Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-03 / 1. szám
Thursday, Jan. 3. 1980. AMERIKAI MAGYAR SZÓ FEKETE GYULA: •H FALU SZÉPE rege'ny 52. rész — Hát hogy élsz Margit? — kérdezte aztán a fiú. Keserűen elhúzta a száját Margit. — Tudhatod. Hogy élhetek én már... — Mikor is jöttél te meg? — Júniusban. Negyedik hónapja már annak. , — Lajcsi aztán maradt? — Marad, azt írja. De nem találkoztunk mink odakint. — Nem is találkoztatok? — Nem. Másfelé vittek öt. Németországba. Eloszlott lassan a füst. Szétterült odabent a trágyaszag. A tehén kinlódva bőgött a gúzsban. — Várjál még, nem megy az olyan könnyen — mondta a tehennek Ferus. Szemelgette a markából a kukoricát. - Hat anyád ennyire magadra hagyott? — Ó, azt gondoltuk mink, csak egypár hétre... de, ugye, szegény édesapám is... — felelt sebesen Margit Az ajtófélnek támaszkodva állt s elrebbent a fiúról a szeme, amikor az felpillantott. — Nagyanyám meg olyan beteg szegény, etetni kell, a kezét se birja. A- zon van édesanyám, költözzek vissza, de úgy vagyok vele, nem szívesen hagynám most már a portát, mégiscsak... Ki tudja, elperelik a nagyanyám-féle házat, aztan földönfutók leszünk. Akármint van, meg akar miket beszelnek... itt a gyerek ugye... nem vagyok en már lány, meg kell a magam lábán állni. Ferus hallgatott. — így volt ez mindég — mondta azutan. — Micsoda volt igy ? — Regen is igy volt a lányokkal. Ezt csinálták velük régen is. — Ferus homlokát ráncolgatva, öregesen eltűnődött, nem mondott többet. Olvasta ö, hogy regen törvényt hoztak a szegény lányokra a hatalmasok. Akkor is ók szedegették le harmatos bimbóit a rózsának. De akárhogy volt, a szegény embere maradt a termő asszony, a huseges asszonyi odaadás. Nincs az a hatalom, aki azt elvegye. Margit riadtan nézte: nem értette a gondolatát. — Tebenned legalább megvolt a becsület — mondta a fiú — Elhoztad a gyereket, pedig, ha nem ragasz - kodsz, ki kéri azt itthon számon. — O, az már igazán... — felelte pirosán Margit. — Még a lelketlen állat is ragaszkodik... Mélyen elbődűlt a tehén. Ide-oda farolva megpróbált szabadulni, s a térdére rogyott. — Fogadkozik már, kéri az engedelmedet — nevetett Ferus. Felállt bekapta markából a maradék kukoricát. s lecsavarta az oszlopról a rudaló kötelet. Szarvánál fogva egy erős rántással féloldalt fordította a tehén fejét, mint a mészárosok, s igy rángatta, vonszolta el a magatehetetlen állatot a jászolig. “Nem is az az erős legény, mégis hogy elbánik ezzel a nagy dög tehénnel — gondolta Margit. — O- iyan kis ügyes.” — Átnézek fejésre, ne nyúlj hozza addig — mondta a fiú. — Van meg ott egy kosárrá való répa, felszedem, mig látom. — Köszönöm, Ferus, igazan... es... — Margit szemlesütve állt az ajtófélnél — ne haragudjál miránk. Édesanyám szegény elvesztette akkor a fejét egészen^ olyat is beszélt, amit nem kellett volna...- Titeket meg felégettek - felelt kis hallgatás után a fiú. A kicsi mar keservesen sirt. Margit beszaladt hozzá. tisztába tette, megszoptatta. Most nem játszott vele, csak magához ölelte, es sokáig nezegette magát a baba fölött a tükörben. A haja újra megnőtt. Nem vagatta le, csak felcsavarta, s kis kontyba feltuzte. Máskülönben nem sokat változott két év óta. Csak az vehette volna észre a változást, aki a mostani mellett látja a két évvel ezelőtti lányt: valahol — nem a szemeben, nem a száján, nem a homlokán, csak valahol, valamiben, ami - nek neve sincs — megfakult rajta az a régi hamvasfriss, üde fiatalság. Mint a tisztára mosott ablaküveg, ha bepárásodik. A szépség maradt, csupán a harmatot szívta fel róla az idő. — Szerda van — rettent fel a tűnődéséből. — Mind' egy micsináljak mar. Úgyis tudja azt mindenki. Beletette a teknöbe a babát, s ahogy megcsókolta, ráperdült a könnye. A kicsi megnyalta a szájaszélét, előrekapott két apró kezével s elmosolyodott. Margit betette rá az ajtót, hátra ment, s elreteszelte a kertkaput. Utána még be is támasztotta egy dorong gah Ferus csakugyan átjött a fejesre. Kiadta a tehénnek az odakészitett csalamádét, s végig a fejes alatt ott állt mellette. A tehén nyugodtan viselkedett, hagyta magát fejni, csak a farkaval csapott néha, de ezt igy szokta máskor is. Beszélgettek erról-arról. Amikor Margit kifele indult a tejjel, a fiú megfogta a karját. — Várjál csak, Margit. Emlekszel-e ott a valyog- gödörnel? Mit mondtál te akkor? Margit letette a zsétart. Úgy elgyengült a keze, felt, hogy elejti. — Regen volt az. Eljátszottam en mar azt a szavamat. — Gyerekszó nem számit. Most mit mondánál? Margitnak sírásba torzult az arca. — Keresztül mentek énrajtam. Másnak a derékalja voltam, meg... lettem még idehaza is. Hogy lehetnek mar én teneked kedves... A fiú szomorúan nézett, s valami regről ismerős árnyékkal a szemeben. — jó asszony lehetsz még te. Tudom én. — Meg kell ezt neked gondolni Ferus. — Pihegett, mint a befogott madár. — Most jusson eszedbe minden. Ne azután jusson majd az eszedbe. Szótlanul álldogáltak az istálló küszöbén, sokáig. Nem úgy, mint két egymásba megmerúlő fiatal, inkább, mint az élet delén túl, két magányos özvegy, aki csupán emlékeiböLidezi mar hamvas szépségét a szerelemnek. Ismerős neszeivel köréjük terült a bábonai este, tisztán csülagzott az eg. Idegen koppanas hallatszott a kert felől. Margit felrettent, s kifelé figyelt. — Látod?... Súgta sirósan. Megtórölgette kötényével a szemet — várjál már. — Maradj te, — fogta a ganajozo vasvillát, kisétált az udvarra. A kertkapu mellett, a gámon, benyúlt egy kéz, s félrelökte a támasztó dorongot. Tóth Karcsi jött. Nyitva hagyta a kaput s közelebb lépkedett. Ferustól néhány lépésnyire megállt, szemét összehúzva. — Jó estét. Margit az istálló ajtajából nezte őket, rettegve es beavatkozásra készén. Nem köszönt vissza Ferus. — Menjél te most már innen kifele, Tóth Károly — mondta. — Arra, amerre bejöttél. Karcsi hallgatva nezett, hol egyikükre, hol másikukra. — Zsák a fótjára lelt? — szolalt meg azutan. Megfordult és lassan lepkedve elment. Zömök tuskő alakjat magábanyelte a kert sötétje. Margit beszaladt a kiskonyhába. Meggyujtotta a lámpát, s leszűrte a tejet. Két bögrét odakészitett az asztalra, es kitette a kenyeret is/meg a csorba tányéron az utolso darabka tavalyi avas szalonnát. VEGE < fii — Kerlek,a mi orvosunk csodákra kepes. Fel perc alatt meggyógyította a feleségem. — Hogyan? — Azt mondta neki, hogy a panaszolt tünetek valószínűen az öregség jelei. Az öreg bácsit megkérdezik: jobb-e fiatalon megnősülni, mint idős korban? — Határozottan jobb idős korban! — Es miért? — Kevesebb van hatra... • Jutka szeretne valamit megtudni a házasságról. Megkérdezi az édesanyjától, aki dühösen kifakad. — Kérdezd meg az apádat. O sokkal jobban nősült, mint ahogy én férjhez mentem. • Az osztályvezető magához kéreti Kovács kartársat, s szemrehányást tesz neki: — Mit jelentsen ez, kérem? A felesége az imént telefonált, hogy ön beteg, közben meg itt van az irodában. — Bolond ez az asszony! Holnap kell telefonálni! • A sejk behívatja magahoz mind a negyven feleseget es a következőket adja tudtukra: — Szomorú hírem van számotokra. Elhagylak benneteket. Beleszerettem egy másik hárembe... • A fiatal hivatalnok megérkezik egyhónapos szabadságáról es nyomban újabb szabadságot kér főnökétől. Az indok: nősülni kivan. — Megbolondult! Egy hónapig volt távol, miért nem akkor nősült? — Már bocsánatot kérek,csak nem fogom elrontani a szabadsagomat?! • A házigazda egy festményt mutat a vendégeknek. — Hogy tetszett? — Őszinte lehetek? Remes. — En festettem. — Izé, nem a kepre értettem, hanem a modellre. " f — O meg a felesegem. • — Mondd szivem, te mit adsz a férjednek, ha nem ízlik neki az ebed? — A kalapját és a kabátját... • — Gyerekek — mondja a tanító bácsi — ma este ritka látványosság szemtanúi lehettek. Nyolc óra ötven perckor mindenki nézze meg a holdfogyatkozást Egy unott hang: — Melyik csatornán? io
