Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-07-07 / 27. szám
Thursday, July 7. 1977. ^AMERIKAI MAGYAR SZO---DOBOS ILONA: JAKAB ÁGNES HALÁLA , Mikor betakarítottunk mindent, az asszony meg dolgozott. Krumplit segített fölszedni. Aztán kapott megint szélütést, a másodikat a torkába.Összehúzta a gégéjét. Karácsony előtt mar nagyon rosszul volt, aligbirt enni. Kihívtam az orvost. Az egesz Mohács-szigetnek d volt az orvosa. Dohányos Kázmér doktor ur. Ki is gyiitt szánkóval, a felesegével. Mindig vele gyiitt vagy az anyósa, vagy a felesége, mert örökke részeg volt, nem tudott maga hajtani. De ezért jo orvosnak tartották mifélénk, szerettek. Megvizsgálja az orvos alaposan az asszonyt, akkor mondja, hogy vigyem be Pecsre, a klinikára, mert már nagyon előrehaladott a baj. — Szeretném, ha a karácsonyt koztunk tokened! — mondtam, mikor már elment az orvos. O is úgy gondolta.... Elmúlt a karácsony, az asszony valamivel jobban volt, csak nem akart kórházba menni. Gyenge volt nagyon, alig evett, megsem akart lefeküdni. Meg az ágyát is bevetette, hogy az öt huzza. Az életben akart lenni! Az én ágyamon szokott egy kicsit nappal feküdni, ott jó meleg volt a kemence mellett. A jószágokat csak o látta el, azt nem hagyta masra, de még meg is főzött, kitakarított. Kicsit pihent, akkor megint hozzáfogott megmosni az ajtót, ablakot. Mindig foglalkozott valamivel, azt mondta, akkor nem érzi úgy a betegséget. De csak mind fogyott, enni már alig birt... Nagy nehezen bevittük a fiúval mégis Pecsre, a klinikára. Ahogy bementünk a kórházba, megvizsgálták. Odagyün hozzám egy olyan fiatal, szemüveges no, egy orvosnő. Az mondja: — Mondok én magának valamit, bácsika. Nagyon beteg a felesege! Meg kóll operálni. Nem biztos, hogy sikerül, de meg kóll reszkírozni. Egy ilyen műtétért négyezer forintot kell fizetni a klinikának. Négyezer forint akkor nagyon jó pénz volt! Volt akkor nekem nyolc disznóm, gondoltam hármat meghagyok, aztan még adok el búzát, kukoricát, napraforgómagot. Hát elő lehet teremteni, keresek rá vevőt. Megyek be az asszonyhoz, már addigra lefektették. Szép tiszta ágyban feküdt, még hálóinget is adtak rá, nem köllött a magáét piszkolni. Meg ennek örültem, hogy nincs gond a mosásra. Odaültem az ágy szélére. — Ne busulj , anya, meggyógyítanak itt téged! Beszéltem az orvosnővel. Megoperálnak, rendbe- gyüssz! Kicsit sokba kerül, négyezer forintba, de elő lehet azt gyorsan teremteni. Eladok ót disznót... De az asszony már meg sem várta, hogy befejezzem. Felült az ágyba, csak úgy szikrázott a szeme! — Meg ne próbáld! Itt rajtam úgysem segítenek! Meghalok én már úgyis nemsokára. Tönkretenned a családodat? Milyen nehezen kapartunk össze valamit, te meg csak úgy elherdálnád? Szégyellheted magad! En csak neztem mennyi erő van meg benne. Nem beszélt az ilyen haragosan már hónapok óta. Sajnáltam nagyon, hogy szóltam. Minek is tettem? Meg akartam tán mutatni, hogy én mindent megteszek érte... Szégyelltem mar, meg bantam is nagyon. Fölálltam, hogy megyek. Mikor megcsókoltam, még akkor is azt súgta a fülembe. — Nehogy megtedd! Gondolj a gyerekekre! Hat ilyen apjuk vagy? Jaj istenem, hogy is haljak most meg már, kire bízom őket?!.... Elmegyek haza. Berci fiam akkor tizenöt eves volt. — Meg kóll anyádat operálni, más mar nem segit. Eredj át Hercegszántóra, mondd, hogy eladnánk harminc mázsa búzát. — Apikám! A disznókra én tudnék vevőt! Stefo mogvenne okét. — Jól van. Eladjuk a disznókat meg a búzát. Majd röggel, sötétbe hova indulnál? Koran reggeliztünk, a gyerek mar készült elmenni. — Apikám, gyün a mentőautó! Mindjárt rosszat sejtettem. Tudtam, hogy a feleségemet hozza. Megvárjuk, odakanyarodik a mentőautó. Nem tudott az autóból kiszállni az asszony, a karomon vittem be. Szegény olyan sovány volt, könnyű volt nagyon. Bar lett volna nehezebb, nem sajnáltam volna az erőmet.... Levetkőztettem, lefektettem. Közben mérgelődtem nagyon: — Minek gyüttel haza? — Nehogy valami bolondságot csinálj! El ne adj semmit! Enbelölem már asszony úgysem lesz! Csak nem hiszel azoknak az orvosoknak, ott? — Mindent meg koll próbálni! Most az az első, hogy meggyógyulj! De hát nem lehetett vele bírni.... — Csak ezt ne értem volna már meg! Hogy ilyen prédára marad a család. Nem mertem már semmit sem csinálni.... Ez március elejen volt. Mar alig volt valami ereje, de lefeküdni csak nem akart. A szomszédok gyüttek a tanácsokkal: bort adjunk neki, kecsketejet, olajos ételt... Mar alig birt nyelni. Egy falatot evett, utana ott volt mindig az ágya mellett a forralt bor vagy a mézes pálinka, ivott egy kortyot. Vizet egyáltalán nem tudott inni. így ment ez egy darabig... Kigyütt megint az orvos az anyósával. Az erősebb is volt, mint az a semmi kis felesége, jobban birt vele. Akkor kámforos mézes pálinkát rendelt neki. Az segitett is valamennyit. Egyszer, junius táján, megint rosszabbra fordult. Már akkor semmit sem tudott enni, nem tudott nyelni. Beszélni is alig birt, más már meg sem értette, csak en. Az első napokban még ehes volt. Kiment egyszer a konyhába, a lányom kalácsot sütött. Megcsapta az a jo szag, akkor vette ki a lanyom a kemencéből. Próbált lenyelni egy falatot, majd megfulladt. Be kellett vinni az ágyba, lefektetni. Kifa'rasztotta magát. Később már éhséget sem érzett.... Éjjel ódáultem melle a szekre. Néha olyan jól aludt, máskor meg láttam, hogy nem tud aludni. Meséltem neki, hogy ne unatkozzon. A gyöngyös- bokrétáról, ahol együtt szerepeltünk. Ezt szerette nagyon hallgatni! Mert valamikor nagyon szép asszony volt az en feleségem, Jakab Agnes. Az uszodi gyöngyösbokre- tának ö volt a legjobb táncosa — már nem hancegés- bol mondom! — A párnatánc volt az övé. Nyolc vastag párna volt a fején, úgy járta, tiz szoknyában. De azt mindig kitapsoltak, volt úgy, hogy hatszor ismetelte. Még Szögedbe is elvittek minket. Az alis- panynak egyszer majdnem lekevertem egyet,amikor szünetben odagyütt és a feleségem szoknyáit számolgatta. Mert nem akármilyen asszony volt az en feleségem! Sok bajom is volt a gazdákkal, mikor még fiatalok voltunk. Most meg szegény, ilyen nagy betegen, hogy mar alig volt belőle valami, szerette, ha erről beszelek... Hát én meséltem is minden éjjel. Ha ebből kifogytam, a legény koromból, vidám históriákat, — Feküdj le, apa! Te is tönkremegy igy! — súgta. — Úgysem tudok aludni! — Gyere ide mellem, majd én elaltatlak. Azelőtt mink külön aludtunk, de akkor úgy ószszeszoktunk, azutan mar mindig mellette aludtam. Simogatott, úgy aludtam el. Egyszer reggel fölébredek, susogja: — Hogy aludtál? — Hát te? — Aludtam egy keveset. Olyan jókedvűnek látszott, mosolygott. Mék ki a jószágokhoz. Akkor már hizlalos kanasz voltam. Két helyen voltak a disznók. Az egyik helyen végeztem éppen, amikor latom, gyün Zsuzsi lányom. Úgy szaladt, csak úgy kapkodta a levegőt. — Apikám, gyüjjön azonnal! Édesanya nagyon rosszul van ! Megijedtem, rohanok be. Látom, hogy öltözik a feleségem. Még megörültem, mondom a lanyomnak. — Nem latod, hogy öltözik? Mit ijesztgeted az embert? — Mar az elebb arra gondoltam, mindjárt meghal! —mondta halkan a lanyom. Az assszony mosolygott, olyan nyugodt volt. — Várjatok egy kicsit, most már mindjárt meglesz! — Miért'öltöztél fel? — Még egyszer kinézek. Megnezem, rendben van-e minden. — Nem bírsz kimenni! De már nekem nem is válaszolt, csak a lanyomnak mondja nagy kínosan. — A vadgalambszin szoknyámat add ide, meg a kendőmet. A lanyom segitett öltözni. — Menj csak dolgodra! — szolt nekem — Megnézem a baromfit.... Meggondolva görnyedten ment. A kötényébe vitte a kukoricát, másik kezébe fogta az árpát. Odamentem, hogy segítsek neki. — Menj a dolgodra! A disznókkal vegezz elebb! — mar láttam, hogy merges. Elment egyedül, megetette a csirkéket. Egészen kétret görnyedve gyütt be. Ölembe vettem, lefektettem. Int, hogy üljek mellé. — A kismalacok aljat pucoljátok ki! A csirkeól is nagyon csúnya. Nem tudom, miért hagytok mindent ilyen piszkosan? Az öreg disznót kieresztettem, hogy a malacok ne ragjak. Te is gondolhattál volna erre! Meg mindenfele utasítást adott, de már alig értettem. — Zsuzsi — mondtam a lanyomnak —, gyere^ segítsél levetkőztetni! Mondja akkor a feleségem, hogy üljek oda mellé, mert sok mondanivalója van. Tegyem a fülemet a szájához. Valamit megértettem, a másik felét hoz- zaképzeltem. Adta az utasításokat. A slingelt kék ruhámat add Zsuzsinak. Margit messze van, az ne gyüjjón el a temetésre, minek az a nagy költség! A berlineremet küldd el neki, meg a magasszáru cipőt. Ágnest zavard el a temetésről. Megértetted? (folytatás a 10 oldalon) ______ 9
