Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-23 / 12. szám

6 Thursday, March 23. 1978. ÜNNEPEK ÉS HÉTKÖZNAPOK “Karácsonykor kalácsot, husvétkor kenyeret, pünkösdkor amit lehet”. A gyermekkor messzeségéből idezodik fel az öre­gektől hallott mondás, amit bizonyosan ok is gyer­mekkorukban hallották az akkori idősektől. Erede­te a messzeségbe vesz, kora az ünnepekével es a szegénységével egyenlő. Nagyon régi mondás tehat, es nagyon igaz, sok keserves emlék es tapasztalat sűrűsödik benne. Az is, hogy a jeles napokat, az ünnepeket mennyire számon tartotta az ember, de még inkább az, hogy rangjukat, fontosságukat mennyire a lehetőségekhez kötötte. Pünkösdre bi­zony már kiürült a kamra, a kenyér is fogytán volt, kalácsra nem mindig gondolhatott a szegény ember. Vagy igen? Nem szabad, természetesen, szó sze­rint értelmezni ezt a mondást sem. Inkább az “újtól újig”, a betakarítástól betakarításig időszak állo­másait jelezték a kalácshoz, a kenyérhez es a bi­zonytalanhoz kötött ünnepek. Mert kalacs azért legtöbbször került, husvétkor is meg később is, ünnepnapon. Ezért is vártuk any- nyira az ünnepeket. Azért, mert annyira masok vol­tak, mint a többi nap. Furcsa ma már leírni is, a fia­talabbak talán hitetlenkedve és ellenérzéssel olvas­sak: ünnepnapon bizonyosan jól lehetett lakni. Máskor vagy igen, vagy nem. Ezért volt oly nagy becsben az esztendőnek az a néhány napja. Paprikás hús vagy töltött káposzta illata keveredett az ünnep­nap más szagaival. A gyerekek cipőjüket tisztítot­ták, es a Schmoll-paszta szaga,még a sülő kalacs, a rotyogo hús illata töltötte meg a konyhát. Ezek együtt ma is az ünnepnapokat juttatják a nem kas­télyban, nem hatszobas lakasban felnőtt krónikás eszébe. Mára elhalványultak kissé az ünnepek, nem emelkednek ki annyira a hétköznapok sorából. De hát az ünnepek lettek szürkébbek, vagy a hétköznapok szebbek? Tegyük szivünkre a kezünket: sem az alkalo­mért, hogy jóllakhatunk, sem azért, hogy “na vegre, most kipihenem magam”, nem várjuk oly türelmet­lenül az ünnepnapokat. Ma is jár ja még a mondás, s rendszerint akkor hangzik el, amikor az átlagosnál jobban rá kell ver­ni a munkára: “majd pihenünk karácsonykor”. Csakhogy tartalmát vesztette ez is, mint oly sok régi szólásunk. Melyeknek szó-hüvelyében már re­gen nincs semmi, de megmaradtak, nyelvünk gaz­dagítására, és nyelveszeink meg mindannyionk örö­mére. ...Locsolkodó fiuk, fiatal, s idősebb férfiak járják sorra a lányos házakat, a rokonokat, szomszédokat, ismerős családokat. Jácint meg nárcisz kerül a ká­bátok hajtókájára: piros tojás a gyermekek zsebe­be. S ugyanoda pénz is. Akik adják, mar szinte ve­télkednek: ki ad többet?! Lányos házaknál már he­tek óta félretettek minden öt- meg tízforintost. Osztályozva a várható locsolkodó fiukat is, kinek mennyit kell majd adni. Kettest mar az idegennek is rostellnek a kezébe nyomni, a femtizes meg a szomszédnak is kevés, hát még a rokonnak! E sorok írójának élete végéig tartó keserű húsvéti emléke marad, amikor a rokon háziasszony meg­kérdezte tőle: tud-e visszaadni a huszfilleres locsol­kodó pénzből tizet, mert elfogyott az aprójuk. Ezek után ugy-e, lehet mondani, hogy azért hal­ványultak meg kicsit az ünnepek, mert kifenyesed- tek a hétköznapok. Antal Karoly Somogyi Pál: HÚSVET Zsoltárokat zeng a bus processzio, Zengve zug a szó, csodát ahito... Harangok búgnak, mint mély zokogás: Feltámadás! , # / f f t S mint fajo óhaj, csak száll az enek Sohaj-ködkent tör az azúr égnek, Semmi köde a papmesenek: Hitregenek! S mit most ködös káprazatban latnak, A mennyei szent küldöttre várnáit... Omlik a nép, mint sütet arad as: Feltámadás! Feltámadásért, felszabadulasert, Jóságosán oly sokat könyörgött, kert Túl jó volt akkor is,mikor ontott vert Másokért! Emberibb lett és sirás helyett öröm, Erre áhit a megcsalt népözön, Mert sokat sirt már könnyet és vért: Oh, husvét! Nép, testvérem, te szegény bús balga, Csúnya csőcselék, Krisztusok latra, Teremtő mindenseg, te vak Messiás, Ha akarsz, ha mozdulsz, lesz feltámadás! Küldjük ajándékunkat továbbra is IKKA val I t* I f Bizonyos idő óta egyes szemelvek, felhasz­nálva álnévén szereplő szervezeteket, leveleket küldözgetne!: es hamis információt terieszte I , nek az IKKA-vaí kapcsolatban. Ezek a szemei lyek es szervezetek személyi 4s önző célból próbálnak rossz hirt kelteni az IKKÁ-naV Ismert tény, hogy az IKKA több mint 25 éve megbízhatóan és eredményesen szolgálja azo­kat, akik Magyarországon kivul élnék és aján­dékot óhajtanak küldeni Magyarországon élő barátaiknak es rokonaiknak. Valótlanság, hogy az IKKA-ra nincs mar szükség, sót az IKKA hasznossága megnovekedett, mióta külön szol­galatokat is nyuit. * Az IKKA Foügynöksége a Sobel Overseas Corp. 210 E 86 St. New York N.Y. 10028. Telefon: (212) 5T5-6490. husvet “A husvet a tavaszi napejegyenloseget kővető holdtölte utáni első vasamap. Húsvéthétfőn a legé­nyek korán reggel csoportosan végiglátogatják az ismerős es rokon lányokat. Megöntözik őket — a vi­rágot nem engedik elhervadni. A legények ajándék­ba egy-egy himes tojást kapnak. Borral, pálinkával és ennivalóval kinalják őket. Az általános szokás k'et mozzanatát kell kiemelnünk, az Öntözést es a tojás szimbólumát. Az öntözés jelentése sok helyen a ‘megtisztulásnak’ es a ‘termékenysegnek’ is a jel­kepe. A tojás egyertelmuen a termékenyseg szim­bóluma szerte Európában és Ázsiában. Az avar es a népvándorlás korabeli sirokban számos gazdagon díszített piros és karcos tojást találtak”. A “tojáshimzes” legjellemzőbb eljárása hazánk­ban es a környező országokban a viaszlevonasos, lényegében batik technika. A kemenyre főtt tojásra egyszerű nyeles fe'mcsovecskebol álló eszközzel, amelyet olvasztott viaszba mártogatnak, “Írják” rá a mintát, majd festekoldatba helyezik. Ha a tojás elérte a kívánt színárnyalatot, megszáradás után leolvasztjak, lekaparják róla a viaszt, s helyén a to­jás természetes színe alakítja ki a mintát. A balaton-felvidéki Kövágoó'rsón élő Szántai Lászlone is ezzel a módszerrel dolgozik. (Mikor felkerestem, a huszonöt eves fiatalasszony negye­dik gyermeket varta). Az ő elmondása alapján je­gyeztem le az itt következőket. — A Zala megyei Varvölgyön születtem, ide csak mar mint asszony kerültem. Ez a tojásfestés amo­lyan orokségféle. A faluban nálunk többen is csinál­ták, köztük apuka is és örült, amikor ott ültem mellette es huzigáltam én is a mintákat. így tanul­tam meg ezt a négy részre osztott zalai motívumot. Nálunk a tojások színe inkább barnás, sötét, mivel a festékanyagot hagymáiéból készítjük. A mintákat változtatom, festék szalagmintát, gereblyést, rozma- ringost, keresztest es Írásost. Tanulni nem nagyon volt idom, mert 17 eves voltam, amikor férjhez men­tem a Szántaihoz. Mindig mondtak, jó a kézügyes­ségem, és rajzolni is szerettem. Meg aztán nyugodt természetem is van. — Férjemnek volt egy nagybátyja, aki csak úgy, a maga szórakozására festegetett, s meglehetősen büszke volt ra. Ferjem, a Laci, mondta neki, hogy a Marika — ez en vagyok — különbet is fest, mint ö. Hat festettem. Tányérokat, meg képeket is. Herend- re is hívtak porcelánfestőnek, de három gyerek mel­lől, tudja, eleg nehéz elmenni. 73-ban hirdettek egy pályázatot, oda küldtem tányérokat de techni­kailag nem volt tökéletes. Ott láttam, vannak,akik tojásokkal pályáztak. 75-ben mar én is tojásokat küldtem az országos pályázatra, ezután kaptam meg a Népművészét Ifjú Mestere címet. Ma mar persze a tojásokból injekcióstüvel kiszívom a belsejet, és forro viasszal töltöm tele. Megrendelésre még nem nagyon dolgozom, pedig Pesten, a népművészeknél lezsüriztek a darabjaimat, csak hát nem nagyon tudom en, hogy is kell intézni ezeket a hivatalos dolgokat. Pedig nagyon szeretem csinálni, hiszen annyiféle szép minta van még a fejemben. Szebeni András Üjítsameg előfizetését! ***»■■■■■■** _ óhaza_

Next

/
Oldalképek
Tartalom