Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-26 / 26. szám
Thursday, June 26. 1975. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Ai tbbtn • rovatban kifejtett nézttok n#m szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. 1 1 ' " ii'n ............ MAGYAR AMERIKAI “Neked két hazat adott vegzeted...” Tompa Mihály: A gólyához. Szülőhazája Magyarország. A magyar nyelvet beszeli legjobban, a magyar színházat, irodalmat, zenét, tradíciót szereti, magyar dal mellett mulat a legjobban és ha hallja “Sárbogár, Dombóvár” - elfogja a honvágy es könnybe lábad a szeme. De az amerikai törvények szerint el, amerikai útlevéllel utazik, amilyen hamar csak lehet, megtanul angolul, gyorsan átveszi az amerikai divatot. A magyar sors már az amerikai szabadságharc i- dején ezekre a partokra vetett magyar hősöket. Az amerikai polgárháborúban sok száz magyar harcolt a haladás oldalán Abrahám Lincoln seregében, sokan a Kossuth Emigrációból. De a nagyobb magyar hullám kb. 100 évvel ezelőtt kezdett nyugatra hömpölyögni, koztuk Amerika földjét is elárasztani. Ekkor már a magyar mag végleg gyökeret eresztett az idegen földben, sőt már a törzs is fejlődésnek indult. Az azután következő évtizedekben több hatalmas magyarországi megrázkódtatás következtében, sok százezer keresett uj hazat Amerika földjén is. A törzs hatalmas fává fejlődött, törhetetlen ágakat hajtott és megállja a helyét a legvadabb viharban is. A szülőhazától való elválás minden időben és mindenki részére szivet szomoritó esemény. Az ide- érkezés és az elhelyezkedés körülményei nagy megpróbáltatások elé állítják az embert. Idő kell hozza, amig az egyén megtalálja a helyét. Szülőhazát és fogadott hazát szeretni nem ellentétes érzelem. Hazát szeretni nem sovinizmus. SzíiA vietnámi fegyveres erők megvívták utolso ütközeteiket, Saigon elesett és a Mekong-delta rizsmezőin sem a halál arat már, hanem a békés munkáskezek. Akik úgy érezték, hogy futniok kell vagy elfutottak, vagy ha mar nem volt rá idejük, bevárjak a következmenyeket. A helikopterek az utolsó percig mentettek a menekülőket az Egyesült Államokba, ahol ma, 1975 tavaszán nyolc és fél millió ember van munka nélkül és marad még ki tudja meddig. Amig a harcok folytak, Ford elnök mindent megtett, hogy az altala javasolt 722 millió dollárt megszavaztassa a kongresszussal Del-Vietnám fegyveres megsegítésére. Mindez azonban már a múlté, de akkor is az lenne, ha a kongresszus az elnök kereset teljesítette volna, hiszen egy nem létező államhatalomnak nem lehet fegyvert szállítani. Hová tesszük hat a fent említett óriási pénzösszeget, amit Vietnámban további emberirtásra fordítottunk volna? Ha szívügyünknek tartottuk, hogy a kommunizmustól elszigeteljünk egy kis del-vietnámi országrészt es amikor a déliek katonai helyzete tarthat- lannü vált, a vietnámi menekültek tízezreit hozzuk az országba, akkor tartsuk szívügyünknek az indián lóhazat és fogadott hazát szeretni nem kettős-sovinizmus. Sovinizmus csak akkor volna, ha a két haza nepenek boldogulása között kidónbséget tennénk. Minden magyar-amerikai azt vallja magáról, hogy jo magyar es jó amerikai. Persze, ha őszinte a vallomás, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Ennek bizonyítéka csak az lehet, hogy mindkét nép előhala- dasaert hajlandó dolgozni és leráz magáról minden eloiteletet, nem faj neki más népek boldogulása, nem gyűlöl senkit csupán azért, mert arcszine, faja, vallasa, nemzetisege más. Tisztában van azzal, hogy az előítélet fegyver a monopolisták kezeben, az egyes csoportok egymástól való elkülönítésére. A magyar -amerikai politikailag nagyreszben közömbös. Egy kis liberális és progresszív csoport képviseli a haladó eszmeket és egy kis ultra-jobboldali csoport a maradiságot. Ez az utóbbi a reakciós nagytőke, a monopolisták és imperialisták szekeret tolja s igy se nem jo amerikai, se nem jo magyar. A magyar-amerikaiak óriási többségé becsületes, szorgalmas, intelligens, udvarias, értelmes. Tisztán látja az Amerikában lezajló esemenyeket. Büszkék lehetünk arra, hogy úgy szellemi, mint fizikai dolgozok sorompóba állnak az amerikai életszínvonal megmentésére és feljebb emelésere. Persze vannak negatív esetek is. A dollárnál egyebet nem ismer. Egy néhány évi itt-tartózkodás után “már kezd elfelejteni magyarul”, ha előnyösnek tartja, le is tagadja, hogy magyar, a flancolasban nem ismer határt, itt is, de különösen, ha Magyar- országon látogatóban jár, Ízléstelenül felvág. De hat Istenem, minket is a gólya hozott. Cincár Gyula nép megmentését is. Azaz, hogy először is azt! A vietnami háborúra már elkölthetetlen 722 millió dollárt fordítsuk Amerika öslakóinak a nyomorból való felemelésére és ezzel nemcsak a lelkiismeretűnket nyugtatjuk meg, hanem példátlan hu- . manitasunkkal brillians érdemet szerzünk a világ előtt. Adjunk vissza indiánoknak jelentős területeket, hiszen hazájukat, egesz Amerikát, amely évszázadok múltán mar a fehérek, sót a feketék és a sarga bőrűek hazaja is lett, úgysem adhatjuk vissza; de mintegy jóvátételként megteremthetjük számukra a boldogulás alapfelteteleit. Nyújtsuk ki segítő és barati jobbunkat az indiánok felé, mert nekik igazan szükségük van erre. 1976-ban,az Egyesült Államok fennállásának két- századik évfordulóját ünnepli; tehát e jubileumi évfordulón mar az indián nép se érezze magát kisemmizve, kiszolgáltatva, porig alázva, és annak-' a nyolc és fél millió munkanélkülinek is legyen kenyér ismét a kezében, aki ma az infláció áldozataként sötét aggodalommal tekint a kilátástalan jövő fele. t Takacs Lajos Cleveland, Ohio. Mentsük meg őket _________7 Veszélyben az emberéletek tízezrei M ég mindig a titokzatosság vastag fátyla gátolja a tisztánlátást a vesebajoknak azon válfaja körül, • uelyet nephropathia néven ismer az órvostur jmány. Ez a betegség mind a két vesét megtámadja. Habár egészségügyi központjaink egész során kívül külföldi szakértők is foglalkoznak a kérdéssel, az Egészségügyi Világszervezet pedig hathatós támogatást nyújt, .ez ideig nem sikerült megállapítani a kórokozót. Egyes tudósok úgy vélik, hogy folyamatos mérgezésről van szó, amelyet a szervezetbe kisebb mennyiségben bejutó nehézfémek: ólom, kadmium, nikkel és mások okoznak. Ezt a feltevést azonban még nem sikerült mindenben bizonyítani. »Az emberek tízezreiről bizonyosodott be, hogy ebben a betegségben szenvednek«, mondotta dr. Vojislav Danilovic, amikor erről a kérdésről beszámolót terjesztett be a balkáni orvostudományi szövetség szarajevói ülésén. A betegek mind falusi lakosok. Feltűnő, hogy a betegség csak egyes területeken pusztít. Szerbiában a Kolubara, a Drina, a Száva és a Morava folyók völgyé ben fekvő falvakban a leggyakoribb, de sok a beteg a szomszédos Bulgáriában, az Iskara folyó mentén, valamint Romániában, a Duna mellékfolyói táján, a határ közelében. Ezek a területek mind lapályos, áradmányos vidékek, olyan tájak, ahol a lakosság évszázadok óta folytat harcot a folyók áradásai ellen. Ez a vesebetegség a legszebb életkorban öli meg az embereket, amikor munkaerejük teljében kellene lenniök: áldozatai zömben a 20—50 évesek közül kerülnek ki. A betegség nagyon alattomos, ami megnehezíti az ellene való küzdelmet. Ugyanis, amikor a beteg érzi, hogy valami nincs rendben, akkor már nagy mértékben elpusztulnak a veséi. Előbb nem érezte a bajt, miután ez az alattomos kór úgy támadja meg az embert, hogy közben nem okoz fájdalmat, nem jár lázzal, daganattal. így hát a súlyosan beteg ember is abban a csalfa tévhitben él, hogy egészséges. A professzor szerint a betegség látható tünetei általában a huszadik életév körül jelentkeznek. Olykor előbb is, máskor csak idősebb korban. A betegséget rendszerint már csak a vérszegénységgel egyidejűleg fedezik fel, amikor már bomlási termékek is kimutathatók a vérben, mert ezeket a beteg vese nem tudta eltávolítani a szervezetből. Külön érdekessége ennek a vesebajnak, hogy családi betegségként jelentkezik, noha megállapították, hogy nem öröklődik. A kísérletek bebizonyították, hogy ha a még egészséges gyermeket elköltöztetik a veszélyes területről, nem kapja meg ezt a betegséget, viszont ha valaki húsz évnél tovább élt ilyen fertőzött vidéken és utána vándorol el a városba vagy egészségesebb tájakra, évek múlva is jelentkezhet a betegség. ’ A betegség kórokozóját ugyan nem sikerült még felfedezni, ez azonban nem jelenti azt, hogy a betegség ellen ne küzdhetnének eredményesen az orvosok. — Ha a betegséget sikerül megállapítani, mielőtt még megjelenne a vizelet a vérben, módunkban van lelassítani a betegség fejlődését, sőt meg is akadályozhatjuk a kóros folva- matot — mondotta a már említett tudós. . — Vannak olyan betegeink, akiknek életét sikerült tíznél is több évvel meghosszabbítanunk. (folytatás all. oldalon)
