Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)
1976-08-05 / 30. szám
Thursday, Aug. 5. 1976. 12 AMERIKAI MAGYAR SZO KÖTELESSÉG amikor annak köllött az ember! Hat most a váróstul meg az lenne a böcsületes, ha mar a tokét ott fogja, hát legalább a kamatot visszaadhatna. Elkel itthon a fiúunoka, akár párosával is! De Írok is az ottani tanácselnöknek, a fene essek a varos jodol- gaba. Hat hogyne vidamultam volna meg! Hogy meg az ilyen kutyaegyedülisegben sem hagyta el a keménységé, nyakassága,de a mókás kedve sem! Ilyen az én öreg Kecskés bátyám —, azok közül, akik talán Koppány tol, vagy lázadó házanépéból vergődtek at hosszú századokon. Egy kérdés bujkált meg bennem: — És meddig teszi igy, Kari bátyám? Elbámult a kérdésemre: — Meddig? Hát, a fene, aki jobban tudja! Amig ketagü vagyok és bírom a két kezem! Nem lehet ezt idővel mérni! Csak türelemmel. Csak csöndesebbre fogott hangsúlyaiból ereztem, hogy több van a szavai mögött, mint mókassag: — Várom a kamatot, ecsem! És varom, hogy mikor unja meg a két fiam az apjuk kesergeset. Azt a kesergést, amit kötelességből csinál a ven bolondja! Vagy talán nem is azért... Nem lehetett több szavam. f , , ...Es ma reggel hallom, hogy Kecskés bácsi tegnap benn járt a megyeszékhelyen. Meglátogatta a tanácselnököt; és levelet vitt neki. Es majd elfeledem: egy öreg fonotthasu demizsonban öt liter negyeves zöldszilvánit. Győri D. Balazs Történetünk a megyeszekhely melletti kis faluban 'esett. Ennek a kis falunak Dunantul-szerte kutyakemény hire van. lóféle népek élnek itt, de csökönyösek, mint a bivaly. Ám, aki közülük helyt áll az élet valamilyen területén, az ember marad a pokolban is. Kecskés bácsi is ilyen csökönyös, nehézkes fajta. Világ'eletében kemény és kötelessegtudo ember volt. Mar eszmélödő kora óta kivette részét a nehézségekből. Születése után par hettel a jeges árvízi mentes után az apjat tüdőgyulladás vitte el. Az anyjának egyetlen öröme es tamasza maradt. Oklomnyi gyerek volt, amikor már szolgalatba állt. Őrizett libát, disznót, tehenet. Mikor kinek mire volt szüksége. Azután jött az első háború. Akkor, mintha érezte volna, szinte időben sebesült meg. így nem takarták sebtebe ásott sírba a Piave mellett, mint a keresztkomajat. Azután megjött a második háború. Onnan, a Don-kanyarbol került haza valamilyen csodával határos módon. Igaz, kicsit huzza a lábát azóta, de hat Istenem, annyi kilometer volt az, es olyan hideg... Megőrizte magat mindig is becsületben es emberségben, igy azután, ha eppen akarná, meg bizony ra is voksolnának nemcsak a barátai, hanem azok is, akik netán orrainak ra valamiért. A két fiát is úgy nevelte: csökönyösnek, nehézkesnek. A felszabadulás után mindegyik a megyeszekhely irányába vette az utat. Helyettük is Kecskés bácsi állt helyt a szántásnál, répaegyelesnel, kukoricatorésnél,miegyébnél. Egyedül gyilkolta magat a három hold földdel, keményen, kitartón. Később, a szövetkezetben sem hagyta magát. A nyugdijhatáron már régen túl volt, mégis nekiment még a legnehezebb munkának is. Az elnök még most is visszaparancsolna, de nem teheti. Mert Kecskés bácsi először is leszamarkólyközi, azutan fölhorgad benne a hirtelen-méreg, hogy akinek nem köze, minek akad az o dolgába. Végül csöndben, de igen határozottan megjegyzi, hogy: ki-a-fenere-biznád-őcsém-ezt-ha-nem-énrám? így, egyszuszra, mérges szemmel, de jó lélekkel. És erre vegleg nincs, és nem is lehet, ellenvetése az elnöknek, aki meg szerencsétlenségére unokaöccse is az öregnek. Kecskés bácsi két fia a városban megalapozta a szerencséjét. Egyik esztergályos lett, a másik meg autószerelő. Óértük tehát, vagy inkább miattuk, nem kellene hajtani magat az Öregnek i A többi rokon? Nemigen nyitogatják rá az ajtót, nem batyuzik o egyiküknek sem. Mivel rokonom Kecskés bácsi, hát a makacs hírek miatt, es egy, a szomszéd községben adódott dolgom alkalmával, meglátogattam. Megórvendez- tünk a régvart találkozónak. Alaposan megcsapkodta a vállamat, csupa szeretetb'ól: — Apadat formázza a kezed jarasa is! — simogatott meg a szavaval is, és öblös poharat tolt elém. Feltett kincsevei, a négy év előtti zöldszilvánival kínait. Ezt a jofele nedűt meg abból az időből ismerem, amikor szegény jó Ilus néni betegeskedni kezdett. Akkor adta Kecskés bácsi, de igen vigyázott, nehogy egy csóppje is karba vesszen. És Ilus néni halala után eltűnt a zöldszilváni az asztaláról. Csak rizlinget kaptak a fiai is. Panaszkodtak is többször az öreg fukarsagara. — Nyugodtan ihatod, ecsém, nem pápista bor ez, ami vízzel keresztelt! Nem olyan, mint amit pintes- ben vehetsz! No, ritka jó bor, ritka vendégnek való! — Ezt kapják a fiai, persze! — naivkodtam ravaszul, es vártam, hogy mit felel ra Kecskés bácsi. — Azoknak? Azoknak nem adok egy cseppet sem! Ha inni akarnak, jöjjenek haza érte! Azutan, hamindigezt akarjak inni, hat maradjanak is itthon! Mert más bor van a botban is, azért azt vehetnek ott! — és jóizáet csettintett a nyelvével. Nem válaszoltam, csak kérdőn meredtem ra. Megértette. — Aligha érted ezt, ecsem! Amióta a szegény Ilus nénéd meghalt, hiszen tudod, minden gond az én nyakamba szakadt. No, mondok, hát most Írok nekik, hogy hát gyujyenek haza. Olyan szakma van a kezükben, amit az én verejtekemen kaptak. Aztán meg elkel a munkája itthon mind a kettőnek. Azt izente a levélre a kisebbik, az Imrusom, hogy tálán meghibbant az apam, hogy ippejr most mennek haza, amikor úgy dőlik hozzam a pénz, mint a pelyva? A másik meg nem is izent, nem is irt semmit. Hat, kerdezem én tőled, meghibbantam azért, hogy varom, hatha valamelyik menyem hazajön es fóz, meg mos ram? Merthogy van itthon gép is, de szennyes is fölösen. Meghibbantam, ha az unokáimat akarom látni? Meghibbantam, mert meg most se hagyom abba ezt a keserves robotot? Aztán miért? A fene se tudja! Maholnap itt a nyakamon a kaszás, merthogy hetvenegy eves leszek husvetra. Es hibbant vagyok, mert a vereimet akarom magam mellett! — Tudom, hogy Kari bátyám még most is gyür- közi magát! Minek a nagy akarata? — feszegettem tovább a kellemetlent. — Gyürközöm, de öreg nem vagyok azér! Öreg a nehézség! Teszem, amit, meg amennyit tehetek! Addig, amig bírom! — De hát mégis minek? — Minek? Csak! Azér is, mer a múlt héten meg azt irta a nagyobbik, a Károly, hogy ha látni akar apam, hát gyüjjik maga a városba! Szereznek valami portásságot, vagy éjjeliőrséget. Nekem. Vénse- gemre. Hogy világcsufjára, majommbdra mundérba bújjak, vagy lopót lessek? Vagy futó legyek, mint a szomszéd? Úgy látszik, hogy a fiuk szégyellik a szülői hazat. Vagy en nem is tudom, mi a fene esett a jodolgukba! Hogyan gondolnak? Hat lehet az öreg fát átültetni? Nekikoccoltam a poharamat az övének, és nagyokat sóhajtva hörpóltük ki az utolsó csöppig. Újra töltött. — Látod, ecsem, ezert nem izük nekem ez a bor. Elkomorultam. De csak egy pillanatra. Mert olyan huncutul villantott rám a szemével, mint régebben szokta: — Tudod, ecsém, azért nem ertem, merthogy en csak kölcsönadtam őket a varosnak. Akkor, Kiss Tamás: Virágzó almafa Illat járja a tornácot, vén almafánk kivirágzóit, ezen a kies tavaszon olyan, mint egy szép menyasszony. Nem is látszik a sok ága, csak a fürtje, a virága, rajta szellő zizzenése, meg a méhek zümmögése. A sok ágon csak az hallik, hogy így hajlik, hogy úgy hajlik, s mint a részegek a borban fürödnek a virágporban. Mintha ág is, a virág is, értük lenne a világ is, a tnézecskét elorozzák, de a helyét beporozzák. Ki fejti meg ezt a titkot, hogy az ágból virág nyitott, zörgő, téli, száraz ágból? — És gyümölcs lesz a virágból. Emberek, nézzetek oda! Nincs a földön ilyen csoda, nincs a földön ilyen másik, ha az almafa virágzik. ®®® ®®® ® (D® ® ® ® ® ®®®®®®® <§)(§) ® ® I SOBEL OVERSEAS CORP. I <D IVVJft FahOVIIÄVCpA 210 EAST 86th STREET, NEW YORK, N. Y. 10028 M f) InnH rOUuf ROltdCU — telefon: 1212) 535-6490 — § I UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE I i) SZÁLLODA FOGLALÁS — IKKA UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS É LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK © || IKKA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába || á®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®
