Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)

1976-11-11 / 44. szám

Thursday, Nov. 11. 1976. 8 AMERIKAI MAGYAR SZO Hazajöttél? Leszállsz a vonatról. Az állomás olyani mint ré­gen. Nézelődsz. Állsz es várod, hogy megrohanjanak az emlékek, de nem jönnek. Nincs semmi, pedig kellene, jó volna. Alkonyodik. A hosszú, egyenes utcán még nem égnek a lámpák. Es hiaba ismersz minden egyes ha­zat, a félhomályban szürke es idegen a város. Figyeled a szembejövőket, ismerős arcot keresel, de nem találsz. Csak a hazak. Lassan sötétedik. A torony mintha kisebb volna. Ez hát a varos, ahol éltei. S most senki sem ismer, es te sem ismersz sénkit. Tálán az a két öregasszony, aki a templomból kijovet "ósszemotyogott a hátad mögött, tálán ok tudjak, hogy kinek vagy az uno­kája? Gimnázium. Nevetséges, de semmi nem jut eszed­be, csak az az egy mondat, amit az érettségi banket­ten az osztályfőnök mondott rólad: vasakarat, de rozsdás. Vajon igaz volt-e a jellemzés. Az utcán fénytelenség és por. Ulepithetetlen, orokke mozgó porszemek. A presszóban meleg van és tömeg. A pultnál nem tudsz cigarettát venni a felrészeg emberek kö­nyöklő tömegétől. Hosszuhaju fiuk és lányok vo- naglanak a parketten. Idegenek. Kifelé indulsz, ha eddig nem találkoztál ismerőssel, akkor most már nem is akarsz találkozni senkivel. S akkor szembe jón veled. Beléd ütközik es har- sog. — Hello, öreg fiú! Na nezzenek oda?! Fogalmam sincs róla, kicsoda, de észre sem veszi, beszél, hadonászik. — Csak nem akarod elhitetni velem, hogy nem ismersz meg?! Hát én vagyok, na látod... Hadar tovább, s közben veregeti a válladat. És folytatja. — Mesélj; mi van veled?... De nem hagy szóhoz jutni. — Tudtam, mindig tudtam, hogy te viszed vala­mire... Mar nem is akarsz megszólalni, de magadban azt gondolod, ha ő ezt hitte, ö volt az egyedüli. — Na latod Öregem, én ismerem az embereket, jo orrom van. Lapnál vagy? Megrázod a fejed; es gyűlik a mérged. O nem szűnik: — Kerlek szépén, igazad van, elfecsérelnéd azt az áldott tehetségedet. En ismerem az újságírókat, az egyik barátom a “Fénynél” van, na, hogy is hívják? Laci, ejnye, milyen Laci... na, mondd már, te isme­red ezeket. Na mindegy, most rólad van szó, mesélj, mit csinálsz? Csak nem? Csak nem a szinház? Öre­gem, a szinészélet, az igen, fantasztikus, ismerem. Vagy a film? Persze hat ez óriási. És szinte hapog a felindulástól, te meg hagyod, mar nevethetneked van. — Na, de beszeljünk már rólad, megnősültei? Persze, hogy nem, igazad van, borzalmasak a nők! Zsarnokok, féltékenyek. Vagy nem igy gondolod?... Persze igazad lehet, a nők csodalatosak! — Szervusz — koszón döbbenten vissza, hadoná­szó keze úgy marad a levegőben, mikor tovább indulsz. Mar mesze jársz. Itt egyre kisebbek a házak, jobban szitál a por. Lehajtod a fejed. Nem akarod, hogy a szemedbe hulljon, régről tudod, hogy kelle­metlenül szúr, s előidézheti azt a fajta felvakságot, amikor a szem csak nagy magasságokba lát. Közben egészen besótétedett. A világitás gyatra, s a porszemek egyre táncolnak az apró bogarakkal a lampafenyben. A kiskapu olyan mint régen. Az CHICAGÓI JELENTÉS Bicentennial Gala Concert Francois D’Albert “Man of the Year.” A Chicago Artists Association október 17.-en az Egyesült Államok 200. évét ünnepelte a chicagói McCormick Place Lenox Lohr szinháztermében. Searagan Kerkonian, az egyesület elnöke nyitotta meg a nagyszabású hangversenyt. A műsor első felében JENNIFER WHITTENBURG szoprán, MARIA STRADER, klarinetista. JANET BRUES- HABER, zongorakiseró, DAVID LACKLAND, zongoraművész, MARILYN VITALE, szoprán, TEX RICHARDSON zongorakiseró, a MARTHA GEISSLER-vonosnégyes a Valparaiso University-rol arattak szép sikert. A szünetben T. BARSAMIAN fénykép, ROSE de CIBON festömüvésznő képki- állitásaban gyönyörködhetett a termet zsúfolásig megtöltő közönség. A műsor második felében BARBARA MANFORD alténekesnö RHEA SHELTERS zongorakisérete mellett Purcell, Donizetti, Wagner és Bizet dalokat és áriákat éne­kelt nagy sikerrel. A kivaló olasz származású mű­vésznő nemrégen tért vissza nagysikerű európai turnéjáról. LYDIA SMUTNY STERBA zongora­művésznő Robert J. DVORAK amerikai zeneszer­ző Prelude-jet mutatta be nagy sikerrel, majd Chopin-szamokkal fejezte be szolószamait. Ezután következett Dr. D’ALBERT FERENC világhírű magyarszármazásu, amerikai hegedűmű­vész műsora. A hegedű mestere ezúttal szerepelt e hangversenysorozatban MICHEL BOURGEOT vi­lághírű francia zongoraművésszel. Első világbemu­tatóként a fiatal amerikai zeneszerző, FREDRICK ZINOS Dr. D’Albertnek dedikált Románc c. művét játszottak. Zinos a Chicago Conservatory College tanítványa volt, 1968-ban mint Dr. D’Albert tanít­ványa szerezte meg zeneszerzesi diplomáját. Jelen­leg San Diegoban működik nagy sikerrel. Az elő­adóművészek oly nagyszerűen adták elő a művet, hogy magukkal ragadtak a közönséget. A mű kadenciáját Dr, D’Albert irta. Marion Bloch, SQUIRES,“A Tune” c. szintén D’Albertnek dedi­kálva, kimagasló sikert ért el, mely után a művé­szek Cesar Franck A-dur szonátájával fejeztek be a nagy műsort. Mindkét művész tehetsége e's tudása legjavát adta. A legtökéletesebb technikával, eló- adomuvészettel rendelkeznek. Percekig tartó taps­vihar követte az utolsó tételt, majd felállva meg percekig ünnepelték a két mestert. Ezután Mr. Ker­konian egy díszes “Man of the Year” plakettet nyújtott át Dr. D’Albertnek. Ma ö Amerika egyik legkiválóbb művészé, egyben a Chicago Conserva­tory College főigazgatója, a Kodály Akadémia és Intézet alapitó elnöke, a Chicago Artists Associati­on volt elnöke és tiszteletbeli örökös tagja. Való­ban megérdemli ezt a nagy kitüntetést. Külön ki kell emelnünk Madame Cibon Dr. D’Albert port- raitját, melynek külön nagy sikere volt a kiállítá­son. Fogadott hazánk 200. éves fennállását szebben nem is lehetett volna ünnepelni. (V.G.) udvarban violaillat. — Megnőttél kisfiam — mondja nagyanyád, es vegigsimitja az arcodat. Érdes, agyondolgozott a keze, mint kisfiú korodban, most is szúrja az arco­dat. f Tatár Fva Az emberi életkor A z emberi életkor, az emberi életöltő olyan ** fogalom, amelyet még mindig tüzetesen vizs­gálnak a szakemberek. A laikusok azt gondolják, hogy valamikor, a „régi jó világban” jobban és tovább éltek az emberek. Véleményüket rendszerint a szentírásra alapozzák, amelyben az áll, hogy Ádám ősapánk több száz évig, Matuzsálem pedig csaknem ezer évig élt. Nézetüket csak még job­ban megerősítik azok a szenzációkeltő írások, me­lyek arról számolnak be, hogy egyesek megérték százhuszadik születésnapjukat. Persze a riporterek nem mulasztják el elmondani azt sem, hogy az illetők milyen életkörülmények között élnek és sze­rintük mi a hosszú élet titka. Pedig az igazság egészen más és sokkal kel­lemetlenebb, mint ahogyan azt az említettek gon­dolják. Való igaz, hogy egyesek jóval tovább élnek, mint az emberek legnagyobb része. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Valamikor, több száz vagy ezer évvel ezelőtt, ő- seink sokkal rosszabb körülmények között és sok­kal rövidebb ideig éltek, mint mi élünk. Az ókori Rómában az átlagos emberi életkor mindössze negyven év volt. A férfiak, nők egyaránt korán meghaltak, mert a betegségeket nem tudták ke­zelni, s mert rosszul táplálkoztak. Különösen a gyer­mekhalandóság volt nagy a járványok, a rossz és helytelen táplálkozás és bélfertőzések miatt. A nők gyorsan megöregedtek, mert kiszívta erejüket a gyakori szülés, amely igen sok esetben fertőzéssel és vérzéssel járt. Akkortájt egy harmincéves nőt már öregasszonynak tartottak. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy azoknak a szervezete, akik rosz- szul táplálkoztak, akiket minduntalan veszélyes be­tegségek fenyegettek, s akik emeiiett még rabszol­gák voltak, tehát nehéz testi munkát végeztek, ha­marabb kimerül, így az átlagos életkor is alacsony. De hát voltaképpen hogyan is számítják ezt ki? Ezzel kapcsolatban két fogalmat különböztetünk meg. Egy család vagy egy nép átlagos életkorát úgy kapjuk meg, ha nagyobb számú ember élet­korának átlagát vesszük. A másik fogalom a leg­magasabb életkor, amelyet egy ember elérhet. Az élőlények életkora igencsak különbözik egy­mástól. így például egy méhecske körölbelül öt évig él, a hangya 10—15, a béka 15, a kígyó pedig a 40 évet is megérheti. A madarak életkora is más­más. A galambé például 30, a sasé viszont akár 70 év is lehet. Az emlősök közül az ember és az elefánt él legtovább. Föltételezik, hogy a cethal is sokáig él­het, de ezt nehéz bebizonyítani, mert a vadászok ugyancsak megrövidítik az életüket. A tudósok megpróbálják megállapítani, mi hatá­rozza meg az egyes fajok átlagos életkorát. Azt tpáris tudják, hogy a szervezetben végbemenő anyagcsere gyorsasága. Minél nagyobb és minél gyorsabb az anyagcsere, annál alacsonyabb az életkor. Ugyanez vonatkozó a testhőmérsékletre is. A „meleg" állatfajok rövidebb ideig élnek, mint a „hidegek”. Az is bizonyos, hogy a táplálkozás sok­ban befolyásolja az életöltő hosszát. A nagyon rossz táplálkozás lényegesen megrövidíti, akárcsak a túl bőséges táplálkozás és az elhízás, mert gya­kori megbetegedést okoz. Az öröklődő tényezők is hatnak az életkorra. Vannak családok, amelyben mindenki magas élet­kort ért meg. Ezzel szemben más családokban korán meghalnak az emberek. Az eddigi kutatások is alátámasztják azt a né­zetet, hogy az átlagos emberi életkor lényegesen több, mint amennyi manapság. Úgy vélik, hogy már a közeljövőben 112—115 év lesz, s egyre többen lesznek olyanok, akik ennél is tovább élnek. A tu­domány és a társadalom állandó fejlődése lehetővé teszi, hogy erre sor kerüljön. Dr. Vojislav NIKOLIC docens

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom