Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-11-10 / 43. szám
Thursday, Nov. 10. 1977. Gellert Hugo IM vács Józseffel, a kitűnő magyar irodalomtórtenesz- szel, aki többször is járt Amerikában az amerikai magyar irodalom tanulmányozásara. Pár hónappal ezelőtt az Akadémiai Kiadó kiadta Kovács 450 oldalas tanulságos könyvet “A szocialista magyar irodalom dokumentumai az amerikai magyar sajtóban” cimen. Kovács hézagpótló könyve antológiaszerúen közli az amerikai magyar munkássajtóban megjelent verseket, elbeszéléseket, tanulmányokat amerikai magyarok tollából, Kovács saját urasaival együtt. A könyvben — par sorban — szó van rólam is. Jelen cikkemet Kovács József barátom rólam szóló szavainak a tárgyalásával fejezem be. ••• A könyv 37. oldalán ezt Írja Kovács: “Noha a szerkesztőség azt hangoztatta, hogy a lap a népfront politikájával összhangban az Uj Előre közvetlen folytatása, az amerikai magyar munkásmozgalom történetében először következett be olyan fordulat, hogy a sajat sajtójában nem vezetőszerepe, hanem csak képviselete volt. Erre utal a szerkesztő bizottság összetétele, amelyben Nagy (Gyetvay) János a munkásmozgalom, Ban Oszkár es a főszerkesztő Miklós Oszkár, a haladó polgári értelmiség részvételét jelentette.”.A könyv kővetkező oldalán ezt Írja Kovács: “A liberális kispolgársággal es értelmiséggel való együttműködés azonban nem bizonyult tartósnak. Először Ban Oszkár, majd Miklós Oszkár vált ki a szerkesztőségből, jelezve, hogy az általuk képviselt rétegek, még ebben a formájában is túl elkötelezettnek, baloldalinak tartják a Magyar Világot." Ami az en személyemet illeti, Kovács József egyik állítása sem fedi a valóságot. En se a haladó polgári értelmiséget, se senki más reszvetelet nem képviseltem a Magyar Világ szerkesztosegében, csak önmagamat. A szerkesztó'segen kívül soha, sehol nem találkoztam Miklós Oszkárral, se a new yorki “liberális polgársággal és értelmiséggel”, amelyet Kovács emleget. Göndör Ferencről,Az Ember szerkesztőjéről az úgynevezett liberális polgári elemek egyik szószólójáról pedig a lehető legrosszabb véleményem volt. Egyedüli okom a Magyar Világ szerkesztősegetől való megválásra az volt, hogy nem kaptam meg rendesen kis fizetésemet se e's feltettem a feleségemet és kisfiámat a nélkülözéstől. Azután, hogy elhagytam a helyemet, soha, senkivel egy szót nem váltottam a Magyar Világról, sót mint fentebb Írtam, a hetvenes évek elején újra imi kezdtem a Magyar Szóba. Kovács József kritikáját szépséghibának tartom es nem tartom érdemesnek arra, hogy tovább foglalkozzam vele. A Magyar Szó serényen folytatja es végzi sziszifuszi munkáját a lap hétről hétre való pontos, lelki- ismeretes megjelenésével és a lap folytatja erdemes es fáradságos munkáját uj évfordulok fele. Majdnem egyidős vagyok a Magyar Szóval. November 14.-en 76 éves leszek — egy évvel öregebb lápunknál. Engedjek meg, hogy 25 évvel előre koszőntsem a Magyar Szó századik születésnapjai: AMERIKAI MAGYAR SZÓ, ELŐRE! Wilson elnököt újraválasztották azzal a jelszóval, hogy “távol tartott bennünket a háborútól”. A választás zaja alig ült el, máris háborúba vitte az országot. És az lett “a háború, mely véget vet minden háborúnak”. Magyar-Amerika munkás sajtója az első világháborúnak a tartamát legtermékenyebb korszakai egyikévé tette. Az Előre bátor, háborúellenes magatartása kiérdemelte nagyszámú munkásolvasó támogatását és a magyarság jó részének az elismerését, így megerősödve, az Előre Műkedvelő Kör is elősegítette a lap népszerűségét és bővitette anyagi alapját. Úgy történt, hogy Garvai Andor, újság- és drámaíró — akit annakidején “A Pénz” című drámájának előadása alkalmával a budapesti Népszava babérkoszorúval tüntetett ki — a háború kitörésekor ittrekedt Amerikában és az Előre szerkesztőségében dolgozott. O lett a Műkedvelő Kör lelke. Meleg, bizalmat keltő ember volt, aki rajongott a művészetért. Nagy hatással volt reánk. Hetenként egy estét töltöttünk az ő és felesége lakásán, ahol megbeszéltük a terveket és tárgyaltuk azok kivihetőséget a Műkedvelő Kor által. Egri Lajos, akinek néhány egy felvonásos darabját még Garvai jötte előtt játszotta a Műkedvelő Kor és egy füzet verse is megjelent, most már három felvonásos szinműveken dolgozott, melyeket később az amerikai színpadon adtak eló'. Márki Kálmán és Stark Rezsó* volt a két legjobb színész és nekik nagy részük volt az előadások sikereiben. Én terveztem és pingáltam a díszleteket. Sohasem felejtem el, hogy Ecsedi elvtárs mily buzgalommal áldozta vasárnapjait színpad építésére. Sajnos, keresztneve már nem jut eszembe, mint ahogy nem emlékszem a kitűnő női szereplők nevére sem, csak szép orcáik tűnnek fel előttem... A sok jó elvtársnak is, neve alig, de arca és tette,emlékemben marad, mig csak magamról tudok. Garvai két darabja “Bent az Erdőben” és “A Csésze Tea” New Yorkban került színpadra. Aztán New Jerseynek magyarlakta helyeire vitte a Műkedvelő Kör. Olyankor a színfalakat teherautóra raktuk es úgy vittük ki a vidékre! Néha csak én, egyedül az autó hajtójával. Máskor a cigány pere putty több tagjával együtt. De rendszerint a szereplője vonaton mentek ki. Garvai rendezte az előadásokat e's mint konferáns is páratlan volt. Felvonások között, míg mi a színpadot alakítottuk át, ő a közönséget mulattatta. Egy ízben azt a “műtermet” írta le, ahol a színfalakat készítettem: “Egy festő-állvány, egy szék — mondotta — egy létra, egy rozoga mosdó, lavórral, egy ócska dívány és egy gázt égető konyhakályha, amely a teli fűtést szolgálná”. Öcsémet, Gellert Ernőt besorozták és 1917 október 10.-én rukkolt be. De megtagadott mindennemű katonai szolgálatot. Még a kórhazat is visszautasította, mondván: “Ha vállalnám az ápolást, akkor egy másik személyt szabadítanék fel, akit a tűzvo- nalba küldenek.” És bátran vallotta, hogy ő szocialista. Két héttel később hazajött két napos szabadságra. Mikor visszament, magával vitte a hegedűjét, “hogy legyen mivel szórakoztatni a fiúkat” és egy nehány könyvet is, “hogyha dutyiba kerülök, legyen olvasnivalóm”. Vasárnap délután, 1918 március 8.-án adta elő a Önarckép Műkedvelő Kör Wilde Oscar-nak “The Importance of Being Ernest” cimu színjátékét, természetesen magyar fordításban. Egy, vagy két nappal később kaptuk az értesítést, hogy ugyanazon a délutánon Ernő meghalt Fort Hancock katonai fogházában. Azt mondták, hogy öngyilkos lett. Mikor hazahozták, mellén puskalövés volt. De a karabély hosszú csöve lehetetlenné teszi a ravasz elsütését, a kar nem elég hosszú, hogy a kéz azt elerhesse, ha a fegyvert valaki maga ellen fordítja. Erre azt mondták, hogy a ravaszt bottal sütötte el. Csak elfelejtették megmondani, hogyan jut bothoz valaki, mikor fogságban van? Aztán kinek a fegyverét sütötte el? Neki nem volt fegyvere. Hol vette hozzá a löveget? Es, ami a legfontosabb, nem olyan fából faragták, hogy öngyilkos legyen. Öregeink valószínűleg emlékeznek Pilát nénire. Nagyon lelkes támogatója volt az Előre’nek. Leánya Sárika kérésére egy korábbi alkalommal elvittem emlékkönyvét Ernőhöz. Mikor egy másik látogatáson azt visszakaptam, ez állt benne, amit itt lefordítok: “Teljesen bízni egy elvben es eltökéltnek lenni, hogy ezen elv szerint éljen bármi áron is — mérhet a sors valakire bármit is, ami ennél nagyszerűbb?” “Ha testi erőm megtörne, erkölcsi erőim próbál- tatásán, nem könnyet akarok; a jutalom, amelyre vágyom, egy mosoly, mely az én boldogságomat tükrözi — azt az extázist, melyet azok élnek át, akik az elnyomatás ellen élharcossá képesítették magukat”. Ernest Gellert Oct. 2. 1917. “Sárika, a fenti hősiesség hirtelen kirobbanása akkor történt, amikor az áldott eledel, — melyet minden ájtatos keresztény az imájába foglal - újra megjelent. Azóta két egész nap telt el - és most már ke'sz vágyóié módosítani az elfogadható jutal- rpak listáját egy tányér gulyással, vagy valami hasonló más finomsággal.” Yours, Ernest. Nov. 4. 1917. Ernő huszonkét éves volt. .AMERIKAI MAGYAR SZÓ____ _©
