Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-21 / 16. szám
Thursday, April 21. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZÓ CARTER ELNÖK MEGKONGATTA AVÉSZHARANGOT AZ OLAIRÁRÖK PROFITJÁNAK NÖVELÉSÉRE WASHINGTON, D.C. Carter elnök az amerikai néphez intézett beszédében többek között mondotta: “Olaj és földgaz szolgáltatja energiaszükségletünk 75 százalékát. Tartalékunk egyre kevesebb. Az utolsö ütvén esztendőben megkétszereződött olajbehozatalunk. 1980-ban világméretekben több lesz az olaj- kereslet, mint amennyit termelni tudunk”. “Ha nem cselekszünk most, 1985-ben a külföldről behozott olajért minden férfi, nő és gyermek évente 2.500 dollárt kell, hogy fizessen. Ezzel egyidőben milliók veszítik majd el munkájukat és egyre nagyobb a veszély, az olajbehozatal meggátlására.” Zord képet festett az ország energia-helyzetéről. Tette ezt azonban csupán egy célkitűzéssel: hogy meggyöz- felrevezesse — az ameze rikai népet az olaj, benzin és földgázarak felemelésének szükségéről. Ez tűnik Id javaslataiból, melyek között a következőket találjuk: “Az energia aranak vissza kell tükröznie az energia- termelés költségéit.” Egyszerű nyelven ez azt jelenti, hogy fel kell emelni az olaj, benzin és földgaz árát. Carter elnök szerdán, a kongresszus előtt tartandó beszédében fogja meghatározni részletesen, hogy milyen áremelkedést és szövetségi fogyasztási adót óhajt az ország dolgozóira hárítani. Javaslataiban, mint rendszerint, demagog módon egyforma áldozatokról szól: “A probléma megoldása áldozatokat követel, melyekből minden országrésznek, minden osztályhoz tartozónak, minden érdekcsoportnak egyformán kell kivennie a részét.” Carter elnök illusztrálta, miként lesz ez az egyenletes áldozat meghozva, amikor ezt mondta: “Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy Cadillac kocsival közlekedjen, fizessen azért külön adót.” Carter elnök természetesen tisztában van azzal, hogy annak az üzletembernek, aki 10.000 dollárt fizet egy Cadillac kocsiért, nem áldozat az sem, ha 15,000 dollárt kell luxus kocsiáert fizetni, mert mindezt úgyis levonja adójából, ami azt jelenti, hogy a ) szegények, kis- es k'ózépkeresetuek adója az, amiből megengedheti magának, hogy luxusautón közlekedjen. NAGY AZ ELLENÁLLÁS Carter elnök úgy véli, hogy elnöki tekintélyével, a TV és a hírszolgálat minden más áganak teljes felhaszna- lasaval es demagog beszédmódjával kepes lesz megrémíteni az ország lakóit és tervet törvénybe iktatni. Úgy véljük, hogy az elkövetkező hónapokban az elnök javaslatai feletti vita, eszmecsere félvilagositja majd a polgárok nagy részét, mely lehetetlenné teszi, hogy a kepviselŐház es a szenátus többségé megszavazza javaslatait. Brezsnyev inti az imperialistákat: ne avatkozzanak be Zaire belügyeibe Kubába érkezett az amerikai üzletemberek delegációja A delegáció küldetésének célját legjobban Bower Hawthorne, a Minneapolis-i Kereskedelmi Kamara al- elnöke, a delegáció egyik tagja határozta meg, amikor ezt mondta: “Küldetésünk célja, hogy rendezzük a két ország közti viszonyt, felvegyük ismét a kereskedelmi ósszekóttetest. És, noha tudjuk, hogy nem Minneapolisban, hanem Washingtonban döntik el majd ezt a kérdést, mi az elsők között óhajtunk lennie mi a magunk reszere óhajtjuk megszerezni az első rendeléseket.” Minnesota minden nagy agrár és ipari vállalata képviselve van, többek között: Kató Engineering Co., General Mills, First National Bank, Control Data Corporation, Honeywell, Inc., Pillsbury Co.,és számos más. A delegáció minden tagja 1.500 dollárral járult hozzá a költségek fedezéséhez. Kuba 1975-ben 1.79 milliárd dollár értékű árut vásárolt a kapitalista országoktól. Kivitt áruinak értéke 1.25 milliárd dollárra rúgott. Senator Hubert H. Humphrey HAVANNA, Minnesota állam agrár és ipari nagyüzemeinek 52 képviselője, 24 újságíró kíséretében, Kuba fővárosába érkezett. Minneapolisból először Washingtonba mentek, ahol Hubert Humphrey, Minnesota demokrata szenátora beszédet tartott; a delegáció tagjaihoz szólva, ezt mondta: “A kubai látogatás történelmi jelentőségű. Egyengeti az utat Kuba es az Egyesült Államok közti viszony rendezesehez, amely mindkét ország népének javát szolgálja.” Hafez al-Assad jobbra Szíria elnöke es Leonid I. Brezsnyev Moszkvában. TEL AVIV, Izraeli katonák kónnygázbombákkal oszlatták fel arab egyetemi hallgatok tüntetését. Az izraeli kormány e lépése, ahelyett, hogy megfékezte volna a tüntetéseket, meg nagyobb ellenhatást váltott ki. MOSZKVA, Leonid I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Partja első titkára, a Moszkvában látogató Hafez al-Assad, Szíria elnöke tiszteletere adott banketten tartott beszédében mondotta: “Ha egy újabb feszült gócpont keletkezik Afrika közepén, minden felelősség azokra hárul, akik megszegik a nemzetközi törvény legelemibb alapelvét, a belMÁjUS ELSEJE NEW YORKBAN Ebben az evben is megtartják a hagyományos május elsejei felvonulást és gyűlést a new yorki Union Squaren. A Május Elsejei Bizottság április 30.-án szombaton délután 2 órára, hivja New York lakosságát, hogy vegyen részt ezen a nagygyűlésen, ahol a szónokok a békéért, munkáért, a békés egymás mellett élésért fognak felszólalni. Kérjük lapunk olvasóit, barátait, legyenek a Union Squaren április 30.-án, délután 2 órakor és jelenlétükkel is bizonyítsak be, hogy hívei ezeknek a követeléseknek. só ügyekbe való be-nem- avatkozast.” Noha nem nevezett meg egyetlen országot sem, világszerte köztudatban van, hogy Franciaország, Belgium, az Egyesült Államok támogatják a marokkói csapatokat és Mobutu elnököt, noha itt belső harc folyik es nem — ahogyan azt Mobutu elnök szeretné elhitetni — külső beavatkozás. JERUZSÁLEM, A bíróság 27.000 dollár pénzbírságra Ítélte Lea Rabint, Tzrael miniszterelnökének feleségét, mert a törvény megszegésével külföldi bankban tartott csekkszámlát. __3