Amerikai Magyar Szó, 1976. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Thursday, Jan. 1. 1976. 4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ. Utah-ban áramfejlesztőt építenek Egymásután építik be orszagszérte a legritkább, legszebb természeti szépségű vidékeket. Most Utáh- ban a Bryce Canyon National Park-hoz közel terve- zik egy 3000 megawattos, szénnél tüzelt villany - fejlesztő telep megépítését. A Kaiparowits-erőmű első lenne Utah állam deli részén, ahova meg négy más uj erőművet építenének. Ezek együtt 9000 megawatt áramot termelnének, hétszer annyit, mint amennyit Utah állam jelenleg termel. A természetvédők erőtlenek a nagy érdekeltségekkel szemben, a- melyek a villanyáram-telepek megépítését szorgalmazzák es tehetetlenek a közvéleménnyel szemben is, amely munkaalkalmat, gazdasági fellendülést var az építkezésektől. A helyi hatóságok tárt karokkal várják a villanyáram fejlesztőket es két megye vetélkedik, melyik kapja meg a Kaiparowits-munkasok elszállásolására szóló trailervaroshoz az engedélyt. A belügyminisztérium előzetes nyilatkozata az építkezés hatásáról a környezetre kijelenti, hogy az mindenben megfelel a szövetségi levegominőségi szabályoknál^de megváltoztatna a gyérnépességű környék, a mormon vallasu lakosság életét, a viz sótartalmát annyira e- melné, hogy az a községeknek közel 500.000 dollárjukba kerülne és megrontaná az ország egyik leg- messzebbfekvő, legszebb kilátással rendelkező területet. Az országos parkoknak egyhatoda ezen a környékén van; a Kaiparowitstól 200 mérfóldnyi körzetben nyolc nemzeti park és három kirándulóhely található. Egy másik jelentés elesen elitéli az építkezést, mint amely “veszélyeztetne ritka kulturális archeológiái es történelmi kincseket” es akozeli Lake Powell vizet is súlyosan beszennyezné. A tanulmány ajanlja, hogy a tervezett villanyerőmüveket az Utah-i parkoktól távolabb kell megépíteni. Utaknak azonban nincsenek területkorlatozo törvényei, adót sem vet ki a szénbányászatra. Az erőmű tervezését Utahban a szénbánya tulajdonosok es a villany vállalatok végzik, a törvényhozó- testület is segít nekik. Múlt ev márciusban helybenhagytak egy törvényt, amely megengedi, hogy a vállalatok a megépítendő Kaiparowits után előre 40 millió adót lefizessenek. Ezzel a pénzzel az állam megteszi az előkészületeket, utakat épit, melyek a villanytelepet a banyákkal, uj lakóhelyekkel összekötik. Az eromutelep es a többi áramfejlesztő által termelt villanyáramot Los Angelesbe, Phoenixbe es San Diegoba szállítanak. Az építkezésre kijelölt terület jelenleg óriási színes panorámája a Zsályacserje ’borította fennsíkoknak, idilli hegyi reteknek, fákkal díszes lépcsőzetes sziklaknak, melyeken a lenyugvó nap ezer színben tükröződik vissza. Elképzelhetetlen, hogy ennek a panorámának bármely részén füstölgő kémények nyúlnak a magasba és rontják meg az összhangot. Olyan községben, mint Kanab, Kané megye székhelyén, valamint Tropic, Cannonville es Escalante városkákban, ahova még a turisták sem jutnak el, a lakosok szívesen veszik az erőmű építését, mert azt remélik, hogy munkaalkalmat jelent majd gyermekeiknek es fellendíti a környék életét. NINCSENEK MAR H0BÓK AMERIKÁBAN Az amerikai balladak hősei, a vasúti vagonokban utazó rongyos, romantikus, szabad életet kedvelő hobok korszaka veget ért. Ezek a megkötött munkától irtózó, gáláns, de kisigényű és nyugtalan természetű vándorok,évekkel ezelőtt még a tehervonatok tetejére vagy vagonjaiba felkapaszkodva beutazták az Egyesült Államokat s közben alkalmi munkát vegezve kerestek meg a mindennapit. Az amerikai hóbok hagyománya röviddel a polgárháború után kezdődött, amikor az elbocsátott "confederate” katonák, déli lakóhelyükre visszatérve, házuknak csak leégett romjait és csaladjuknak hült helyét találták. A vasutak elnézően megengedtek nekik, hogy ingyen utazva keressenek munkát vagy kutathassanak családjaik után. A sok utazgatás végül életmódjukká vált. A századfordulón, a vasutakon utazva kb. 50-60 ezren vallották magukat “tábortűzi emberek”-nek (Campfire men) és 1915-ben számuk már ennek kétszeresére növekedett. A 30-as evek elején, a nagy depresszió idején, volt a hőbók aranykora, de ezeknek legtöbbjét a bennfentesek nem tartották valódi, hivatásos hobóknak, mert állandó munkát kerestek. Ma már mindössze kb. 200 maradt meg a regiekből, akik a teherkocsikon utazgatva élik a “szabad éle; tét.” Ezeknek egyike, kinek valódi neve Ralph Gooding, de akit a többiek Hood River Blackie névén ismernek, könyvet ir a hóbók történetéről, sajat, 32 évi tapasztalataira alapozva. A könyvet 1976-ban a Harcourt, Brace, Jovanovich, Inc. adja ki. Hood River Blackie, akit a többiek fekete hajáról és egy oregoni városról neveztek igy el, most nagy odaadással igyekszik az amerikai hóbó-kultu- rát az utókornak megmenteni. A Sacramento-i tervezett vasúti muzeum számára egy hóbo-kiállilás összeállításán segédkezik es reméli, hogy idővel állandó hóbo-muzeumot állíthatnak fel, ahol a nevezetesebb vándorok eszközeit, varrokészleteit es más érdekességeit állíthatják ki. Blackie a Columbia Egyetem néprajzi osztályának 14 órás magno-szalagot adott, azonkívül naplókat és feljegyzéseket, melyek 26 éven át 611 höbónak leírását és tapasztalatait tartalmazzák. Két másik hőbóval, Feather River John-nal és Steam Train Maury-val együtt, Blackie jelenleg egy “hobó Öregkori otthon” alapításán fáradozik, amit Arizonában vagy dél Kaliforniában állítanának fel, mert a vándorláshoz szokott öregek nem tudnák megszokni a korai lefekvést es a más intézeti szigorításokat. Blackie szerint a hóbok, saját úti illemkódexüket még most is szigorúan betartják. Most sem ülnek hozzá hívatlanul más hobó tábortüzéhez es nem lepnek be vasúti vagonba, még ha az 60 láb hosszú lenne is és csak egy ember lenne benn, hogy előbb meg ne kérdezzek: “van-e hely odabenn?” Ha a válasz az, hogy tele van, megértik, hogy a mar bennlevő egyedül akar maradni és ezt tiszteletben tartják. A kódex azt is megkívánja, hogy mindig az igazat mondják egymásnak barátokról, olcso ételről es intsek egymást, melyik varosban vannak barátsagtalan vasúti rendőrök. A bobók altalaban becsületes csavargók, nem lopnak, hanem becsületes munkával keresik meg a napi szükségletüket. De állandó munkán nem szeretnek dolgozni. A legtöbben mint alkalmi gyu- mólcsszedok, vagy valamelyik varosban, mint mosogatók dolgoznak pár napot, vagy hetet, de vannak, akik saját mesterségüket gyakoroljak, mint néhány an, akik vastag cérnát és ponyvavásznat magukkal hordva, vászonernyőket javitanak. Mi késztette ezeket az embereket, hogy a vandor- eletet válasszák? Egyesek a múltjuk elöl igyekeztek menekülni, másokat a teljesen felelösségmentes életmód, a “szabad előttem az ut” gondolata vonzotta. Mint Blackie mondja: “Amikor a síneken állva latom, hogyan futnak azok a végtelenbe, abból tudom, hogy bárhová eljuthatok. Egész Amerika a tenyeremben van.” ‘A régivágasu hóbók minden cókmókjukat a hátukon cipeltek es letelepedni sehol sem voltak hajlandók, csak a Salvation Army konyhájában pihentek meg néha, ahol meleg levest kaptak és zsoltárokat enekeltek. A tehervonatokon utazó mai, uj generáció egészen másféle, mondotta Blackie. Ezek illemkódex nélküli hippik, mindenféle jöttmentek, sokan bűnözök, akik számára a hobo-hagyomanyok semmit nem jelentenek. A kiöregedett Blackie már felhagyta a hóbo eletet, városban el, T.V.-dokumentum filmeket csinál és a könyvén dolgozik. De nemrégen autón 2000 mérföldét utazott Iowa és Kalifornia között. Megállt a chicagói es omahai pályaudvarokon, mindenütt a régi hobó pajtásokat keresve. Egész utón mást nem talált, mint megfeketedett konzervdobozokat — amikben azelőtt főztek — gazzal benőtt táborokat es régi emlekeket. Hóboknak már sehol nyoma nem volt. Az emlekek Blackie szivét meg mindig a múltba vonzzák. Sokat gondol a vasutmenti táborokra, ahol az Ócska kannákban a tűz fölött főtt a pörkölt és a tűz körül, tekintete napbarnított, ráncos arcú öreg cimborák tekintetevei találkozott. “Ezt az eletet, ezeket a dolgokat és ezeket az embereket soha nem fogom elfelejteni”, mondta Blackie. ood River Blackie ”,
