Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-11-30 / 46. szám

Thursday, Nov. 30. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Angina pectoris Folytatás Hogy elkerülhessük a szívinfarktust, igyekez­zünk lelkileg kiegyensúlyozottak lenni, munkán­kat minden izgalom és sietség nélkül végezzük. Jo, ha látjuk munkánk végső célját, de ezt so­hasem kössük szigorú időhatárhoz. Tehát, éljünk úgy, hogy ne kötődjünk szigorúan idő­határokhoz, szenvedélyesen ne vitázzunk és ne idegesítsük magunkat a társaságban. Legyünk türelmesek, de ne dolgozzunk gyoi tan, mégis rendesen és pontosan. Végezzünk el annyit, amennyit elvégezhetünk, de legyünk tudatában annak, hogy van, ami lehetetlen. Legyünk elé­gedettek önmagunkkal, munkánkkal, ismerjük képességeinket és ne követeljünk önmagunktól túl sokat. Türelmesen hallgassuk végig beszélő­partnerünket, és ne kalandozzunk el közben gondolatainkban. Nem jó, ha önzők vagyunk, in­kább segítsünk másoknak is. Bölcs az, aki min­denkivel udvarias, előzékeny és szívélyes. Fordítsunk életünkön, lássuk be, hogy az. eddigi nem volt megfelelő és ezentúl új úton kell haladnunk. A napi munkánk mellett legye­nek barátaink, mert a szórakozás, a természet­ben való séta, a kirándulás ugyanolyan fontos, mint a kötelességünknek eleget tenni. Tehát viselkedjünk éppen ellenkezőleg, mint ahogy eddig tettük. Könnyű azonban ezt mondani, an­nál nehezebb megvalósítani, mert a koszorúér­betegségre hajlamos egyének rendkívül nehe: zen tudják életvitelüket megváltoztatni. Önma­gukat eszményi dolgozóknak tekintik, társadal­milag hasznosnak Vélik, és úgy gondolják, hogy másoknak is őróluk kell példát venni. Egészsé­gesnek érzik magukat és nem szívesen mennek orvoshoz, pedig ezt meg kellene néha tenniök. Jó volna, há elbeszélgetnénk lélekbúvárral is, vagy éppen ideggyógyásszal. Ez ismét nehezen elérhető, mert meg vannak győződve arról, hogy minden munkára alkalmasak és lelkileg normá­lisak. Ez mindaddig így marad, míg egy napon in­farktust nem kapnak, amikor gyökeresen kény­telenek megváltoztatni életüket. Természetesen ezt előbb is meglehették volna már, mert a szívinfarktust, mint sok más betegséget is, jobb időben'megakadályozni, mint gyógyítani. Végül is leszögezhetjük, hogy az angina pec- torisban szenvedő beteg sorsa saját kezében van. Életmottója »Vissza a természethez!« le­gyen. Mozgásában legyen elővigyázatos, olyany- nyira, hogy az ne okozzon neki fájdalmat vagy szívtáji nyomásérzést. Legjobb sima úton sétál­ni, vagy hegyről lefelé. Lépései legyenek egyenle­tesek. Ha hegynek fölfelé megy, ne beszélgessen. A séta időtartama és gyorsasága igazodjék az egészségi állapotához és a pillanatnyi közérze­téhez. Lassan kell kezdeni, éppe>i úgy., mint az autóvezetést hideg motorral. Az a beteg, aki a hideg levegőn szívtáji fájdalmat érez, először álló helyben szoktassa meg magát a hidegre. A dohányzástól való eltiltás több szempontból is hasznos; miközben a tapasztalat arra tanít ben­nünket, hogy a dohányzás egyszerre való abba­hagyása sokkal könnyebben sikerül, mint a las­san, fokozatosan való. (folytatjuk) Jtt Hámoriam Radvanszkv Miklós, 1971. dec. Dayton,O. Tóth Rebeka, 1971. dec. Canton, 0. Feczko János, 1971. dec. Bridgeport, Conn Bartek János, 1976. dec. 2. Bethlehem,Pa. Kopcsek István, 1965. dec. 3. Detroit,Mich. Mátyás Janos, 1972. dec. 2. Elmhurst, NY Kövér János, 1971. dec. Bridgeport, Conn. Krauss Teréz, 1977. dec. 4. New York,NY Kocsis Mariska, 1974.dec. 5. Cleveland, 0. Albert György, 1964. dec. 5. Bronx,NY LAPUNKÉRT Köszönettel nyugtázzuk az alábbi adományokat es üdvözleteket, nf. = naptár felülFzetes n.ü. - naptár üdvözlet Rakics Elizabeth $ 5.- Rigó Margaret férje emlékére $ 10.- Mrs. G. Markbreit $ 2.- Mrs. I.Adelmann nf $ 2.- Horowitz L. nf. $ 2.- George Halász $ 12.- Jo­hanna Gencsi férjé emlékére $ 12.- Scheible S. $ 10.- jéhn Ferenc által: Kiss Gyula $ 10.- nú. $ 5 - karacsonyi üdvözlet $ 5.- Jakab Lajos $ 5.- Reich Arthur emlékére ;jéhn Ferenc & Flóra $ 57 Berko- vics Gizi $ 5.­John Schmidt S 5.- Gaal Joseph áltál: Elek Gyórgv $ 5.­SZÉP AJÁNDÉK KARÁCSONYRA PETŐ Fi összes költeményei Az 1219 oldalas remekmű ára $ 5.- Megrendelhető: ' AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13(j E 16 St. New York, N.Y. 10003 KIOLVASTAD A LAPOT t ADD TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BELŐLE! Figyelem! Tudatjuk kedves olvasóinkat, hogy mint előző evekben, az idén is elfogadunk üdvözle­teket, jókívánságokat a karácsonyi és újévi ünnepkörre. Az üdvözleteket a december 15.-i és december 29.-i lapszámokban helyezzük el. BETEGEINK Papp Amalia tagtársnö a Farmington-i Bussford kórházban van felülvizsgálaton. Reméljük, hogy a diagnózis jo lesz. • Tatar Katie tagtarsnó visszakerült a Heritage (Taylor. Mich.) kórházba, ahol Pacemakert kapott. Az operáció sikeres volt és már a javulás utján van. Miklós Gvörgy tudósító ■*' 1 11 ------— r1 ' ' KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondok azon barátaimnak es tag­társaimnak, akik betegségem alatt a kórházban meglátogattak, vagy kártvákkal felkerestek. Susie Vari, Allen Park, Mich. DECEMBER 8-ig KELL MEGRENDELNI A KARÁCSONYI IKKA-CSOMAGOKAT A Sobel Overseas Corp. 210 E 86 St. New York, NY. 10028, az IKKA Egyesült Államok­beli főtigynoksége, felhívja barátai és vevői figyelmet, hogy magyarországi rokonaik es ba­rátaik részére ajandekcsomagok küldésének az ideje elérkezett. Ebben az évben nagy válasz­ték van élelmiszercsomágokban és más áru­cikkekben, mely kielégíthet mindenkit, áld ajándékot akar küldeni szeretteinek karácsony alkalmával. Felhívjuk figyelmüket, hogy rendeléseiket 1978 december 8 előtt küldjék be, hogy ka­rácsony előtt kézhez kaphassák. , Rendeléseket postán is elfogadunk irodánk­ban, vagy személyesen is at lehet adni megbi- zottainknak. Keressenek fel bennünket, vagy hívjanak telefonon (212) 535-6490 számon. 10 ■■ ' i ' II A DETROITI PETŐFI KOR Gyűléseit, összejöveteleit rendezi a Bedikian Com­munity Hallban, 1077 Southfield Rd. Fort St.-tól keletre, Lincoln Park, Mich. Titkar-pénztárnok: Miklós György. Lapkezelök: Miklós György 11141 Dorchester St. Apt. 116. Southgate, Mich. 481957 . Tel: 287-2856. Kiss Lajos, 7232 Navy Ave, Detroit Mich. 48209 Tel; VI 3-2896 A lappal kapcsolatos mindenféle- ügyeRb'gnTördulja-' nak bizalommal a lapkeze lókhoz. Detroit és környéke laptudósitó: Lény Anna, Tel: LO 3-7276 . v HOL KAPHATÓ A MAGYAR SZÓ ? ; j Delray Party Store, 7900 W Jefferson, Detroit I ESEMÉNYEK NAPTÁRA Dec. 4. hétfő d.u. 1 órakor Taggyűlés Dec. 15. pentek este 6 óra Karácsonyi party vacso­rával, utana tarsas szórakozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom