Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-13 / 11. szám
Thursday, March 13. 1980. ID AMERIKAI MAGYAR SZÓ Domán István KIIRRIER Egy barátom mesélte el a történetet. Budapest egyik forgalmas utján áll egy bódé. Nyitott ablakában joviális képű középkorú ember árulja a pattogatott kukoricát. Gyakran elmentem e rozzant tákolmány előtt, és zimankös;fagyos, hőfuvá- sos időben, vagy rekkenő nyári kánikulában elszorult a szivem, ha arra gondoltam, hogy ennek a szegény embernek egész nap ott kell rostokolnia ebben a télen szinte fütetlen, nyáron forró és fulladt kalitkában, mert megélhetése függ tőle. Eszembe jutott, hogy a felszabadulás után, a lerongyolódott, kifosztott, elszegényedett városban gombamodra szaporodtak el az utcai árusok. Minden sarkon volt belőlük egy-kettő. Emlékszem, milyen mélyen megdöbbentem, amikor egyszer történelem tanáromba botlottam, aki eppen máiét árult a körút egyik mellékutcájában. (Ideszorult, mert a körutat az előkelőbbek vették birtokukba.) De később konszolidálódott a helyzet és mindenki visszatért eredeti foglalkozásához. Annyira, hogy még az ős gesztenyesútők, sült tök árusok, kukorica pattogatok is eltűntek egy időre a pesti utcákról. Improduktívnak bélyegezték foglalkozásukat az 50- es évek első feleben. A szocializmus építésének sikerét féltették tőlük... Irodákban, gyárakban, üzemekben növeltek az alkalmazottak létszámát. A szivosabb- ja túlélte ezt a kiesést és töretlen kedvvel nyitotta meg kis standját, árudáját a főváros utcáin,terein. A kis bódéban álldogáló ember ( a leüléshez szűk a hely) a szegénység, a nyomor képzeletét keltette fel bennem. Az 1945—46-os éveket, amikor a létfenntartásért elszánt küzdelmet kellett vivnia az egesz nepnek. Szánakozásom hozta magával, hogy “törzsvevője” lettem a kis bódé tulajdonosának — bár nem különösen kedvelem a pattogatott kukoricát —, és hama1 ,i f rosan beszedbe is elegyedtünk egymással. Kezdetben főleg az időjárás szeszélyeiről folyt köztünk az eszmecsere, de később már közgazdasági jellegű témákat is felvetettünk. Ennek kapcsán megérdeklŐd- tem, hogy hogy megy az üzlet? Elkészültem a legrosszabbra. De meg akartam adni neki az esélyt, hogy kipanaszkodja magat. Tapasztalatból tudom, hogy ettől megkönnyebbül az ember... — Csak elvegetálok valahogy, soha rosszabb ne le- gven. Ujjaival gyorsan megkopogtatta a bódé ablakában lévő deszkát, ami asztalként szolgált. Alulról fölfelé, ahogy a babona előírja, jelezve, hogy nem akarja “elkiabálni", de nincs különösebb panaszra oka. Igénytelen ember lehet — gondoltam —, de ha nem lenne az, vajon birna-e dacolni az elemektáma- dásaival, az időjárás viszontagságaival? A minap eleg kesÖn erkeztem a bódéhoz. Az utcák kihaltak voltak. A hideg es a TV-míísor mindenkit hazahajtott. Már a pattogatott kukorica terjesztésének rendíthetetlen bajnoka is készülődött bezárni a boltját. Nem mehettem el szó nélkül mellette. Természetesen vettem egy literrel az árujából, hogy a magam módján kifejezzem elismerésemet nagyszerű helyt- allása^egesznapos ácsorgása felett. Kissé szégyelltem is magam, hogy én ezen idő alatt jól fütött helyiségben tartózkodtam, mig ő itt rostokolt a fagyban... Ő is észrevette a vásárlásaim mögött meghúzódó motívumot, mert barátságosan szóval tartott, miközben rendezte eszközeit. — Azonnal lehúzom a redőnyt. Ha nem sértem meg, es van egy kis ideje, akkor meghívnám magamhoz, hogy megmutassam a birodalmamat. Szája körül rejtélyes mosoly bujkált. Nem akartam megsérteni, ezért elfogadtam a meghívást. Gondoltam, hamarosan tulesek rajta. — Na jöjjön, üljön be ebbe az ócska tragacsba — fogott karon és odavitt a bódé mögött parkoló ütött- kopott Moszkvicshoz. A kombi (station-wagon) hátsó csomagtere tele volt ládákkal, dobozokkal. A gépkocsi korát meghazudtoló fürgességgel lendült neki a havas útnak. Már száguldottunk, amikor riadt tekintetem a műszerfalon elhelyezett sebességmutatóra tévedt. Kétségbeesetten láttam, hogy a vörös kar már tulbillent a 100-as számon! — De uram, bent vagyunk a városban! A rendőr súlyosan megbünteti. — Csak semmi vész. Nincs forgalom. A rendőrnek meg legfeljebb kifizetem a birsa’got. Nem volt bátorságom megsérteni azzal, hogy kétségbe vonom anyagi helyzetének a szilárdságát. Ilyen sebesség mellett az egyáltalán nem lett volna tanácsos... Megadőan lehunytam a szemem. Hirtelen megálltunk. A főváros egyik előkelő üdűló-óvezeteben találtam magam. Az éles hegyi levegő egészen elszéditett, — Beviszem a garázsba a kocsit. Várjon itt rám. Szeles ajtó tárult fel és mögötte egy csillógó-villogó Mercedes autó. Az elhanyagolt Moszkvics melléje kanyarodott. t .. f 1 — Eleg sokba kerülhet a garazs, meg igy megosztottan is — fejeztem ki aggodalmamat, miután mellém lépett. f ( t — Hogy-hogy sokba? Az egesz garazs az enyem. — Izé... a Merci is? — Hát kié lenne? — mondta olyan természetességgel, mintha a walesi herceget faggattam volna az anyagi javai felöl. — Na, lépjünk be a kis kunyhómba — lökött hátba barátságosan, mert nem indultam el rögtön az előttünk álló kétszintes villa fele. Előrement, hogy mutassa az utat. Mit szaporítsam a szót? A hatalmas hallba lépve még földbe gyökerezett a lábam. Az óriás csillár, a süppedő perzsák, a drága festmények, a stílbútorok kissé mellbevágtak... A többi szobában már csodálkozni is elfelejtettem. Irigy szemmel néztem a barokk bútorok, az ezüst vitrintárgyak, a márványszobrok, a márkás porcelánok tömegét. Az emeleten már le kellett ülnöm, mert testileglel kileg elfáradtam a sűrű benyomások hatása alatt. Mig a whiskyt kortyoltuk, hirtelen feltűnt, hogy eddig még egy lélekkel sem találkoztunk. — Hol a kedves felesege? Bár még soha nem láttam senkit a bódéban rajta kívül, szinte elképzelhetetlennek tűnt fel, hogy egy ilyen palotának ne lenne úrnője. — A másik lakásunkban tartózkodik hétköznapokon, ami bent van a városban.-- Hát e mellett még kell... még van... mégegy? — hebegtem naivan a kérdést. — Igen, ö egy áruházban dolgozik ott a közelben. Hiába kérem, nem akarja feladni a munkáját. Pedig nálam is elkelne a segítség. Kényelmesebb neki, ha onnan megy a munkahelyére. — Az a lakás is ilyen.... ilyen.... óriási? — Ugyan. Mindössze két és félszobás. Persze modern, összkomfortos. Visszamentünk a garázsba. (A lakásból is volt lejárat.) — Mindez a kukorica pattogtatásbol? — kérdeztem remegő hangon. — Nemcsak ez. Most akarok építtetni a lanyomek- nak egy villát a Balatonnál. Nemreg ment férjhez. Dehat az mar egy vagyonba fog kerülni... Meg szerencse, hogy kocsijával visszavitt a vaVos- ba, mert nem tudom, hogyan vergődtem volna haza az uj elmenyek szédítő hatása alatt. Volt min gondolkoznom albérleti magányomban az egesz éjszaka folyamán. Igy a másnapi tanításra sem tudtam felkészülni. Ezt nyilván észrevették rajtam diákjaim. Lehet, hogy azt gondolták, egy ilyen tanar miért nem választ magának más foglalkozást. Esetleg elmehetne kukoricát árulni.... Minden hétfőn társasjáték délután Miami Women’s Club 454 N E 58 St. egy utca a Biscayne Blvd.-tol nyugatra, a 60-as es 54-es autóbusszal a Biscayne Blvd.- on. Indul a S.E. 1 St.-től. Elegendő parkoló. Kávé es sütemény felszolgálva. Farkas Lilly es a Női Osztály szeretettel várja a szórakozni vágyó testvéreket. Telefon: 861-3743. HOL KAPHATÓ A MAGYAR SZÓ: Miami Beachen a South-Shore Periodicals- nál, 229 8th St. Hívja fel rá barátai és ismerősei figyelmét! JnJHttnuríam Takács Kornélia, 1968. márc. 12. New York,NY Szilagyi Dezső, 1966. márc. 14. Detroit, Mich. Lustig Harry, 1971. marc. 15. Miami,Fla. Santa Katalin, 1978. márc. 15. Milwaukee, Wis. Czoka György, 1978. márc. 16. Los Angeles, Cal. Petras András, 1962. márc. 16. New York,NY Szűch Erzsébet, 1972. márc. 18. Toledo, O. NEWYORKI MAGYAR HENTES TIBOR* MEAT SPECIALTIES (formerly MIRTI PORK STORE) 1508 Second Ave., New York, NY. 10021 «78. 4s 79. utcák között. — Telefon: RH: 4-8292 . FRISS HUS, HURKA 8S FELVÁGOTTAK 0= < < MOZIELOADAS MIAMIBAN a Miami Kultur Klub rendezésében URI MURI Móricz Zsigmond regenyenek filmvaltozata MÁRCIUS 22-én szombat d.u. 1.30 kezdettel I r a Miami Women’s Club helyisegeben, 454 NE 58 St. Miami, Fia. Belépődíj 2 dollar, kávé es süteménnyel. * ff ’ Mindenkit szívesen lat a vezetőség.
