Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-07-17 / 29. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ I SZÜLŐFÖLD __________|_ Thursday, July 17. 1980. 8. j A CIFRA ÉS A BODRI ELINDULTAM SZÉP HAZAMBÓL........... Irta: Rosner Sándor egy juhtenyésztő kollektívába es először életünkben láttunk egy igazi pub kutyát. Sem embert, sem álla­tot soha nem láttunk úgy dolgozni, mint ezt a kis kutyát, amely egy füttyre terelgette a nyájat. Min­dent oly pontosan és tökéletesen csinált, hogy cso­dálkoztunk rajta. Mond tájt is nekünk: “Ez nem ku­tya” — amikor kérdeztük, hogy milyen fajta. “Ez itt egy magyar puli!” Evek teltek el, mi pedig, ha kutyáról ábrándoz­tunk, mindig csak a kis puliról volt szó. Eljött az idő, amikor mar arról is ábrándoztunk, hogy ve­szünk egy kis házat. Majd valahogyan törlesztjük a jelzálogot! így is történt. Meg volt a ház. Kell hozzá egy kis kutya is, hogy teljes legyen a boldogság. Szépek az itteni ebek, de egyik sem olyan szép, mint a pub. Egyik sem olyan okos, hogy lehet vele beszél­getni! Az átlagos kis kutya megért 20—25 parancsot, de a pub több, mint 75-öt. Már az itteniek is elisme­rik, hogy ez nem mindennapi állat. De érdeklődés nem igen volt iránta és a szaporodás is igen kicsi volt. Nem nagyon lehetett válogatni köztük. Egyszer olvastunk egy hirdetést, amely azt mond­ta, hogy lehet kapni egy pulit 100.— dobárert. Mon­dom az asszonynak: “Nézd csak müven olcso! Néz­zük meg. Beteljesül-e a vágyunk?” Elmentünk. A háziasszony felparancsolta a pincéből a pubt, az megáüt előttünk és leereszkedett a padlóra, tanul­mányozott bennünket. Pár perc múlva odament a feleségemhez, ő megvakarta a füle meUett. Már tud­tuk, hogy neki megfelelünk. Négy hónapos szép kis állat volt. Voltak “szépséghibái” is: a szőrében vol­tak ezüstös szálak, barnás volt a bajusza, egy kis foga el volt törve. Egy kicsit sántított is, amit csak később vettünk eszre. De ha észre is vettük volna, ő már elhatározta,hogy bennünket választ gazdának, haza fog velünk jönni. “Mi a neve a kutyánknak?” kérdeztük. “Theodora”, mondta az eladó. “Theodora? Es az apja, anyja neve?” “Apja Spencer, anyja Tracy.” Es aztán hozzátette “Valódi magyar pub, itt van az oklevél.” A születési bizonyitvanya rendben volt es a szép­séghibái bennünket nem zavartak. Nem azért akar­tunk pubt, hogy mutogassuk, hanem,hogy töltse be a szerepet, mint szeretett barat, élettárs, akinek meg tudjuk adni azt a szeretetet, amit már a gyermekek kinőttek; akit tudunk ápolni, vigasztalni, akivel tu­dunk társalogni, mert a pulival azt is lehet. Feleségem bosszankodott, neki semmiképpen nem tetszett a kis állat neve. Én pedig nagvon fel voltam háborodva: hogy lehet egy magyar fajkutyának Spencer, Tracy vagy Theodora nevet adni? Vissza kell adni őseinek a nevét. “Állapodjunk meg — mondtam az asszonynak. Egy egy cifra kis magyar pub, nevezzük el jó magyarosan Cifra Zsuzsinak.” Mivel feleségem nem tud magyarul, megmagyaráz­tam neki, hogy ez mit jelent? Tetszett neki. Es most már három éve velünk van, játszik, vigasztal, minden örömet megad nekünk. Vigyáz a házra, a kertre, és jaj annak, aki oda mer jönni a kerítéshez! A mi Cifránk nem harap, de jól megugatja azt, aki az ő te­rületére akaródzik menni. Nyitva hagyhatod a ka­put, ő azt nem lepi át, de nem is engedi masnak át­lépni anélkül, hogy ugatással ne fogadja. Az asszony sokszor rákiabál: “Hallgass mar, felkelted az egesz környéket.” Ekkor kíváncsian rátekint és mintha csak mondaná: “Hát en csak a hivatásomat töltöm be, ha idegen jön, azt meg keb ugatni.” Mielőtt lefekszünk,kiengedjük a kertbe, odaszalad a kert sarkába, hármat ugat, csak úgy szokásból, azután a kert egész hosszát megjárja és amikor tudja, hogy minden rendben van, elintézi a dolgát es visz- szajön az ajtóhoz. Egy kicsit ugat, hogy jelezze, min­dent rendben talált, feljön a hálószobába, az ágy alá fekszik. Csak akkor mukkan meg, ha valami külön­leges zajt hab, ami nem tartozik a mi utcánkba. Per­sze sokszor fel is kel, mert olvasmit hall, amit mi észre sem veszünk. Oda tudnám-e adni kis pulimat valakinek? Dehogy is, se én, se az asszony nem vál­nánk meg tőle a világ minden kincséért! * Múlt télen elmentünk egy nyugati államba egy régi barátnőnket, Vabt felkeresni, akihez 30 eves barátság fűz. Ö is megszerette a Cifrát, mert termé­szetesen velünk volt. Mondta is Vali: “En szeretnék egy komondort, valódit. Jó társaság lenne itt a ta­nyán. Egy igazi magyar komondort. Tudod milyen kutya a komondor? Farkas vagy ragadozó abat nem jön a nyáj közé, ha a pásztor meUett ott van a ko­mondor. De nemcsak komondort szeretnek, hanem egy pubt is.” Gondoltam, csak azért mondja, mert nem akarja a Cifrát megsérteni, mert ő is tudja, hogy a Cifrám mindent megért. “Hat, Alex, te ott vagy New York­ban, érdeklődd meg, hogyan lehetne Magyarország­ról egy komondort és egy pubt hozatni?” A magyar főkonzul, Kasnyik honfitárs fel is vilá­gosított. írjak a MÁVAD-nak Budapestre ésazokkal levelezzem le a dolgot. írtam is, válaszoltak is, hogy tavaszra tudnának küldeni mind a kettőből. Szegény embernek drágák a kutyák, de igazuk van az óhazaiaknak, az olyan kutyák meg is érik az árat! Vali barátnőnk meg is rendelt egy komondort és egy pubt. Érdemes volt megfizetni az árat. Jött is a repülőgép a kis négyhónapossal. Ki is szaladt Va- b a repülőtérre, de csak a komondor erkezett meg. Futás, telefonálás, zaj, és jajkiáltás, a pub nincs. Dé­delgetni kell a kis komondort, szegényt e vadidegen­ben! Körülnézett és talán, ha lehetett volna, vissza­megy a fatomyos falujába. De Vali csókolgatta, vi­gasztalta. Meg is nyugodott. De á pub csak nem jött. Már három nap is eltelt,. telefonálás Budapest­re és másfelé. Vaü majdnem feladta már a reményt, amikor este tíz órakor a repülőtársaság felhívta, hogy a pub éjfélkor fog megérkezni Chicagóból, menjen ki a repülőtérre érte. Nem voltam jelen, csak azt tudom, amit Vab mondott: “Kivettem a kis állatot a ketrecből. Megöleltem, próbáltam vigasztalni, de úgy remegett, mint a nyár­falevél. ‘Te szegény, te szegény árva kis pub — mond­tam neki — idejöttél a vadak köze, mint én. Árva vagy, mint én. Sírsz a régi hazád után, de majd meg­vigasztallak, mert én ertelek. Te is olyan arva vagy, mint en.’ Sírtam, mint egy gyerek, mert hát én is fiatal koromban hagytam ott hazámat, amely mint mindegyikünket, mostohán kezelt.” A pub, mint már említettem, okos allat és egy­kettőre megvigasztalódott. Vali pedig nem sokkal ezután felhívott telefonon: “Alex, fájó szívvel teszem, mert annyira meg­szerettem ezt a kicsit is, hogy nehezen válók meg tőle, de tudom, hogy nálatok jó otthonra fog találni. El­szántam magam, hogy nektek adom. Ott van az a szegény Cifra Zsuzsi, jól jönne neki egy kis magyar társaság. Elfogadod?” Elfogadom? Hát lehet ilyesmit kérdezni? Ilyen drága ajándékot hogyan is lehetne visszautasítani? Nem is akartam volna megsérteni Valit, hogy pénzt ajanljak fel erte. Csak jöjjön ez az uj magyar pub, majd azzal szolgálom meg Valinak, hogy olyan ott­hont adok neki, mintha nála lenne. El is jött a pub Vabval együtt. “Hivatalos” neve: BASAHALMI NOTÁS BODRI. Édesapja neve: PÉCSDIÓSI PATKÓ PASA. Anyja neve: MÁTYÁS­FÖLDI KAPUÖRE FÜSTIKÉ. Nagyapja: NAGY­KUNSÁGI FÜSTÖS, nagymama: HIRDI BUBU KORMOS, a másik oldalon a nagyapa: CSERMŐ- KEI BUNDI, a nagymama: VADKERTI BABÉR RÉKA. A dedszülök neve a származási lapon: PUSZTAI FÜRTÖS FICKÓ,NAGYKUNSÁGI FOD­ROS, CSUTORA, HÓDTÓI SÁTÁN, BASAHALMI CSUTKA, RÉTSÉGI BODRI BOGLYA^, PUSZTAI FÜRTÖS FICKÓ, KEVÉLYHEGYALJAI CSITRI TÜCSÖK. Hat kedves kis Cifrám, ha apád, anyád nem tán­torogtak volna el szülőfalujukról, lett volna neked még cifrább neved is, nem pedig, mint apádnak, anyádnak (Spencer és Tracy). Dehát Cifra Zsuzsi se kis Miska! Mi helyrehoztuk a hibát. Hat most a kis Bodri, meg a Cifra kinn játszanak a füves udvarban, hancuroznak, birkóznak. Kerge­tik egymást es azt hiszik, ott vannak valahol a pusz­tán és terelgetik a nyájat. Mert hát ha Bodrinak nem is az a származása, de úgy ö, mint a Cifra, nem felejtik el soha, hogy valamikor a honfoglalás előtt, őseik a lovas mellett szaladtak a tibeti hegyekből egesz az uj magyar hazáig. Hát igen, az én Cifrám, az en Bodrim munkáskutyak, de nemesek, mert ab­ból a fajtából származnak, amelyek mindig saját ere­jükkel keresték meg megélhetésüket. Hortobágyi lovasnapok ____ Több mint40000cn Több, mint 40 ezer nezóje volt a vasárnap véget ért, tizenhatodik alkalommal megrendezett hortobá­gyi nemzetközi lovasnapoknak. Nyolc magyar együt­tes meUett szlovák, lengyel, osztrák, NSZK-beb és svájci versenyzők is indultak a versenyeken. Nagy sikerrel szerepeltek az egyes es hetes fogatok, az öt pejparipaval repített díszes hintók, a fogathajtók, csíkosok. A mátai lovaspalya környékén — ahol a háromnapos lovasparádét rendezték — pusztai éte­lekkel, italokkal fogadták a nagy számú vendég­sereget. Műterem malomban Az országúton haladva már messziről feltűnik az egyhangú, lapos síkságot vigyázó építmény, a mar- télyi szélmalom. Szélvitorláit ma már nem fújja a szél. Rendeltetése is más. Bár a régi idők emlékeit őrző, korhű kerekei, áttételei, kövei, emelőszerke­zetei ma is működőképesek, mégis egyre inkább szellemi, mintsem az egykori fizikai munka szim­bólumává válik. Szalay Ferenc Mimkácsy-díjas fes­tőművész műterméül szolgál az öreg szélmalom. Tulajdonosa itt őrzi nagy gonddal Csongrád megyé­ben gyújtott regi tárgyait,-s eredeti parasztudvart is berendezett korabeb földművelő szerszámokkal, eszközökkel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom