Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-16 / 11. szám
Egy évvel ezelőtt lepett életbe a 200 merföldes halaszterúleti korlátozás, amely az amerikai halaszok érdekeit védi a külföldi mechanizált halászflottákkal szemben. De a Massachusetts-i tengerpartok halászai nem örülnek az uj szabályoknak. Elkeseredetten panaszkodnak, hogy nem keresnek eleget. Tiltakozás oj formában A kaliforniai Westwood lakosai a pionérok életét utánozva fejeztek ki tiltakozásukat az egekig emelkedő villanyszámlákkal szemben. Egy héten át a község 2500 lakosa villanyvilágítás nélkül, mosógép, hűtőszekrény es minden más villanyfelszerele’s használata nélkül élt. A Californiai Pacific Power Co. vezetői azzal indokolták a magas számlákat, hogy az áram fejlesztés mindenütt draga. Ez a magyarázat azonban nem elégítette ki Westwood lakosait. “A végletekig szorítanak bennünket”, mondotta Dick Benner a konyhájában egy gyertyaláng mellett tartott beszélgetésben. Mint mondotta, a villanyszámlája tavalyi átlagos havi 38 dollárról e hónapban 75 dollárra emelkedett. Volt,akinek a villanyszámlája egy hónapra 249 dollárt mutatott. Arnold Hutchinson építési vállalkozó mondotta: “Ha az emberek villanyszámlája többet tesz ki, mint a ház-részletük, akkor valami nincs rendben’.’ BOSTON, Mass. Az Egyesült Államokban a dohányzás és szeszesital-fogyasztás evente 60 ezer millió dollar kárt okoz, a New England Journal of Medicine szerint. WASHINGTON,D.C. George McGovern,Del-Dakota demokrata szenátora azzal vádolta a Pentagon hidegháborús vezetőit, hogy magatartásukkal hátráltatják a “Salt II.” egyezmény létrejöttét. WASHINGTON, D.C. A kormány hivatalos jelentése szerint a munkanélküliek száma az Összmunkássag 6.1 százalékara csökkent. Ugyanis tömegesen szegik meg a szabályokat és a National Marine Fisheries Service eddig már 80 hajóskapitányt büntetett meg 132.000 dollár erejeig az uj törvény halállomány- védelmi szabályainak I megszegése miatt. A 200 merföldes halaszterületi korlátozást azért szavazták meg, mert egy évtizeden át külföldi kormányok mechanizált flottái és nagy halfeldolgozó hajói az egyes területeket teljesen kimerítették, es más helyre vonulva, ugyanazt megismételtek. Az amerikai magánvallalati halászok, kis fa-hajóikon egyedül dolgoztak es a 12 mérföldes határon túl még Gloucester-ben sem tudtak a külföldiekkel konkur- rálni, ahol a parti halfeldolgozo üzemek is már külföldről olcsó fagyasztott halat kezdtek importálni. A halaszok elsó időben örültek az uj törvénynek, de nem tudtak, hogy az más védelmi szabályokat is tartalmaz. Erre viszont azért volt szükség, mert a tőkehalból például már csak 2 százaléka maradt meg annak, ami tiz évvel ezelőtt volt. Meg a valamikor bőven tenyésző csuka-állomány is veszelyeztetve van. Gerry E. Studds, Massachusetts-i dem. képviselő aki a törvényt javasol tajgy nyilatkozott: “Az a halász, aki a kvóta miatt panaszkodik,nincs olyan nagy bajban, mint az a halász, aki holnap arra ébred fel, hogy nincs hal többé a tengerben. Végeredményben az egész mégis nagyon sikeres es sok halász nagyon szépen keres.” Nehéz a megélhetés A kormány-támogatású házkölcsonök kamatjai újabban 8.75 százalékra emeltek. Ez nyolc hónap óta az első ilyen kamat emelés. Januárban a megélhetés 0.8 százalékkal drágult. Ezt különböző eseményeknek sorozata előzte meg, amelyek mind azt mutatják, hogy az ország gazdasági helyzete romlik. Különösen aggasztók azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy a dolgozók keresetének vásárló ereje 3 százalékkal esett, hogy a boltokban sokkal kevesebbet adtak el es hogy az ipari termeles három év óta a legmelyebb pontra süllyedt. A megélhetési infláció aránya egy even at megközelíti a 10 százalékot. Az infláció növekedésének aránya 1966-ban kezdődött. A 8.75 százalékos hazkólcsön minden ot uj ház közül egyre vonatkozik, azokra, amelyeket a Federal Housing Administration vagy a Veterans Administration garantal. PITSBURGH, Pa. A U.S. Acél Vállalat bejelentette, hogy április 2.