Amerikai Magyar Szó, 1975. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)

1975-08-28 / 33. szám

Thursday, August 28. 1975. 9 Földeák János A HARMADIK PENGŐ Mit tegyen a szegényember, ha nem jut neki meleg, és hideg van, olyan hócsikorgato fagyosság, ami feher szilánkokkal disziti a tar fákat es dróto­kat — mit tegyen ilyenkor? Csak csatangol az utcakon, katonásan lepked, még a vállával is, hogy melegedjen. Meg-megáll a nagyobb üzletek ajtajánál es szégyenlősen habzsol­ja a gózszerüen kitóduló meleget. A kezét is óssze- dorzsöli, mintha kalyha mellett állna. Csatangolás közben néha letéved a Duna-partra. Oly szép a Duna télén is. Barátságos. Enyhén zöld a vize, es terebélyes jégtáblák úsznak a tetejen, mintha mesebeli, óriási halak lennének. Szép, szép... de komisz szelek lódulnak néha északról. Úgy pofon csapjak az embert, hogy az orrát sem érzi... Ha már nagyon fazik, bemegy egy forgalmasabb kereskedésbe es percekig var, amig rakeful a sor. Kér valamit, ami biztosan nem kapható az üzletben. A kereskedő sajnálkozik, ő meg szinészkedve mo­solyog: — Persze, persze, szórakozott vagyok! Mit tegyen a szegenyember, ha fazik es munka nélkül van, és mar órak hosszat barangolt az utcá­kon, s irgalmatlanul fáradt és ehes? Megáll egy nagyáruház előtt, összehúzza magat, mintha ho esne, és var... Csak alakokat lát; nem a szemük szinét vagy arcuk formáját, csak alakokat: férfiakat, nőket és gyermekeket. A város délutáni lármája, a villamosok robaja, autók szirénája, a szajak hangoskodasa mo­noton egyvelegkent szűrődik be a fülén, es nem zavarja munkatlan agy velőjét. Jónak érzi ezt az álla­potot, mintha kiesett volna térből és időből. ' Es mégis... A szempárja elesen fotografál. Egy férfit lat, közeptermetüt, hizasnak indulót. Hanyagul redő­zik rajta a finom premes kábát, es ingerlőén eles a nadrágja vasalása. Meg a cipője is viritóan sárga. Azután az arca: kerek es lilás a szine, es púder- foltok tanúskodnak a friss borotvalasrol. — Ezeknek aztan nem üres a zsebe — indul el a szegenyemberben az első gondolat, es meglátja a csimpeszkedő hölgyet is. Hat persze, eszre kell vennie. A hölgy túlzottan elegáns, de az eleganciája nem természetes. Szemöldöke helyén két fekete vonás húzódik a halantek felé, es harsányan piros » . a szaja. Nézi, nézi okét. Hopp... a bundás ur mar eszre is vette. Mint egy álarc, úgy csúszik ábrázatara a ko­molyság, es összeráncolt homloka alól gyanakvóan pillog a szeme. — Raer maga? Munkanélküli? Akar egy pár fillért keresni? — csapódnak a szegényemberhez a kérdé­sek. Három kérdés egyszerre... hogyan feleljen?Bólint. — jöjjön velünk! — mondja a bundas ur. Bemennek az aruhazba. Úgy kullog utánuk, mint egy kóbor eb a jo szagu emberek után. Nem mer tekingetni jobbra-balra, csak a hölgy lábszárát tart­. i f ... »» »I * I ja szemmel, a negyujjnyi gyűrűt, ami a hocsizma es a kábát közül kilatszik. — Szóval, egy negyulesest? — mondja a bundas ur, amikor megállnak. A no csak gurgulazva kuncog. — Halló, hallo!... t t f — Parancsoljon! - ugrik hozzájuk egy kiszolgáló, es könnyeden megtorli veritekes homlokát. — Ide hallgasson, barátom — rendelkezik a bun­das ur —, egy szánkára volna szükségünk! A kiszolgáló szeles mozdulattal mutat a sarokba: kisebb-nagyobb szánkak támaszkodnak a fal mellett, talpukon csillog az acélsin. — Milyet, kérem? — Egy negyülésest! — lep elő a fiatal hölgy. — Úgy van, egy negyülesest... Massziv legyen és könnyű... Es ne szuvas a fája... Egy negyülesest! — hadarja a bundas ur, es gondos kakasként forgo­lódik a nagy igyekezetben. Es most hosszadalmas válogatás kezdődik. A ki­szolgálóból ömlik a szó, dicséri a szánkákat, görbí­tett, fozott fajukat, talpukon a hazai gyártmányú acélsineket. Szinte szonokolja az egyes szánkák kü­lönlegességeit. A fiatal hölgy sorra megnyergeli a szánkákat, fölhúzza a szoknyáját, hogy a lábát szétrakhassa. Gömbölyű térdén ingerlőén feszül a selyemharis- nya... Vegre választott. — Van valami okmánya vagy valami igazolványa? — fordult most a bundas ur a szegényemberhez. — Van, nagyságos ur, kérem, hogyne volna — és kicinc’alja belső zsebéből a munkakönyvét. — Tes­sék! — Ez nalam marad! Elviszi a szánkat a... itt a cim. Siessen majd, es vigyázzon ra nagyon! — El ne ejtse! — figyelmezteti még a hölgy is. — Semmi baja nem lesz. Nagy nehezen kikecmereg az áruházból a szánka- val. Künn, az utcán, vállára kapja, és viszi. Félóra múlva megérkezik vele, es kap három pengőt. Szin­te muzsikainak az ezüstök a mar kábán. Három pengő! Valóságos vagyon. Nem is emlék­szik hirtelen, mikor volt három pengője egyszerre. Dohányt vesz, cigarettapapirt, negyven filléres, olcsó, meleg zoknit... Azután percekig hizlalja a szemet egy hentesüzlet kirakatán. Sonkák es föl- vagottak kacérkodnak vissza, es gőzölgő, meleg kol­bászok es oldalasok. Csillog alattuk a zsir... de ó csak szalonnát vásárol és barna rozskenyeret... Két pengőt elköltött, a harmadikat útiköltségre szanja. Este van már, es szel fúj. Van meg egy pengő, de szel fuj, ma nem megy gyalog haza. Igaz, a szelet hátba kapná, de akkor is... bolond a teli szel, szeret bujkálni a lyukakon, és az ő kabatja nem eppen ep. Meg kéményén fagy is, sűrű a levegő a hidegtől. — Van kenyerem, szalonnám, cigarettám — gon­dolja, és megy a pályaudvar felé. Tiz perc az ut. Es a vonat fűtve lesz. Ha nem lesznek sokan, meg is kóstolja a szalonnát... A jegyvalto pénztárnál nincs senki. Hamar, ha­mar, hogy minél előbb a futott kocsiban lehessen. Sietősen adja oda a pengőt es jegyet kér. — Milyen csinos nő — gusztálja a penztaroskis- asszonyt, aki kihajol a nyüason es megnézi. Majd rádobja a pengőt a marvanylapocskara. Azután elő­vesz egy hosszú ollot és kétfelé’ vagja vele a pengőt. A szegényember rémültén nézi a finom ujjacskák munkáját... A harmadik pengő... és két darabban... — Hoho! Mit csinált? — robban ki torkából az ijedelem. — Kerek egy másikát! — mondja a penztaroskis- asszony egyszerűen. — Mit csinált a pengőmmel? — es majdnem el- sirja magat. — Hamis volt. Adjon egy másikat! Van? — A pengőm... maga höher! — nem is tudja pon­tosan, hogy mit mond a pénztároskisasszonynak, mar kiabal, káromkodik kétségbeesetten. A pengo, a harmadik pengője... A nyilas bezárul, es a penztaroskisasszony kilep a bodecskabol. Körülnéz es int. Es mar jön is a rendőr. Jön, par szót vált a penztároskisasszonnyal, es hozzáfordul gőgösen: — Na, gyüjjön csak velem. Nincs ereje tiltakozni, védekezni, vagy magyaráz­kodni. Mennek. Fagyito szel mormol az utcákon. A rendőr csizmája ütemesen nyikorog. Nincs messze (1938) az orszooa... Simon István : Váratlan vendég Régesrég így képzeltem én­elindul világgá a versem először képzeletben — Segítőkész mesterlegény érkezik ülőn minden házhoz az egyik soron, aztán átlós irányba vág át hirtelen, mert hátha ott van rá ma szükség, s meg se várja, hogy tova küldjék, képzeletben már itt■ terem a harmadik, a negyedik sor tűzfalainál és nem is szól. csak ír, jegyez s tovább tohan míg meg nem telik madárlátta ügyekkel oldalán a láda. S egy nap már valóságosan elindul; megáll egy-egy háznál, hol egyszer képzeletben járt már; s bár hars metrumban lépkedett, most lélegzetét fojtva vissza a gúnyát még megigazítja; rendben a kucsma-ékezet, lábtörlőn a rim jelzi mint kész­akarva elejtett köhlntés: váratlanul, hé, emberek, egy kedves vendég érkezett! I VÁNMENTESIKKA-CSOMAGOK FŐÍGYNÖKSÉGE I I KÜLÖNBÖZŐ^ CIKKEK VAGY IKKA UTALVÁNYOK SZABAD VÁLASZTÁSRA I I MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK ti I Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra 1| rendeléseket I__MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETEK I I u sMÉUEF Pa rcel ser viceI H __________Rhone: LE S-3S35 — 245 EAST 80»h STREET—NEW YORK. N.Y. 10021 ■ - Igazgató: M. BRACK REICH Bejárat 1545 Second A’ i 1 ’MM—I «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom