Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-07-13 / 28. szám
Thursday, July 13. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO geidet, megbízom benned politikailag is. Most jón az elszámolás, gondolta Kende Balázs. — Tudom Benedek elvtárs — felelte. — Akkor most szedd össze a gondolataidat. Kende Balazs azt felelte, összeszedte. — Mit lehet csinálni tízezer kalapacsfejbol, Balázs? — Kalapácsot, Benedek elvtars. — Ms ha nincs hozzá nyél? — Miért ne lenne? — Tegyük fel. — Valami felajánlás volt? — kerdezte a fiatalember gyanakodva. — Hallott róla? — kerdezte Benedek. — Feltételezem. — Mindegy — legyintett Benedek. — Nem tudom, Benedek elvtars. Be kell olvasztani« — Igen, erre en is gondoltam. De mit szólnak majd hozza a melósok? — Semmit sem szolnak. Beolvasztják. — Es te mit gondolsz erről? — Megmondjam? — Persze. Csak őszintén. — Semmit. Egyáltalán semmit se gondolok. • Berczy Zsigmond gondterhelten állt az ablaknak Nem ebédelt, a két sonkászsömlét és a kefirt az asztal sarkára tolta. Nézte az udvart, a műszakból hazafelé tartó embereket, a durrogva tolató teherautókat. Mérges volt a kalapacsfejekre. Jelentéktelen ügy, az emberek azonban belekapaszkodnak, felfújják, a mérgezés is ilyen volt, valaki elfelejtett • bedugaszolni egy üveget, aztán se vége, se hossza a kellemetlen vizsgálatoknak. Teljesítették a tervüket, a felajánlásokat, határidőket, ráfizetéssel ugyan, es hála Benedek összeköttetéseinek, de teljesítettek. Es erre ez a kellemetlen história. Vajon hol kapott szagot az újságíró? Minden kiderül valahogyan. Meg hogy a munkások érdeke, ilyen frázisokkal jött, de majd Benedek elintézi, mit tudja az a jÖttment, hogy mi a munkások erdeke, csak dobálóznak a szavakkal, amiket az iskolában tanultak. Valamit tenni kell, meg kell szabadulnunk az at- kos kalapacsfejektól. Kiszólt a titkárnőjének, délutánra magához kérette Benedeket, Óvári főmérnököt és Szamosi Antalt. Összeül az agy tröszt, gondolta es ettől egészen jókedvű lett. Mind együtt voltak, amikor Benedek megérkezett. — Felhívtam egy vidéki kátéesz párttitkárát, vártam a visszahívását. Rendes elvtars, de sajnos, átprofili- roztak őket. — Elvtársak! — kezdte Berczy Zsigmond —, el kell döntenünk, mit tegyünk. Most nem az az erdekes, ki követte el a hibát, hanem az, hogy megoldjuk a helyzetet. Benedek vette át a szót: — Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem vonjuk felelősségre a vétkeseket. Ezek a kalapacsfejek a mi munkásaink verítékével jöttek létre, olyan anyagból, amelyért nehéz pénzeket fizettünk. Nem kótyavetyélhetjük el ókét, és ha már elkótyavetyéljük, akkor úgy kell tennünk, mintha nem kótyavetyéltük volna el. Ez, elvtársak, politikai kérdés. — Nem kell kétségbe esni — szolt közbe Szamosi. —Máshol is vannak ilyen dolgok, minden kampányban van selejtszázalék. A pécsi szerszámgyárban például terven felül ketezer csillagfurot gyártottak, csillag nélkül. Szerencséjükre egy teesz megvette az egeszet. — De itt tízezer kalapacsfejről van szó — mondta Berczy, akit nem győzött meg az elmondott példa. — Es nekünk jobban kell vigyáznunk a mérgezés óta. — Ott meg volt raktártűz - védte az álláspontját Szamosi. — Könnyű vidékén — érvéit Bérczy —, nekünk azonnal a nyakunkon a minisztérium, a kerület, az újságírók. — Es a munkásosztály — tette hozza Benedek. — Legfőképpen — mondta Óvari. — Tálán elajándékozhatnánk? Mindnyáján ránéztek. — Például a gyerekvarosnak — mondta a főmérnök. — Mit kezdenek vele? — kerdezte rosszkedvűen Berczy. — Az az o dolguk. Diótörő, levelnehezek, mit tudom en. Csak vigyek. — Nem jo — vetette el Berczy. — Nyomtalanul kell eltüntetnünk. — Mi benne vagyunk a politikai áramkörökben — tette hozza csendesen Benedek. — Vigyáznunk kell minden lépesünkre. — így igaz — nezett Berczy hálásan a párttitkárra. — Meg kell semmisíteni — mondta felháborodva Benedek, es nagyot csapott Öklével az asztalra. • Berczy sokáig maradt a gyárban. Körülötte már sötét volt minden. Szerette az ilyenkor eló'bujó csendet, a csarnokok sötét körvonalait, amelyek reggel eletre kelnek. Kivette a konyakot a szekrényből, meghúzta az üveget. Jólesett az ital,megborzongott tőle. Az asztal sarkán ült, egyik lábát a levegőbe lógatta, hiányzott valaki, akit nem ismert, akivel most komolyan megbeszelne néhány dolgot, a kalapácsfejeket, például, de nem Benedek, valaki, aki mentes alattvalói alázattól, kötelező tiszteletből eredő hazugságoktól, házastársi hűségtől, fiúi tisztelettől, főnöki kevelykedéstől, valaki, aki mindent tud, mégis kiváncsi, aki becsüli a győzelmeket, mégsem fél a bukástól, valaki, akire mindnyájunknak szüksége lenne. Visszatette az üveget a szekrénybe, megszólalt a telefon. Benedek volt, azt mondta,már otthon is kereste. — Megvan az ötlet — mondta izgatottan — Mondjad — kérte Berczy. — Nem telefontéma. — Azonnal ott vagyok. Amikor beült a kocsijába, szokatlan melegséget erzett,nem tudta eldönteni, a konyak az, vagy a hála. — Benedek elvtarshoz — mondta a sofőrnek és hátradőlt az ülésen. m Az ünnepségre délután kettőkor került sor a gyár hátsó udvarán. Berczy, Benedek es a gyár többi vezetője az alkalmüag ácsolt tribünön állt, mellettük Farády Miksa, a szakállas, bozontos szobrászművész, valamennyien nagyon komoly arccal. Bérczy Zsigmond a zakozsebéből elővette összehajtogatott beszédet és a mikrofonhoz lépett. — Kedves elvtársak! Azért jöttünk most itt össze, hogy leleplezzük Farády Miksa elvtars, kerületűnk országgyűlési képviselője, Kossuth-dijas szobrászművész alkotását, amely a szokástol elterő formájává! és tartalmával kifejezi közös törekvéseinket, céljainkat és eredményeinket. Mindnyájunk nevében ezúton köszönöm meg Farády elvtárs áldozatkész, eredeti munkáját es remelem, meg sok örömünk lesz abban, amit alkotott. Élénk taps fogadta az igazgató beszédet, o megszorította Farády Miksa kezét, aztán nagyot rántott azon a vastag, fehér zsinóron, amelyet a gyár fiataljai fontak erre az alkalomra. A zsinór végen a hatalmas, feher lepel megemelkedett, aztan Összecsukott, alatta tornyosult tízezer vörösre festett kalapácsfej. Az összegyűlt munkások tapssal köszöntötték Farády Miksát. Benedek Kálmán pedig érezte, hogy a mellved alatt Berczy Zsigmond megszorítja a kezet. Egyes színmüvek annyira gyenqek, hogy saját erejükből nem tudnak lekerülni a műsorról. « Az újszülött védőitalként kap tejet a környezeti ártalmak ellen. Aki a házasság réve felé tart, jól teszi, ha előbb körutat tesz a kikötőben. • A naiv ember zegzugos utakon halad, homlokegyenest, az agyafúrt pedig egyenes utakon tekereg. • Aki a maximummal rendelkezik — az a minimummal is beerheti. Olyan piszok van mindenütt, hogy meg port hinteni sem lehet mindig. Kovácsne nezegeti Szabóek uj lakását. — Minden nagyon szép, csak azt nem értem, hogy a hálószobátok miért van úgy berendezve, mintha hivatal lenne. — Tudod, a ferjem csak igy tud elaludni! — Szörnyű az eletem. Nem ihatok, nem dohányozhatom, sót meg nőkre sem nézhetek. — A doktor megtiltotta? — Dehogy. Megnősültem. — Beluka, akkor is fogsz szeretni, amikor megószu- lők? — Hogy kérdezhetsz ilyet. Hiszen akkor is szerettelek, amikor szőke, vörös,meg lilas volt a hajad. • — Torkig vagyok a házasságunkkal. Tegnapelőtt tegnap jöttél haza. Tegnap meg ma. Ha ma csak holnap hajnalban térsz haza, akkor az első utam a bírósághoz vezet! — Nehez az eletem. Többet költők alkoholra, mint amennyit keresek. — Milyen szerencsés vagy. En ugyanis kevesebbet keresek, mint amennyit eliszok. • A pincér nagyon habos sört hoz az egyik vendégnek. A vendeg ránéz a korsora, majd igy szol: — Elnézést, uram, nem borotválkozni szeretnek, hanem sört inni. Két tolvajt fogott el a rendőrség. Együtt garázdálkodtak, hosszú idő óta. — Hogyan ismerkedtek össze? — kérdezi az egyik rendőr. , , e , , , — Kerem,az autóbuszban. 0 ellopta a pénztárcámat, én meg az „rajat... 9