Amerikai Magyar Szó, 1975. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)
1975-10-30 / 42. szám
Thursday, Oct. 30. 1975. ■AMERIKAI MAGYAR SZO BEILLIK DETEKTIVREGENYNEK HI. RÉSZ. Morrissey valóban meghalt, de nem balesetben. Miután első felesegetol elvált, 1965-ben egy drug store-ban, mint elárusító dolgozott. Ekkor házasságot kötött az aranysz!óke Shirley Otis, 29 eves orvosnővel, aki a bostoni St. Elizabeth kórháznak volt a neurológusa. Később, mint teherautósoför, epitomunkas, ejjeli kabaré-manager, aztan egy csemegebolt vezetője kereste kenyerét, felesege pedig még jobb állásban, a jonevu Beth Israel kórházban helyezkedett el. Két gyermekük is született, de nem jól éltek, sokat veszekedtek, mert mint az orvosnő vallotta, “mindig volt pénze... sejtettem, hogy nem tisztessegesen szerezte.” Másodszori bebörtönzése előtt, 1968-ban különváltak, később hivatalosan elváltak. De azután is találkoztak, mikor 1970-ben a börtönből kikerült, és elment a gyerekeket látogatni. Egy idő után Dr. Otis egy Robert Carr nevű férfival kezdett összejönni, ezt Morrissey megtudta es volt feleségenel hevesen tiltakozott. Többé-ke- vesbé megfenyegette, ha a viszonyt folytatja. Két alkalommal, amikor Mr. Carr inasok társaságában Dr. Otisnal vendegsegben volt, Morrissey az ajtót betörve próbált berontani, a második alkalommal ez sikerült is és fenyegetőzött. Utána éjjel a sötétben belopózkodott Mr. Carr hálószobájába. “Üveg- csörömpölésre ebredtem”, mondotta Mr. Carr. “Két férfit láttam a sötétből kibontakozni, amint felém jöttek, tudtam, hogy meg akarnak ölni... Nagy lövöldözés tamádt es verekedés, valamivel fejbevertek, több helyen megsebesültem, egymásra lövöldöztünk,.. es én mindkettőt megöltem.” Az egyik ember Morrissey volt, a másik Chester Poliskey, Morrissey testőre. Az F.B.I. emberek megmutatták fényképükét a georgiai First National Bank of Habersham County alkalmazottainak, akik közül többen Mr. Poliskey-ben Jesse D. Quisenberry-t, - a titokzatos bajuszos ügyfelet ismertek fel, aki több, mint 1.1 millió dollár értékű Perini-csekket váltott be náluk. De egyikük sem tudta ezt határozottan állitani. Sokan kétkedtek az azonosságban, de a nyomozok mégis azt hitték, hogy már nyomon vannak, amit sok más körülmény megerősíteni látszott. Akkortájt, amikor Morrissey meghalt kiderült, hogy több más, Comelia-kórny'eki bank magasran- gu tisztviselőjét is megkórnyékezte Morrissey és közvetítők által azt az elképesztő ajánlatot tette, hogy 5 százalék személyes jutalékot kapnak, ha ' egy bizonyos idegennek, kérdés nélkül, 1 millió dollár értékű csekket beváltanak. Végül minden szál a Cornelia bank elnökéhez, Lewis Reeves-hez vezetett, aki mindent kereken tagadott es aki ellen semmiféle konkrét bizonyítékot nem tudtak felmutatni. Rengeteg bonyolult fordulat után a nyomozás forrásai elapadtak. Az F.B.I. néha uj nyomokat látszik kiszimatolni, de közben az ügy Ötéves elavulásának határideje egyre közeledik. Azután már nem lehet az ügyben többe vádeljarást indítani. A megvesztegetesi kísérletről tanúskodó bankhivatalnokokat és családtagjaikat már több ízben gengszterek fenyegették. A Perini cég, megelégelve az F.B.I. tehetetlense- get, elbocsátotta Kinsley főkönyvelőt azon az alapon, hogy gyakran találkozott Morrissey-vel és privát detektivekkel figyeltette. A detektív kinyomozta, hogy Mr. Kinsley, röviddel elbocsátása után, egy uj elegáns autót vett, Las Vegasba ment és ott néhány hónapon belül 15.000 dollárt fizetett le egy 85.000 dolláros házra, éjjeli mulatóknak lett a managere, melyek azóta már megszűntek. Kinsley - vel nem lehet érintkezésbe lépni, neve nincs a Las Vegas-i telefonkönyvben. Soha, semmiféle vádat nem emeltek ellene. Reeves bankár nyugalomba vonult a banktol, s a tulajdonában lévő bankrészvényéit is eladta. Csak a Qarksville-i vaskereskedését tartotta meg. írott tanuvallomasban eskü alatt vallotta, hogy egyetlen centet sem keresett a Quisenberry ügyön. De hogy mi történt a tömérdek elveszett pénzzel, azt senki sem tudja. David Perini, a Perini-ceg egyik igazgatója igy nyilatkozott az ügyről: “Hogy valaki több, mint 1 millió dollár értékű csekket tudjon egy kis bankban beváltani, anélkül, hogy bárki is próbálja meg- erdeklödni, hogy a rendelvényes létezik-e, vagy hogy né telefonáljon előbb a vállalatnak, amelynek nevére a csekkek szolnak, teljesen elképzelhetetlen számomra.” Corneliában pedig pontosan ez történt. GENF, Svájcban is emelkedik a munkanélküliség. A munkanélküliek szama 12.449. Az ország történeteben sohasem volt munkanélküliek szama több, mint száz. • HANOI, A Vietnami Demokratikus Köztársaságban nagy szén, foszfát, tungszten, olaj és foldgáz-tarta- lekra bukkantak. A Szovjetunió ad technikai segítséget e természeti kincsek kiaknázására. OTTAWA, 22.000 postai alkalmazott sztrájkba lépett Kanadában. A munkások 71 százalékos béremelést követeltek, de a sztrájk előtt leszállítottak követelésüket 51 százalékra. A kormány hét és fél százalékos béremelést javasolt, amit a munkások visszautasítottak. Ima a megszabadításért “Szimhász Torah a zsidó naptar legórómteljesebb ünnepe es Szukosz nyolc napi unnepsorozatanak zárónapja ma este naplementekor kezdődik városunkban az orosz zsidók megszabaditasaert könyörgő imákkal.” E szavakkal vezette be az ünnepről szóló tudósítását a New York Post szeptember 27 A száma. Turner Israel, 54 éves vallásos zsidó, a brooklyni Hassid hitközség tagja, egyike volt azoknak, akik resztvettek a szukoszi ünnepségeken. Bizonyára ő is imádkozott az orosz zsidók felszabaditásáért. A péntek esti istentisztelet a Hassid zsidók hagyományai szerint tánccal es enekkel végződik. Az ünneplés vegeztevel Turner Israel, aki feleségével együtt atelte a koncentrációs tabor borzalmait, elindult hazafele. A háza előtt egy útonálló megállította, pénzt követelt tőle. Ortodox zsidónak tiltva van ünnepnapon pénzt hordani magaval, sót még la- kasa kulcsa sem volt a zsebeben. Az útonálló erre minden további nélkül agyonlőtte, az első emeleti lakásukból dermedten kinéző felesege szeme-látta- ra. Nem tudhatja senki, mi lett volna a különbség, ha Turner Israel es hitsorsosai az orosz zsidóság megszabaditasa helyett az amerikai zsidóság es az egész amerikai társadalom biztonságosabb életéért imádkozott volna. De ahhoz nem ferhet kétség, hogy az amerikai zsidóság vezetőinek jobbadán fi- nanctőkes irányítása, befolyása es penzelese alatt végbemenő fektelen szóvjetellenes uszítás roppant társadalmi erőket von el attól a küzdelemtől, melynek célja az amerikai társadalom igazságosabba, emberségesebbe, a Függetlenségi Nyilatkozat célkitűzéseihez méltóbbá tétele. Társadalmunk rohamos leromlása, melynek csupán legkirívóbb szimptomai legújabban az elnök ellen elkövetett merényletki- sérletek, az erőszak, rablások, emberölések ijesztő novekedese, a politikai korrupció, az alapvető társadalmi méltánytalanságokban, kevesek mérhetetlen meggazdagodásában, tízmilliók nyomorában, a munkanélküliségben es inflációban gyökerezik. Ezektől a méltánytalanságoktól a szovjet társadalom, köztük a szovjet zsidóság megszabadult. Az amerikai nép, köztük az amerikai zsidóság, meg nem! EZERT a MEGSZABADÍTÁSÉRT kellene minden hivő amerikainak, a zsidóknak is, imádkozni. Mi több, vállvetve az egész neppel, cselekedni, harcolni! xxxx Nehány nap múlva, Turner Israel temetese majdnem uj tragédiára vezetett. Amikor a temetesi menet tiltakozásként megállt a környékbeli rendőrállomás előtt, egy ember ‘Heil Hitler’-t kiáltott feléjük. A jogosan felháborodott gyászok) közönség néhány tagja üldözőbe vette a felkegyelmut és feleseget. Csak a rendőrség közbelépése mentette meg őket a lincselés veszélyétől. Hogy mi lett volna a kö- vetkezmenye annak, ha ezeket súlyos testi sérülés éri, vagy esetleg halai (a nő terhes állapotban volt), arra meg gondolni is rossz. A N.Y. Times jelentése szerint az antiszemita heccjelszavak hangoztatását a rendőrállomással szemben levő elemi iskola tanulói folytatták! íme, ez k helyzet az Egyésült Államokban, miközben a zsidó vezetőség a szovjet zsidóság “megmentéséért” imádkoztatja a zsidó polgárokat! Deák Zoltán 4. t 3iiiiiiiiiiiiíMfiii!iijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiii!iiii!iimiE I SOBEL OVERSEAS CORP. I i IRKA FouGYNoKSÉG — TELEFON: <212) 535-6490 — 'Ej | UTAZÁSI IRODA -IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE | 5 SZÁLLODA FOGLALÁS — IKKA UTALVÁNY r- VIZUMSZERZÉS ÜT = LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK ~ = IKK A Magyarországra TUZEX Csehszlovákiába s