Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-04 / 1. szám

Thursday, Jan. 4. 1979.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ.

9

*£ A MAGYAR SZÓ IRODALMI MELLÉKLETE

FEKETE GYULA:

■fl FALU SZÉPÉ

REGÉNY

(FOLYTATÁS)

— Nem a köz tele szokott az ki?

— O, gyerek, hol szökne ott ki. De hiaba ugatom ezeknek is, hogy csináljak meg a kertkaput.

Lajcsi az istállóban a lovakat vakarta. Margitnak most tűnt fel először, milyen pokhasu, óreg lovaik vannak. A Villám — azt mondják, vele egyidős — szomorúan rábámult , ahogy a seprűt a helyére állította, a szeáiatartóhoz. Csipás szemei fölött olyan mély horpadások voltak, hogy megállt volna bennük az esővíz. Pedig milyen kényeskedve tartotta a fejet még két evvel ezelőtt is, amikor az unokabátyjuk lagzijára felszalagoztak.

Ingerkedve megbökte Lajcsit.

— Készülj mar, te. Varnak a felvegesi lányok.

— Hol... — A bátyja a Villám csontos farara csapott, mire a vén ló engedelmesen oldalt lépkedett.

— Odaérek setétedesre — mondta azután, s szakértelemmel huzgálta végig tulfelol is a lovon a vaka- rot.

— Sütik azóta a libát, te. (

Újabban az egyik Libas-Toth lányt kisergette a batyia. Ezek tulajdonkeppen a Fiiles-Tothok származékai voltak, s uj ragadek nevűket ok maguk szereztek; rengeteg libát tartottak, tavasztól őszig libát orzótt, hajkászott, mellesztett, duggatott az egész csalad. A Temetoszélen laktak, nem messze Köteles nagymamától.

Lajcsi kiverte a vakarot a két lo lcózt függő straifa- ra. Nem adta vissza a tréfát.

I ,

— Énnekem a liba is megfelel — mondta, s tovább vakarta a lovat.

Margitnak torkába ugrott a szive, ahogy kilepett az istálló ajtajan: a két csendőr — mar ege szén megfeledkezett róluk — ott állt a kapuban. Az öregebb — ezt névről ismerte, Kulkának hívtak — rögtön intett neki.

— Hol a gazda? Hívjad csak.

Margit beszaladt a hazba. Fel papucsa lemaradt a pitvarban; sántikalva bukott be az ajtón:

— Edsapam! Csendőr van itt, kettői...

Apja a díványon feküdt, újsággal volt beborítva a feje. Hirtelen felült, csak azután kapta le az arcáról az újságot.

— Mi az? — kerdezte. Lelépett a díványról s ugyanazzal a mozdulattal kifele indult.

f t ’ t '

— Édesapámat keresik! — súgta Margit, s fellabon ugrált utana a papucsáig.

— Az ég roggyon rájuk, mit akarnak megint — mondta az anyja a hata mögött.

Régóta nem volt pedig bajuk a csendőrökkel, noha Babonában naponta fordult egyet a járőr, s ha hiányzott valahol egy utcatábla, vagy egyeb ókból szükségét látták a fegyelmezésnek, rögtön talaltak buntetnivalot. (Sehol nem volt olyan rendben a kapitány vizes hordo, a tűzhorog meg a poznara kötözött szalmacsutak — amellyel meg soha, senki meg sem próbált tüzet oltani —, mint a falunak ezen a részén. De igy is előfordult, hogy a rossz hordóból ^szivárgott a fele viz, vagy a kazlat raktak közelebb az épülethez a szabályosnál a szukócske udvarokon, vagy — mint legutóbb Pusztabiroekat — a padláson

tarolt gyúlékony lom miatt büntettek. Pedig csak a szétszedett eszváta voir a padláson meg kendertilo, kerekes guzsaly, nyust, gereben, ilyesmi, mégis lecsuktak két napra az óreg Pusztabirot. Hiába védekezett, hogy — ha mar esik a bomba — maga a nádtető hamarabb tüzet fog, mint ezek a szövo-fonó holmik.)

Köteles odakint lassabbra fogta a lépest. Nem nyitott kaput, csak a kalap szelét bökte meg. Hirtelen erte a napfény, melyen úló szemevei erősen hunyorgott.

— Az ott micsoda? — kérdezet az öregebb csendőr, a törzsőrmester, s szemevei a feszer föle intett. Az akacfara,ket ólnyire a tető fölött, egy tyuk volt felakasztva.

Köteles vizsgálódva nezte, mintha először latna.

— Az ni?...

— Az az. Tudja azt maga.

Kőteles felszegen elmosolyodott, készén a barát- kozasra.

f t

— A, ott van tavaly óta. Tetszik tudni, olyan babona ez, törzs úr. Ősszel döglött a tyuk, aztán azon az asszony, hogy akasszunk ki egyet, mert akkor elkerüli az udvart a dog. Náluk úgy szoktak, mert, tetszik tudni, nem idevalósi...

Margit közelebb jött, úgy hallgatta őket.

— O, törzs ur — mondta később —, meg ne tessék már büntetni, nem árt az senkinek.

— Le kell azt venni — szolalt meg a fiatal csendőr is, szigorú hangon —. Vegyek csak azt le.

Szalas, erős csendőr volt a fiatalabb, hetyke le- genybajusszal. Hátrább állt egy lépessel, mereven tartotta a puskaszijat, s idáig egy szót sem szolt. Rideg, szolgalati ábrázata közönyt mutatott, de Margit észrevette, hogy közben meg-megjaratja a szemét. Később is, amikor elmentek, visszanézett a köz sarkáról.

Alkonyodon már, amikor bezórgetett a Toth-fiu. Bejöhetett volna bátran, zorgetes nélkül is; a kapu nyitva varta, a kutya meg be volt zárva a malacol üres hizlalójába. Kölyökkutya volt, sajnálták láncra fogni, ha pedig szabadon engedtek, elkóborolt. Köteles-nagymamától hoztak, mert beteg volt mar az öreg kuvasz, agyon kellett ütni.

Margitnak rosszulesett, hogy a fiú ilyen későn jón es hogy zörget a kapun. Ezzel is, azzal is elárulta, hogy csak a lányhoz jón; meg nem a családhoz. Kiment elebe es behívta.

Egeszseges-piros arca volt Karcsinak, szépén kikerekedett, mióta utoljára latta. Két csillag volt a paroliján ; husvetkor irta, hogy soron kivul előléptetik. Széles, zömók testen megfeszült a katonazubbony.

— Nem lattalak délelőtt — mondta Margit. Figyelte pedig a templomban es utana a korzon is.

Karcsi elővette nikkel cigarettatarcajat s rágyújtott. Csak azután válaszolt.

— Gondoltam, otthon is vegigállhatom én a prédikációt. Majd kipótoljuk az éjszaka.

— Micsodát pótolsz ki?

— Nem épp$n a prédikációt — gőcógőtt a fiú, s kimérten lépkedett mellette. Vaspatkosutászcsizma- ja csattant a kövön, a ház előtt, s a pitvar ajtajában megjelent Kötelesné.

— Isten hozta, kedves. Szabadság, szabadság?...

Margitnak nem tetszett az anyja félszeg mosolya

es az a túlzott kedveskedés sem, ahogy beljebb tessékelte Karcsit. Karácsonykor is igy edeskedett neki, meg tavaly oszon az uj polgármesternek is, amikor egyszer hazakiserte, pedig abból sem lett semmi. „Ebből se lesz” — gondolta minden meggyőződés nélkül.

Magukra maradtak a tiszta-szobaban, es a fiú nehéz testevei elhelyezkedett a nyőszorgos székén. Margit kiakasztotta oldalra a függönyt a kiskertre néző két ablakon.

— Itt van ni, öreg este lesz — mondta, s egykedvűen tette hozza, szemrehányás nélkül: — Azt hittem pedig, mar el se érsz idáig.

A fiú kedvtelve nezte.

— Elerek en, ha akarok, meg messzebbre is.

— Hiszen Babonán túl is kerek a világ. — Margit egy gyors pillantást vetett a kredenc föle, a tükörbe, s feszesebbre igazította elől a blúzát. — Egy katonának mindenütt kerek a világ.

— Az. Mig ki nem nyujtoztatjak valahol — felelt Karcsi rosszkedvűen, mert megértette, merről hord a szó.

Kötelesne bort hozott be meg piskótát. Ebből is, hogy ilyen hirtelen hozza, csak az látszott, hogy várták a vendeget.

“jó,jo, csak ne bizd el magad — gondolta Margit. — Te meg nem úgy viselkedsz, egyáltalán. De én se mondtam meg olyat semmit, hogy elhízhatnád magaó”,, ... ,

Leült az asztalhoz, kinalta a süteményt. A beszel- getesbe nem szólt bele. Rossz sejtéseit dajkalva ült és hallgatott.

Delben meg bizonyosra vette, hogy Karcsi azért maradt el a templomból, mert kora délután hozzájuk készül. Most mégis azt gondolta: “Tudtam en. Tudtam en, hogy nem akar meg o szint vallani”. Mert ha Karcsi eljön a templomba, akkor utána találkozniuk kell a falu előtt. De más dolog az, hogy kit kisérget este egy fiú, s megint más a vasárnap délelőtti korzo. Ott a lányok, templomból kijovet, külön csoportosulva sétálnak végig a főutcán, és ilyenkor csak a jegyben járóknak illik együtt tartani. Vagy azoknak, akik rövidesen megveszik a gyűrűt, es mar igy is, úgy is egymáshoz gondolja őket a falu. (

Regebben Karcsinak a biro lányát szánták, Vene- ki Piroskát, de ez a dolog meg a bevonulás előtt annyiban maradt, mert sem az öregek nem értettek meg egyórást, sem a fiatalok. Mind a kettő egyes gyerek volt, s egyik szülő sem akart öreg korára egyedül bajoskodni a gazdasággal. Veneki Gabor vöt akart a hazához, K. Tóth Karoly pedig menyet, es nyilvánvaló volt, hogy ebben nem tudnak megegyezni. Amellett Piroska túl sokat járt a községházára is; egy Írnok tetszett neki. Karcsi e^y mulatságon megverte az írnokot, es feleje sem nezett többet a Veneki-háznak. (folytatjuk)

II

^PIIM"

RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA

.1437 THIRD AVENUE, NEW. YORK, N. Y.

(A 8I-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-84*4.

Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar.

Mi tzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva