Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-09-20 / 35. szám
Thursday, Sept. 20. 1979. AMERIKAI MAGYÁR SZÓ A*_*M|W_«_rov»tbari^ltifajt»tt néntek ntm nülnéyttriiw axonoiak » awkwitcírtj <lli>pontji»il VISSZAEMLÉKEZÉS MUNKASMOZGALIM HATALMAS LÉPÉSEK HÁTRAFELÉ 35 millió azoknak a szama, akik részére a Társadalmi Biztosítási törvény nyugdijat, özvegyi, vagy munkaképtelenségi járulekot biztosit. A nyugdíjasok es a nélkülözők “élvezik” betegség esetén a Medicare es Medicaid által nyújtott járulékot. A Társadalmi Biztosítási Törvény beiktatása hatalmas lépés volt annakidején a jó irányban. Ma már szinte elkepzelhetetlen volna ennek a törvénynek a beiktatása előtti helyzet, amikor idős polgárok családtagjaikra voltak szorulva. VESZÉLYBEN AZ S.S. Alice M. Rivlin, a Költségvetési Hivatal direktora, Robert N. Giaine, Connecticut-i demokrata állami képviselőhöz intézett levelében felhívja a figyelmet arra, hogy a Társadalmi Biztosítási alap veszélybe kerül a következő öt éven belül, annak ellenére, hogy 1979-ben felemeltek az S.S. adót, a kereset 6.13 százalékára. Ez' történt hat héttel ezelőtt. A képviselők — miként arról a Magyar Szó mar beszámolt — munkába álltak és 255:162 szavazat ellenében elfogadtak egy javaslatot, mely — ha törvényerőre emelkedik — csökkentené a munkaképtelenné valtak járulékát. Egy munkanélküli a munkahelyen szerzett beteg- seg, vagy baleset következteben nem kaphat több biztosítást, mint fizetésének 80 százalékát, tekintet nélkül arra, hogy milyen alacsony volt a bére munkaképtelensége előtt. A javaslat előírja, hogy egy munkaképtelen fiatal munkás nem kaphat többet, mint egy ugyanazon okból munkanélkülivé vált idősebb munkás. Ez azt jelenti, hogy az évek múltával magasabb fizetést elnyert dolgozó rokkant biztosítása r'ógrit- ve van az évekkel ezelőtt rokkanttá váltak által kapott összeghez. Jelenleg 4.8 millió munkás kap betegség, vagy munkahelyen történt szerencsétlenség miatt biztosítást. Évente 13 milliard dollárt költ a szövetségi kormány e célra. A javaslat jelenleg a szenátus előtt van és. ha az ország dolgozói nem gyakorolnak nyomást a szenátorokra, nagy a veszély, hogy azt jóváhagyják. A törvényhozók azon is fáradoznak, hogy felemeljék a nyugdíj korhatárt a jelenlegi 65 évről 70 évre, csökkentsék a nyugdíj összegét es minden nyugdíjas fizessen adót nyugdija után. Ez csak néhány lépés, mellyel a törvényhozóink módosítani kívánják a társadalmi biztosítási törvényi. MI A KIÚT A jelenlegi társadalmi biztosítási adó minden bizonnyal elegtelen a járulekok fedezésére. A törvény szerint a kereset 22.900.— dollárja után kell csak a 6.13 %-os adót fizetni. Ez nem demokratikus, mert mentesiti a gazdagokat, a kiváltságosokat. Módosítani kell a törvényt oly módon, hogy mindenki TELJES JÖVEDELME UTÁN fizesse az S.S. adót. A progresszív adórendszer elve alapján azok, akiknek jövedelme 20, 50, 100, vagy 500 ezer dollárra rúg, ne 6.13 %-ot, hanem 20-25 százalékot kellene, hogy fizessenek S.S. adóban. Mint sokgyermekes Tolna megyei sváb család sarja, 12 eves koromban gróf Apponyi Sándor 80 holdas szőlészetében 13 orat dolgoztam, naponta 80 fillérért. Ebből csak kenyérre, hagymára, paprikára és uborkára jutott. Ilyen élelmezés mellett kapaltam es kötöztem a szőlőt a felnőtt es gyermek napszámosokkal. Nem volt ez gyerekjáték. Később 4 évig inaskodtam, fizetés nélkül, ami szintén nem volt valami rózsás élet. 1916-ban, 18 éves koromban besoroztak I. Ferenc József honvédő katonájának, amikor az első világháború már két éve folyt és már a 18 évesekre is sor került. 1916. május 30-án vonultam be. A hetes honvedtűzerekhez kerültem Veszprémben. Itt azutan jó alkalmam volt megismerni, hogy ki az ur a császári és királyi Magyar- országon. A katonát csak úgy titulálták, hogy büdös paraszt, s éheztünk úgy az ezrednél, mint a fronton. Az ember csak csodálkozik azon, hogy miként tűrtek ezt a katonák több, mint négy éven át, velem együtt, az Isonzónál és Piávénál, a hon, a haza védelmében. 1918. október 30-án sikertelenül végétért a háború. De valami mégis sikerült. Sikerült megszabadulni a császári és királyi embertelen nép- nyuzóktol. Büszke voltam arra, hogy végre én is emberszamba kerültem és úgy éreztem, hogy ezt az emberi jogot meg kell védenem. 1918. november 25-én jelentkeztem az első honvéd tüzérezrednél szolgálatra. December vegén toborozták az önkénteseket a cseh megszállás ellen. Jelentkeztem én is másik százzal együtt es januar 7-én az első üteg kiment a Salgótarján melletti Salgopalfalvara. Ott ért bennünket a Tanácsköztársaság kikiáltásának napja es a mi helyzetünk is megváltozott. Áthelyeztek bennünket a román frontra, hogy állítsuk meg a románok előnyomulását a Tiszánál, ami akkor sikerült is. A Vörös Hadsereg közben támadásra készült a csehek ellen, igy mi is visszakerültünk a cseh frontra, de hamarosan vissza kellett vonulnunk az Ipoly folyó möge, mert a románok nem vonultak vissza a demarkációs vonal möge. így mi újból a Tiszához kerültünk, Szolnok mellé. A támadás azonban sikertelen volt, a vörös hadsereg összeomlott és igy a magyar nép felszabadulása is. Sok tízezren estek áldozatul a Horthy ellenforradalmi terrornak. A régi urak kiszolgálói, mint a fenevadak estek nekünk, mert hinni mertünk egy emberséges társadalomban. Én sem kerültem ki a letartóztatást. Horthvék Szegedről Tolna megyen at vonultak Siófokra es nálunk a faluban a vörös katonákat és a direktóriumi tagokat Egy másik módosításnak elő kellene írnia, hogy a kormány fedezze a társadalmi biztosítási kiadásokat, az altalános adóalapból, ha erre szükség van. Ne felejtsük el, hogy USA dolgozói évente 2.8 TRILLIÓ dollár értékű árut termelnek és szolgáltatást nyújtanak. Ez elegendő ahhoz, hogy az ország 240 millió lakosának MINDEGYIKE tisztességes, biztonságos körülmények között éljen. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ugyanakkor, amikor a törvényhozók azon szorgoskodnak, hogy miként lehet a dolgozok életszínvonalát leszállítani, 30 milliárd dollárt hajlandók elpazarolni az MX rakéták gyártására es elhelyezésére. Lusztig Imre éjjel bevitték a csendőrőrsre és ott kihallgatás címén vertek őket. Másnap pedig minden letartóztatott 25 botot kapott^ Ha tudtunk volna járni, hazamehettünk volna. Es a Horthy-rendszer ráadásul azt akarta, hogy nekik is katonáskodjak két éven át. Négy ízben szolgáltam, mint katona: Ferenc József, Károly király, Károlyi Mihály és Kun Béla alatt. Rájöttem arra, hogy osztályerdekem nem ugyanaz, mint az uraké és nem fogom többé az ellenségemet szolgálni. Vérző szívvel vandorbotot vettem a kezembe es otthagytam edes szülőhazámat abban a reményben, hogy talán van egy olyan hely, ahol a magam és osztályom érdekeben harcolhatok, esetleg fegyver nélkül. jéhn Ferenc,Los Angeles, Cal. JELENTES A TOLEDOI MAGYAR NÉPÜNNEPÉLYRŐL Minden évben várva várja Toledó es kornyéké magyarsága az évi népünnepélyt, melyre Összejönnek a város minden részéből és a körülötte lévő kis varosokból azok, akik valamikor, amikor még az egész magyarság egy kornyéken lakott, ismerték egymást. Régi ismerősök találkoznak, regi barátságok megújulnak. Valóságos hazajó'vetelnek, “home-co- ming”-nak tekintjük. jómagam is résztvettem, s nemcsak résztvettem, hanem dolgoztam is a siker erdekeben reggel kilenc órától este H óráig. Meg azután elveztem a nagyszerű magyar ételeket, csirkepaprikast, töltött káposztát, kolbászt, palacsintát és sokfajta magyar kalácsot, pulykapecsenyét, zsíros kenyeret. Mindezt meglocsoltuk finom magyar borokkal, leánykával, egri bikavérrel. Volt alkalmam Detroit-i és más michigani magyarokkal is találkozni. Élveztük a magyar táncokat, énekeltünk magyar dalokat. Mondhatom, hogy máris varom a jövő évi viszontlátást. Szabó Miklós HALAS A LAP KÜLDÉSÉÉRT ST. CATHARINES, Ont. járri tagtársnő tudatott A. J. helyzetéről. A. J. tagtársnő éveken at beteg volt es emiatt keptelen volt a lapra elofizeteset rendezni. Végtelenül hálás Önöknek, hogy ismerve a helyzetet, küldték neki a lapot, jólesett neki, hogy nem feledkeztek meg róla. Ahogy Járri tagtársnö- nek mondta, valósággal enyhítette fájdalmait, segített neki betegséget jobban elviselni, hogy a lapot olvashatta. Most abban a helyzetben van, hogy megspórolhatott egy kis pénzt és meghálálhatja önöknek jóindulatukat, megértésüket. Ezért csatoltan küldött önöknek 100 dollárt es kéri, hogy küldjék neki a lapot, amig él, mert nehéz volna neki attól valaha is megválni. Remélem megértenek. Ugyanakkor köszönet Járri tagtársnőnek, aki tudatott A.J. tagtársnő helyzetéről és kívánságáról. Palotás György _ 3