Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-09-14 / 35. szám

Thursday, Sep. 14. 1978. 9- AMERIKAI MAGYAR SZO e Dénes Géza5 A KÖSZÖRŰS A tanácshaza előtt van a piactér. Itt gyűlik össze a kofák, vásározok, a kis háztáji kertecskékböl fok­hagy magerizdeket, gyümölcsöt, tojást, zöldséget árulok serege. A piactéren most nagy a sürgés-for­gás: karokat vernek le nagy igyekezettel, egbenyulo rudakat, amelyeken már dagadozik is a nagy sátor­ponyva, mintha marhaholyagot fújnának. Itt veri fel sátorát a Bolgár nagycirkusz. A cirkusszal szemben a piactéren nagy falada gördül. A ladanak két fogoja van, amely egy stuc- colt-bajszu, góndörhaju fiatalember markaban vég­ződik. — Hojha! — kiáltja a guruló ládatulajdonos és egy kiszemelt helyen megáll. A két fogantyút lenyomja, hogy a rejtelmes masina tótágast áll, az arva kereke meg felülre kerül. Akkor szétnyitja a nagy Iádat, szíjakat, hevedereket szed ki belőle, ratekerinti a nagykerékre, aztán egy kisebb kerékre, majd rááll a pedálra, megpödri bajuszát, megigazítja göndör hajat a tiz ujjaval és nagyot rikolt: — Köszöruüüüs! Kések, bardok, bicskák, baltak, borotvák, disznoölökesek ide veletek! Köszörüüűs! A faládából nagy bárdot vesz elő, egy lelegzet- elállito reklámkelléket, rányomja a forgo kerékre, s maris rikoltó üveghangon vonit a köszörű. Időn­ként nagy szakértelemmel nezegeti a reklám-bard élét, összehúzott pillákkal, hogy lássak, o nem vala­mi jott-ment kófic, miközben azt is lesi, jön-e mar valamifele kuncsaft. A piacosok összeneznek: nicsak, nem a Kristóf- bácsi van itt, hanem egy idegen fiatal köszörűs, A tanácshaza melletti boltajtók is megnyílnak. Csótó, a borbély meglepetten konstatálja Sereginek, a ci­pész kátéeszesnek, hogy Kristóf bácsi helyett uj köszörűs jött. _ Ereggy csak lányom, vidd ezt a két ollot, hogy jól köszörülje meg es közben kérdezd meg, mi van a Kristóf bácsival! — Azzal két borbély-ollót nyom a kis tanuló lányka kezébe. A lány máris ugrik. Megáll a köszörűs előtt. A szeme elnyilik, akár egy tejes- bogre, akkorara. Mert ez aztán egy legény. Göndör haja alatt sima homlok, alá két égetően fekete szem beágyazva, vörös szaja fölött apró bajuszka es kissé hajlott orr. Mellkasa kitágul, amint kiáltja: — Kő- szörüüüs! — S amint a fiatal férfi ráemeli kormos szemét, alig bírja eldadogni: — Ismerte a Kristóf bácsit? Azelőtt ő járt ide köszörülni. — Ismertem szegényt, — feleli jámboran a köszö­rűs. — Mi történt vele? — kap a melléhez a lányka. A köszörűs leteszi a reklám-bárdot: — Meghalt!... Mert tudja kislány, igy jár minden köszörűs. Máma meg vígan köszörüli a késeket, hol­nap meg már kifüstöl a világ kéményül. — Hát igen! — Alanyka remegve átnyújtja az olló­kat: — Ezeket legyen szives jó elesre. A koszorús elveszi a két ollót. A szemük össze­akadozik. — Aztán hogyér csinálja meg? — Egyiknek 12 forintért, szép lánynak 8 forintért. — Nekem mennyiért? — Nyolc forintért. — Oh!... De jól fenje ám meg! — Muszáj jól dolgozni, mert ma este cirkuszba akarok menni. Ebbe a Bolgár cirkuszba, ni. — Meg- podri a bajuszát: — De nem szeretnek egyedül. A lányka feszeng a fehér köpenyben: — Hiszen majd talál valakit magának, aki elmegy. — Már találtam is, — feleli jelentősen a köszörűs, miközben körmével megvizsgálja az ollo élet. — Kicsodát? — Aki kérdezi. A lányka ném mer felnézni, csak a földet lesi pislogva. — Es befizetne értem? — Közben fel szemmel ne­zegeti, de szép szál legény ez a köszörűs, es milyen udvarias, müveit. — Bizony befizetnek. Csak az a fo, minél több kés, olló, bárd, balta, borotva jöjjön ide, hogy jusson a cirkuszra is. A kislány szalad vissza a két eles ollóval: — De jól tud fenni ez a köszörűs, főnök szaktars. Sokkal különb, mint Kristóf bácsi. Meg kene vele köszörültetni a többi ollot is, a borotvákat, de meg a baltát is, hiszen alig bírok vele fát aprítani. — No vigyed őket. De számlát kérj, mert a köz­ponti irodán elszámoltatom. A kislány felkap minden szerszámot, kiszalad ve­le. De még átugrik Seregihez, a cipészhez is. Addig beszél, hogy onnan is kap vagy három vágó szerszá­mot éleztetesre. S boldogan szalad a piactér túlsó felére a köszörűshöz, karja tele életlen szerszámok­kal. De amint a köszörűs mögött lelassudik, a sod­ródó tömeg miatt, megdöbben: Mariska, a Bocskay vendéglő szakácsnője áll a fiatalemberrel szemben, s ezt hallja: — A cirkuszba? Hát elvinne, eppen engem? Haha- ha! A koszorús meg rafelel: — Boldog lennék, ha magaval mehetnek. Csak ehhez az kell, hogy minden életlen kés, olló, bard, balta idejöjjön. — No, majd én segítek ezen. Elhozom a vendéglő összes életlen kését. Majd kifizeti a szövetkezet. Jóvök en mindjárt. A köszörűs nagyot néz, amikor a távozo szakács­nő után sandítva a piruló feherkopenyes kis borbely- lánykat meglátja, karjaban a szerszamokkal. Hirte­len felfogja a helyzetet: — Tudja kis aranyoska, muszáj bolondozni az em­bernek. De en csak magával akarok menni a cirkusz­ba. Ugy-e boldoggá tesz es eljön? A lányka nem szol. Lerakja a holmikat. Elmegy, hogy majd később visszajön. De a tanacshaza bolt­íves oszlopainál meghúzódik, onnan lesi a koszorús munkáját. Vagyis a sok megrendelőt, aki mind lány, vagy asszony. Férfi kószörültetŐ nagyon ritka. Es ami a legerdekesebb, minden női nemhez tartózó kö- szÖrültetó először vihogva beszélget a köszörűssel, átadja neki azt az egy-két szerszámot, aztán eltávo­zik, s kis idő múlva rengeteg kószörültetnivaloval tér vissza. Most eppen azt látja, hogy a nagy kövér ónkiszol­gáló boltosné alkudozik a szalámivago kés élere. Aztán nevetgélnek is. Pedig, ha hallaná a beszédüket is, akkor lenne igazan sapadt szegény kis borbély- lányka. — Es mennyiért köszörüli? — Hat... en már csak a szivem szerint bírom megszabni az árakat: sovány asszonyságnak 12 fo­rint, kövér asszonyságnak 8 forint. S amint a cirkuszra terelődik a szó, boldogan el- I ballag a kövér önkiszolgál óné: — Elhozom meg a kenyérvágót, meg a három szalonnavagot is. Es felsikolt a köszörűs keze alatt a szalámivágó kés. De nem sokáig, újabb kuncsaft érkezik: az is­kolaigazgató Terez lanya. — Mennyiért köszörüli meg ezt a húsdaráló kést? — Megcsinálom jóáron, de szép lánynak féláron. Két perc múlva mar a cirkuszra terelődik a szó: — Ha maga eljönne... S a köszörűs olyan nézéssel tapad a szép Terezkere, hogy annak meg egy elvalt asszony sem bírna ellentállni. S a Terézke boldogan szalad két késért, meg a papa bicskájáért, hadd le­gyen a köszörűsnek pénze a cirkuszra. De közben beszól a Seresék Verájának, a Posztos patikusék Klarikájanak: vigyenek gyorsan minden életlen tár­gyat a koszorúshoz, amig nem késő. Tiz perc múlva a Vera is, a Klarika is sorrajárja az ismerősöket, s csakúgy ömlik a sok rossz, életlen kés a köszörűs faládajara. Az meg alig győzi labbal tekerni a köszö­rűt, de már szólni sem bir, csak balra kacsint, jobb­ra is kacsint nagy előszeretettel. A kis téren recsegő zenét kerget a szél. A hold diszkrétén elbújik a sötét felhők möge, ne zavarja a cirkuszt körülvevő neonvilágitást. Megszólal a csen­gő, a tömeg ömlik a sátor alá. A bejáratnál valami tizenöt-husz szoknyás toporzékol mérgesen: lányok, asszonyok. Ott all Mariska, a szakácsnő, a kövér önkiszolgáló boltosné, Terezke, Seres Vera, Posz­tos Klarika, meg a többiek szépén kiöltozve. A kis csoport körül parfómillat terjeng. A bejáratnál fia­tal lanyka csipkés ruhájában álldogál. Zsebkendőt tart az orra alatt, amibe néha beleszipog. Mert ö a Csótó-borbély kis segedje, aki a tanács oszlopainál figyelt, s o tudja csak egyedül, milyen hiába várnak itt ezek az igyekvő kes-, bard-, ollóköszörültetők. Oh, az a nyomorult köszörűs, hogy az Isten verje meg. De azért, amikor göndör hajára, stuccolt ba­juszara, fekete szemere, szeles mellkasára gondol, felmelegedik a kis szive. A sátor alatt elhallgat a zene. Torzhangu bohóc- rikoltozas szűrődik ki, nyomában hatalmas, ezernyi torokbol felhörrenő nevetés. A lányok, asszonyok ott a pénztárablak alatt összenéznek, hátukon hi­deg fut át, s mintha sose látták volna egymást, borzongva, ökölbeszorított kézzel eltűnnek még a környékről is. Csak a kis borbélylányka álldogál hű­ségesen a bejáratnál, zsebkendőjébe szipogva. Napfényes délelőtt. A sátor korúi idomított ku­tyák sétálnak, ponilovak rágcsálják a jóizü szénát. Az egyik szellós ketrec rácsainál majmok élvezik a draga napfényt. A piactér túlsó végénél feltűnik egy kereken gu­ruló lada. Mögötte, a lada fogóját markolva férfifej imbolyog. Megáll, lenyomja a két fogantyút, a kerék felfele kerül, a lada tótágast áll. Pillanatok alatt fel­kerül a szíj a kerékre, es recsegve felsikolt a reklám- bard a köszórük'óvön. Aztán felhangzik a jól ismert kiáltás: — Köszörűs! De mintha berekedt volna az a tegnapi köszörűs: mely a hangja, erőtlen, recsegő. E pillanatban kivágodik a borbélymühely ajtaja. A kis feherkopenyes borbélylányka szalad ki rajta. Egyenesen a köszörűs felé. Már egészen közel ér hozzá. Ott megtorpan, a melléhez kap: — Hát nem halt meg, Kristóf bácsi? — Már mert haltam volna meg, kedves? A lányka megfordul, lassan megindul visszafelé. A cirkusz kapuja előtt meg-megall. Csak ennyi jön ki a torkan: — Oh, a nyomorult!

Next

/
Oldalképek
Tartalom