Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-09-28 / 37. szám

KARINTHY FERENC VITKOVlRl Vukovari akkor mar két hete volt Londonban, turistalevellel, s meg hat napja hátra. Járt a British Museumban, Nemzeti Képtárban, megtekintette a Parlamentet, Westminster apátságot, Madame Tussaud viaszbábu kiállítását, Dickens házat es az Ódon Ritkaságok boltját, a highgatei temetőben Marx sírját. Kirándult Oxfordba, , Stratfordba es Canterburyba, s egy szép, tavaszias vasárnapot szánt rá, hogy elsétáljon a Hyde Parkba, és fölkeresse a hires Speaker’s Corner-t, a szonokok sarkát. Már messziről látta a sokaságot, jövőmenö, hul­lámzó tömeget, megsüriisÖdo embergyüruket, me­lyekből középütt ki-kiemelkedett valaki. Mint az­tán megfigyelhette, ezek ládákat, zsámolyokat, söroskasztnikat hoztak, amolyan alkalmi szószékül, rutinos szereplők, máskor is beszélhettek e helyen. Tudott kissé angolul, am az itt elhangzottakat eleg nehezen ertette, a hadarást, kiáltozást, szapora vitát, cockney nyelvet és ejtést. Egy olajos bőrű pakisztá­ni a börtonviszonyokat bírálta, és a színesek hátrá­nyos megkülönböztetését sérelmezte,ellenfele, nyál­zó, csipás, bava alak a fehér faj fölényét bizonygat­ta. Homoszexuálisok, mindkét neműek, táblákon kö­vetelték jogaik elismerését. Egy ősz, loncsos, dúlt abrazatu asszony ordítva ismételgette, hogy ő zsi­dó , es a brit birodalmat a világ legsötétebb antisze­mita hatalmának nevezte. Arabok, négerek, kínaiak is felszólaltak, többen az elharapózó terrorizmust kárhoztattak, illetve mentegették. Masok Isten or­szágát es az utolso Ítéletet hirdették. Meg egy ala­csony, mosdatlan, szakállas alak, fülére húzott pe­pita sapkájában, ez azt óbégatta, hogy a királynő, miután az éjszaka együtt háltak, keveset fizetett ne­ki. Vukovárit elszomorították a hallottak, s furcsa fájó hiányérzetet keltettek benne. íme, a polgári demokrácia, gondolta, sok üres fecsegés, és nem történik semmi. Egész nap ezen töprengett, este a hotelszobájában meghallgatta a híreket. Újabb repü­lőgép eltérítés, munkanélküliség, infláció. Rosszul a- ludt, álmában a Hyde Parkban volt, valami dolga lett volna, de nem birt rájönni, hogy micsoda. A kontinensről érkező utas szamara megunhatat­lan, mindennapos gyönyörűség az angol reggeli. Meg a polgári szállodákban is, amilyenben o lakott, étlapról választhatók ki a fogások: hideg gyümölcs- vagy paradicsomlé, tejbe áztatandó kukoricapehely, dara, zabkása, majd szalonnas, sonkás vagy kolbá- szos tojás, esetleg sült hal, hozza piritos kenyer, zsemlye vajjal es lekvárral,, sütemény, kávé vagy tea korlátlanul, ezzel késő délutánig kitartott. Eközben szokta eldönteni aznapi programját es átlapozni a Daily Workert. Az újság nem vidította föl: ember­rablás, sztrájkok, veres rendorroham, bombák Belfastban, a font zuhanó árfolyama. Az egyik ve­gyes lakosságú külvárosban, ahol a faji gyulölseg magasra csapott, az uszoda vizebe fojtottak egy gyereket... De jő, hogy nálunk otthon ilyesmi nincs, nem fordulhat elő. Meghatódott, eszébe jutott, honnét indult, küz­delmes fiatalsága, az ifjumunkas-mozgalomban el­töltött viharos, feledhetetlen esztendők, S bár Vuko- vári odahaza kérlelhetetlen kritikus es a hibák szen- vedelyes ostorozoja hireben állt, a főnökei olykor összeférhetetlen demagógnak, a taggyűlések rémé­nek nevezték, itt most nagy melegseg tamadt a szi­vében. Elvégre tartozni kell valahova es milyen erős, megnyugtató érzés, hogy ö, a hajdan hányt- vetett, éhező, annyit pofozott kisinas ma ezt el­mondhatja magáról. Es akkor mar tudta is, mért volt eddig az a bizonytalan hiányérzete, egyszerre világossá vált, mit kell tennie. Noha jelenleg tanácsi alkalmazott,szociálpoliti­kai előadó, nem felejtette el régi szakmájat, az asz­talosságot, amúgy is furó-faragó ezermester, A kö­zeli üzletekben összevásárolta a szükséges kelléke­ket, a többi már gyerekjáték, néhány szerszám min­dig akadt a poggyászában. Fönn a szobácskájábán lécekből keretet eszkabált, arra fehér keménypapírt feszitett, és sötétkék filctollal, jó vastagra kihúzva felirta a szöveget: ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG' Aztán a másik hasonló táblára, melyet a hátán visz majd, ugyanezt angolul, a szöveg megfogalmazá­sához segítségül vette a szótárt: LONG LIVE AND FLOURISH THE HUNGARIAN PEOPLES REPUBLIC! A két részt hevederek fogták össze, hogy a vállán átdobhassa, amint a szendvicsemberek hordjak hir­detményeiket. Meg egy kis piros-fehér-zóld szint is felrakott alulra. Gusztusos, szép munka, meg volt vele elegedve. Az írásos oldalakat egymás fele fordította, úgy vitte ki ebéd után a Hyde Parkba. Hétköznap leven, ott most lanyhább a forgalom, csupán egy bozontos korzikai szeparatista ágált, siralmas angolsaggal es meglehetős érdektelenseg közepette. Vukovari szét­szedte a táblákat, s ahogy a szállóban már kipróbál­ta, elöl-hátul a vállára vetette, helyrerázogatta. Min­den passzolt. Föl-alá sétált, kimért léptekkel, szerényen, de hatarozottan, később körözésre váltott at. Egyelőre nem sok feltűnést keltett, ám ö ezzel keveset tö­rődött. Eleve számolt vele, hogy aligha lesz könnyű dolga, itt, a kapitalizmus klasszikus földjen, közöny­be, értetlenségbe, esetleg ellenállasba, vagy gúnyo­lódásba ütközik. Vukovari azonban nem az volt, aki megretten a nehézsége któl,s viszontagságos elete során megszokta, hogy az árral szemben ússzon. Távol a Kensington Gardens felett a nap már lefele indult. Elsőnek egy szénfekete fickó szólította meg, azt firtatta: fehér ember létére mért tűntet az afrikai­ak szabadságáért? Vukovari türelmesen megmagya­rázta, hogy Magyarország Európában fekszik, szo­cialista állam, s egyébként rokonszenvezik a harma­dik világ népeivel és támogatja harcaikat, fejlődésü­ket. — Yeah. Vagyis maguk a Szovjetunióban laknak? — Nem ott, a szomszédságban — válaszolta — Magyarország önálló allam. — Es valami zűrje volt otthon a hatóságokkal? Le akarták csukni? — Ellenkezőleg, jó állásom, szép keresetem van. — Akkor mért nem megy haza?- Rövidesen erre is sor kerül, felelte, de amaz mar nem figyelt rá, bosszúsan kiköpött, talpával eltöröl­te, es elpályázott. A következő, aki hozzáfordult magas, csinos, telt leány volt, feszesen a. fenekére simuló farmernadrágban. Udvariasan bemutatkozott: amerikai diák, és statisztikai fölmérést csinál az itt felszólalókról, felvonulókról, erről Írja a szakdolgo­zatát. Azzal kérdőivet szedett elő, s pontról pontra följegyezte Vukovári nemzetiségét, korát, társadal­mi helyzetét, családi állapotát, politikai nézeteit es igy tovább. Majd súlyosabb problémákra tért át, Carter elnök közép-keleti diplomáciájára, Del-Afri- kára, a kínai változásokra. O igyekezett legjobb tehetsége szerint válaszolni, ám, mikor a lány arról faggatta, hogy mi a velemenye Idi Aminról, Muham­mad Aliról, kit tart a legnagyobb popénekesnek, megelegelte és faképnél hagyta. Több említésre méltó esemeny estig nem történt. Másnap délután két kiflit vitt, és termoszban teat. Ezúttal kissé, népesebb a hires sarok, állatvédők gyü­lekeztek, őt azonban ma is békén hagyták, sok mindent megszokhattak az itt őgyelgők, bámészko­dók. Csak egy részeg kubai emigráns kötött bele, vitat provokált volna az emberi jogokrol, de ö ha­mar átlátta, merről fúj a szél, az okvetetlenkedő fe­jere olvasta Batista és a chilei junta bűneit. Kedden és szerdán is kijött. Lassanként hire kere­kedhetett a dolognak, ebben az évszakban sok hazai turista jár Londonban, csudalkozva nézték, nem tudták mire vélni, nem szólították meg. Vi­szont a magyar külképviseleti szervek is értesülhet­tek tevékenységéről, odaküldtek a gépkocsivezetőt, s az megerősíthette a furcsa híreket. Csütörtökön ki­szállt egy közepes beosztású tisztviselő, néhány percig figyelte, aztan óvatosan hozzálepett: — Az elvtárs, ha szabad kérdezni, honnan van? — Vukovári. Tanácsi dolgozo a nyolckerületből. És az elvtárs? — A magyar nagykövetségről. — Üdvözlöm. Akarja kissé vinni a táblát? — Mert tetszik ezt csinálni? Valami megbízatás? — Ónálló kezdeményezes. Persze, nem tilos más­nak is utanacsinálni. Minél többen vagyunk, annál erősebbek. — Na igen, de mi ennek a célja? — Nezze. elvtarsam — fogta karon Vukovari a titkárt, maga mellett vezetve. — Egyszerűen arról van szó: itt annyi mindenről beszélnek, s rólunk egy árva hang se. Ez az, ami engem szivén ütött. És örülök, hogy végre az illetékes szervek is méltányol­ják, felkaroljak. — Hivatalos utón van idekint? — Nem turistaként. f ' | — Kék útlevéllel? Megengedi? Vukovari átnyújtotta, amaz jártában belelapozott, visszaadta, elbúcsúzott. Vagy másfel óra múlva azonban újra megjelent. — Hagyja ezt abba, ne folytassa. A nagykövet elvtars személyesen kéri ra. — De mert? Kinek ártok vele? — Van valamire szükségé? Segíthetünk netán? Anyagi problémái? — Köszönöm, semmi. Kaptam az útra elegendő valutát. — Álljon le, ne csinálja tpvabb. (folytatás a 10. oldalon) 9 —-------------------------------------------AMERIKAI MAGYAR SZÓ-_______________Tll"r8day'Sep' 1978-

Next

/
Oldalképek
Tartalom