-án felemelik a sór es fózelekkannak arat 6 százalékkal. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ Published weekly, except 3rd - & 4th week in Julv bv Hungarian Word, Inc. , 130 East 16th ^Street, New York, N.Y 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31.1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of _____________New York, N.Y._____________ Előfizetési, árak: New York városban, az ' Egyesült Államokban .és Kanadában egy évre S 15.. félévre . t 8.— Minden más külföldi országba egy évre $ 18.-félévre $ 9.50 Carter és ax öregek Az “öregek” szót használom, nem az “idősek” szót, mely egy kicsit szebben hangzik, mert nem akarom követni a kissé nevetséges amerikai szokást, hogy minden nem kellemes vagy nem szép szó helyett valami szebb hangzású szót használnak. Például a vecere nem azt mondják, hogy toilet, hanem “bathroom”-nak, vagy “rest room”-nak nevezik, bár nem tudom, ki szokott abban a szobácskábán “pihenni”, vagy eppen “fürödni”? Minket is megtiszteltek a szebb hangzású “senior citizen” címmel, mert Amerikában nem illik “öreg”-nek lenni. Miért? Szegyen öregnek lenni? En nem szegyellem, hogy öreg vagyok. Tehat, térjünk vissza Carter es az Oregek-re. Carter ur, jo vallásos ember módjára, nagyon szereti es tiszteli idős (nem öreg) anyját. De van őrajta kivul még más néhány millió öreg Amerikában. Mennyire szereti es tiszteli azokat Mr, Carter, aki most mar Carter elnök, akinek módja van az öregeket szeretni es tisztelni a gyakorlatban. Lássuk,miket mondott es ígért Mr. Carter a választási kampány folyamán az öregekre vonatkozóan. Itt most mind idézetek következnek: Az idős polgárok állapota nemzeti tragédia... Elkötelezem magam egy olyan programra, amely biztosítja az idős amerikaiak részére a jogot kielégítő jövedelemre, egészségi ellátásra, amelyet meg tudnak fizetni, közlekedésre, lakasra.... Szükségünk van országos egészségi ellátásra, mert az a gondolat, hogy a Medicare kielégítő, hamis... Egészségi ellátási rendszerünknek gyökeres átszervezésére van szükség. Annak ellenére, hogy fejenkénti és összes egesz- segugyi kiadásaink alegmagasabbak a világon, országunkban meg mindig hiányzik az egészségügyi szolgálatnak egy gyakorlatias, hathatós és méltányos rendszere... Szégyenletes, hogy bar előrehaladott orvosi technológiánk felülmúlhatatlan, képessegünk minden polgárunknak elemi es megelőző orvosi gondozást nyújtani nagyon szegényes... Annyira teljesen képtelenek voltunk az orvosi költségeket kordában tartani, hogy a Medicare költségeknek csak 38 %-at tudjuk fedezni, es az időseknek egyre korlátozottabb módjuk van hozzájutni szükségelt szolgáltatásokhoz. A Medicaid országra szoló botrány lett, sarlatánok dollárok millióit csalják ki abból... Bármilyen atfogo egeszsegügyi program kell, hogy elerhetove es elviselhetővé tegye mindenki részére, a gondozást. Érvényessége általános és kötelező legyen. Minden polgárnak legyen joga azonos szintű átfogó gondozásra. Szigorú és félreérthetetlen ma- gaba foglalt költség- és minóseg-ellenőrzésre van szükség. A gondozás minősége a nemzet gondja kell, hogy legyen. Biztosítani kell, hogy a fogyasztó képviselve legyen a program kiépítésében és alkalmazásában. Egy hathatos és a költségekkel aranyos egészségi szolgálat nyújtani fög országos egészségi ellátást, nem csak ígérni. Követnünk keli az alapvető elvet, hogy nem a személyes jómód legyen a mértéke a személy egészségének. — Ennyit Carter elnökjelölt Ígéreteiből. Hol marad az Ígéretek beváltása és végrehajtása? V.O. NEW YORK, N.Y. Koch polgármester 6.345 városi alkalmazottat, akik elhalálozás, vagy nyugdíjazás esetén esnek ki a munkából, nem szándékszik újakkal pótolni. E letszamcsökkentes csak a mar eddig is elégtelen közszolgálatok további romlását eredményezheti. 2 AMERIKAI RAAAVAD Thursday, March 16. 1978. A halászok nem örülnek a védelmi liialmaknak