Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-07 / 14. szám

Thursday, April, 7. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZO icramer nennK a szölőszomszéd, elhalálozott. Nagyanyám szerint visszaadta lelkét teremtőjének, mások úgy tudják, hogy meggyulladt benne a pálinka. Kerítésszaggató rézeleje lehetett, mert Henrik bátyá­mon akármely bolti szesz ki nem foghatott. Csendesen hagyta itt az árnyékvilágot, mint ahogy csendes ember volt egész életében. A részegeknek a jámbor fajtájából való, akik a nótát is dúdolva míve­lik, s mennél többet isznak, annál jobban szeretik fe­lebarátaikat. Ivott pálinkát és itta a bort, hanem a sört azt nem szívelhette. A ser az nem magyar ital, a ser az német gyomorba való, mondta Krámer Henrik bá­tyám, akivel két liter után anyanyelvén kellett beszél­ni, ha szavát akarta érteni az ember. De kedvenc történetét a hadifogságról mindig ma­gyarul mondta. Így kezdődött: A lágerban ketten vol­tunk magyarok, én meg egy sombereki sváb. A bor mellett utóbb már csak a zsíros, fűszeres éte­leket szerette, meg a szőlőt. Nem az ennivaló fürtöket, hanem a szőlőskertet. Ez utóbbit talán a legjobban. Volt neki belőle egy kis magyar hold. Maga dolgozta, mint a valamelyes háztáji földet is. Utóbbival ugyan nem sokat törődött, a két hízónak való kukoricát meg­adta úgy is. De a szőlő az más. — Maga, szomszéd, még fiatal ember, de ez nem magának való. Maga ezt nem érti, meg nagyobb baj, hogy nem is érzi. A szőlőnek lelke van ... — Meg kilenc munkája. — Nono... — A permetezés... — Az nem számos. Az kell. A szőlőnek, különben is, egy munkája van. Márciusban kezdődik, novem­berben végződik. Közben a borral kell dolgozni. — Inni sem árt. — Azt is kell! Ez volt az utolsó beszélgetésünk, mert a héttel ké­sőbbi „istenáldját”, meg a „grüssgottot” csak egynapi búcsúnak szántuk, nem gondoltuk, hogy örökkévaló­nak bizonyul. Henrik bácsit annak rendje és módja szerint elte­mették, Ott volt a fia — főkönyvelő egy másik megye téeszében —, egy unokája, valahány szőlőszomszéd, a völgyből összesen hárman hiányoztak. A lánya nem tudott eljönni, tanítónő lévén, órája volt éppen. A pap és a kántor tették a dolgukat. Nekem jobban tetszett a valahai „circumdederunt”, mint a mostani „körül­vettek az árnyak”, de ez se volt csúnya. Egy öregasz- szony még siránkozott. Tudta, mi az illem, hajdani si­ratóasszony korából. Koszorú nem volt, az unoka ho­zott egy művirág csokrot. A ministránsgyerekek csak elmenőben kaptak pénzt. Béla bácsi, az egykori szám­tiszt dugott a markukba fejenként két forintot. Valaha sok jó bort megittak Henrik bátyámmal, meg mert tudja, hogy mi az illem. A temetőkapuban megállított bennünket a fiú, aki maga is erős negyvenes és főkönyvelő egy másik me­gye téeszében, s nagy zavartan azt mondta: — Hát akkor, uraim, maguk ugye szomszédai voltak az apámnak. Erre nem kellett válaszolni. gatni szoktunk. A vejem faragta a padokat, az asztalt is. — A pince? Azt bővítette az apám? Erre nincs válasz. — Hát akkor eladó a szőlő. Meg a tanya is. Hárman vagyunk közvetlen szomszédok. Úgy te­szünk, mintha nem hallottuk volna. Temetőkapuban nincs vásár. Örülök, hogy nincs kalapom, nem kellett megemelni a búcsúzásnál. Kezelni meg nem mindenkivel szokás mifelénk. Krámer Henrik, a szőlőszomszéd, elhalálozott. Az élet megy tovább. A munkát tenni kell, ki-ki módja szerint. Épp az jár a fejemben, hogy az öreg tulajdonképpen megsértett az utolsó beszélgetéskor. Kétségbe vonta hozzáértésemet. Aztán nevetek. Hogy is mondta? „Maga, szomszéd, még fiatal ember...” No, ötven év után ez jólesik. Nálam fél pászta híján betakarva a tőkék. Az öreg Henriké, bitangban, ö mondja egyszer: „Szomszéd úr, nem fél, hogy a magáé lesz a völgy csúfja?” Féltem, nem lett az. Ha már a magamét csinálom, a szélső sort bevágom a szomszédoméból is. Azelőtt is megtettem az öregnek. A munka nem vár, a vasárnap szabadját elfecsérel­ni bűn. Ezen a napon minden parcellában hajladozik valaki. A szőlő a görnyedt embereket szereti, a szálfa­egyenesek menjenek máshová, van tennivaló millió­féle. Hát vasárnap, amikor nemcsak a levelét még nem vesztett tőkéktől, hanem a hajladozó emberektől is tarkállik a völgy, megjelenik egy autó, aztán egy férfi meg egy nő. A férfit ismerem, a nő idegen, de bemu­tatkozik. Leánykori neve Krámer. Megjöttek az örö­kösök. A .köszöntésnek még vége se, vagyunk ezen az oldalon is négyen. A híreket mintha a levegő vinné. — Mondtam emberek, már a temetőben, eladó a szőlő meg a tanya. Ha valaki vevő rá, nálam jelent­kezhet. — Tudjuk az újságból, ott is kótyavetyélik. — El akarjuk adni. Én meg a húgom. — A maguk dolga, adják el. — Mit ígérnek? — Az eladó szokott kérni. Mifelénk. De ne kérjen, mert nem ígérünk. — Tehát maguk nem vevők? — Mink nem. — És ha árat mondok? — Mink nem vagyunk vevők. Az asszony is megszólal. A bátyjának mondja: — Jöjj, István, látod, hogy ezekkel nem lehet tár­gyalni. Majd miálunk vevőt a jobb emberek között. Így esett, hogy nem lett vásár. Egyszer jött egy atyafi. Nem idevaló, máshonnan fújta a szél. Elmondtuk neki, hogy a szőlő bitangban, - semmit sem ér. A tanya vert fal és úgyis összedől, ha jönnek a fagyok, az olvadás, meg a böjti szelek. — Meg jóban is voltak vele. Erre sem szóltunk, bennem már ágaskodni kezdett az indulat, ha még azt is mondja, hogy „sok bort meg­ittak együtt”, hát megmutatom neki, hol lakik az úris­ten. De azt nem mondta. — A szőlő. A szőlőről szeretnék beszélni. Beszéljen, ha akar. A temetőkapuban, amikor még meg se ülepedett a föld az apja koporsója fölött, kissé furcsa, de kinek ez, kinek amaz a szokása. Az öreg mindig kiöblítette a poharat a vörös bor után, mielőtt fehéret töltött volna bele. — Meg a tanya. Béla bácsi közbeszól: — A pince ott az igazi, meg az előtér, ahol poharaz­Elment. Nem jött vissza. S azontúl a völgy torokján nem jutott át egyetlen érdeklődő sem. Jóérzésű embe­rek Iáknak mifelénk. Halottak napján Krámer Henrik sírján egy szál kri­zantém árválkodott. Ügy mondják, Béla bácsi, az egy­kor volt számtiszt húzta ki a csokorból, amit a felesé­ge kriptájára hozott. Jönnek a hírek. A főkönyvelő azóta kicserélte Zsi­guliját FIAT-ra, a tanítónő szidja a kőműveseket, mert nincs megelégedve az új kerítéssel. A szőlő bitangban. Szüretelők majd jönnek, de az még messze van. Erős a természet. A tanya vert falában gyökeret eresztett a tyúkhúr, és már hozott is néhány satnya virágot. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET ! KAPHATÓ » lim IRTÁSI TANÁCSADÓJA Uj kiadásban, 328 .oldalas népszerű tanácsadó háziasszonyoknak, háztartás vezetőknek, j Rajzokkal, újabb receptekkel. Ára: $ 3.60 I Megrendelhető a Magyar Szó Kiadóhivatalában 10 E.16 St. New York, N Y. 10003 LEGRÉGIBB* MAGYAR CÉG FÖLDES UTAZÁSI IRODA 1503 First Avenue, NeW York, N. Y. 10021 Telefon: BU 8-4985 — BU 8-4990 AZ ÖSSZES HAJÓ ÉS LÉGI TÁRSASAGOK HIVATALOS KÉPVISELETE IBUSZ—IKKA—TUZEX rendelések felvétele BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK —ROKONOK KIHOZATALA Az iroda julius és augusztusban szombaton zárva van 9 A verekedéssel vadolt Tohonyáktól megkérdezi a biró: — Eleire megfontolt szándékkal verte meg a pana­szost? — Nem kerem. Melleje akartam ütni és véletlenül eltaláltam. A takarékos férj igy szol tékozlo feleségéhez: — Ez igy nem megy tovább! Eldöntöttem, hogy háztartási könyvelést fogsz vezetni. A bal oldalra irod majd a bevételeket, a jobb oldalra pedig a kia­dásokat. A férj mindjárt másnap belenez a könyvelésbe, s a bal oldalon ezt latja beírva’ “Ma kaptam a férjem­től ötven dollárt’.’ A jobb oldalon pedig ez állt “Min­det elköltöttem’,’ — Vagy azonnal abbahagyja az ivásv, vagy megva­kul — figyelmezteti az orvos a pacienst. — Vá­laszthat ! — Tudja doktor úr - feleli a beteg — öreg ember vagyok és azt hiszem, tulajdonkeppen mindent lát­tám mar ezen a világon...... — Kisfiam,rémesen piszkos a kezed. Mit szólnál, ha egyszer en jönnek ilyen piszkos kezzel ebedelni? — Nem szólnék semmit. Annál en udvariasabb va­gyok. ♦ — Mondd meg, Pavel, mi az a könyvdráma - kérdi az iró fiától a tanító. — Az a könyvdráma - felel a gyerek - , amikor az iró ir egy könyvet, de nem talál rá kiadót... ' ♦ — Képzeld, Gréti, Hans megkerte a kezemet. Csak azt nem tudom, hogyan szoktassam le a szenve­délyeiről. — Az a legjobb drágám, ha időben megbeszeltek mindent. Az én férjem például a házasságunk előtt megígérte, hogy többé nem iszik, nem do­hányzik, felhagy a lóversennyel, a kártyázással es nem szaladgál más nők után. — És megtartotta az ígéretet? — Ezt látod, nem tudom biztosan, mert mar egy éve nem láttam. TERJESSZE LAPUNKAT LETENYEI GYÖRGY: BŰCSÜ A SZOMSZÉDTÓL — A férjem a legdrágább kincsem a világon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom