Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-11-09 / 43. szám

Thursday, Nov. 9. 1978. A 20.-IK SZAZAD MAGYAR IRODALMÁBÓL. -SÁNDOR KÁLMÁN- (1903-1962) Háromnegyed évszázada született a magyar iroda­lom egyik erdekes alakja. Liberális irányzatú újsá­goknak dolgozott az ellenforradalmi korszakban. Koran eljegyezte magát a haladás eszméivel. Mel­lőzés, majd üldözés jutott osztályrészéül a fasiz­mus évei alatt. Megjárta a náci koncentrációs tá­— Szilveszter Rotterdamban! Mama rumpuncsot főz! Mindenféle zsoltárok eneklése, utána nagy szi­varozás! En edes jézusom — mondta Cornelius Kalakman holland hajóacs, es fülére húzta a takarót. Róka Lajos, a hajdani kövér magyar hirlapiro, mint valami lesoványodott szelindek, duzzogó arc­cal s hosszú nemet rohamosztagos trikogatyaban üldögélt az ágyán. Sanditott holland szomszédja felé. — Ne sirj — mondta halkan, aztan ette tovább a szögletes birkavert. Az élvezettől kissé morgott, a szeme fátyolos volt. — A magyar hirlapirok marhák — mondta a taka­ró alól a holland, s könnyei végigcsorogtak az arcán. Róka Lajos hallgatott. A jég ropogott a foga kozott; utolsó maradekat eszegette annak a feltég- lányi fagyasztott vérdarabnak, amelyet a délután folyamán kapott ajándékba pártfogójától, a hirne- ves berlini sikkasztotok (Aznap — talán a szilveszter tiszteletere — zebraruhas francia foglyok egesz straf- kocsi fagyasztott vert húztak ide szilárd, nagy táb­lákban, magasra rakva; akinek pénze volt, akar egy negyzetmétert is vehetett belőle. “Birkaver” — mondta tüstént komor arccal Radosevszki, a hírne­ves berlini sikkasztó, “Nem” — szólt egy másik. — “Lebombázták a müncheni állatkertet!” — mond­ta egy harmadik. — “Szóval vizilóver is van benne” — szólt egy negyedik, kissé eltorzult mosollyal. A többiek a földet néztek és hallgattak. A vert meg­ettek.) ... Az 1944-es ev utolso éjszakája volt ez. A szel is fújt. Szerteszét a hosszú, zöld faépiiletekben har­mincezer, Europa minden országából idehurcolt, igen sovány, zebraruhás férfi nézte a homályt, s várta az ujesztendőt... ... A szél dudált, befutott a nyitott ablakon, s hó- piheket hozott a három sorban egymás fölé helye­zett, igen szűk deszkaágyakban alvó száznegyven ember nyakába. A terem különböze) zugaiban e szilveszteri éjszakán öten haldokoltak, kartonpapir- ra irt halotti lábszámuk a megfelelő cukorspárgaval jó előre elkészítve várta ujev reggelei a német írnok asztalán. A hírneves berlini sikkasztó agyának lábá­nál egy hordó világos sor virrasztó« csapra ütve. Ebből a csapból igen lassan, ütemesen szivárgott a kincseket érő világos sor az alatta álló dézsába. Pötty! Pötty! Minden csepp egy szúrás! A nemet ír­nok szelídített tengerimalaca belenyalt a sörbe, azu­tán a kedvező homályban, az ágyak közötti keskeny utakon, egyet-egyet cincogva felmászott az írnok elhagyott asztalára, s gyorsan mozgó orrocskával es buzgó fogakkal' rágcsálni kezdte az egyik halotti lábszám cukorspárgáját. Eszelős világ! S valaki idegen nyelven imádkozott. A füléig betakart, szilveszteri rumpuncsról almodozo es suttyomban már kenyeret rágcsáló rotterdami hajci- ács fölött, a legfelső ágyrekeszekben az állandó vi­bort is. Ebből az “élményből” ered az alább kö­zölt elbeszélése, amely nyilván megtörtént ese­mény leírása, csak a nevek kitaláltak. Kiválóan érzékelteti ebben a megsemmisítő táborok han­gulatát, a humánum szertefoszlását, az állandó, intenzív kínzások szorításában. zelési ingerrel küszködő felsőbányái hitközségi metsző hevert. O mormogta — mint mindig lámpa­oltás után — gyors éji imáját bocsánatkérő arccal, héberül a sötétben. Szánalomra méltóan elvékonyo­dott, hosszú orrának hegye buzgón mozgott, akár­csak az írnok alattomosan rágcsáló tengerimalacáe. Az alatta lévő ágyban is imádkozott valaki. Jo­hann Ketzlick, a hannoveri katolikus lelkész — lati­nul. Az o orra húsos volt,s ima közben is mozdulat­lan. A legalsó rekeszben a holland hajóacs abbahagyta mar a kenye'rrágcsálást. A héber nyelvű mormogás befejezésekor a hír­neves berlini sikkasztó odalent gúnyosan igy szolt: — Most jón a vizeles! — Istentagado — felelt a katolikus lelkész. A sikkasztó tromfként szótlanul egy darab, kin­cseket érő, rúd alakú sajtot nyújtott feléje a sötét­ben. A lelkész elvette, megszagolta, letörte a felét, megenyhulten evett, s másik felét felnyujtotta a fel­sőbányái volt metszőnek. “Előkelő keresztény urak civódnak vegettem”, gondolta büszkén, s majszolni kezdte a sajtot. “Tábori előkelőségek!” (S ez volt az igazság. Mert a kétméteres termetű lelkész s a vézna berlini sikkasztó — mindketten évek óta ették a koncentrációs rabság kenyerét — egyaránt az úgynevezett “tábori előkelőségek” rendjébe tartozott. Kivételezett foglyok voltak: nemetek...) “... — Du! RÓ ka, alszol? — kerdezte a sikkasztó. “Beszélgetni akar, tálán meg sajtot is ad” remény­kedett a volt hirlapiró. Hangosan meg igy szolt: — Hallgatlak. — ... Ott hagytam abba tegnap este — szolt a sikkasztó lehunyt szemmel —, hogy annak a gyer- mekkertésznőnek igazán elsőosztályu, telt feher mellei voltak. Inkább kissé hegyesek. Hiszed? — Miért ne hinnem? — kérdezte Róka Lajos. — Csak mondom. Síkos volt a bőre. Szóval mind­járt vacsorát főzött nekem. — Sajtot? — Hogyhogy sajtot? — kérdezte meghökkenve a hírneves sikkasztó. — Csönd! — mondta egy elkeseredett hang távo­labbról. A gorög foglyok a sarokban erősen köhögni kezdtek. — Maman! — szólt vékony hangon egy haldokló francia fiú. A felsőbányái volt metsző lemaszott az ágyból, és csoszogva indult az illemhely fele. — Egy drezdai gyermekkerteszno miért tozne ne- kém sajtot vacsorára? - kérdezte most mar kissé ingerülten a sikkasztó, azután válasz: sem varva folytatta. — Gömböcöt csinált. Valódi gullászosze- val. A nő hasáról meg nem beszeltem neked? Várt a feleletre. — Anyajegy volt rajta bálra, a köldöke mellett! — válaszolta unottan a hirlapiró. Torkig volt ezzel a történettel. — Mindegy! — tette még hozzá elhamar­kodottan. Kis csönd volt. — Hogyhogy mindegy? — kérdezte azután felhá­borodottan a sikkasztó. Újabb csönd. — Bocsánat — mondta Róka Lajos szolgalelkuen, s nagyot nyelt. Hallani lehetett a sikkasztó hangos, gyötrődő lé­legzését. Csak meg ne bolonduljon a sötétben. — Nyolc évi fogság után még most is előttem van annak a nőnek a hasa — mondta végül, es visszadolt a párnájára. ... A hirlapiro a tárt ablakok fele nezett, s latta a kavargó hópelyheket, hallotta a szel sivitasat, a szeme teljesen megszokta már a homályt, s nézeget­ni kezdte a földszinti fekhelyevei szemközt gub­basztó, öklömiiyi lakattal lezárt, két sötét tolgy- szekrényt. Az egyikben a vagyont érő hivatalos ga­tyákat tartották az arra illetékesek, a másikban a könyvtárat. A németországi gatyákról most ne beszeljünk, nézzük a könyvszekrényt! Ez utóbbi szekrény óre egy bivalykepu nemet “hivatásos bűnöző” szerda délután Ottói hétig, könyvtári órák alatt néha minden ok nélkül meg­pofozta a kölcsönzésre varokat. “Művelt vagy?” — kérdezte halk gyűlölettel az ilyen pofon után, s szűkülő pupillákkal nézte áldozatát. A könyvtár polcain, német bölcsészek elsargult kötetei mellett.ott sorakozott a Mein Kampf hét vadonatúj példánya. Ezeket olykor erőszakkal tuk­málta egy-egy szabódo könyvkólesönzore a bivaly­kepu könyvtáros; például a szelidlelkű felsőbányái metszőnek, aki egyáltalán nem olvasott világi köny­vet, kétszer is kiadta már. Első Ízben, mikor této­vázni latta, csak egyet ordított rá, a második köl­csönzésnél azonban mar" egy pofont is kapott a pulykavorósen, jiddisül méltatlankodó szegény ügy­fél. Olyan szelíd fogoly azonban nem akadt, aki a szolidaritás Íratlan szabályát megszegve, ebbe a könyvbe akarcsak bele is lapozott volna. Ellenben a bivalyképu könyvtáros két Ízben talált már egész egércsaládokat a fekhelyének szalmáján. Hogyan ke­rültek oda? ... A könyvtár legnagyobb kincse, az idők igazi jelkepe azonban egy hetilap: a Münchener frustrier­te Zeitung négy, aranylag friss bekötött évfolyama volt, Hitler Adolf vezér és kancellárnak 223 fény­képével. A vezér és kancellár minden egyes jobb-es bal szemenek helyen egyszerű lyuk kacsintott az olvasóra a papírról. Összesen negyszáznegyvenhat lyuk. Világtörté­nelmi lyukak. Engesztelhetetlen körmök kapartak. Idehurcolt európai emberek körmei. Most sótet volt. Éjszaka. ... A söröshordó csapjából ütemesen csöpögött a sör az alatta allo dezsaba. Az írnok asztalan a más­napi letszamjelentés kitörésére varó példánya, előre • megdatumozva: “ 1. Január 1945. Dachau”. A világ legeszelosebb rabkórhaza volt ez. _____________________________ 9 RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: U 5-MS4. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi. Bar. Mltrvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ÉJSZAKA EURÓPÁBAN AMERIKAI MAGYAR SZO__

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom