Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-27 / 17. szám

Thursday, April 27. 1978. András Ida ' A teknővájó 7 BÉLYEGGYŰJTŐKNE Kántor István rovata A hatemeletnyi nvarfa lombsatra alatt a testver óriás rönkje. Motorfűrész szabja darabokra, a nap fehéríti évgyűrűkkel rovátkáit testét, kapcsoka kop- pan, dobja, szolja a forgácsot. Itt vertek tanvat a teknősök. Harman a hasábok­kal birkóznak, egy harapnivalot keszit. A nvarson jokora szalonnák pirulnak, a forrás árkában “Kini­zsi” hűl. Delelön jár a nap. A faval bajlódók mintha nem is törődnének a sercegó zsir csábításával. Élve­zik a nyárfának a kereg alól kitörő illatat. Arcukon elégedettség. — Az utóbbi években azért jöttem jo párszor. Mariabesnyöre rokonlátogatoba, hogy lássam, áll­nak-e még itt ezek az öreg nyárfák. Régen kinéz­tem már valamennyit, regen el is búcsúztam tőluk. Pedig ahogy nőttek, vastagodott a derekuk, ugv számoltam: hány teknöt, tányért is rejtenek maguk­ban —, kezdte a beszelgetest Oláh Dies. — Most már tudja? — Csak akkor, ha eladjuk. — Hamarabb nem. — Addig bizonytalan, Mert hiába vágjuk, farag­juk ugv, ahogyan ez a nagvkónyvben elő van írva, tűző nap repeszti, eső nyomoríthatja, aztán a rönk­ben rejtett göcsörtök is beleszólhatnak a munkába. S akkor csak tüzelőt apríthatunk belőle a konyhá­ra. Mert ki vesz meg vassal tákolt, vagy műanyaggal ragasztott edenyt? — Honnan jöttek, meddig maradnak? — Kanalas Feri komám Egvekröl, én Poroszlóról utaztam ide. A két nászom Ringuzar Gyuri meg •• i j b Berki Laci üzent: mienk a nyarfa! Ok itt laknak. Nem mennének el innen ugv látom semmi pénzért! — Annyira tetszik nekik ez a Máriabesnvö? — Ringuzar! Mondd csak, miért maradtál a falu­ban? A kérdezett huncutszemu nyúlánk ember, a har­mincon még innen. — Mert meg hiszek az asszonv igereteben!... — Megtudhatom, vagy családi titok? — kérdeztem tőle. A mai háziasszonynak ismét kedvenc edénye a fa- tányer, Nem győzünk annyit készíteni, hogy el ne fogyna. Csak szép, formás legyen - mondta Ringu­zar György teknokeszito mester. — Mehettünk volna mar Hatvanba, Gyöngyösre, meg Budapestre is lakni. Ahol munka, ott lakás is akad. Nekem is mint a többieknek. De azt mondta Bözsi, a feleségem, csak akkor csomagol, ha letette a terhet. — Hiába igyekszik Bözsi, ha te újabb “csomagról” gondoskodsz! — szólt a beszélgetésbe Berki László, — Idénymunka a faragas? — kérdeztem Ringuzar Györgytől. — Régen az volt, most nem. A háziipari szövetke­zettől folyamatosan kapjuk a megrendelést. Csak győzzünk eleget tenni. — Az anyagot hogyan szerzik be hozza? — Van nekem egy térképem — ujjaval a homloka­ra mutat. — Itt. Az egész környéken, járásban tu­dom, hol van olvan nyárfa, amelyből szép áru ké­szíthető. Mert nem nagyolhatjuk el a munkát, mint néha dédapáink csináltak. A sózóteknönél ki fi- gvelt oda, ha nem volt egészen szabályos. De ma a háziasszony tízszer is kezbeveszi, forgatja azt a fa­edényt, amelyiket meg akarja vásárolni. A légi közlekedés után, a folyami hajózás fejlő­dései örökítette meg a Magyar Posta az “Európa transzkontinentális vizi útja: A Duna-Majna-Rajna” elnevezésű sorozatban. 11 bélyegből álló kisiv ke­rült forgalomba, egyenkint 2 Forint névértékben. A kisiv közepén a fent emlitett csatorna hegy- és vízrajzi térképé van,az előtérben a Budapest Engels téri Danubius kút alsó része látható. A 2 Ft.-os bé­lyegen azonos háttérben egy-egy ország zászlaját, alatta egy tipikus hajóval láthatjuk. Ezen országo­kat vagy érinti a csatorna, vagy pedig belekapcsolód­nak a csatornában. Az egyes bélyegeken az orszá­gok neve nincs feltüntetve, csak nemzeti színeikkel szerepelnek. A csatornával kapcsolatos megegyezés 30 éves, budapesti székhellyel. A résztvevő orszá­gok a magyar abc. sorrendjével: Austria, Bulgaria, Csehszlovákia, Franciaorszag, Hollandia, Jugoszlávia, Magyarorszag, NSZK, Romania es a Szovjetunió. A kisivet Vertei József tervezte, 271.000 sorszámo­zott példánybanfogazottan és 17.300 sorszámozott vágott példányban hozták forgalomba. A kisiveken levó bélyegeket k'ulon-kúlon lehet bermentesitesre felhasználni fogazatlanul is. Árusítását 1978 május 31.-en 'beszüntetik. Gyógyszereket forgalmaz Magyar cég New- Yorkban Magyar gyógyszervállalatot alapított a MEDIM- PEX a napokban New Yorkban. Mi a célja az uj vál­lalatnak? Kádár László, a MEDIMPEXvezerigazgato-helyet- tese elmondta: az Amerikában működő cég feladata a magyar kutatási eredmények továbbfejlesztése és gyógyszereink ottani értékesítése lesz. Emellett közvetlen kapcsolatot kivan majd kialakítani ame­rikai gyógyszergyárakkal. Az idén várhatóan már 5 millió, jövőre pedig 10 millió dohár értékű gyógyszert forgalmaz. Hasonló magyar vállalat működik már Pharmaha- ut néven az NSZK-ban, Enzi Pharm névén Ausztri­ában, s egy közós vállalat segíti a magyar gyógysze­rek eladását Svájcban is. A közeljövőben Spanyol- országban es más európai országban is tervezik ha­sonló gyogyszervállalatok létesítését. Ezek gondos­kodnak majd egyes eredeti, uj magyar készítmé­nyek ottani törzskönyvezéséről, egészségügyi pro­pagandájáról, részt vesznek gyártas-együttmüköde- sek szervezésében, elősegítik a magyar kutatási ered­mények megismertetését, licencek eladásai, s a gyógyszerforgalom növekedését. A külföldön működő magyar cegek tevékenysé­ge mar eddig is szép eredményt hozott. Forgalomba került a Trioxazin, a Mydacalm, most törzskönyvezik Ausztriában a Probont, Brazí­liában es Argentínában pedig hamarosan megkez­dik az Ergotamin gyártását. n"^~ “LEARN HUNGARIAN” Ránhldi—Jökay—Srabó kiváló nyelvkönyv* angolul beszélők részére, akik magyarul akarnak tanulni Finom papíron, rajzokkal, képekkel. 530 oldal Ára $ 5.50 és 25 cent postaköltség Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALABAN 130 East 16th Street, New York, X. Y. 10003 Magyar Huszárok elnevezésű bélyegsorozatot bo­csátott ki a Magyar Posta, Cziglenyi Adam terve alapján. Az 50 bélyegből 'álló iveket az Állami Nyomda készítette. A sorozat 362.000 fogazott és 5300 vágott példányban, többszínű offszet nyo­mással készült. A 40 filléres végvári vitézt, a 60 filléres kuruc lovast, az 1 Ft.-os Baranyai huszart, a 2 Ft.-os Nádor huszártisztet, a 4 Ft.-os Sándor huszárt,a 6 Ft.-os honvéd huszár trombitást ábrá­zol. Az egyes belyegek más és más keretben vannak. Árusításuk 1978 dec. 31.-én megszűnik. _ ohza. TERJESSZE LAPUNKAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom