Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-08-14 / 30. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ | TÁRCA-IRODALOM-TUDOMflNY~[ Thursday, August 14. 1980. 7 j “TGflVGR M&R RGG !9M€Rl£k...” ŐBZ-q --0 ÁyfjjT In»: Kovács József,» Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének fömunkatársa II ^ APRÓSÁGOK AZ AMERIKAI MAGYARSÁG ÉLETÉBŐL V. ~ “Mint egy amerikai folyó, mint chilei vizek zuha- taga, amely utat keres a tenger felé, úgy fejlődött költészetem, úgy fejlődött eletem. Költészetem nem utasított vissza semmit, amit magával vihetett pályá­ján: magához ölelt szenvedélyt, megoldatlan rejté­lyeket és utat talált magának a nép szivébe. “Szenvednem és küzdenem kellett, szeretnem es énekelnem kellett. Részem volt diadalokban és ve­reségekben, Ízleltem kenyeret és vért. Mi többet a- karhat egy költő? És minden választás: könnyek es csókok, magány és emberi testvériség között benne él szerves része költészetemnek. “És ha kaptam is jutalmakat néha, oly mulando- kat mint egy pillangó, vagy mint a pitypang, de kaptam egy olyan dijat is, amelyért kinevethetnek egyesek, de nem sokan érhetnek el. Nehezen tanul­tam ki a költészet mesterséget, át kellett vergődnöm az írott szó labirintusain, mig végül népem költőjé­vé válhattam. Ez az én igazi jutalmam. Nem a köny­vek es költemények, melyeket lefordítottak más nyelvekre, vagy a müvek, amelyekkel munkámat elemzik. “Ajándék volt az a pülanat, amikor a Lotai szén­bányából kivánszorgott egy bányász a vakító napsu­gárba, arca, mintha csak a pokolból került volna ki, eltorzítva kegyetlen munkájától, szemei portól ver- beborultak és kezét nyújtva elembe lepett s ezt mondta: ‘Testvér, már régóta ismerlek’.” Részlet Pablo Neruda Emlékirataiból, 17Lold. KÖNYVTÁRBAN Varga András erdész helyettesit a gazdaság könyv­tárában: — Bement a könyvtáros Debrecenbe továbbkép­zésre, — mondja meglepetten,amint rámeredek, — engem bíztak meg a helyettesítésével. Hát képzelje: jón az agronómus, hogy adjak nekd Ugótól meg Du­matol könyvet. Nincs, mondom. Erre odalép a polc­hoz, levesz egy Hugót meg egy Dumast. Hát nem nekem volt igazam? Aztán még kér, hogy adjak va­lamit Fransztól. Nincs. Odalép megint a polchoz, levesz egy könyvet. Es megint nekem lett igazam, mert nem Fransz, hanem France. Anatole France. S meg az agronómus elkezd engem oktatni, hogy azokat a neveket úgy kell kiejteni. Mondtam: a 30-as években is úgy olvasta az újságban az egyik ember a Rotherrmerre lordot, hogv Rotermer, a másik ember, hogy Radimir, a harmadik meg úgy, hogy Rozmir, meg Roujzmejr. És ez az utóbbi azt is mondta akkor, hogy aki nem igy ejti ki a nevet, az nem művelt. Mert ugy-e, kedves öcsém, a francia a legműveltebb nép a világon, mert ott még a gye­rekek is tudnak franciául. De a magyar gyerek CSAK magyarul tud, vagyis alábbvaló, ha MAGYA- RUL ejti ki az idegen nevet. Párisban nem kapsz Jókai könyvet csak úgy, ha Zsoké Morisz-nak ejted ki a nevet. De ók nem műveletlenek. Ok mondhat­ják, hogy Gulasch, Krumplpaprikász. Tsikosss, Bu- dinpesta, meg Pjudapeszt, Szorokszár, de mi Isten- örizz milyen műveletlenek vagyunk, ha Nyujork he­lyett Newjorkot, Brüsszel helyett Bruxellest, Ugo helyett Hugót, Fransz helyett Francét, sőt Mom helyett Maughamot ejtünk ki... Node.válassz ma­gadnak könyvet öcsém, a transznak van ideje, ne­kem is szabad szombatom van. Vajon van-e valami igaza Varga András bácsinak? Dénes Géza A közelmúltban egy tudományos konferencián vettem részt, ahol a viták közötti szünetben a bará­ti beszélgetés hirtelen fordulatot vett. Egy tudós kollega ugyanis — nemzetiségét nem árulom el — azt kezdte nagy lelkesedéssel fejtegetni, hogy Ame­rikában a nemzeti jelleg megőrzésének mindmáig leglátványosabb es legeredmenyesebb eszköze a konyha. Példaként pedig a hamisítatlan, amerikai­olasz konyhát hozta fel, amely annyira olasz, hogy a Róma környékitől is alig lehet megkülönböztetni. Az olasz konyhához nem érték, de dacolva azzal, hogy magam ellen haragítom az amerikai magyar háziasszonyokat, akikről pedig eleve feltételezem, hogy hamisítatlan magyar konyhát vezetnek, mégis az amerikai magyar konyháról és általában a ma­gyar konyha változásairól ejtenék néhány szót. Mert nem árt tudnunk, hogy a magyar konyha az utóbbi években (évtizedekben) nagyot változott. Már ami a vendegüket illeti. Mert a Juliska, Mariska (vagy helyettesítsünk be tetszés szerint más nevet) kony­hája egy cseppet nem változott. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az o konyhájukká! kapcsolatban mi változtunk. Mert ma már szívesebben vesszük, ha olajjal és kevesebb fűszerrel készül az etel. Ma mar eláruljuk magunkról, hogy kissé elfutott fejünk fe­lett az idő, amikor felsóhajtva gondolunk a régi szép napokra, amelyekben más ize volt a türosre- tesnek. Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy bevalljuk, a magyar konyha igenis változott. El­vesztette erős, zsíros jellegét, ami javára vált, és ily- modon is közeledett a nemzetközi konyhához, de ugyanakkor sajnos, elvesztette egyeb sajátos fűsze­reit is, mint például a húsleveseket aranysárgára fes­tő sáfrányt, a húsokat izesitő majoránnát, rozma­ringot, zsályát. Csak napjainkban kezdenek ismét divatba jönni a régi magyar konyha sajátos fűszerei. Hogy példánkhoz, a túrösréteshez térjünk vissza, ma már lámpással kell keresni azt a háziasszonyt, akinekiáll rétestésztát készíteni. Legtöbbjük készén veszi a gyárilag csomagolt tésztát, amelyet a hosszas és kényes nyujtogatás helyett csak ki kell hajtogat­ni, majd megtölteni és kisütni. Ha pedig valakinek még kevesebb az ideje — es esetleg a türelme — meg­veszi az előkészített és mélyhűtött retest, amelyet csak a forró sütőbe kell betenni, es szép pirosra sütni. (A háziasszony sütési művészétét még ilyen esetben is illik azonban dicsérni.) Mig tehat a magyar rétes nagyüzemi készítménnyé változott, addig Ame­rikában még nagyobb átalakuláson ment keresztül. Ott német Strudel lett belőle, amelynek nem finom hártyái közé van töltve a turo, hanem egy csomóba, bele a közepébe. Vagy nézzük a magyar konyha másik sepcialita- sát, a pörköltet és a paprikást. Azért említhetjük együtt, mert édes testvérek: az utóbbi pirossagat finomra kikavart tejföl változtatja hamvas rózsaszín­re, és mindkettőt vajszínű galuskahalom teszi igazán kívánatossá. És ez étekgyönyörüség helyett mit ad­nak Amerikában? Goulash-t, mégpedig szégyenek szégyene, valami sűrű barna lével, azaz without broth, és hozzá metélt tésztát. Igen, meteltet, amely­nek pedig igazi tészta-rendeltetése, hogy vékony csikra vágva dióval vagy mákkal hintessék meg, kockára vágottan a tepertős-türós csusza alapanyaga legyen, szélesre-hosszura vágva pedig pirított, re­szelt káposztával jól beterítve szolgálja étvágyunk kielégítését. Es hol van álmaink álma, gyermekkorunk leg­inkább szivet melengető emléke, a hajnali kenyér­sütés illatával ébresztő régi napok hangulata? Ami­kor a kemence szájában ott pirult a lángos, amelyet csak meg kellett kenni a zsírba mártott tollazóval, kis sót hinteni rá, és máris felségesnél felségesebb reggeli kínálkozott. A nagyanyánk es anyánk sütötte kenyér, amely egy hétig is elállt anélkül, hogy meg­száradt volna. Ma mindennap friss kenyeret veszünk, mert a másnaposat mar száraznak találjuk, es nem ízlik. Igaz, Amerikában nem sütnek magvar kenye­ret, azt mondják, a “Jewish bread” áll ízre legköze­lebb hozza. Gyermekkorunkkal együtt eltűntek gyer­mekkorunk izei, hangulatai. Változott-e a magyar konyha? Egyre bizonytala­nabb vagyok a választ illetően. Csak annyi biztos: ha a magyar konyha változott is az idők folyamán, mi magunk sokkal jobban változtunk nála. Ez jutott eszembe, amikor George Lang nemrégi­ben kezembe került The Cuisine of Hungary cimu könyvét lapozgattam. Igen, lapozgattam, mert Láng György könyvét nem lehet egyszerre végigolvasni. Nem kalandregény az, hogy faljuk a sorokat, s más­napra elfelejtsük az egészet. Izelgetni kell minden sorát, azaz minden egyes receptjét, ahogyan a bor- ivás művészei ízlelgetik kortyonként kedvenc italu­kat. Es minden egyes leirt etelhez fel lehet, fel kell idézni a konyha, a vidék hangulatát, el kell gondol­kodnunk anyánk, nagyanyánk emléke fölött, aho­gyan él bennünk a tűzhelynél hajladozó alakja. Arra kell gondolnunk, milyen lehet az a föld, ahol szület­tek. Ezért nem lehet egyetlen este olvasmánya ez a könyv. A könyv végere jutva elhisszük, hogy Lang György a magyar konyha nagy művészé, es a Dobosok, Var­gák, Gundelek, a magyar konyhát gazdagító nagy szakácsok közé tartozik. Tálán egyetlen dologban nagyobb is náluk. Abban ugyanis, hogy el tudja hi­tetni, amit angolul olvasunk, az az igazi, hamisítat­lan magyar konyháról szol. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, szíveskedjék annak meghosszabbitagáról idejében gondoskodni. Egy évre $ 15.— félévre $ 8.— Megújításra: $...................................................... Naptárra: $........................................................... Név':..................................................................... Cim:..................................................................... Város..................................Állam:........................ Zip Code:....................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003

Next

/
Oldalképek
Tartalom