Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-31 / 5. szám
Thursday, Jan. 31. 1980. 10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HORVATH MARIA: Dzsoni Elhinné rólam, hogy en repülőgéppel Angliában jártam? Ugye nem? Az ilyen bekötóttfejú öregasz- szonyok nem igen jutnak messzebb a falujuknál. Hetvenéves koromig még Pesten sem jártam. A gyerekeimet is úgy neveltem, szeressek a szülőföldjüket, ne vágyjanak idegenbe. Négyből három itt él a faluban. Itt alapítottak családot, s ha nem is gyakran nyitják rám az ajtót, de jó érzés tudni, hogy a közelemben vannak. Mondom, a négyből három. Mert a legkisebbik fiam 56-ban, az ellenforradalomkor, kiszökött Nyugatra. Két falubeli fiú bolondította öt el, magától sohasem jutott volna ilyesmi az eszebe. Gyerek volt meg,a 1 8-at sem töltötte be. Sokáig azt sem tudtuk, él-e,, hal-e. Jó két evre kaptam csak tőle egy lapot Angliából. Hogy ott telepedett le valamilyen kimondhatatlan nevű városban, és egy gyárban dolgozik. Azt irta,ne aggódjam t fi) erte, egeszseges, jól van. Akkor egy kicsit megnyugodtam, hogy él, és nem történt baja. I ,, I f Ezután gyakrabban jött level. Néha egy-egy színes fényképet is küldött magáról. Ajándékot vagy más effelet nem tudott küldeni, mert nagyon gyűjtötte a pénzt. Azt irta, hogy házat akar venni, ahova majd engem is kivisz. Bizony ennyire ragaszkodott hozzám! Nem akartam megbántani öt a vissza- utasitassal, ezert csak annyit írtam: ‘‘öreg fát, édes fiam, átültetni nem lehet”. A leveleire azonban hűségesen válaszolgattam. Minden családi eseményről részletesen beszámoltam neki, pedig ugyancsak nehezemre esik már az irás. Aztán egy nap mindennek vége lett. Meg visszaemlékezni is szörnyű... A postás megint tőle hozott levelet. Ahogy kézbe vettem, már szemüveg nélkül is láttam, ez nem az en Jancsim irasa. Idegen betűk. Furcsa érzés fogott el, alig mertem kibontani. Kértem a postást, várja meg, amíg elolvasom a levelet. Nem jutottam a végére. Azt mondják, szó nélkül összecsuklódtam. Elvesztettem az eszméletemet és csak nagyon sokára tértem magamhoz. Az orvos szerint agyvérzést kaptam. A levélben a fiam halálhíre állt. Az az átkozott motor, az lett a veszte. Elütötte öt valami nagyobb jármű és otthagyta az u- ton. Mire megtalálták, már késő volt. A nagy bánattól azóta kétszer volt agyvérzésem. Az Isten tudja, hogy éltem túl, más egybe is rögtön belehal. Azt a levelet a fiam szomszédja irta, aki szinten magyar és őt is Jánosnak hívjak. Úgy haragudtam rá, mintha legalábbis köze lett volna a szerencsétlenséghez. Pedig neki sem lehetett könnyű ilyen hirt küldeni egy anyának. Hamarosan újra kaptam tőle levelet, amelyben a hogylétem felől tudakozódott. Vigasztalt is. Azt irta, nagyon mélyen együttérez velem; szerette a fiamat, derék ember volt. Irta, hogy o is gyászol most, mert meghalt az édesanyja. Ugye, udvariatlanság lett volna válasz nélkül hagyni azt az embert? No, szóval, nem akarom részletezni; levelek jöttek, levelek mentek, s mar majdnem egy éve Írogattunk egymásnak, amikor az egyik levele igy kezdődött: “Drága Mama!” Erre a levelére sokár • t i ig nem válaszoltam neki. Ahányszor a levelirashoz kezdtem, összeszorult a szivem. Értettem en, mire kért ezzel a megszólítással, de úgy éreztem, nem tudom megtenni. Végül is, hetek múlva, megírtam a válaszlevelet, de felül ! kihagytam a megszólítás helyét. Megírtam, hogy javulok már, hogy milyen sok dolgom volt a kertben,meg a baromfival, ezért is késlekedtem idáig. Aztán, amikor befejeztem,még máig sem értem, mi történt velem, föle Írtam a megszólítást: "Kedves Fiam” — És, képzelje, e'n ennek az idegen embernek ezután úgy Írtam a leveleket, mintha a fiamhoz beszéltem volna. Egyszer azt Írja nekem a fogadott fiam, hogy Jancsimnak kis fia született egy angol nőtől, akivel már évek óta együtt élt, de nem voltak megházasodva. Az unokámat Dzsoninak, azaz Jancsinak keresztelték és nagyon hasonlít az apjara. Először nem tudtam, mit gondoljak. Miért lenne unokám nekem az a kis angol gyerek? Fel voltam háborodva, hogy erről a dologrol sosem irt a fiam. Haragudtam a nőre is, szép kis firma lehet. Csakúgy együtt élni valakivel! Meg is Írtam a rosszallásomat a fogadott fiamnak. Megírtam, hogy idegenek azok nekem, meg a nyelvüket sem értem. A gondolat azonban befészkelte magat a fejembe, végül is az a kis ártatlan nem tehet arról, hogy a szülei felelőtlenek voltak. Ki viseli most a gondját? Milyen sors varhat egy kis árvára rokonok nélkül, család nélkül? Addig-addig spekuláltam ezen, amig már aludni sem bírtam, annyira vágytam látni az en idegen unokámat. Mert magamban kezdtem igy gondolni rá. Mintha megbolondultam volna, egyszer azt írtam a fogadott fiamnak: “Elmennek en, Jánoskám, hozzád Angliába. Látni akarom a fiam sirját, meg az unokámat.” — Itthon a családnak nem mertem ám szólni, csak amikor már jött a meghivólevel, meg a repülőjegy, mert féltem, azt hiszik, megörült ez a vénasszony. Háromszor ütötte meg a szel, aztan még volna bátorsága ilyen nagy útra menni, messze idegenbe. Lett is csodálkozás! Mindenáron le akartak beszélni. De én is makacs szerzet vagyok, ha egyszer elhatározom, hogy megyek, akkor el is megyek. A papírokat a tanító úr intézte el, én meg eladtam a hízót, hogy legyen pénzem az útra. Csak nem mehettem volna üres kézzel? A kisunokámnak hímzett mellénykét meg gumijatekot vettem ajándékba, az anyjának egy magyaros teritot, a fogadott fiamnak barackpálinkát. Magamnak is vettem uj kendöt, uj lábbelit, nehogy azt higgyék, valamilyen szegény rokont kell vendégül látniuk. A repülőgépen a kisasszonyok nagyon kedvesek voltak hozzám, mindig velem törődtek, kinálgattak, mit innék, mit ennek, kérdezték,hogy erzem magam. Pedig mondtam nekik, ha más kibírja, hat e’n is kibírom a repülést. Amikor odae'rtú’nk Londonba, az egyik kiasasszony úgy adott át a fogadott fiamék- nak, mint egy csomagot. Azok kocsival jöttek értem ölelgettek, csókoltak, mintha tényleg az anyjuk lettem volna. Megmondom ószintén, nem láttám semmit abból a nagy városból; igaz, nem is érdekelt. Majd kiugrott a szivem a helyéből, olyan izgatott voltam. A- lig vártam a másnap délutánt, hogy megláthassam az unokámat. Ebéd után a ház előtti kiskertben ülu t ) dogeltem, onnan lestem az utcát. Amikor a sarkon feltűnt egy fiatalasszony, olyan kétéves forma, fekete hajú kisfiút vezetgetve, rögtön megereztem, ők azok. — “Dzsoni, Dzsonikam!” — kiáltottam ki nekik. Megálltak, az asszony elengedte a gyerek kezét s a kicsi elindult felém. Szakasztott az en János fiam, mintha csak öt láttam volna pici korában! Felkaptam, összecsókoltam. Magyarul becézgettem, amiből semmit sem értett szegénykém. De nem ijedt ám meg, hanem atkulcsolta a nyakam es hozzam bujt. Az anyja kicsit távolabb maradt. Akkor jött közelebb, amikor letettem a gyereket és felé nyújtottam a kezem. Magamhoz öleltem öt is és megcsókolVASÁRNAP 1980. FEBRUÁR 10.-én DU. 3:00 ÓRAKOR A JULIA R IC HM AN HIGH SCHOOL SZÍNHÁZTERMÉBEN 317 East 67th Street at the Second Avenue (Manhattan) KORDA GYÖRGY Magyarország legnépszerűbb énekese egyetlen New York-i fellépése! Közreműködik: Szalay Erzsébet táncdalénekesnő Zenei kiséret: ZORÁNDI ZOLTÁN Helyárak: $ 10.- 8.- 6.50 - 5.- Számozott helyek Jegyek kaphatók: PÜSKI—CORVIN KÖNYVÜZLET. 1590 Second Ave. Tel.: 879-8893 Postai kiküldésre telefonon megrendelhetők: BUCHSBAUM ENTERPRISES, INC. Telefon: (212) 628-5771 (bármikor hívható) CONNECTICUT-IÁK FIGYELMÉBE! UGYANEZ AZ ELŐADÁS LESZ: VASÁRNAP 1980. FEBRUÁR 17.-én DU.3:00 ÓRAKOR A BESSEMER CENTER NAGYTERMÉBEN 2200 NORTH AVE. BRIDGEPORT, CT. Helyárak: $ 7.- 6.- 5.- — Számozott helyek tűk egymást. Rendes asszony, szépen neveli a kisfiút. A gyerek születése előtt iroda'ban dolgozott, a kisgyerek miatt azonban, nem tud munkába menni és a szülei segítik. Bizony, nehezen elhet. Két hétig voltunk együtt, a fogadott fiam fordította a beszélgetésünket. Mondtam a menyemnek, jöjjön haza Magyarorszagra, nálunk jól megélnének a kisgyerekkel. Amig nem talál munkát, meg a nyelvet tanulja, majd én segítem. Ha meg dolgozni fog, szívesen vigyázok a kisfiúra, de biztos az óvódaba is felveszik. Mire iskolába kerülne, jól tudna magyarul. Egyre csak a fejét rázta: “sajnos, nem lehet". Eros- kődtem egy darabig, de aztán többet erről nem beszéltünk. “Sohasem avatkoztam erőszakkal más dolgába, még ha jót akarok, akkor sem" — mondtam neki. A búcsúzkodásnal sirtunk mindnyájan. Dzsonit alig lehetett lefejteni rólam, úgy hozzám szokott a két hét alatt. Honnan volt abban a csöpp gyereki / ben ennyi szeretet es ragaszkodás, nem is tudom. Vagy talán ö is azt érezte, hogy mi már többet nem latjuk egymást? Mert ilyen nagy útra a magamfajta emberéletében csak egyszer vállalkozik, ha vállalkozik. RA RÁFIZETÉSE LEIART, szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni. Egy évre $ 15.— félévre I 8.— Megújításra: $..................................................... Naptárra: $.......................................................... Név:..................................................................... Cim:..................................................... Város:..............................Állami.................. Zip Code:,:.:.-................. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003
