Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)
1976-09-30 / 38. szám
6 0 0 ft 2 jÜ Thursday, Sep. 30. 1976. . ■HWfcatwria.raii .^Vfl^Trr.r U VW Hi H ^s^wim^-apw-raa-.v wra^^áayrgjoag^iMMa5«iaw»m»caawOTir^iT<BwaaHWM«atajBwwuMaaM<MMaaMaa«MMaBa«Mi Megérkezés a Ferihegyi repülőtérre: Dankó István és Kér- A hazalátogatók megkoszorúzták Washington szobrát a Városligetben tész Albert igazgatók A William Penn Magyarországon Az első üdvözletek: dr. Szabó Zoltán, az MVSZ főtitkára. Charles Elemér, a William Penn Egyesület Központi elnöke, és Molnár István, az MVSZ főtitkár-helyettese Tudósítások egy utazásról Nehéz zökkenéssel fékeznek az autóbuszok. Négy Ikrus áll a Duna-kanyarban az út szélén. Az egyik ajtaja kinyílik — egy asszony száll ki belőle. Kezében apró műanyag zacskó. Leszalad a Duna partjára, kezével beletúr a nedves, kavicsos földbe. Amikor visszatér, a zacskó tele sötét Duna-földdel. Kavicsos is, porhanycs is, vizes is — de az asszony büszkén, mint valamiféle győzelmi jelvényt mutatja a többieknek. Tapsvihar a válasz. A néhány dekás ereklye bekerül a bőröndbe, s majd megkezdi világkörüli útját — emlék lesz belőle egy amerikai kis lakásban. Rög az anyaföldből. A buszok lomha sóhajjal Indulnak tovább. Útirány: Esztergom, Győr, Szombathely, Pannonhalma, Balaton, Székesfehérvár ... Valóban ez volna? Valóban csak városok nevei fémjeleznék ennek a Magyarországon töltött néhány napnak a céljait? Azt hiszem, ennél sokkal több. A William Penn Egyesület — fennállásának kilencvenedik, az Amerikai Egyesült Államok létének kétszázadik esztendejében — nagy vállalkozásba kezdett: nagyszabású utazást szervezett Magyarországra. Mintegy száznyolcvan egyesületi tag, szinte a teljes vezetőség áldozott időt, pénzt, fáradságot rá, hogy átélje azt a megható, mindig megismétlődő és mégis egyszeri pillanatot, amikor a gép leereszkedik a repülőtéri betonra, s olvashatóvá válik a Ferihegyi repülőtér színes felirata: Budapest. Szinte mindenkinek mást jelent ez a név. Van, aki innen indult el évtizedekkel ezelőtt. Van, aki egész életében ide vágyakozott, s előbb látta meg New York, London, Párizs házrengetegeit, mint a budai, pesti kupolákat. Van, aki Kalifornia napja, Ohio felhői alatt nevelkedvén, csak meséket, színes, talán-igaz-sem-volt történeteket hallott egy városról, ahol „képzeld — mindenki magyarul beszél”. S van, aki eddig még csak a kíváncsiságot érlelte meg: mi lehet ez a távoli, titokzatos város, amelyért szülők, nagyszülők szeme néha könnyel telik meg. És most itt van. A teraszon integető, kiáltozó rokonok, a kezek virágot szorongatnák, a Magyarok Világszövetsége vezetői az egyesületet üdvözlik. Azután autóbuszok, szállodák, az első vacsora, az első éjszaka egy — még — ismeretlen városban, s másnap reggel indulás az „ismeretlenbe”: út Magyarország felfedezésére. . . Tizenhárom bányász. Az öreg Pálinkás Mihálynak sikerült rábeszélni őket, hogy egy (!) dollárt megkockáztassanak, egyetlen dollárt egymás megsegítésére. Az eset Hazleton ban (Pa.) történt, 1886. február 21-én. Egy beteg bányászt a háziasszonya ágyastul kitett az esőre, mivel az nem tudott fizetni. Pálinkás Mihály szemtanúja volt mindennek. Befogadta a A William Penn vezetősége a Magyarok Világszövetsége képviselőivel a repülőtéren Az Esztergomi Bazilikában
