Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)
1976-07-08 / 28. szám
Thursday, July 8. 1976 AMERIKAI MAGYAR SZO ERZSUS Barátságtalan irodahelyiség. Minden falujaro utam ilyen hasonló irodahelyiségben végződik, mert egy sereg tisztázni való körülmény arra kényszerit, hogy a legilletekesebb helyen kérdezősködjem. A helyi nemzeti bizottság elnöke ott ul kopott asztala mellett. Robusztus termetű, vitális öregember. Ha nem volnék itt, most papírjai föle hajolva ráncolna boltozatos, kőszirtet idéző homlokát. Hogy öregember volna, azt ugyan külsejéről nem lehet megállapítani. Simara fésült gzóke haja nem hajlandó megőszülni. Frissen borotvált arcán se mutatkozik semmifele áruló jel. Csak a szeme nézésé komor, s tag pupillája mint valami fekete szakadék: jaj, mi mindent látott már ez a szempár, amiről jobb hallgatni, nem beszelni! Ötvenkettő óta tanyázik itt, ebben a kietlen, baratságtalan irodahelyiségben. Intézi a falu sorsat, emberek sorsát; volt mar országgyűlési képviselő, és volt a központi pártbizottság tagja. A faluban e's hetedhét határon túl is csak Pista bácsinak mondják. Szeretik is, gyűlölik is, de tisztelni kényszerül az is, aki gyűlöli, mért soha semmilyen szenny nem tapadt a kezehez, csak a végképp tiszteletlen fiatalok mordultak fel ellene, hogy olyan makacs eletu, s hogy olyan elmozdithatatlanul űl a helyen. Pedig nem elmozdithatatlan, legalábbis nem a maga természetéből kifolyóan az. Ha csak egyetlen szóval is tudtára adják, hogy nem kívánatos a falu élen, ment volna akar fát vágni is. De hogy vensegere meggyalázzák, mégpedig végképp érdemtelenek? Azt már nem! Az indulattól árulkodó pirossag Önti el olykor az arcat. Csak ez a leheletnyi beteg piros- ság árulkodik a koráról. — Hiszen tudom, tudom en, hogy utánunk fiatalok jönnek — mondja bölcs belenyugvással, mégis valahogy értetlenül, mert hozzáteszi: — De hát mért nem akadt eddig senki, aki a helyembe ülne! Utóvégre: en nem szégyellem a falumat, akarki megnézheti utánam, hát ne szégyelljen engem se a falu! Épp e keserves dolgokra terelődött a szó, s akkor nyitott be Erzsus, az egykori urasági kertész özvegye. Olyan volt első pillantásra, mint a mesekönyvekben ábrázolt nagyon szegény és nagyon öreg asszonyok, akar a jóság álcázott tündéré. A karjan kis kosár, egyik kezeben görcsös bot. A vállán bolyhos, fekete nagykendo. Csoszogva, földig hajolva járt, s akkor se egyenesedett föl, mikor tétován es bizonytalanul megállt a mögötte bezáruló ajtó előtt. Hat igen. Könnyű a mesebeli lényeknek, különösen a tündéreknek, mert azok öregsege, hajlott háta, botja, kosara, szegenysege csak olyan mesebe illő kellék, de Erzsuson minden igazi, kegyetlenül valóságos volt, kezdve a hajlott hátától egeszen a görcsös botig. — Hát eljöttem. Eljöttem, István — mondta az Öregasszony, és könny télén sirasra torzult szája. Sirt az ajka, sirt a szeme, sirt a homloka, külön- külön sirt minden ránc az arcan. — No, ülj le, Erzsus, ülj le, ha mar eljöttél — kinalta hellyel az öregasszonyt Pista bácsi, és láttám, hogy a szemeben még feketébbre tágul az a két szakadék, az arcan pedig kiült a kelletlenseg, mélységes szomorúság és szánalom vegyüleke. — Miért jöttél, ha már jöttél, talán meggondoltad magad? — Azért jöttem, hogy megmondjam, mégis elmegyek... — Csakhogy most már nehez lesz, mert akkor volt hely, most meg nincs. Az aggok hazában se csak rád várnak. — Hiszen ha szégyelltem, hogy oda kell mennem, de most mar azt se bánom. — Aztán mi történt, hbgy meggondoltad? — Mert nem adnak tüzelőt, szombaton, vasárnap ebedet se adnak. — Dehogynem adnak; Adnak a konyhán: szombaton jó babfőzeléket meg kolbászt főztek, vasárnapra pedig hideg ételt adtak. Miért nem mentél el erte? — Nem mehettem, mert elszedültem. Aztán csak feküdtem a hideg nyári konyhában. A menyem meg kiabált rám. Most is kiabált, hogy minek magának a bot. Azért kell a bot, mert szédülök es leesek a bot nélkül,ha meg leestem, kiabál ram, hogy iszom. De nem iszom, csak szédülök. — Elhagyod magad, Erzsus. Az a bajod. Te csak hatvanhárom eves vagy, én meg már a hatvankilen- cediket taposom. Mi lenne velem, ha én is úgy elhagynám magam? A feleségem is egyidős Velem, de ellátja meg az unokákat. Főz is, mos is, vasal is. Te meg szégyenszemre rongyosan jaírsz, szidod a fiatalokat, szégyent hozol rájuk a faluban. Azért nem szeret a menyed. — Kiszorítottak a nyári konyhába, és tüzelőt se adnak. — Hát mert szorítottak ki, ha egyszer a te házad? Minek hívtad okét? —. Nem hívtam, hanem a fiam jött, hogy most már itthon marad, es hozza a feleségét meg a gyerekeket. A fiam! Nem mondhattam neki: ne gyere! Pista bácsi szirthomlokát sűrű ráncok borították. Tenyerébe hajtotta az arcát, mintha mélységesen szégyenkezne, hogy ilyesmi megeshet vénségére az emberrel. Hogy segítsen ő ezen az asszonyon, ha az maga se akarta, hogy segítsen. Ketelyenek csakhamar hangosan is kifejezést adott. — Mondtam neked, menj el az aggok- házába. Ott kapsz ötszór napjában tisztességes ételt. Lesz mindig tiszta ágyad, és emberek között leszel. Nem akartad, de most akarod, mikor már nincs hely, es mire lesz hely, megint meggondolod, aztán engem hagysz szegyenben. Elhallgatott. Egy erélyes mozdulattal toll és papiros után nyúlt. — Na, mikor születtél, Erzsus? Erzsus csak nézett, nézett, betegségtől elhályo- gosodott szemmel bámult az elnökre. — Jaj, mikor is születtem. Mikor?... Nem tudom... Most mar könny csordult végig az arcán. A ráncok mély barázdáiban csordult alá a szája felé. Felállt. Szedelegve az ajtó fele tapogatódzott. Az elnök letette a tollat: — Na, nem baj, Erzsus. Holnap bemegyek a járásra, aztán majd megüzenem... Erzsus elment. Gocsórtös botjára támaszkodva, górnyedezve csoszogott el a községháza ablakai alatt. Az elnök pedig rám tekintett: — Tudod-e, fiam, milyen csinos, pedáns asszony volt ez valamikor. Tisztán járt. Tisztán járatta a korhely urát. Hat gyereket nevelt föl. Most meg — ez a vége. Kitúrjak a házából. Az ócska, vekony-falu nyári konyhába szorult. Nem tud maganak megfőzni. Elfelejti megrakni a kályhát, vagy nem bir magának tüzelőt bekesziteni. Eh, fiatalok! Mellere esett fejjel tűnődött. — Dolgoznak mind a ketten. A fia a vasúton. Jon-megy, sosincs otthon. A menye a gyárban. Csak estére vetődik haza. A neveletlen kölykök csúfoljak az Öregasszonyt, nyelvüket Öltogetik ra. A menye szegyelli, hogy úgy elhagyja magát, meg mindenfelé panaszkodik rájuk. Az aggok házaba se igen akarják bevenni, merthogy hat gyereke van. Azt részesítik előnyben, akinek senkije sincs. A törvény ugyan kimondja, hogy a fiú köteles gondoskodni elaggott szülőjéről, de hat a törvény, az törvény, az elet meg élet. No, bemegyek holnap a járásra. Szerettem volna belepillantani ennek a hatalmas, óriás öregembernek a lelkebe, legalább annyira, hogy megtudjam, sok keserves tapasztalata után, mint vélekedik az emberekről, de hogyan tudja meg azt akárki is? Nem szeret nyilatkozni. Hiaba, nem segít semmi más, csak a nyílt kérdés. Hátha!... — Pista bácsi volt országgyűlési képviselő, eveken át a legmagasabb pártszervek tagja, mit gondol, meg lehet változtatni az embereket? — Az embereket, fiam? Lehet. Lehet. Csakhogy az emberek nem gondolkodnak. Nem szeretnek gondolkodni. Legelnek. Fut ki-ki a maga erdekei után. Mintha az élet nem is élet, hanem számukra termett levegő volna. Aki pedig utjukba kerül, letapossák. Mindent, mindenkit letaposnak. Elnéztem sziklaszirt homlokát. Mely, függőleges ránc hasította kette a szemöldöke között.-Tehát? — Terelni terelhetők, de változtatni csak belülről lehet rajtuk. Ha maguk is akarják. Lám, itt van ez az Erzsus is. Hat nem eltapossák? A sajat gyerekei. Egy jo órai vonatozás után megérkeztem a kis ipartelepre. Pista bácsi azt mondta, itt dolgozik az Erzsus menye. Középkorú, kozeptermetű, meggyötört arcú asszony. Hajában sok már az ősz hajszál. A szülésektől meglazultak a fogai. Elől egy már ki is hullott. A legjobb utón van ahhoz, hogy maga is az idős Erzsus sorsara jusson. Erősen panaszkodott az anyósara, ilyen meg olyan, nemhogy segítene, csak terhere van a családnak. Igaz, hogy beteg. Az orvos azt mondta, súlyos erelmeszesedése van. Hagyni kell. Majd csak ellesz valahogy, mig meghal. Mig meghal... Aztán majd megürül a nyári konyha. Eh, fiatalok, es még azoknál is fiatalabbak! Magam se vettem észre, hogy Pista bácsi módján gondolok a fiatalokra. Sót,kimondatlan szavaimmal csaknem ugyanúgy adtam kifejezést belső háborgásomnak. Bábi Tibor VÁMMENTES IKKA-CSOMAGOK FŐÜGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK VAGY IKKA UTALVÁNYOK SZABAD VÁLASZTÁSRA MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lgkók részére is felveszünk TUZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S. RELIEF PARCEL SER VICE /JVC Phon« LE 5-3535 - 245 EAST OOth STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 . Igazgató: M. Brack Reich _________Bejárat 1545 Second Avenue 7
