Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-08-10 / 30. szám

Thursday, Aug. 10. 1978. 4 ______________________________ megnyílt a Kl. HIT A világifjusági es diaktalálkozok 1947 óta a nem­zetközi politikai élet jelentős esemenyei. Az előző találkozók is a nemzetközi szolidaritás, a haladás és a beke ugye melletti elkotelezettseg nagyszerű meg­nyilvánulásai voltak. Fidel Castro, a Kubai Népköztársaság elnöke meg­nyitja a XI. Vilagifjusagi es Diaktalálkozot. 1978.julius 28-án 60.000-en ünnepelték Havanná­ban a XI. Világifjusági es Diáktalálkozó delegátusa­it. 18.500 küldött erkezett a Fold minden részéről, köztük 440-en az Egyesült Államokból. A megnyi­tó ünnepségen 10.000 gyermek tornagyakorlattal, 2000 tagú énekkar es 500 tagú zenekar éltette a de­legátusokat. A külföldi vendégek között van Joshua Nkomo, a Zimbabwe Hazafias Front vezetője, Yasir Arafat, a Palesztinái Felszabadító Front vezetője is. « Magyarországon julius 24.-én, mintegy 7000 fia­tal búcsúztatta azt a 450 tagú küldöttséget, amely Magyarországot képviseli a havannai XI. Vilagifju­sagi találkozón. A magyar küldöttség felvonul az ünnepség színhelyére Pinochet tart a szomszédaitól A latin-amerikai híresztelések fortyogó üstjéből kikerült legmereszebb találgatás igy hangzik : Chilé­ben Augusto Pinochet államfő a kiegyezés útját keresi a polgári politikusokkal, mert attól tart, hogy Argentina, Peru és Bolivia katonai támadást intéz az ország ellen. Egy ilyen hármasszövetseg ellen “Dél-Amerika poroszainak” aligha lenne reményük a győzelemre, és mivel Pinochet tábornok nem akar legyőzőnként bekerülni a történelembe, tapogatod- zó lépeseket tesz, hogy esetleg átadja a hatalmat konzervatív polgári politikusoknak. Ezt a híresztelést persze nem szabad szó szerint venni, de mindenesetre a katonai vezetők ideges manőverezése egyértelművé teszi, hogy 1973 szep­tembere óta először — Pinochet helyzete már nem megingathatatlan,1 ironikus módon a hatalmában be­következett visszaesés alig néhány hónappal januári politikai győzelme után sújtja, amikor is számos bajtarsa ellenállásává! dacolva, népszavazást rende­zett, es magas szazalekaranyban kapott “igen”-sza- vazatokat. De eppen a külpolitika huzza keresztül mostanában a számításait. Utalni; kell az 1879-es evre: akkoriban Chile, a szerény agrarorszag, győzelmet aratott a szövetséges Peru es Bolivia fölött, s az országhoz csatolva a ha­talmas Atacama-sivatagot gazdag rézlelohelyeivel. Bolíviát azóta elzárták a tengertől, és éppen ezért Allende bukasa után diplomáciai offenzivát kezdett, hogy kialkudja a chilei tisztekkel — akik a megbe­szélésekre és a diplomáciai kapcsolatok ujrafelvéte- lere hajlamosnak mutatkoztak — a Csendes-óceánra kivezető korridor létesítését. Chile külügyminisztériuma azonban annyira sem­mibe vette a két ország álláspontját a három évig tartó tárgyalásokon — a tehetetlen Bolíviát csak úgy, mint a hajthatatlan Perut —, hogy La Paz pár hónap­pal ezelőtt ismét felmondta a diplomáciái kapcso­latokat, mig Peru felvonultatta jelentős páncélos erejet a sivatagi hatar menten Tacna és Arica kö­zött. Ezzel párhuzamosán Chile ellentétbe került Ar­gentínával is. Santiago és Buenos Aires évtizedek óta vitatkozik a tuzföldi szigetvilág legdélibb csú­csánál a határ megvonásáról; végül a hágai nemzet­közi törvényszékre bízták a döntést. Még Salvador Allende aláirt Argentínával egy megállapodást, amely szerint mindkét ország kötelezi magát a nemzetközi törvényszék döntésének elfogadására. Amikor a törvényszék az év elején meghozta Ítéletét, es Chilének Ítélte a három vitatott kis szigetet a Beagle-csatornában, Argentina katonai kormányzata fellázadt a döntés ellen, haditengerészeti egysége­ket irányított a vitatott körzetbe, a hazafias daccal szembeszállt a szigetek feletti chilei fennhatósággal. Pinochet felismerte ennek a kétfrontos helyzet­nek a veszélyességét. Ahelyett azonban, hogy leg­alább az egyik oldalon visszakozott volna, elfogad­ta a kettős kihívást. Nacionalista hajthatatlansaga felélénkítette a politikai szinteret: mint katona,Pi­nochet, ha kell, verekedni is akar egy kétfrontos há­borúban, de ehhez nem akaija vállalni a kormány- felelősseget. Nyilvánvaló, hogy Pinochet tapogatózásai arra irányultak, hogy esetleg nacionalista koalíciót hoz­zon letre a kereszténydemokraták jobbszámyának a bevonásával. De meg ez a kezdeményezés is szét­folyik az ujjai között, mert időközben Washington komolyan folytatja a vizsgálatot Orlando Letelier, Afrikai kőolaj A világ kőólajtermelesének 9 százalékát Afriká­ban adják az olajkutak. Olajkutatás a kontinensen tulajdonkeppen csak a II. világháború befejezese óta folyik. Ezt megelőzően csak Marokkoban es Egyiptomban volt jelentéktelen mértékű kitermelés. Az olajtermelők klubjába fokozatosan újabb álla­mok kerültek: Algéria, Angola (1956), Gabon (1957), Nigéria (1958), Libia (1961), ezután pedig Tunisz, Kongó, Zaire, Szenegál, Kamerun, Mada­gaszkár es Csád csatlakozott. 1976-ban Afrika 285 millió tonna olajat termelt. 1977 első negyedében már 142 millió tonnát ter­meltek — az irányzat azt mutatja, hogy az elkövet­kező evekben jelentősen emelkedni fog a fekete földrészen kitermelt koolaj mennyisege. Az Esso (Exxon), Shell és Total cég kutatásaiból nyilvánvalóvá vált, hogy a Guineai-öbölben, Szomá­liában, a tanzániai és mozambiki partok előtt, vala­mint a Dél-afrikai Köztársaságban varható újabb olajlelohelyek feltárása." A feltételezesek szerint a világ koolajkeszletenek 9 százaléka található Afrikában; 1976-os adatok szerint ebből a 8100 millió tonnából Libia 3480, Nigeria 2660. Algeria 928 millió tonnával rendelke­zik. Az 5900 milliárd köbméter földgázra becsült készletből legtöbb Algériában, (3560 milliárd köb­méter), Nigériában (1245) és Líbiában (730) talál­ható. 1976-ban Afrika olajanak 85 százalékát exportál­ta: majdnem felét Nyugat-Eur'opába, 40 százalékát pedig az USA-ba.. A kitermelési költségek magasab­bak, mint a közel-keleti olajkutak esetében, egy barrel a közel-keleti 12.5 dollár helyett itt jelenleg csak 14.5 dollárért termelhető ki. De előnyére szol­gál, hogy kicsi a kéntartalma, jobban használható fel benzin és petroleum készítésére. A legtöbb földgázt Algéria exportálja;, már mű­ködnek a tengerfenékre fektetett gázvezetékek Szi­cílián át Olaszországba, és a Spanyolországba veze­tő csöveket is lefektették már. Nigéria az USA-nak szándékozik nagyobb mennyiséget eladni 1985-tól. Feltételezik, hogy a szárazföldön minden jelentő­sebb lelőhelyet megtaláltak már. így a figyelem a tengerek alatt esetleg rejtőző készletek felé fordult. A legtöbbet igéro területek e tekintetben Tunisz és Libia, a Vörös-tenger es a Guineai-öböl. 1976 végén a kontinensen 34 kóolajfeldolgozo létezett, ezek javarészt modernek, uj technológiával dolgoznak. Sokat közülük nem nemzetközi társasá­gok, hanem az egyes afrikai államok nemzeti kő- olajtarsasagai építettek. Ennek ellenére eleg jelentős az afrikai olajimport. Erre főleg a Dél-afrikai Köztársaság szorul rá, az összes import négyötöde oda irányul. Importál még Ghana, Marokkó es Szudán. Az 1973-as kőolajár- emelkedés a legtöbb afrikai ország nemzetgazdaságát igen fájdalmasan érintette, ugyanis az energiát a leg­több helyen a koolaj jelenti. A szén es a vülamos- energia mennyisege mindenütt elégtelen. Pozitív tény, hogy az utóbbi években sok afrikai országban van már jelentős számú olajszakember. Allende amerikai nagykövete ügyében, akit két év­vel ezelőtt washingtoni száműzetésében meggyilkol­tak. TERJESSZE LAPUNKAT? AMERIKAI MAGYAR SZÓ----

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom