Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-10 / 2. szám
Thursday, Jan. 10. 1980. AMERIKAI MAGYAR SZÓ. n tej A nemrég elhunyt írónő egyik novellája. 10 ____________________ BALÁZS ANNA: Anyámmal jártunk tejért kora reggel, ki a külváros szelére. Szerettem ezeket a hosszú sétákat, fogtam anyám kezet es olyan biztonságban ereztem magam a kanyargós utcákon, mintha a mennyországba volnék és angyalok őriznének. Anyám kicsi, kóvérkés asszony volt, széparcu, csillogó szemű. Sohasem volt munka nélkül, olyan gyorsan perdült- fordult, mintha mindig kapkodna. Nagy volt a család, öt gyerek ülte körül az asztalt, amelynél apam uralkodott felettünk pillantásával, tekintélyével. Különös; sohasem bántott, mégis feltünk tőle. Elég volt egy pillantást vetnie ránk, es meghunyászkodott a rendetlenkedő. Anyánk túlságosan lágyszívű volt, tőle ki lehetett kunyerálni az utolsó fillérjét is, csak elég kitartás kellett hozzá. Oly szépén enekelt anyam, mig dolgozott, mint a pacsirta. Leültem a falhoz a kis zsámolyra, es hallgattam. Lágy, hajlékony hangja volt es a régi népdalok éneklésében kifogyhatatlan. Még éneklés közben is türelmesen felelgetett kérdéseinkre. Sokszor el is felejtettem, hogy felnőtt; olyan érdeklődéssel beszélgetett velem, mintha ó is gyerek volna. Anyam élete mar akkor sem volt előttünk titok. Magas, kerek kalapdobozt őrzött az egyik fiók aljában. Lánykori szerelmeslevelek voltak benne és egy novella. Tudtuk, hogy anyja gyermekágyi lázban halt meg, amikor anyám született, aki tizedik gyerek volt. Az esztergomi öreg orvos hiába figyelmeztette nagyanyámat, hogy nem szabad több gyermeknek életet adnia, a vidéki kis tanító felesége nem tudott a természet akaratával szembeszállni. Anyam megszüleI || f i i tett es amikor az első sírását kiküldte az eletbe, anyja, mintha csak erre várt volna, örökre lehunyta a szemét. A gyerekek szétkerültek a távoli falvakban, vidéki városkákban lakó rokonokhoz, anyám pedig legidősebb nővéréhez, aki szintén gyereket várt. Ott nevelkedett fel cseledsorban, a nagy háztartás minden gondja-baja mar kamaszlány koratol fogva az o vállán nyugodott. Kitűnő tanuló volt, de hiába ment el a tanító a nővéréhez, hogy taníttassak tovább az istenáldotta tehetségű leánykát, nem hal- gattak rá. Kellett a kislány kezemunkája a konyhában. Aztán az édesgyermek felcseperedett, franciakisasszony tanította a tanulni nem akarót a francia nyelv szépségeire. Anyámnak még bemennie sem volt szabad a szobába olyankor; az ajtóhoz tapasztott füllel hallgatta a benti órát és magaban ismételgette az ellesett néhány szót, rövid mondatot. Még idős korában is el tudta mondani. Egyebet nem is tanulhatott. Nem vitte többre, csak annyit tudott, amennyi ahhoz kellett, hogy hajnali négykor felkeljen, a sárgára súrolt gyúródeszkát, egyéb konyhaszert kitegye az ajtó elé a falhoz száradni. A korai felkelők mondogathatták; no, ne- csak,ez a lányka milyen szorgalmas, nem lehet a felkelésben megelőzni! Meg aztán annyira vitte, hogyha a hercegprímás konyhája'n nagy vendégségre készülődtek,érte szalasszanak, mert olyan jó ízt tudott az ételeknek adni, mint senki más. Erre is büszke volt, és mig a keze gyorsan járt, vagy a lába szaporán lépegetett a kora reggelben,miközben együtt mendegéltűnk a külvárosi tejesasz- szony háza felé, akinek istállójában három jól tartott tehén állt, ezt mesélgette nekem, a bámuló kislánynak. Elmondta a régi elemiben tanult versiket is arról, hogy “a gyerekek kisegeret fogtak, hová tegyék, hová tegyék, azon tanakodtak...” és elmesélte hogy Jókai-könyveket olvasott néha lánykorában. Mentünk az utcán, és bizony elfáradtam, mig kiértünk a messzi házhoz, amelynek udvarán az elszórt széna illata fogadott, a kakasok kukorékoltak a szemétdombon, mintha falun lettünk volna. Odabent a konyhában két szentkep is volt az ajtóval szemközti falon, mutatva, hogy gazdáik istenfélő emberek, akik a konyhába is odavarázsolják a templom áhítatát. De istenfélők azért is, mert gyakran megvárattak minket; ezt nem is bantam. Pilled- ten ültem a súrolt konyhaszéken a hosszú út után. Várnunk kelletémért Máris néni, az istenes asszony hajnali misére járt, egy deci tejet ki nem mert addig, mig lelkét meg nem tisztította a hivságos földi bűnöktől. Mikor megjött, sok kék szoknyáját libegtetve vaskos derekán, ropogós fekete kötőjében, felkapta az elkészített sajtárokat és ment ki fejni. De egyik nap nem ültem nyugodtan, matatni kezdtem a konyhában és — azt csak egy gyerek tudja, miért — belekukkantottam a sajtárokba. Megláttam Máris néni titkát — tán ezért jár oly buzgón templomba — bizony a sajtárak fenekén jócskán volt viz, azzal szaporította a bevételt, megkeresztelte a vizet. Anyám megnyugtatott, várd csak ki, meglátod, • ► ff kionti a vizet. Es amikor Maris néni felkapta a sajtárokat a két kezébe és ment velük kifelé, utána le- sett,nem loccsantja-e ki az udvaron. De nem loccsantotta. Inkább nagyon is óvatosan vitte, hogy hangot ne adjon a viz,el ne árulja magát. Sose felejtem el anyám némaságát hazafelé. Szép, melegbarna szemét nem emelte rám, a földet nézte elszomorodva, már majdnem hazaértünk, amikor megszólalt: — Nem hittem volna, hogy Máris néni... Hogy is tehet ilyent,Istenem? Nem szegények, gyerekük sincs, csak az a részeges vén férje. Hová viszi a pénzét a harisnyaszárból, a másvilágra? Nem tudott megvigasztalo'dni es még aznap délután felkerekedtünk, mentünk uj tejest keresni, fel a hegyre, ahol egy öregember kecskéket tartott. Anyámnak azt mondták, hogy a kecsketej megerősíti az olyan vézna gyerekeket, mint én voltam. Meg is alkudtunk a bácsival, és ezentúl mindennap felmentünk a hegyre alkonyatban, egyik-másik nagyobb testveremmel. A Kecskés bácsi — igy neveztük el, odatartotta a I | * friss tejjel telt sajtárt a számhoz, hogy no, húzd meg. Ittam belőle, pedig sem a szagát nem szerettem, sem a tejet nem akartam addig meginni odahaza. De Kecskés bácsi, mindig borzas bajuszával, hunyorgo tréfás szemével, azzal, hogy felpóckólte az orromat, mindennek, kis szentemnek, angyalkámnak, meg mackómukinak is elnevezett, egyszerűen bevette a szivemet. Jókorát kortyoltam a tejből, még a szám környékét is megnyaltam, hogy a hab se vesszen kárba —jó volt-e? — kérdezte, és én nagyot bólintottam, hogy de jó am... Mikor aztán Kecskés bácsi a télre gondolva megkérdezte, hajlandók lennénk-e neki füvet begyűjteni a temetőben(meg a hegyoldalon, egész udvari hadtt • • 1 -V testünk kivonult: az összes gyerek a házból. Es téptük a zöld füvet a lejtökön és legtöbbet a regi temető sírjairól. Akkor már betűzni kezdtem a feliratokat, bár az iskolában még csak az ábc eleje'n tartottunk. Nem bírtam szenvedélyemmel.egyre faggattam testvéreimet, hogy milyen betű ez, meg ez, és tudja Isten hogyan is van az ilyesmi, sokkal gyorsabban megtanultam azokat a betűket, melyekre ók tanítottak, mint amelyekre az iskolában oktattak. Epyszer Misiké azzal fenyegetőzött, hogy beköti a számát,lia abba nem hagyom,mert nem akarja folyton hallani, hogy bő, meg bő, meg bö. Igy hát a temetőben lekuporodtam a sírkövek melle, ujjamat rátettem a sorra, es egészen halkan, egymás után mondtam a betűket. Olvastam, és egyszerre különös érzésem tamadt.bar minden betűt még nem ismertem — mintha az volna odaírva: “Margit”. Ha ugyan rö az az egy, amit nem ismertem es kibetüz- tem, hogy "meghalt” es az Margit. Misiké nagyot rántott a vállán, mikor faggatni kezdtem, ő sem sokat tudott arról, hogy mi a csudának írják oda testvéreink a két mostohanövér nevét, a két Margitot, és hogy “meghalt.” Fenét halt meg, intett le,otthon van mind a kettő. Lassan aztán mégis megértettem, hogy a sírok alatt emberek vannak, holt emberek. Csak éppen elképzelni nem tudtam. De a házmesterék Janija gondoskodott arról, hogy megértesse velem. A szellemekről beszélt, akik fehér lepedőben éjfélkor felkelnek a sirokb'ol e's kisértenek. Még el is viszik a rossz gyerekeket, különösen a lányokat,mondta nyomatékkal. O, hogy isz- koltam onnan, felhúztam a v'allam és hátrálni kezdtem a Margitos sirtól, hátha kiszáll belőle az a... az akit Margitnak hivnak, fehér lepedőben jár és úgy tesz, hogy hu-u, hu-u! — ahogy Jani híven eljátszotta nekünk: nagy lapát kezét félelmetesen széttárta, hogy a kisértet hogyan száll,repül. Különös, de egyik gyerek sem felt. Csak én. Mert olyan tisztán,élesen láttam magam előtt a lepedős árnyalatokat, siklani láttám magam felé egyet — és zokogva menekültem, túl a temető élősövény kerítésén, amelyen a felfutott szederindák érett fekete gyümölcse kínálta magát. Dehogy nyúltam volna egyhez is, hiszen magamra vonhatom azoknak a haragját, akik onnan alulról bizonyára figyelik a szedrüket. Nem is akartam többé a temetőbe menni. Misiké csak úgy tudott magával csalni, ha megígérte, hogy magasra megyünk, nem a temetőbe. De Kecskés bácsihoz elmentem,annál nagyobb gyönyörűségét nem ismertem, minthogy a tréfás bácsi kecskeszagu lakásában tejet igyam, habzó, langyos kecsketejet. Máris nénihez többé nem mentünk. Es anyam el- sohajtotta a be-betévedő szomszédasszonyoknak, hogy sohse hitte volna, lám az a Vőrősvári úti tejesasszony a gazdag asszony, olyasmit tegyen, megront' sa a gyereknek szánt tejet. En meg a szép rózsaszín itatósomra ráírtam szétfutó tintával, nagybetőkkel-.MARIS NÉNI CSALOS- MAJD MEGVERI AZ ISTEN,HIÁBA IS IMÁDKOZIK. rw^sm [ : HUNCABIAN BOOKS. j j IEC0BDS & KKft • 1590 S*cónl Av«1. Í92-93 Si. kS*t) . £ N«w Yort/H. Y. 10090 — (212) 879-98« I Sokezer magyar könyv, újság hangle- : I mez, hangszalag, IKKA, COMTURIST, j TÜZEX befizetohely, J Látogassa meg boltunkat New Tfork^ j ban a magyar negyed középén. Postán I - is szállítunk a világ minden táj ára. _ Uj magyar katalógust díjmentesen küldünk!
