Izrael és Egyip­tom között, miután Izrael Jeruzsálem egész terüle­tét fővárosnak nyilvánította. Szadat elnök követeli, hogy egy újabb csúcsértekezleten (Carter, Begin és Szadat részvételével) igyekezzenek megoldani a két ország között egyre jobban elmélyülő ellentéteket. UJ DELHI. Tovább tart az ország különböző álla­maiban a fajok közti villongás, mely eddig 142 éle­tet oltott ki. Északon Kashmir han,déíen Uttar Pra- deshben vannak összetűzések hinduk és mohamedá­nok között. Indira Gandhi miniszterelnök intette a lakosságot az Összetűzések veszedelmére. Hangsú­lyozta, hogy a kormány minden lépést megtesz a rend helyreállitasára. REJKJAVIK. Izlandon kitört a Hekla tűzhányó, 15 mérföld magasra vetette fel a hamut, amit 70 mérföld távolságról is látni lehetett. Egyre több kanadai rovatiró, kommentátor, szak­értő tekintély szólal meg, ir, nyilatkozik meg arról a komoly veszélyről, azokról a baljóslatú jelensé­gekről, melyek főleg azért fenyegetik Kanadát, mi­vel sorsa annyira az USA közgazdaságához van lán­colva. De most nem ezekkel akarunk bizonyítani. Egy­szerű, mindennapi emberek megnyilatkozásairól van szó, akik a sajtóhoz irt egy-egy levélkében mond­ják ki, miként látják a helyzetet, hogyan éreznek. A jelenlegi válságról vélekedik két kanadai a nagy példányszámú Toronto Star levelező rovatában. íme véleményeik: MERŐ HIPOKRÁCIA AZ USA BOJKOTTJA Az Egyesült Államoknak, éppen úgy, mint szá­mos más nyugati államnak nem sok dicsekedni va­lója lehet az elmúlt években tanúsított viselkedésü­ket illetően. Jelenleg Amerikának a világ 29 orszá­gában vannak csapatai,. a legtöbb a saját partjaitól több ezer mérföld távolságokra, amíg Afganisztán közvetlenül a Szovjetunió szomszédságában olyan helyen fekszik, amelyen át komoly veszély fenyege­ti azt az országot. Carter és támogatóinak szemforgató képmutatása emelyito. Az olimpia-bojkott nem más, mint “vörös mumus”, hogy a figyelmet elterelje a nyugati világ mai gazdasági es társadalmi bajairól. Éppen ideje, hogy felébredjünk arra a valóságra, hogy ez a Föl­dünk egy világ és ha nem törekszünk a tárgyalások­ra, s a közös megértésre, akkor egy atomháború füzében fogunk mindannyian elpusztulni. H. Cree Az Egyesült Államok volt igazságügy minisztere Ramsey Clark, bátorságával és fellépésével a legbiz­tatóbb jelét mutatta eddig annak, ami az amerikai túszok szabadonbocsátását Iránból kieszközölheti. Az elmúlt 12 évet a vietnámi háboiu színhelyé­től a Közép-Keletig terjedő színtéren v sszeltem at; laktam Saudi Arábiában,Iránban, Algériában, Zairé­ben. Kitűnő alkalmam volt ez idő alatt az amerikai külpolitikát és tetteit végig figyelni. Ei;t az egész politikát csak egy nyomdafestéket nem biró szóban foglalhatom össze. Ez a politika Kanadat es az USA-t a pusztulás szakadékénak szelére sodorta. Clarknak nagy sze­rencséje, hogy ő nem elnöke az Egyesült Államok­nak. Abban az állásban aligha járna jobban, mint Jimmy Carter és elődei. Azok mind egy olyan rend­szer elkötelezettjei, amelyet egy politikai maffia kénye-kedve szerint igazgatnak.. 1950 óta Kanada és az USA annyira belemerül­tek, hogy a Szovjetuniót nevetségessé tegyék a sze­metes udvara miatt, hogy mindketten elfeledkeztek a piszkot eltakarítani a saját házuk tájáról. Az idő rohan és a döbbenetes igazság nrgyon sokak szá­mára lassan világossá válik. Donald J. Huntley Hát igen, igy vélekednek kmadai honfitársaink, a patrióták az amerikai adm .nisztrácio “vezetésé­ről.” S nem kérünk meg bocsánatot sem egyes nem rozsa illatú szavaikért, kifejezéseikért, mert a józan ész, az emberségből fakadr harag száll ki belőlük. Mi örülünk, hogy mind több igaz kanadai szólal igy meg. Tudjuk, ezzel nemcsak a magunk javara szólunk, de segítünk szomszédunk demokratikus tömegeinek is. Durovecz András A gyermekek helyzete Irta: Dr. Simái Mihály Először vettem részt az UNICEF kormány­zótanácsának ülésén, amelynek alelnokévé vá­lasztották. A 30 tagú testület két héten át ülé­sezett New Yorkban, Az ülésnek különös jelen­tőséget adott, hogy az ENSZ közgyűlése az UNICEF-re bízta a gyermekévben megfogalma­zott nemzetközi feladatok végrehajtását, s a nemzeti programok további figyelemmel ki­sérését. A világon jelenleg mintegy 800 millió ember él az UNICEF főigazgatója megfogalmazasa szerint az “abszolút nyomor rabságában”, s mintegy 1000 millió ember ehezik. A Föld lakóinak csaknem egy­negyede tehat az emberi eletfeltételek minimuma nélkül tengődik. A riasztó -elelmezesi helyzet egyik jellemzője az is, hogy több, mint 40 fejlődő ország keptelen megtermelni és megvásárolni a lakosság ellátásához szükséges élelmiszereket. A legszegenyebb országokat sújtotta legnagyobb mértekben az olajarak emelkedese is. A legelmaradottabb “fejlődők” egyre inkább csak a nemzetközi élelmiszer- és pénzsegélyek, kölcsönök es adományok segítségével rúdnak fennmaradni. Az infláció is hatalmas méreteket ólt. 1979-ben az inflá­ciós rata a fejlődő országokban 32 százalékos volt. Különó'sen súlyos helyzetbe került Sri Lanka, Ugan­da, Zaire lakossága, de még a gazdaságilag fejlettebb Brazíliában es Nigériában is romlott a tömegek gaz­dasági helyzete. A fejlődő országok viszonyai között rendkívül súlyos helyzetben vannak a gyermekek. A percen­ként születő 100 gyerek közül 15, egy éven belül meghal. 75 gyermekkorában nem jut orvoshoz. 25 gyermek rosszul táplált, mar csecsemőkorában is. A fejlődő világban sok helyütt a tiszta vizet adó kutaknál naponta 10—12 órát állnak sorban az em­berek. A betegségek 80 százalékát a fertőzött viz okozza. A jo ivóvíz a csecsemő es gyermekhalandó­ságot a felere csökkentené. Igen súlyos helyzetben van a gyermekegészségügy is. 400 millió gyermek nem jut egészségügyi ellátáshoz. iz egészségügyi ellátás és az élelmezés megjavítá­sa szorosan Összekapcsolódik: 100 millió öt éven aluli gyermek szenved proteinhiányban, s közülük 10 millió éhen hal. STOCKHOLM. A svéd kormány kampányt indított az alkoholizmus ellen. Az ország 8.3 millió lakosa közül 300.000 az alkoholista. Ez súlyos társadalmi problémát okozt, mint felbomlott családokat, gyer­mekek elleni erőszakot, pályafutások pusztulását, stb. A kormány időközönként emelte az alkoholra kivetett adót abban a hitben, hogy ezzel csökkenti az alkoholfogyasztást. De ez a lépés nem bizonyult hatásosnak. Az alkoholizmus okozta kart az ország nemzet­gazdaságában evente 5.6 milliard dollárra becsülik. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom