Amerikai Magyar Szó, 1975. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)
1975-08-07 / 30. szám
' Thursday, August 7. 1975. 12 AMERIKAI MAGYAR SZO Megkezdődött az előszezon Mult héten az ország különböző városaiban pályára leptek az NB I-es csapatok. Az előkészületi mérkőzéseken — akárcsak tavaly — a szövetség által felajánlott dijakért játszanak az együttesek. A Bajnokok Tornáján a Vasas, a Ferencváros és az U. Dózsa csak tizenegyesekkel jutott tovább. BAJNOKOK TORNÁJA A szenátus elvetette a hadiköltségvetést WASHINGTON, D.C. A szenátus 48 szavazattal 42 elleneben elvetette a Ford kormány által támogatott es a képviselők által elfogadott 31 milliárd dollar előirányzást hadifelszerelések vásárlására. A szenátorok többsége szerint ez az összeg nagyobb, mint amennyi megengedhető az előirányzott 105 milliard összköltségen belül. Muskie szenátor különösen tiltakozott az ellen, hogy 60 millió dollárt óhajtanak költeni atomhaj- tásu cirkálok építésére; egy-egy cirkáló valójában 1.2 milliárd dollárba kend. Több szenátor felhívta Ford elnök figyelme’t, hogy ha takarékoskodni akar, akkor bizonyítsa be azt, amikor a hadikiadásokról van sző. Vasas-Csepel 2 Ferencváros-Rába 1 U. Dózsa-Videoton 1 Bp. Honvéd-MTK-VM 4 BALATON KUPA Haladas-Tatabánya 0:0 K. Rákóczi-ZTE 3:2 TISZA KUPA Salgótaiján-SZEOL 3:0 Békéscsaba-DVTK 2:0 VÉGET ÉRT AZ ÚSZÓ- ÉS VÍ Z I LAB DA-VB Veget ért a világbajnokság, amelyen úszásban a reszt vevő 39 ország közül mindössze hét szerzett aranyérmet, s az USA és NDK (egyaránt 11-11) után Magyarország következik hárommal. A kis magyar gárda még két Ötödik, egy-egy hetedik es nyolcadik helyezést ért el, s összességében a mérleg igazan nem rossz. Vízilabdában újra kiderült, hogy nincs lényeges különbség a szovjet es a magyar válogatott között. Münchenben, Belgradban a magyar, most egy góllal a szovjet csapat győzött. Mint most, nyilván a közeljövőben is a pillanatnyi forma dönt majd a két válogatott kozott. A világbajnokság összesített éremtáblázata az úszás, a műugrás, műúszás és vízilabda 3 7 verseny számával: 1. Egyesült Államok 16 11 9 2. NDK 11 7 6 3. Magyarország 3 1 — 4. Szovjetunió 2 5 4 5. Nagy-Británnia 2 15 6. NSZK 1 2 1 7. Ausztrália 1 2 — 8. Olaszország 1 1 2 9. Kanada _ 4 2 10. Hollandia _ 2 3 11. Japán — 1 3 12. Mexiko . — — 1 13. Svédország — — 1 James Hoffa, a teherautó munkások szakszer- vezetenek volt országos elnöke, gyanús körülmények kozott a múlt hétj szerdáján eltűnt. Detroit külvárosában, állítólag, találkozója volt egy megbeszélésre Anthony (Tony Jack) Giacalo- né-val, az alvilág egyik vezető tagjaval. Hoffa csaladja attól tart, hogy Hoffat alvilági személyek elrabolták. Masok Hoffa eltűnését a közte és Frank Fitzsimmons, a szakszervezet jelenlegi országos elnöke közti vitára vezetik vissza. Az FBI is megkezdte Hoffa eltűnésének kivizsgálását. • BONN, Egyezmény jött leftre a Nemet Szövetségi Köztársaság es a Lengyel Népköztársaság között. Az Egyezmény értelmében 120.000 német származású lakos elhagyhatja Lengyelországot, ha úgy kívánja es a NSZK 500 millió dollár kártérítést és 400 millió dollár kölcsönt folyósít Lengyelországnak, alacsony kamat ellenében. • WASHINGTON, D.C. A Lockheed Vallalat vezetősége bevallotta, hogy az elmúlt négy esztendő folyamán 22 millió dollárt költöttek külföldi államok politikusainak megvesztegetésére; ugyanakkor a washingtoni kormánytól kértek támogatást, hogy mentse ki okét a csődből. A vállalat ellen megindult a vizsgalat. SAJNÁLKOZIK FORD ELNÖK Gerald Ford, USA elnöke a U.S. News and World Report folyóirat tudósítójának adott interjújában azon sajnálkozott, hogy a CIA keptelen befolyásolni a portugál esemenyeket, miután a kongresszusi vizsgálatok azt lehetetlenné tették. Ford elnök e nyilatkozatában azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy “titokban” támogatja a portugál kommunistákat es örömmel ismeri el, hogy az európai szocialisták minden támogatást megadnak “portugál szociáldemokrata barátaikénak. Ford elnök siránkozása természetesen nem jelenti azt, hogy a CIA nem működik Portugáliában. BEIRUT, Ismét összetűzésre került sor Izrael és Lebanon határán az izraeli határőrség es a paleszti- nai gerillák között. Az első Összetűzés Adamit városka közelében történt. Egy izraeli katona és egy gerilla vesztette életét. A második villongás Tyre tengerparti faluban volt, ahol többen megsebesültek mindkét fél részéről. Az izraeli jelentés arról számol be, hogy felrobbantottak egy municio-raktárt. A Palesztinái Felszabadító Szervezet hivatalos lapja eles kritikát gyakorolt Sadat, Egyiptom elnökével szemben, mert nem hajlandó támogatni azt a követelést, Hogy Izraelt zárjak ki az ENSZ-ből, A lap azzal vádolja Sadat-ot, hogy az USA-val játszik össze a palesztinai nép rovására. • • Istvánok Ünnepélye Los Angelesben VASÁRNAP AUGUSZTUS 24-én DALTÓL ~ ^ Lo* Angelesi Munkás Otthonban, 12S1 S. St. Andrews Place alatt. { Jo magyaros ebéd után szórakoztató program és Istvánok felköszóntése. Utána ünnepi beszédet tart Lusztig Imre a MAGYAR SZÓ SZERKESZTŐJE , , Mindenkit szívesen lát a Rendezőség T A fenti ábra mutatja, milyen magasra szokott a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban s a keleti városokban.