Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-09 / 6. szám

Thursdav, Feb. 9. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO Kocsis Eva; SZÉDÜLÉS Az öreg pár negyven esztendőn át együtt ébredt reggelente. Az öregembernek a pipája volt a min­dene. Meg álmában sem eresztette el. Ha volt do­hánya, úgy bolondozott az öregasszonnyal, mint fiatal korában, ki- kicsapott tenyerével a suszterszek mellől. Az ősz és a tél még csak-csak elment, mindig akadt javitani való rossz cipő, ormotlan bakancs, de nyáron feléjük se nézett senki. A baj az volt, Hogy az Öregembernek esze ágaban sem volt valami más munka után nézni. Kerestek napszámost a szőlős­gazdák, kukoricát is kapaihatott volna, de ö csak ült a műhelyében, a nyarikonyha csiriz szagu sarká­ban, őrizte iparat, pipált es varta a jószerencsét. Az öregasszony végül mar sokat dohogott. “Mi­nek az ilyen ember a háznál! Hogy nem röstelli ma­gát, férfi letére csak ül és nem csinál semmit...” Egy albérlőjük akadt ugyan a tiszta szobára, minden elsején pontosan ki is fizette a kétszáz fo­rintot, de kevés volt ez a pénz, jóformán semmire sem futotta belőle. — Nincs ennek igy semmi ertelme... Adják el anyamék a hazat, az egyikük hozzám költözik, másikuk Margit nénémhez, eltartjuk magukat, nem kell itt őrizni azt a cifra nyomorúságot...! A fia mondta ezt, aki hazaugrott az alföldi-falu­ba elujságolni, hogy megszűnt az anyóseknál lakni, saját házat epit. Már fent van a tető is, ezzel a-két ke­zével ütött be hét kiló szeget a mennyezetfába... jó lenne véget vetni ennek a pipafustos nincs- telensegnek — gondolt ra az öregasszony is. Ennyi elegis volt. A házat rövid idő alatt eladták s ö negy­ven évi házasság után ment a fiához, az ura meg a lányukhoz. Vitte a két öreg külön-kulón a ház ará­nak felet, tizenhét-tizenhétezer forintot, s még az első napon át is adták a gyerekeknek. Aztán eltelt két keserves esztendő egymás-nelkuli, süket magánvossagban. Az öregasszony a fia épülő házának a fürdőszobájában kapott helyet, oda tet­ték az agyat, ahol majd egykor a kádjuk fog állni. Ha az ajtót rácsukták, vagy véletlenül behajtottak, úgy érezte, megfullad, nem kap levegőt. Ilyenkor kiabált a menyének, mert úgy érezte magát a te­nyérnyi ablaku szobában, mint egy koporsóban. A menye a nagy hangra bejött, kivágta az ajtót, hogy csak úgy zengett, rálovellt egy “minek él az ilyen” pillantást, ó meg gubbasztott magának to­vább. Későn volt ez az átültetés. Igazán az unokáit sem bírta megszeretni... Nem tudott egyedül maradni a két nagy fiúval. Inkább kiment a kert végebe, elálldogált egyedül órák hosszat, csakhogy a gye- rekzsivalyt, a sok beszedet ne hallja. Az ura úgy volt az ország másik végében, mint ó itt a fiánál. Néha jött tőle egy levél, ceruzával irt göcsortos sorokat vetett papírra az öregember, de mire egy oldalt teleirt, már elolvasni sem lehetett. Oromé igy ebben sem volt. A temetesre nem ment el, mert a fia nem kapott szabadsagot. Azt is mondta, sokba kerülne az uta­zás, a kísérőt is kellene fizetnie, mert, hogy ót egye­dül nem engedheti el ekkora útra. Elkaparták hát az Öregembert nélküle, nem tudott fölötte >egy utolso imát sem mondani. Három hónappal ezután nagyon rosszul lett. Hirtelen esett le a lábáról, de annyira, hogy meg az ennivalót sem kívánta. — Mar szaga van... — hallotta kintről a menye esti beszámolóját a fiának, “bird ki ezt a kis időt mar, bird ki vele, ha egyszer jo volt a pénze, gondos­kodj róla!” — hallotta a gyereke szavat. Utolsó óraiban férjenek, a falusi suszterságbol is kikopott öregembernek a két év alatt irt néhány levelet vette a kezebe. Az imakonyvvel a takaróján, mint egy tollahullott agg madár, csak feküdt szót­lanul, nézte a leveleket es a párja járt a fejeben. Mert egyszer készített az o ura egy nagyon szép par cipőt. Még egeszen fiatalok voltak akkor, ami­kor ez történt, s a szép cipóért annyi pénzt kapott, hogy maradt is pár könnyelmüsegre való garasuk. Éppen búcsú volt akkor a faluban, s az ura azt mondta: “Kapd magad, viszlek, ne kelljen rád vár­nom...” Beültek a hajóhintába is, az embere csak hajtott, csak nevetett, ö meg úgy szédült, olyan jól erősen, ahogyan meg soha. Igen, azért jutott most ez az eszebe, mert az agya pontosan úgy forog ve­le, ez a bódulat majdnem ugyanaz! Csakhogy az Öregember mar a sírban van, s ezt a hintát nem az ó erős karja lendíti.... Küldjük ajándékunkat továbbra is IKKÁ-va! Bizonyos idő óta egyes szemelvek, felhasz­nálva álnévén szereplő szervezeteket, leveleket küldözgetne' «'s hamis információt terieszte­t , ne,f az IKKA-val kapcsolatban. Ezek a szeme. Ivek es szervezetek személyi es önző ellhet próbálná1- rossz hirt kelteni az IKKA-nak, Ismert ténv, hogy az IRKA több mint 25 eve megbízhatóan és eredoipoyesen szolgaija azo­kat, akik Magyarországon kivul élnék és aján­dékot óhajtanak küldeni Magvarországon élő barátaiknak es rokonaiknak. Valótlanság, hogy az IKKA-ra nincs mar szükség, sót az IRKA hasznossága megnövekedett, mióta külön szol- gálátokat is nyuit. ■ Az IKRA Fóügvnbksege a Sobel Overseas Corn. 210 E 86 St. New York N.Y. 10028. Telefon: (212)535-6490. EMBERERT FELELŐS ÉPÍTŐMŰVÉSZÉT (folytatás a 8. oldalról) egy ország sorsának irányitasara hivatott”. Le Cor­busier nem Svájcé, nem Franciaorszage, nem Nyu- gat-Európaé, hanem az egész emberiségé. Egyfelől prófétai fütóttségü, egyetemes igényű gondolatai (pl.: “A huszonnégy óra törvénye minden város­rendezési vállalkozás zsinórmértéke.”), másfelől meg­valósult (a Szakszervezeti Központ Moszkvában, Chandigar — Pandzsab állam fővárosa, a ronchamp-i kápolna) es sajnos meg nem valósult tervezései (Szovjetek Palotaja, a Nepszovetseg genfi palotaja) bizonyítják ezt. 1965-ben hunyt el. Egvik saját kérdésére adott felelete úgy hangzik, mintha utolsó szavai lennének: “Agyukat, löszért?... Köszönöm! Lakásokat!”. Eles Csaba 9 Az egyik hires filmsztárt megkérdeztek, mi a ve- lemenye a nők es a férfiak intelligenciaia közötti különbségről. — Lehet, hogy a férfiak intelligensebbek — felel­te.— De en még sohasem hallottam, hogy egy nő hozzament volna egy buta férfihoz csak azért, mert annak szép laba van.... >• — Jo napot! Nem ismer meg? A távoli rokona vagyok. — Ebben maradunk. Maga apolja a rokonságot, en a távolságot. — Milyen furcsa táviratot kuldtél! A végen az all, hogy “csórgokigvot hozok”. — Kerlek, minden körülmények kozott legalább tiz szót kell kifizetni. Gondoltam, miért vesszen két szó karba? • Testes hölgy keresi fel az orvost: — Doktor ur, a gyomromra van panaszom. — En más véleményen vagyok. Ahogy igy elnezem asszonyom, azt hiszem, inkább a gyomrának van pa­nasza önre! • — Tegnap színházban voltam. — Milyen volt az előadás? — A szünetben ettem egy finom omlos, csodala­tos izú tepertős pogácsát a büfében. Élmény volt! Egy férfi bemegy a fogorvoshoz es igy szol: — Doktor ur, három zápfog es három gyökér. Csak ki vele! Semmi narkózis, semmi teketória! ’ Csak jo erősen huzni! — Bravó! — mondja a doktor — ez aztán a bátor­ság! Tessék beülni ebbe a szekbe. * f . i f — En? — mondja a férfi — Ki beszel itt rólam? Ott Iónt vár a feleségem.... ♦ Elfogadható indok — Egy hajszál a levesedben? — Na es?! Jobb lenne, ha kopasz lennek?!... A világbajnok a nagy verseny után hazatér szülő­falujába, ahol kitoro örömmel fogadjak. A tűzoltó- zenekar este szerenádot ad a tiszteletére. — Annyit legalább megtehetne — méltatlankodik egy meghívott vendeg — hogv kijön es megköszöni a zenet! — Lehetetlen uram — válaszol a falubeli — o a ze­nekar klarinétosa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom