Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-10-13 / 39. szám
Thursday, October 13. 1977. A csikóbőrös kalács készítői Csokonai, pásztorok, Debrecen, betyár. Ezeket biztos felsorolnám, ha valaki megkérdezné tőlem, mi jut eszembe a csikóbőrös kulacsról. A régi időkben a kulacs szorosan hozzátartozott az alföldi pásztorok és parasztemberek mindennapi életéihez. Egy jó darab, kulacsnak szánt fát megfaragtatták a kerékgyártóval, aztán mindenki sajáit maga behúzta csikóbőrrel és ízlése szerint feldíszítette. De mindig volt egykét ügyeskedő mesterember, aki ezt szakmaként űzte. A kulacskészítéshez két ember kell. Egy, aiki a farészt készíti, a másik meg a csikó- börözést. Varga Dezsőt, a népművészet mesterét Debrecenben kerestem fel. ö készíti a csikóbőrös kulacsokat, a farészt egy idős faesztergályos. Korom Imre csinálja hozzá. — Hogyan került ebbe a régi szakmába? — kérdezem Varga Dezsőt. — Édesapám a két háború között az itteni ekegyárban dolgozott, de valami munkásszervezkedés miatt egyik napról a másikra kirúgták. Ügyes kezű ember volt és a gyárban is pepecselő munkát végzett, lószerszámokat díszített fel. Gondolta, valamiből élni kell, hát elkezdte a kulacskészítést. A mintákat ismerte a régiektől és jó érzéke volt a széphez, ahogy ezt mondták. — Kik vásároltak tőle? — Pásztorok, parasztemberek meg olyanok, akik csak emléket, ajándékot akartak. Gondolom, a faternak terve volt velem meg a bátyámmal, mert engem szíjgyártó, őt meg faesztergályos inasnak adta. Szerette volna, ha kulacsosok leszünk de csak én maradtam a szakmában. Tíz-egynéhány éves voltam, mikor az első kulacsot csináltam. Segéd lettem, aztán háború, hadifogság, nem voltak valami vidám idők. — És a háború után? — Beléptem egy bőrdíszműves üzembe, mert akkor nem a kulacs volt a legfontosabb. Szegény öregem 47-ben meghalt, akkor visszamentem a műhelyébe dolgozni, keserves körülmények voltak. Megcsináltam egy csomó kulacsot és elvittem Pestre az első tenyészállat-kiállításra. Vették mint a cukrot. 50-ben beléptem az itteni ktsz-be, azóta is itt csinálom a kulacsokat. Ezek persze már nem a hagyományosak, de amit itt magának csinálok meg amit kiállításra küldök, azok igen. — Mi az, hogy hagyományos? — Látja, ez egy darab fából van és mégis üreges. Na. mit gondol, hogy szedik ki a belét? — Fogalmam sincs. — Hát ez a kulacs titka. Majd meglátja, ahogy a Korom bácsi csinálja. Így készült ez régen is, 50— 100 évvel ezelőtt. A fát először sze- kercével durván formára faragják, majd az esztergapadon vésőkkel kialakul a kulacs alakja Aztán a hasa közepén egy olyan 5 centis kört vágnak és kampós végű vésővel az esztergapadon forgatva addig mélyítik, amíg üreges nem lesz. A kivágott kör helyére egy ugyanolyan kört tesznek vissza. Hogy melyik oldalon volt a lyuk. még az sem mondja meg, aki csinálta. Fűrészpor között szárítják a meztelen kulacsfát, lassan, hogy később se repedjen. Utána kiöntik gyanta-, pa- rafin- és méhviaszkeverékkel. Ettől eltömődnek a fa rostjai. Apám ezután felvizezett borral töltötte meg három-négyszer, hogy elmenjen a parafin bűze. Belefúj az ember, nem lyukas-e és kész a fa. Az így elkészült formát húzzuk be csikó- vagy lóbőrrel. A kimosott bőrt levékonyítom hold alakú bőröskéssel. Aztán kézzel rápasszintom a bőrt, rászabom és rávarrom. Spárgával bekötözöm és kiteszem száradni az udvarra vagy a padlásra, így a bőr jól ráidomul a formára. Ezután bőrből megcsinálom a díszítést. Középre a rózsát, az alátéteket, sallangokat. Kimintázom a keresztszíjakat. ez lehet fonott, babás vagy sima. A díszeket varrással és kötésekkel felszerelem a kulacsra. Az igazi kulacsíban nem lehet egyetlen szög sem. Utoljára teszem a vállszíjat. Most már lehet is bélétől teni a jófajta bort. Ettől kész csak igazán a jó csikóbőrös, mikor már kotyog is benne valami. Kép és szöveg Szebeni András Díszítés előtt és »lan VÁCI MIHÁLY SÓLYMOS IDA Járkáló hegedű Fölismerés Sünné re gondolok — fényes lesz a szemem. Mosolyát idézem — édes lesz a szám. Ilnjára gondolok — fejem körül az este. Hangja ha közeleg •— kinyílnak a ka lie I. ak. Merengő tigrisek szemével gyönyörködöm benne. Angim távoli tornyokat szeretett a tanyákon, szive a kitt kihordott engem. Földön járó harang — vertem magam, hogy szóljak, ö ujjait rámtetle — zengek, mint a lélek. Fa voltam én az erdőn — hegedűvé teremtett. Járkáló hegedű — négy lelkem feszül érte. Személytelen legyek, mint ablak, átlátszó és hullámlalan; ha eléje állsz, megmutathat egy lajat látványaival: elláss az égbolt pereméig, vaskori kelta várromokra, lenn dolgosok kendője kéklik, forog, forog a vásár sodra. Van (iogh-sárgájú búzatábla, kertem cse/tergö bokrai, knnyhaszeglel leszelt magánya egy földrészről Ind vallani. Csikóbór, vékonyító kés és a meztelen fa Varaa Dezső rávarrja a csikóbőrt Spárgával megkötözi NOVALIS Keringő Forogva a létúton egyre alább ki ne álljon senki, ha győzi a láb; ölelje szivére a lányt szorosan — az ifjúkor elfut, a tréfa rohan. Ne zavarjon semmi viszály, se harag, bosszúsággal sose múljon a nap; kit a szép Szerelem jószelleme véd, biztos, hogy megleli hű jegyesét. Rónay György fordítása 7 ihm.
