Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)

1976-08-12 / 31. szám

Thursday, Aug. 12. 1976.

6

Ivan Bunyifl

.AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Pompás nyári idő, a Fekete-tenger csendes.

A gőzhajó zsúfolásig tele van utasokkal es rakománnyal: szinte roskadozik a fedelzet a tattól egészen a hajoorrig.

Hosszú kerülőutat tesz a hajó: Krim, Kaukázus, az anatóliai partok, Konstantinápoly...

A nap forró, az eg kék, a tenger ibolyaszinü; végtelen sokáig vesztegelünk a népes kikötőben, ahol fülsiketítőén csörömpölnek a daruk, szitkozó- dás es a hajostisztek kiáltozása száll: húzd! ereszd! — majd megint nyugalom, rend lesz, es tempósan haladunk tovább a távoli hegyek menten, amelyek izzón foszladoznak a napfény ködfátyolában.

Az első osztályú társalgóban hűvös szellő fúj, sehol egy lelek, tisztaság, tágasság. A különböző fajtájú fedelközi utasok serege közt viszont piszok és zsúfoltság uralkodik: a forró gépház es a szagokat araszto konyha mellett a tetővel védett priccseken es a horgonylaneokon, a hajóorrban levő köteleken hevernek. Itt mindenütt tömény bűz van: hol forro és kellemes, hol meg langyos és undorító, de egyformán izgató, különös hajószag, amely összekeveredik a friss tengeri levegővel. Akadnak itt orosz parasztok es parasztasszonyok, ukrán férfiak és nők, Athosz-hegyi szerzetesek,kurdok,grúzok,görögök... A kurdok — egészen vad népség — reggeltől estig alszanak, a grúzok enekelnek vagy párosával tancolnak, könnyeden ugrándoznak, kacér könnyedséggel csúsztatják fel köntösűk bó ujjat és suhannak a szétváló tömeg közt, amely ütemesen tapsol: tas-tas, tas-tas! A Palesztinába igyekvő orosz zarándokok szüntelenül teáznak, egy hórihorgas, csapott vállu, keskeny szakállu és sima hajú parasztember hangosan olvassa a Szcntirást; merőn rászegezi éles szemét egy kiliivo, hetyke viselkedésű nószemely, aki magányosan gunnyaszt a konyha mellett: piros blúz van rajta, kemény szalu fekete haján áttetsző, zöld kendo. >

Sokáig álltunk a trapezunti révben. Kimentem a partra, s mikor visszatértém, észrevettem, hogy a hajölépcsőn újabb hordányi rongyos, fegyveres kurd igyekszik fólfele: az elől haladó magas, széles csontu öregembert kisértek, aki fehér báránybőr- bekecset es szürke cserke'szkaftant viselt, melyet ezüstveretu ov szorított karcsú derekára. A velünk utazó kurdok. mind felkeltek es helyet engedtek. Az öregember fejedelmien leheveredett a nyoszolya- ra. Szakalla feher volt, akár a tajték, száraz arca feketére sült a naptol. Kicsiny barna szeme szokatlan tűzzel csillogott.

Odamentem, lekuporodtam, “szelám”-mal köszöntem, s oroszul kérdeztem:

— A Kaukázusból?

Barátságosán felelt, szintén oroszul:

— Messzebbről, uram. Kurdok vagyunk.

— Hová igyekszel?

Szerényen, de büszkén válaszolt:

— Sztambulba, uram. A padisah szine ele. Magának a padisahnak viszem halamat, ajándékomat: hét korbácsot. Hét fiamat vitte el a padisah a háborúba, ahanycsak volt. És mind elestek. Hétszer magasztalt fel a padisah.

— Hajjaj! — mondta hanyag sajnálkozással az

előttünk álló cigarettát tartó fiatalember; szép arcú,

! hízásnak induló, választékosán öltözködő keresi görög volt: meggy színű damaszkuszi fezt, szürke szárnyas kabátot és fehér mellényt viselt, divatos szürke nadrágot és oldalgombos lakkcipöt viselt. — Ilyen öreg vagy es magadra maradtai! — jegyezte meg fejét csóváivá.

Az öregember felnézett fezere.

— Milyen ostoba vagy — felelte egyszerűen. — Lám, te öreg leszel, de en nem vagyok öreg es sosem leszek. A majomról tudsz?

A szép görög bizalmatlanul elmosolyodott:

— Miféle majomról?

— Hat ide hallgass. Az Isten megteremtette az eget es a földet, ezt tudod?

— Persze hogy tudom.

Aztán az Isten megteremtette az embert s igy szólt hozzá: Te ember, harminc évig fogsz élni a világon — jól élsz majd, s azt gondolod, hogy az Isten mindent a világon egyedül neked teremtett és alkotott. Elégedett vagy ezzel? Az ember pedig ezt gondolta: jó, jó, de csak harminc évet élhetek? Jaj, kevés! — Hallod? — kérdezte mosolyogva az öregember.

— Hallom — felelte a szép görög.

Azután az Isten megteremtette az öszvért es igy szóit hozza: Te- borostomlóket és málhakat fogsz cipelni, emberek utaznak majd a hátadon és bottal verik a fejedet. Megelégszel-e te is ennyi .idővel? Es az öszvér felzokogott, és sírva mondta az Istennek: Minek nekem ennyi? Csupán tizenöt évnyi életet adj nekem, Istenem. — Az enyémet pedig toldd meg az ó részéből! — mondta az ember az Istennek. — Es az Isten igy is tett, beleegyezett, így az ember elete negyvenöt év lett: —Ugye, jól járt az ember? — kérdezte az öreg, s a szép görögre pillantott.

— Nem járt rosszul — válaszolta tétován; nyilván nem ertette, mi lesz ebből.

— Azután az Isten megteremtette a kutyát és neki is harminc évnyi életet adott. Te egész életedben — mondta Isten a kutyának — mindig acsarkodni fogsz, a gazdad vagyonát őrized, nem hiszel senki idegennek, csaholsz a járókelőkre és nyugtalanságodban nem alszol éjjel. Es, tudod, a kutya fel- vonitott: Jaj, ebből az életből a fele is eleg nekem! Es az ember ismét kérlelni kezdte az Istent, toldd meg az enyémet az o felerészevei! Es az Isten ismét megtoldotta. — Hány esztendeje lett hát az embernek?

— Hatvan — mondta a szép gorög meg vidámabban.

— Nos aztan Isten megteremtette a majmot, neki is harminc évnyi életet adott, és azt mondta, hogy munka es gond nélkül fog élni, csak nagyon rút lesz az arca, — csupasz, ráncos, szertelen szemhéja a homlokába kúszik — és folyton azon iparkodik majd, hogy ót nézzek és mindenki nevetni fog rajta.

A szép gorög megkérdezte:

— Nyilván o is elutasította, es csak feleakkora eletet kért magának?

— O is elutasította — mondta az öregember felemelkedve s kivette a legközelebb álló kurd kezéből a vizipipa szopókáját. — Es az ember azt a felet is magának kunyerálta — mondta, s újra leheveredett és mellére szívta a füstöt.

Hallgatott és maga elé bámult, mintha megfeledkezett volna rólunk. Azután úgy folytatta, de nem' fordult senki felé:

— Az ember a maga harminc esztendejét emberi módon élte le: evett, ivott, háborúban verekedett, lakodalmakon táncolt, fiatal menyecskéket szeretett. A szamártól kapott tizenöt esztendő alatt pedig robotolt, vagyont gyűjtött, folyton csaholt es acsarkodóit, nem aludt éjszaka. Azután pedig olyan csúf, ven lett, mint a majom. Es mindenki a fejét csóválta és nevetett a venségén. Hat ez lesz tevejed is — mondta az öreg gúnyosan a szép görögnek, és a foga közt görgette a vizipipa szopókáját.

— És teveled miért nem lesz? — kérdezte, a szép görög.

— Velem nem lesz.

— De hát miért nem ?

— Olyan ember mint en, kévés van — jelentette ki az öreg hatarozottan. — Nem voltam öszvér, nem voltam kutya — hat miért legyek majom? Miért legyek öreg?

Gellert György forditasa.

EGY IGAZI BTCENTENNIALIS AJANDEKf

“AMERICANS AGAINST j MONOPOLIES” I

Deák Zoltán angol nyelvű idézet-gyűjteménye' | a monopóliumok elleni 200 éves küzdelemből. 1 Jefferson, Washington, Jackson, Lincoln * LaFollette, Debs és mások felejthetetlen kije- á lentései. A nagy antimonopolista mozgalmak ™ megrázó akció-felhívásai. Soha nem voltak idő-* A szervibbek, mint napjainkban. I

Tiz szép illusztrációval. Ara $1.25 »

Rendeljünk magunknak, családunk angolul I beszelő tagjainak, barátainknak és szaksseFveze-" ti ismerőseinknek. ■

A rendeléseket $ 1.25 beküldésével a kóvetke- f zö címre keljük: á

Amerikai Magyar Szó " 1

130 E 16 St. New York,NY 10003. *

A bejött összegből az első $ 100.-at I Deák Zoltán a lapnak ajánlotta fel.

t ,'é /. .W f .'ir.ft.tj tAfj ■. .j tx