Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-11-17 / 44. szám

Thursday, Nov. 17. 1977. .AMERIKAI MAGYAR SZO. Miklós György: A RHODESIÁI KORMÁNY MEGALKUVÁSA Rhodesiaiak a hadseregben. Kevesebben kapnak felmentést és hiányoznak a termelő munkából. az átmeneti időszakban a hadsereg összetételéről és vezetőségéről. Jan Smith hatalmi helyzete egyre romlik az ország hanyatló gazdasága és a megfogyat­kozó lakosság következteben. A tekintélyes Standard Bank Economic Bulletin az idén Rhodésia össztermelésének 6—7 százalékos esését, tavalyi hanyatlásnak kétszeresét jósolja. A bank számítása szerint Rhodesia, országos brutto termelesenek 10 százalékát a jelenlegi harcokra, további 5 százalékát a gazdasági háborúra fordítja. Ebben a háborúban a kormány a gazdasági szigorí­tások hatását igyekszik kivédeni es csökkenteni, a vasutak, az acélgyárak, a nagy búzatermelők és allattenyesztok es exportőrok szubvencionálásával. A hadi koitekezes a kóltsegvetesnek. 27 százalé­kát teszi ki. Azonkívül, a pénzügyminiszter, lazadas elleni költségekre a parlamenttől még további 24 millió dollárt kert. Világos, hogy még nagyobb adóztatásra lesz szükség a jövő évi koltsegvetesben, ha a háború addig meg nem szűnik. Az infláció is 25 év óta a legmagasabb arányt érte el. Amit meg ennél is sú­lyosabb jelenségnek tekintenek, az a fehérek ki­vándorlásának egyre növekvő aranya. Ez különösen két szempontból súlyosbítja a helyzetet. Egyrészt majdnem minden 18 es 50 közötti épkézláb férfi­nek valamilyen katonai szolgalatot kell teljesítenie, másreszt, a novekvo kivándorlás miatt, egyre több­féle kategóriába tartozókat hívnak be. Az egyetemi hallgatók kötelező katonai szolgálati idejét is leg­újabban másfel évről két evre hosszabbítottak meg­Mindez azt jelenti, hogy Jan Smith kormánya csak ideig-óráig tudja még hatalmát fenntartani. Ezért mutatkozik hajlandóbbnak, hogy elfogadja az elkerülhetetlent: valamilyen formában a fekete többségi kormányzatot egy vagy másfél even belül. AZ ÜLŐSZTRÁJK 40. ÉVFORDULÓJA A General Motors volt kegyes megemlékezni a nagy ulosztrajk évfordulójáról bankett kereteben. Meghívták azokat a munkásokat, akik resztvettek az 1937-es eseményben. Mint minden nagy mozgalomnak, úgy az auto- munkások megszervezésenek is voltak előzményei. Az 1929-es válság több, mint 15 millió munkást tett munkanélkülivé és ez a nincstelenség vezette a mun­kásságot harcos tettekre. 1932-ben több ezer Ford-gyari munkás elkese­redettségeben éhségmarsot vezetett a Ford River Rouge-i telepére, ahol a rendőrség sortuzzel varta őket. Öt munkás, név szerint Lény Kálmán, Joe York Joe De Blasio,Joe Bussei es Williams, elet'úket vesz - í tették. Kuba olajtermékeket exportál A kubai kormány jól jövedelmező külföldi üzle­tet bonyolít le finomított petroleum termékekkel. A cukor, a szivar es a nikkel külföldre szállításán ki- vül újabban a petrokémiai vegyszerek gyártásához szükséges naftából ad el nagy mennyiségeket Vene­zuelának, Hollandiának es Franciaországnak. A ku­bai olajfinomitok, amelyek a naftán kívül gazolint, diesel olajat es futó olajat is termelnek, majdnem minden nyersolajukat a Szovjetunióból szerzik be, ahonnan azt jóval az OPEC-arakon alul kapják. Cserébe cukrot szállítanak a szovjetnek. A finomí­tott termékeket aztan a világpiacon OPEC-arakor. adják el, ami busás jövedelmet jelent az országnak. A regi időkben Kuba finomítói főleg a venezuelai nyersolaj feldolgozására voltak berendezve,de ezeket az uj rendszerben szovjet nyersolaj feldolgozására alakítottak at. Mielőtt Fidel Castro kormánya vette át a hatalmat, a jól jövedelmező finomítók az Exxon (akkor Esso), a Texaco es a Shell tulajdoná­ban voltak. __ NEW YORK, N.Y. Az International Telephone and Telegraph Corporation jelenti: ez év harmadik, negyedében 40.2 százalékkal emelkedett a tiszta jövedelem, a múlt év ugyanezen szakaszához ha­sonlítva. ♦ PRETORIA, A dél-afrikai fajgyűlölő kormány foly­tatja, fokozza a szabadságukért harcoló feketek elleni terrort. Az elmúlt héten 625 személyt tartóztattak le és vetettek börtönbe anélkül, hogy bármilyen vádat emeltek volna ellenük. 1932 vegén a regi Auto Workers Union, Philip Raymond vezetésevei több kisebb gyárban nyert bizonyos eredményeket a munkások részere 1933 elejen a Briggs Autotest gyáraiban kévés bel­ső szervezés után tízezernél több munkás es mun- kásno ment sztrájkba. Mi okozta a kevés szervezéssel spontan kitört sztrájkokat? Mivel a munkásokdarabszamra dolgoz­tak, sokszor még a villamosjegy árát sem keresték meg, kivált akkor, ha valamelyik gép letört és fize­tés nélkül várták arra, hogy a gépet megjavítsák. Ha a munkás fiatal és csinos nő volt és odaadta magát a foremannak, akkor jó munkát kapott, de ha ellen­kezett és panaszt tett az üzemvezetőnél, akkor azt a választ kapta: elég lány van az utcán! De a férfi munkasokkal sem voltak különbek a foremanok, de az üzemvezetők sem. Jobb munka, vagy néhány cen­tes orabérjavitás elleneben több száz dollárt kertek kölcsön, amit a kölcsönző sohasem kapott vissza. A munka “eladasa” annyira elszaporodott, hogy mindenki beszelt róla, de a nagy lapok semmit sem Írtak erről. A munkasfelvevo irodák főnőkéi es az üzemveze­tők osszejatszottak a külső ügynökökkel, akik olyan munkavásárlót kerítettek, aki 100 dollárt is fizetett a munkáért és kénytelen volt autót is venni. Azután par héten belül letettek a munkáról. Ezek voltak azok a korülmeáiyek, melyek miatt az autógyári munkások a depresszió ellenére kévés szervezessél sztrájkba mentek. Az 1933-as Briggs sztrájkot elvesztettük ugyan, de a munkások mégis elérték, hogy a darabszámos munkát eltöröltek. AZ AUTOMUNKASOK SZERVEZÉSE És a u.a.w. Az előző sztrájkok befejeztével, ha göröngyös is volt az ut,de ki volt jelölve. Úgy az A.F. of L., mint más szervezetek munkába álltak az automunkasok ' I megszervezesere. (folytatás a következő oldalon) 4 _ Az augusztusi választási kampányban Jan Smith, Rhodésia miniszterelnöke következetesen elutasí­totta a fekete többségi kormányzatra vonatkozó angol-amerikai javaslatot. Az ország gazdasági es emberi eröhiány problémai azonban most egyre in­kább arra kényszerítik a miniszterelnököt, hogy sajat akarata ellenere beleegyezzen a felajánlott ja­vaslatba, ami szerinte még mindig kedvezőbb, mint amit a fekete népi szervezetek vezetői követelnek. . Csupán azt köti ki, hogy megegyezés jöjjön létre j SOBEL OVERSEAS CORP. I ) |vva FaííAVHaKCpD 210 east uth street, new york, n. y. 1002a <§ ) BüaA rOUulliUndEti - telefon: ui» 5354490 - ® ! UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE I SZÁLLODA FOGLALÁS — IKRA UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS J LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK 1 | IKK A Magyarországra — TÜZEX Csehszlovákiába 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom